Verseny magyar módra

A Brexit hatásai hazai kezelésének miniszteri megbízottja némi keserűséggel adta tudtára a budapesti brit nagykövetnek, hogy  bár tudomásul vesszük az unióból történő kilépésüket, de azért ez nekünk - mármint a NER-nek - korántsem közömbös. Elveszítjük ugyanis a legjelentősebb olyan régiónkon kívüli támaszunkat, amely a nemzeti szuverenitást előbbre tartja, mint az Európai Unió föderalista törekvéseit. 
Az Országgyűlés egyik bizottságának minapi ülésén elhangzott búsongás az igazságnak ugyan csak egy szeletét mutatta fel, de sokadszorra is felidézte Orbán Viktor kormányának azt a szándékát, amely az európai közösségből való kilépésig ugyan még nem jutott el, de ha a gyengítésről van szó, akkor örömmel veszi, ha ehhez partnereket is talál. Az Európai Unió legfőbb pénzpiaci vívmánya, az euró szerepének itthoni megkérdőjelezése is ezt a célt szolgálja. Az európai közös pénz körül a jegybank-elnök és a pénzügyminiszter között időnként fel-fellángoló vita ugyanakkor azon kevés, politikai felhangoktól sem mentes nézetkülönbség egyike, amely kizárólag a külföldnek szól. 
Könnyű lenne viszont abba a csapdába belesétálni, hogy a NER két meghatározó gazdaságpolitikusa, Matolcsy György és Varga Mihály között érdemi vita zajlik. A vita legfőbb kelléke: az eltérő nézetek ütköztetése ugyanis hiányzik megnyilatkozásaikból.  Annak ellenére állítjuk ezt, hogy a jegybankelnök úgy véli, az eurózóna kiépítése hiba volt, és itt az ideje kiutat találni a csapdából; míg a pénzügyminiszter szerint az euró az unió egyik legígéretesebb, de befejezetlen kezdeményezése. A két álláspont között valóban kibékíthetetlen ellentét mutatkozik. Egymásnak feszülésnek azonban nyomát sem láthatjuk. Ugyanis ha erről lenne szó, akkor azt konstatálhatnánk, hogy Orbán Viktor a két szekértábor egyike vagy másika elvei szerint muzsikál, esetleg hol az egyikhez, hol a másikhoz húz. Ez azonban koránt sincs így. A miniszterelnök szavakban Matolcsy György látványos növekedési vízióit szajkózza, némi válságfenyegetéssel megfejelve, ugyanakkor az éves költségvetések Varga Mihály óvatos (konzervatív) nézeteinek szellemében készülnek.
A miniszterelnök sajátosan kettős látásmódját ismerve az MNB stábja elérkezettnek látta az időt arra, hogy egy olyan Versenyképességi tükröt állítson össze, amelynek célja nem más, mint hogy a miniszterek (már nem csak Varga Mihály)  orra alá dörgölje tárcájuk hiányosságait: a jegybank 330 versenyképességi pontjának csak 22 százaléka valósult megy eddig. (Ezek a pontok az Orbán-kormány kilenc éves működésének szinte minden területét leltárba vették, általában követhető, de egyes esetekben nem kimunkált javaslatokkal körítve.) 
A nemzeti bank szakértői szerint a versenyképesség szempontjából a pénzügyi szféra teljesített a legjobban. De nem ám a kereskedelmi bankok buksi fejét simogatják meg ezzel. Az eminens diák ki is lenne más, mint maga az MNB. Dicséretet is kap: lehetőséget a vállalati bóvlikötvények felvásárlására. Versenyezz magaddal - nem kérdés, ki lesz a győztes!
