A Réber-körkép

Publikálás dátuma
2019.11.07. 13:30

Új állandó kiállítást rendezett Réber László hagyatékából a székesfehérvári Szent István Király Múzeum. A 2001-ben meghalt legendás grafikus, karikaturista, illusztrátor műveit bemutató gyűjteményt technikai, szellemi, hangulati eredetiségéért Az év kiállítása címmel tüntette ki az idén a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület.
Bevezetésnek ott az árnyéktalan szőnyeg, rögtön a mellékterem bejáratánál. A fekete emberalak a csak körvonal fehér árnyékával a mellette kiállított, hajdani És-grafika leszőtt értelmezése, és mint ilyen, lehet egyszerre az életmű és az életmű-kiállítás, Réber László és a fehérvári Réber Gyűjtemény praktikus szimbóluma. Ami az előbbit illeti, nem minden rajz olyan talányos, mint ez a fekete férfi sziluett, amely-aki testtartásából következően nyilvánvalóan kifosztott áldozat, ámbár lehetséges, hogy csak az üres árnyék által leleplezett fekete szemfényvesztő. Minden esetre szótlanabb, mint az a könyöklő figura, amelynek szinte pont-pont-vesszőcske feje úgy uralja a büsztjét, hogy csak késleltetve vesszük tudomásul, hogy a büszt maga is egy lefordított pont-pont-vesszőcske fej. Vagyis alávetett, alsóbbrendű, lehet, hogy kizsákmányolt. Réber látszólag úgy jelenít meg drámát, feszültséget, nem egyszer gyalázatot, mintha csupán emberi esendőséget és egyéni eltévelyedést látna, de sajátos módon mindezzel mégis hozza a kort, a közösséget, a társadalmat, amely mindezért felelős. Életműve diszkréten, halkan a hetvenesbe átnyúló hatvanas évtized körképe. Mit sem veszítő érvénnyel. Ritka ugyan az olyan pőre helyzetábrázolása, mint az íróé (karikaturistáé? publicistáé?), aki alkotás közben egy fenyegető szögekkel kivert támlájú széken hajlik előre, hajolva távolodva a támlától; gyakoribb az olyan néma jellemkép, amelyen a nagy, kitátott szájú sziluett arc azért lehet fenyegető, mert sziluett-partnerének az arcéle kicsi és olyan alkalmazkodó formájú, hogy éppen beleillik az üvöltő orr-száj-áll körvonalába. Mindez azért, mert Réber stílusa elképesztően lényegre törő. Az egyvonalas, szikár ábrázolásnak abból a fajtájából való, amelynek megalkotását nyilvánvalóan számtalan vázlat, skicc, gyakorlás előzte meg. Olyan előzmények, amelyekhez nézőnek, kritikusnak sok köze nincsen, de amelyeknek a meglétét és a hasznát olyan apró gesztusok bizonyítják, mint a pont-pont-vesszőcske fej bután semmitmondó arca, az értelmiségi alak élethűen ijedt görnyedése, egy keménypapír karc néma arcvonásai. A visszafogott beszéd azonban nemcsak odáig terjed, hogy Réber éles szerszámmal hasított fanyar grafikákat fába, papundeklibe. Visszafogottsága azokat a legendássá vált gyerekkönyv illusztrációit is selypegésmentessé hitelesítik, amelyek színesek, mint a Janikovszky-könyvekéi, olykor omlós kréta- vagy pasztellnyomok dúsítják őket, mint a Lázár Ervin-történetekéit, esetleg akvarelles, könnyed festmények, mint a Mándy Iván illusztrációk. Hogy a népművészet, jelesül a spanyolozás is hatott erre a nem fecsegő, de annál tisztábban szóló rajzi nyelvre, azt ezúttal a nagyobbik terem társasjátéka mutatja a legvilágosabban. Visszatértünk a kiállításhoz mint kiállításhoz. Ennek a társasjátéknak a táblája maga a terem teljes szőnyegpadlózata, figurái deszkából kivágott Lázár Ervin-féle szárnyasok, játszói pedig – láttam, nincs kivétel – gyerekek és gyermekkedvűvé váló felnőttek. Valamennyien önfeledt részei az itteni a kiállítás-dramaturgiának, amelyet a múzeumok szakmai szervezete Az év kiállítása, 2019 elismeréssel honorált néhány hónapja. Gärtner Petra kurátor és közreműködő társai egészen rendkívülit alkottak. Hogy lemezből épült nagy vár, benne el- és felvehető textilkoronák állnak a gyerekközönség rendelkezésére, az a kisebb, ámbár múzeumban nem éppen gyakori lelemény. Hogy folyamatosan vetítik az animációval végig alkotó kapcsolatban maradt Réber filmjeit, az nem példa nélküli. De a társasjáték, a szőnyeg, meg az a fal, amelyen Örkény-illusztrációk sorakoznak, s megérintve egyet-egyet, az illusztrált egyperces hallható, kihagyhatatlan része ennek az összművészeti teljesítménynek. Falra tett rajzokat – ez régi tapasztalat – nagyobb mennyiségben fárasztó, majd lehetetlen kitartóan élvezni. A művész életében a Réber grafikák természetes élőhelye is az ülve-fekve lapozható újság és könyv volt. De Fehérváron sikerült a monotóniát és a két dimenziót hanggal, játékkal, filmmel, de főleg kreatív és jókedvű rendezői azonosulással úgy feloldani, hogy még véletlenül se sérüljön a Réber-világkép totalitása. Infó Vonalba zárt történetek. Réber Gyűjtemény, Székesfehérvár Állandó kiállítás    https://www.gyularozsa.com/     
Témák
Réber László

