Geg és komolyság egy kalap alatt

Publikálás dátuma
2019.11.08. 10:30
Csernik Attila Cím nélkül (1972)
Fotó: MARINKO SUDAC COLLECTION
A hatvanas-hetvenes években különösen pezsgő kulturális élet formálódott az egykori Jugoszláviában a Bosch+Bosch csoportosulás nyomán. A Ludwig Múzeum kiállítása a kollektíva működéséről kínál átfogó képet.
Ötven évvel ezelőtt, 1969 augusztusában alakult a közép-európai művészettörténet egyik legizgalmasabb kezdeményezése, a Bosch+Bosch Csoport. A szerteágazó képzőművészeti és részben szépirodalmi tevékenységet is folytató kollektíva néhány fiatal szabadkai alkotóból állt össze, főként a magyar származású Csernik Attila, Ladik Katalin, Kerekes László, Szalma László, Szombathy Bálint, illetve a délszláv anyanyelvű Slavko Matković és Ante Vukov részvételével. A művészeti és műfaji határterületek tágítására törekvő, a hagyományos alkotói kifejezésmódnak hátat fordító csoportosulás szerteágazó munkásságáról ad komplex képet a Ludwig Múzeum A Bosch+Bosch Csoport és a vajdasági neoavantgárd mozgalom című kiállítása. A közel ötszáz műtárgyat felvonultató tárlat rendkívüli részletességgel mutatja be a napjainkban a nemzetközi művészettörténet számára is egyre érdekesebbé váló vajdasági neoavantgárd mozgalmat, lépésről lépésre újabb meglepetéseket okozva a látogatóknak. A közösség arculatára jelentős mértékben rányomta bélyegét a jugoszláviai határváros kettős kulturális identitásának és nyelvhasználatának a tudata, s a két térség között egyfajta közvetítő szerepet is betöltött 1976-ig terjedő fennállásáig. Az egyes alkotók legkülönfélébb munkái ezáltal a művészet univerzális nyelvén szólnak bármely nemzetiségű látogatóhoz. A gazdag történeti anyag többek közt a városi és a természeti környezetben végbevitt művészi beavatkozásokat, a tájművészetet, a projektművészetet, a művészi képregényt, a hangköltészetet, az akcióművészetet, vagy épp a művészi performansz műfaját is a látogatók elé tárja. A lenyűgözően összetett, vagy épp meghökkentően egyszerű munkák időnként puszta gegként működnek, mindeközben nagyon is komolyan véve magukat. S ezt várják tőlünk, nézőktől is. Az identitás legalapvetőbb kérdései, a hétköznapi politikai történések, a Holdra szállás, a világszerte jelenlévő lázadások és tiltakozások bizonyos mértékig mind-mind átszűrődni látszanak a művészek munkásságán. A sűrű mondanivalóval és gondolatokkal átitatott, ám nem ritkán megmosolyogtató alkotások egyes rétegei talán nem is válnak feltétlenül felfejthetővé a látogatók számára, ám kétségkívül mindenki megtalálhatja köztük a kedvenceit,  amelyek akár a mai viszonylatokra is épp úgy rezonálnak, mint az ötven évvel ezelőttiekre. A társadalmi konvenciókat és kereteket háttérbe szorító, a határtalan szabadságot előtérbe állító Bosch+Bosch máig számos megfejthetetlen kérdést tartogat számunkra, amelyek megválaszolásához most talán egy lépéssel közelebb kerülhetünk. Vagy ha mégsem, legalább nagyon jól szórakozunk. Infó: A Bosch+Bosch Csoport és a vajdasági neoavantgárd mozgalom, látogatható november 17-ig a Ludwig Múzeumban.
Szerző

Műveleti terület a Nagymező utca, blokád alá vették a színházakat

Publikálás dátuma
2019.11.07. 19:25
Az Operettszínház a Nagymező utcában
Fotó: Barbara Gabriella / Népszava
Se ki, se be – a török elnök látogatása miatt lépni is alig lehet a Nagymező utca legfelkapottabb zónájában.
Rendőrök lepték el a Nagymező utca Andrássy utat övező szakaszait, és az Erdogan-látogatás miatt műveleti területté minősítették a területet – értesült a Népszava. Ez - az itt lakók mellett – főként a helyi színházakat és közönségüket érinti igazán rosszul: aki fél hétig bejutott már a színházakba, azokat nem engedik ki a rendőrök,  a később érkező látogatókat pedig megállították a kapuk előtt.
Úgy tudjuk, a Radnóti Színház és a Thália Színház a hatósági beavatkozás után sorra lemondta esti előadásait.