Szerző
Bonta Miklós
Frissítve: 2019.11.08. 09:10

Demokrácia deficit Nyugaton

A berlini fal leomlásának évfordulóján sok politikai elemző jegyzi meg bírálóan, hogy Kelet-Európa nem tudta valóra váltani 1989 ígéretét. Valóban sok oka lehet annak, hogy csalódottak lehetünk ezzel kapcsolatban. A demokratikus normák terén tapasztalható visszaesés Magyarországon és Lengyelországban, az EU-bővítés egykori mintaországaiban beárnyékolja az európai projektet. Emellett az is elégedetlenségre ad okot, hogy Romániában és Bulgáriában nem sikerült alapvető változásokat elérni a politikai rendszerben és a kormányzó elitek terén. 
Gyakran figyelmen kívül hagyják, hogy a régióban, különösen Lengyelországban jelentős gazdasági fejlődés történt. Továbbá figyelembe véve azt, hogy mostanában Párizs és Madrid is ugyanakkora valószínűséggel kap bírálatot az Amnesty Internationaltől, ahogy Budapest vagy Varsó, feltehető a kérdés, hogy a vasfüggöny alapján történő régi megosztás hasznosnak tekinthető-e, vagy segít-e Európa közös problémáinak és küzdelmeinek megértésében. A Közép- és Kelet-Európában tapasztalható autoritarianizmus és korrupció valódi fenyegetést jelent, de nem esünk-e abba a hibába, hogy túlságosan is a demokrácia Kelet-Európában történő visszaesésére összpontosítunk, miközben a demokráciára Nyugat-Európában leselkedő veszélyek felett szemet hunyunk?
Németországnak az újraegyesítéssel kapcsolatos rendszeres reflexióitól eltekintve alig vizsgálták azt a göröngyös utat, amelyet a nyugat-európai demokráciák jártak be a berlini fal leomlása utáni évtizedekben.
Spanyolországban negyven év telt el a Franco-diktatúra bukása óta, mégis, az utóbbi években eddig nem látott visszaesés következett be a sajtószabadság terén, illetve korlátozták a tiltakozáshoz való jogot. A 2015-ös „szájpecektörvény” a rendőrség számára számos tiltakozó akció esetében lehetővé tette az adminisztratív szankciók kivetését, ami korábban bírói hatáskörbe tartozott.
A terrorizmusellenes francia intézkedések elhúzódó rendkívüli állapotot idéztek elő, ami során a rendőrség széleskörű jogköröket kapott őrizetbe vételekre, felhatalmazás nélküli házkutatásokra, valamint imahelyek bezárására. Az ENSZ különmegbízottja arra hívta fel a figyelmet, hogy a muszlimokat aránytalan mértékben érintik ezek a jogszabályok, amelyek „gyanús közösségnek” állítják be őket. Végsősoron ez a jogalkotás súlyos következményekkel jár a polgári szabadságjogok terén Mindeközben Emmanuel Macron elnök továbbra is túlzott erőt vet be az utcai tüntetések elfojtására.
Az új dán kormányt adó szociáldemokraták ellenzékben támogattak a kontinens legszigorúbb bevándorlás-ellenes jogszabályai közül néhányat, beleértve a menekültek ékszerei elkobzásának lehetővé tételét a dániai tartózkodásuk költségeinek fedezése céljából, vagy hirdetési helyek vásárlását a libanoni újságokban, ami a leendő menedékkérők elbátortalanítását, illetve az ENSZ áttelepítési programjával való együttműködés felfüggesztését célozta. Ezzel kapcsolatban lehet érvelni azzal, hogy a szélsőjobboldali Dán Néppárt támogatottsága azért csökkent az idén nyáron tartott választásokon, mert a retorikáját és elgondolásait a látszólag liberális pártok - egy sajnálatos európai trend részeként - átvették.
Az olyan paprikajancsikról, mint Orbán Viktor magyar miniszterelnök, mindig feldúlt cikkek fognak születni, azonban az illegális migrációval szemben meghozott durva intézkedései közül sok mára az EU politikájává vált. 