Budapesten is elbúcsúzik a közönségtől a Kiss

Publikálás dátuma
2019.11.07. 11:57

Fotó: SEBASTIAN WILLNOW / AFP
A legendás zenekar 2020. július 16-án a Papp László Budapest Sportarénában játssza el még egyszer legnagyobb slágereit.
Utolsó világkörüli turnéja keretében a magyar közönségtől is elbúcsúzik a Kiss együttes. A legendás amerikai metálzenekar 2020. július 16-án a Papp László Budapest Sportarénában játssza el még egyszer legnagyobb slágereit. Az End of the Road című koncertsorozat a fehér arcfestéséről híres csapat négy és fél évtizedes pályafutásának utolsó turnéja, amely idén januárban Kanadában, Vancouverben indult, érintette Észak-Amerika legnagyobb koncerttermeit, nyáron számos európai fesztiválig jutott el. A show a jövő héttől Ausztráliában folytatódik, majd ázsiai, jövőre pedig dél-amerikai, végül újabb európai és amerikai dátumok következnek – közölte a szervező Live Nation csütörtökön az MTI-vel. A turné legutolsó állomása 2021. július 17-én ott lesz, ahol a történet 1973-ban elkezdődött: New Yorkban. A Kiss a koncertek alatt mindig sok pirotechnikai elemet használ, ezek egy részét Gene Simmons basszusgitáros-énekes maga kezeli. A búcsúturné is különleges látványvilágot ígér, tűzzel, lézerrel, hatalmas színpadokkal és villogó fényekkel. A Kiss show-khoz hagyományosan hozzátartozik a szárazjég által keltett füst és több hidraulikus szerkezet is, amely a zenekar tagjait emeli szinte a tetőig vagy tünteti el a koncert különböző pontjain. A zenekar tíz évvel ezelőtt járt utoljára Magyarországon, akkor is a Papp László Budapest Sportarénában lépett fel. A metálcsapat első lemezét 1974-ben jelentette meg, az elmúlt évtizedekben világszerte több mint 100 millió albumot adott el. Eddig huszonnégy stúdiólemezt készítettek, a legutóbbi, a Monster 2012-ben jelent meg. Az együttest 2014-ben beválasztották a Rock and Roll Hírességek Csarnokába. A Kiss alapító tagjai közül mára csak a szülei révén magyarul is jól beszélő Simmons, illetve Paul Stanley énekes-gitáros maradt, mellettük Tommy Thayer gitározik és Eric Singer dobol. Legismertebb dalaik: Shout It Out Loud, Hotter Than Hell, Love Gun, Deuce, I Was Made For Lovin' You, Rock And Roll All Nite.
Szerző