Javítás: nem maradt el előadás az Operettszínházban

Cikkünkben korábban tévesen azt írtuk, hogy az információink szerint Operettszínházban is elmaradtak előadások. Sajtóosztályuk ugyanakkor pénteken jelezte, ez nem így történt:  Operettszínház előadásai a tegnapi nap folyamán ( 2019. november 7. ) nem maradtak el. A tévedésért elnézést kérünk az érintettektől és az olvasóktól.
Szerző
Frissítve: 2019.11.08. 13:17

A Réber-körkép

Publikálás dátuma
2019.11.07. 13:30

Új állandó kiállítást rendezett Réber László hagyatékából a székesfehérvári Szent István Király Múzeum. A 2001-ben meghalt legendás grafikus, karikaturista, illusztrátor műveit bemutató gyűjteményt technikai, szellemi, hangulati eredetiségéért Az év kiállítása címmel tüntette ki az idén a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület.
Bevezetésnek ott az árnyéktalan szőnyeg, rögtön a mellékterem bejáratánál. A fekete emberalak a csak körvonal fehér árnyékával a mellette kiállított, hajdani És-grafika leszőtt értelmezése, és mint ilyen, lehet egyszerre az életmű és az életmű-kiállítás, Réber László és a fehérvári Réber Gyűjtemény praktikus szimbóluma. Ami az előbbit illeti, nem minden rajz olyan talányos, mint ez a fekete férfi sziluett, amely-aki testtartásából következően nyilvánvalóan kifosztott áldozat, ámbár lehetséges, hogy csak az üres árnyék által leleplezett fekete szemfényvesztő. Minden esetre szótlanabb, mint az a könyöklő figura, amelynek szinte pont-pont-vesszőcske feje úgy uralja a büsztjét, hogy csak késleltetve vesszük tudomásul, hogy a büszt maga is egy lefordított pont-pont-vesszőcske fej. Vagyis alávetett, alsóbbrendű, lehet, hogy kizsákmányolt. Réber látszólag úgy jelenít meg drámát, feszültséget, nem egyszer gyalázatot, mintha csupán emberi esendőséget és egyéni eltévelyedést látna, de sajátos módon mindezzel mégis hozza a kort, a közösséget, a társadalmat, amely mindezért felelős. Életműve diszkréten, halkan a hetvenesbe átnyúló hatvanas évtized körképe. Mit sem veszítő érvénnyel. Ritka ugyan az olyan pőre helyzetábrázolása, mint az íróé (karikaturistáé? publicistáé?), aki alkotás közben egy fenyegető szögekkel kivert támlájú széken hajlik előre, hajolva távolodva a támlától; gyakoribb az olyan néma jellemkép, amelyen a nagy, kitátott szájú sziluett arc azért lehet fenyegető, mert sziluett-partnerének az arcéle kicsi és olyan alkalmazkodó formájú, hogy éppen beleillik az üvöltő orr-száj-áll körvonalába. Mindez azért, mert Réber stílusa elképesztően lényegre törő. Az egyvonalas, szikár ábrázolásnak abból a fajtájából való, amelynek megalkotását nyilvánvalóan számtalan vázlat, skicc, gyakorlás előzte meg. Olyan előzmények, amelyekhez nézőnek, kritikusnak sok köze nincsen, de amelyeknek a meglétét és a hasznát olyan apró gesztusok bizonyítják, mint a pont-pont-vesszőcske fej bután semmitmondó arca, az értelmiségi alak élethűen ijedt görnyedése, egy keménypapír karc néma arcvonásai. A visszafogott beszéd azonban nemcsak odáig terjed, hogy Réber éles szerszámmal hasított fanyar grafikákat fába, papundeklibe. Visszafogottsága azokat a legendássá vált gyerekkönyv illusztrációit is selypegésmentessé hitelesítik, amelyek színesek, mint a Janikovszky-könyvekéi, olykor omlós kréta- vagy pasztellnyomok dúsítják őket, mint a Lázár Ervin-történetekéit, esetleg akvarelles, könnyed festmények, mint a Mándy Iván illusztrációk. Hogy a népművészet, jelesül a spanyolozás is hatott erre a nem fecsegő, de annál tisztábban szóló rajzi nyelvre, azt ezúttal a nagyobbik terem társasjátéka mutatja a legvilágosabban. Visszatértünk a kiállításhoz mint kiállításhoz. Ennek a társasjátéknak a táblája maga a terem teljes szőnyegpadlózata, figurái deszkából kivágott Lázár Ervin-féle szárnyasok, játszói pedig – láttam, nincs kivétel – gyerekek és gyermekkedvűvé váló felnőttek. Valamennyien önfeledt részei az itteni a kiállítás-dramaturgiának, amelyet a múzeumok szakmai szervezete Az év kiállítása, 2019 elismeréssel honorált néhány hónapja. Gärtner Petra kurátor és közreműködő társai egészen rendkívülit alkottak. Hogy lemezből épült nagy vár, benne el- és felvehető textilkoronák állnak a gyerekközönség rendelkezésére, az a kisebb, ámbár múzeumban nem éppen gyakori lelemény. Hogy folyamatosan vetítik az animációval végig alkotó kapcsolatban maradt Réber filmjeit, az nem példa nélküli. De a társasjáték, a szőnyeg, meg az a fal, amelyen Örkény-illusztrációk sorakoznak, s megérintve egyet-egyet, az illusztrált egyperces hallható, kihagyhatatlan része ennek az összművészeti teljesítménynek. Falra tett rajzokat – ez régi tapasztalat – nagyobb mennyiségben fárasztó, majd lehetetlen kitartóan élvezni. A művész életében a Réber grafikák természetes élőhelye is az ülve-fekve lapozható újság és könyv volt. De Fehérváron sikerült a monotóniát és a két dimenziót hanggal, játékkal, filmmel, de főleg kreatív és jókedvű rendezői azonosulással úgy feloldani, hogy még véletlenül se sérüljön a Réber-világkép totalitása. Infó Vonalba zárt történetek. Réber Gyűjtemény, Székesfehérvár Állandó kiállítás    https://www.gyularozsa.com/     
Témák
Réber László