Spanyolország, Franciaország és Dánia természetesen továbbra is demokráciának számít, azonban azzal a nagyobb hiányossággal, hogy a társadalom jelentős rétegei nem élvezik a nyitott társadalom szabadságjogait és előnyeit. Ahogy az 1989 előtti időszak elégedetlensége és viszontagságai elősegítették a vasfüggöny leomlását, úgy a gazdasági bizonytalanság mostani mélyülése, illetve a manapság tapasztalható, az elégedetlenséget kiváltó retorika Európa mindkét felén a civil társadalom mobilizálására ösztönzi a fiatalokat. Az idegengyűlölet, az intézményekkel szembeni bizalmatlanság és a klímaváltozás olyan közös fenyegetés szerte a kontinensen, ami miatt a Kelet-Nyugat fogalom már nem jelent valódi különbségtételt Európa sok sürgető kérdése kapcsán. 
A posztkommunista átalakulás mámorító napjai során néhány nyugat-európai vállalat lehetőséget látott arra, hogy befektessen, és jelentős profitra tegyen szert Kelet-Európában, ahol a fékek és ellensúlyok jóval gyengébb alapokon álltak, mint Nyugat-Európában. Európa keleti felén az 1990-es évek és a 2000-es évek elejének politikai vezetése túlértékelte a teljesen kidolgozott nyugati modellek importálásának megvalósíthatóságát. A korrupt politikai vezetők szerte a régióban elfojtották a demokratikus normákat, a kisebbségi jogokat és a tüntetéseket, amelyek kihívást jelentettek a hatalmon lévő politikai pártok számára. Az állami kiadások csökkentésével és adóemeléssel járó uniós megszorító intézkedések Görögországban pedig a GDP 25 százalékos visszaesését, háborús helyzethez hasonlítható körülmények kialakulását okozták, illetve az EU-val szembeni bizalmatlanságot gerjesztették mind Görögországban, mind Európa más tájain.
Bár úgy tűnhet, mintha a kelet-nyugati megosztottságot a 2015-ös menekültválságra adandó válaszok körüli viták okozták volna, a valóságban azonban a gazdag és szegény Európa közötti, vélt alá-fölé rendeltségi viszonnyal kapcsolatos fortyogó neheztelés mindig is tüzelte a populista dühöt. Nyugat-Európa nem törődött a problémás kormányokkal, vagy engedményeket adott nekik, ahogy az nekik megfelelt, majd az azt követő túlkapásaiknál felháborodást színlelt. Szerencsére azt látni, hogy az erőteljes pesszimizmus ellenére erre egy organikus válasz alakul ki Kelet-Európában a populizmusra. 
A YouGov közvélemény-kutató frissen megjelent – a Nyílt Társadalom Alapítványok megbízásából készült – felméréséből levonható fő következtetés arra mutat rá, hogy a régióban erőteljes a civil aktivizmus, aminek a fiatalok a hajtóerői, akik szerint nem elérhetetlen egy demokratikus jövő. Látni kell, hogy Szlovákiában Zuzana Caputová nyerte az elnökválasztást, illetve azt, hogy Csehországban tüntetési hullám alakult ki Andrej Babis kormányfő túlkapásai ellen, valamint azt, hogy az egyesült ellenzék milyen győzelmeket aratott a magyarországi önkormányzati választásokon, a tisztességtelen választási szabályok ellenére is. Amint megvan a szervezettség, csak egy kis demokratikus lökés kell a mobilizáláshoz és a sikerek eléréshez. Az olyan jelentős évfordulók, mint amilyen a mostani, arra emlékeztetnek minket, hogy Európának új célokat kell kitűznie. A gyengék jogai védelmének, a klímaváltozás megakadályozásának és az egyenlőbben elosztott jólét biztosításának kellene lennie a közös céljainknak, hogy megbecsüljük a berlini fal leomlásának elakadt örökségét Európa mindkét felén. A szerző a Nyílt Társadalom Alapítványok berlini irodájának igazgatója, a Nyílt Európáért Kezdeményezés társigazgatója
Szerző
Goran Buldioski
Frissítve: 2019.11.08. 09:11

Hivatali csapda a képviselőknek

A helyhatósági választáson sok helyen megtört a Fidesz hegemóniája, az önkormányzatiság azonban alkotmányjogi szempontból nagyon sok sebből vérzik. A jelenlegi hatalom futószalagon gyártotta az olyan törvényeket, amelyeket a zárószavazás keretében gyakorlatilag teljes egészében átírt. Ez megkérdőjelezi a törvény közjogi legitimitását. Ezen normatömegnek egyik kardinális eleme éppen az önkormányzati törvény, amely szintén átesett ezen a jogalkotási fertőzésen.