Tanulni kell a fasizmusból

Publikálás dátuma
2019.11.07. 11:30

Fotó: Béres Márton / Népszava
A cenzúra és az öncenzúra problematikája is szóba került a Goethe Intézet vitáján, ahol német és magyar alkotók mondták el véleményüket a színház és a politika viszonyáról.
A színház mindig a hatalommal foglalkozik, lázad, kritikát fogalmaz meg – mondta Falk Richter német dramaturg, rendező. Majd hozzátette: gondoljunk csak a jelentős német drámaírókra, személyiségekre, Schillerre, Büchnerre, Brechtre, vagy Heiner Müllerre, mindannyian a saját egzisztenciájukat, sőt életüket kockáztatva ütköztek a hatalommal, a színház ilyen szempontból mindig is, már az ókortól kezdve egyfajta politikai tér szerepét töltötte be. A Goethe Intézetben kedd este telt ház előtt zajlott az a vita, amely kissé távolságtartóan „A színház a polarizált időkben” címet viselte. Arra próbált választ keresni, hogy miként kell reagálnia a színháznak a ketté szakítottságra. „ Mi nem versenghetünk egy Madonna-koncert, vagy egy futball világbajnokság népszerűségével, nekünk egyszerűen fórumot kell biztosítani a társadalom számára” - mondta Falk Richter. Ő például Berlinben a Maxim Gorkij Színház rendezőjeként fontosnak tartja, hogy ellépjenek a sztereotípiáktól, ezért megszólítják a migrációs hátterűeket, a fiatalokat, az idősebbeket, azokat akik az azonos neműekhez vonzódnak, vagy akik frissen Berlinbe érkeztek. „A színház olyan hely, ahol individuumként tekinthetünk mindenkire, ezért nyitottan és bátran kell megnyilvánulni” - tette hozzá. Szóba került az is, hogy a hatalom ma miként viszonyul a színházhoz. Bagossy László rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Színházi Intézetének vezetője úgy fogalmazott, hogy ő személy szerint a az utóbbi években konkrét cenzúrával nem találkozott, sőt öncenzúrára sem kényszerült, de úgy érzékeli, hogy nálunk újra működésbe léptek az öncenzúra mechanizmusai. Wilfried Schulz, a düsseldorfi színház vezetője ehhez annyit fűzött hozzá, hogy az elmúlt időszakban ahol ő megfordult, nem volt szükség öncenzúrára. Találkozott ugyan nagyon burkolt beavatkozásokkal, például, hogy bizonyos indokokkal, megvontak, vagy átcsoportosítottak bizonyos támogatásokat, de konkrét üldözésre, vagy tiltásra nem akadt példa. „Úgy látszik tanultunk a fasizmusból, mert a német alkotmányban kiemelt szinten szerepel, hogy meg kell védeni a művészi szabadságot. Az elmúlt években a színházat felügyelő tanács egy tagja sem írt nekem levelet, nem akart beleszólni a repertoárba vagy más döntésbe sem. Egy párt van Németországban mégpedig az Alternatíva Németországért (AfD), amelyik felborítaná a jelenleg kialakult politikai konszenzust, de ők szerencsére kisebbségben vannak – hangsúlyozta. Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója úgy reagált a témára, hogy színházvezetőként eddig ő sem találkozott cenzúrával és öncenzúrával sem, de utóbbi egy létező dolog, amely óriási pusztítást eredményezhet. „Nem lehetünk büszkék arra, ami a rendszerváltás után történt, és ebben benne vagyunk vastagon mi magunk is. Egyszerűen felelősek vagyunk azért, amit teszünk. Nekünk rázni kell azt a bizonyos csengőt, kérdés, hogy miként tesszük. Egy időben újra előjött az a bizonyos összekacsintás az anomáliákra, azt gondolom, hogy ez ma már korszerűtlen. Magas színvonalú művészi teljesítményre van szükség, érzékenyítésre. Az erkölcsi minőség megjelenik a színpadon, ezért meg kell őrizni magunkat” - fogalmazott. Keszég László rendező, a Magyar Színházi Társaság elnöke azt mondta, hogy rendezőként nem érzékelt eddig cenzúrát. „Arra viszont volt példa, hogy ocsmány módon megtámadtak, sőt ki is rúgtak”. A szervezet vezetőjeként úgy vélte: „mi vagyunk a rossz oldal, mások lúzernek tartanak minket, vagyis nem vagyunk szexik. Ha mégis megroppantjuk valakinek a dobhártyáját, arra drasztikus válasz érkezik. Egyetlen eszközünk van mégis, az pedig a nyilvánosság.”   

„Zászlót ne égessenek”

Több színház, illetve társulati tag egyénileg csatlakozott ahhoz a petícióhoz, amelyben a szivárványszínű zászló-égetés ellen állnak ki. Mint ismert a tiltakozást az váltotta ki, hogy október 23-án szélsőjobboldaliak megrohamozták az Auróra nevű szórakozóhelyet és felgyújtottak egy szivárványszínű zászlót. Megkérdeztük a pódiumbeszélgetés résztvevőit, hogy egy színháznak feladata -e ilyen esetben állást foglalni. Kováts Adél, aki maga is aláírta a petíciót elmondta, hogy több színház közöttük az Örkény, a Katona József Színház, illetve a Radnóti egyeztetett ez ügyben és végül a társulati tagokkal megosztották a petíciót és mindenki egyénileg döntött, hogy csatlakozik-e ehhez vagy sem. „ Nem értek egyet semmilyen zászlóégetéssel” - mondta kérdésünkre Kováts Adél. Falk Richter megkérdezte az igazgatót, hogy ha izraeli zászlót égetnek, akkor is hasonlóan jár-e el. Kováts Adél azt válaszolta, hogy természetesen. Keszég László annyit jegyzett meg, hogy személyesen ez ügyben szívesen kimegy a barikádra, de a Magyar Színházi Társaságnak szerinte most nincs teendője. 

Szerző