Ez az alkotmányossági „ködben” lebegő törvény a preambuluma szerint, miközben az Országgyűlés elismeri és védi a helyi választópolgárok közösségének önkormányzáshoz való jogát, addig (többek között) az alaptörvény végrehajtására jött létre. Ez vaskarika. Az alaptörvény végrehajtása körében a helyi közösségek önkormányzási joga egyszerűen értelmezhetetlen.
De a törvényalkotó ezt tovább torzította. A megválasztott önkormányzati képviselőknek az alaptörvény végrehajtására kell felesküdniük, amely alaptörvény gyakorlatilag jogfosztások és jogkorlátozások sorozatából áll, a jogbiztonságot tagadja. És amely alaptörvény – az Alkotmánnyal szemben - a hatalom kontrollja helyett annak kiszolgálását segíti elő. Még az önkormányzatok által is. 
Hogy ez még biztosabban így történhessen, az önkormányzati törvény 32. paragrafus (1) j. pontja ezt még meg is erősíti: minden önkormányzati képviselő az eskütételét követően három hónapon belül köteles részt venni a kormányhivatal által szervezett képzésen. Ami nagyon súlyos alkotmánysértő rendelkezés. Sérti az önkormányzatisághoz való alkotmányos jogot, és szemben áll a helyi választópolgárok közösségének önkormányzáshoz való jogával. Ugyanis a képviselő a választóktól kapta a mandátumát, ezért ennek keretében nem utasítható, a hatalom által még közvetett formában sem befolyásolható.
A kormányhivatal részéről az önkormányzati képviselők képzése értelmezhetetlen, ugyanis semmit sem határozhatnak meg a képviselőnek. Nem rendelkezhetnek sem a képviselővel, sem a képviseleti jogával semmilyen formában. A képviselő és a kormányhivatal nem áll egymással semmilyen jogviszonyban. Sem alá-fölérendeltség, sem mellérendeltségi viszony sincs köztük. A kormányhivatal képzése sérti a szabad mandátum elvét, mert ez magában hordozza azt is, hogy a hatalom a hivatalán keresztül megpróbál a képviselőre hatni, nyomást gyakorolni, megpróbálja őket befolyásolni, presszionálni, irányítani. Ennek pedig már az elvi lehetősége is összeegyeztethetetlen a képviselő mandátumával. Nincs olyan alkotmányos indok, ami alapján bármilyen módon alátámasztható lenne a kormányhivatal képzése az önkormányzati képviselőkre vonatkozóan. 
Ezért is az ellenzéki képviselőknek országos szinten kötelességük lenne egységesen fellépni az ilyen kormányhivatali képzések ellen. Különösen azért is, mert a képviselőt választják és nem kinevezik. Választott képviselővel szemben pedig minden kormányzati akarat, szándék, a képviselő alkotmányos jogaiba való durva beavatkozás. A képviselő kormányhivatali képzése ellentétes a képviseleti demokráciával. Ferincz Jenő "paragrafus"
Szerző
Ferincz Jenő
Frissítve: 2019.11.08. 14:25