A török barátság hete

Azt állította Orbán Viktor (a török elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján), hogy az elmúlt napokban nálunk járt Putyin, orosz elnök, a német külügyminiszter, majd most Erdogan, és „ez pontosan az a külpolitika, amelyet szeretnénk a jövőben is folytatni: a Magyarország számára fontos országokkal szoros együttműködésre törekszünk”. Ezzel szemben a tény az, hogy az Orbán által elképzelt földrajzi háromszögben egyáltalán nem egyforma súlyúak a szereplők, és nem is ugyanolyan viszony fűz bennünket hozzájuk. Elvileg. Ha a magyar miniszterelnök még nem felejtette el, Magyarország az Európai Unió tagja és nem az Eurázsiai Unióé, és bár a Türk Tanácsba bekéredzkedett, az teljesen súlytalan az EU-hoz képest. Ráadásul Oroszország Európa ellenfeleként viselkedik, célja az unió bomlasztása, és most éppen azzal a Törökországgal szövetkezik, amely szintén az EU-t zsarolja. Akkor milyen helyet is nézett ki magának Orbán ebben a háromszögben? Csak nem a Moszkva és Ankara közöttit? Azt állította ugyancsak Orbán (a Kossuth rádióban), hogy Törökország nélkül nem lehet megállítani a Magyarország és Európa felé tartó migránsáradatot, ezt azonban az ellenzék nem akarja megérteni. Ezzel szemben a tény az, hogy az ellenzék ezt éppen olyan jól tudja, mint a miniszterelnök, de azt is tudja, hogy ehhez nem szükséges kirívóan szívélyes viszonyt fenntartani a török diktátorral. Ettől ugyanis Erdogan még nyugodtan zsarolhatja az Európai Uniót, amelytől több pénzt akar kicsikarni. Orbán készséges mosolya nem tudja pótolni az euró milliárdokat, ugyanakkor erősíti a török elnök pozícióját Európával szemben. Nem hiszem, hogy Orbán ezt ne értené. Csak nem akarja érteni. Azt is állítja a magyar miniszterelnök (ugyanott), hogy a bevándorláspárti erőknek érdekük Erdogan eltávolítása, mert ha Törökországban nincs erős hatalom, akkor milliószámra indulnak el Európába a migránsok, és megvalósul Soros álma. Ezzel szemben a tény az, hogy az illegális migráció senkinek nem az álma, sem Sorosé, sem az Európai Unióé, azzal viszont minden demográfiai és gazdasági szakértő egyetért, hogy legálisan érkező bevándorlók nélkül Európa nem lesz képes fenntartani nemzetközi versenyképességét, és a csökkenő számú foglalkoztatott nem tud majd gondoskodni a növekvő számú nyugdíjasról. Még babaváró támogatással sem. Azt állította továbbá a magyar miniszterelnök (a török elnökkel együtt tartott közös sajtótájékoztatóján), hogy nem nyugszik bele abba, hogy „Magyarországon gúnyolódjanak egy másik ország vezetőjén vagy egy másik nemzeten”. Ezzel szemben a tény az, hogy Budapesten nem gúnyolódtak Erdogan elnökön vagy a törökökön, hanem Törökország agresszív, kurdok elleni politikáját bírálták elsősorban. Mint tudjuk, Erdogan nem nyugszik bele az otthoni bírálatokba, és ennek láthatjuk is a következményeit a megtorlásokban, de vajon Orbán hogyan nem fog ebbe belenyugodni? És legközelebb mit fog mondani konzervatív brit barátjának, Boris Johnsonnak, aki három éve egy obszcén limerickben merészelte kigúnyolni Erdogant? Nem merem idézni…
Szerző
Bolgár György

Heuréka

Heuréka, motyogta el Gulyás Gergely a hírre reagálva, miszerint Borkai Zsolt lemond a polgármesteri címről. Csak éppen a győri fideszes frakciót felejtette el értesíteni a kancelláriaminiszter, annak tagjai ugyanis tapssal fogadták az alakuló ülésre érkező, botrány ellenére megválasztott városvezetőt. 
A kormánypárt tagjai is heurékát kiáltottak, csak éppen ellenkező előjellel, mint Gulyás, azt is világossá téve, hogy számukra egyáltalán nem okoz egy pillanatnyi fejtörést sem, hogy favorizáltjuk egy ország előtt járatta le önmagát, városát, a Fideszt és a kormányt. Őket legfeljebb az zavarta, hogy tüntetők lepték el a győri városházát, ahogy korábban is csak azzal voltak elfoglalva, miként akadályozhatják meg, hogy a tiltakozók bejussanak az alakuló ülés termébe. Ezért aztán legott hoztak egy helyi szabályt, tűzrendészeti rendelettel nyilvánították veszélyessé a helyszínt. Igazán kreatív megoldás, teljes mértékben vall a Fideszre; a győriek a lex Borkai óta különösen tudják, hogy mindenre lehet törvényt alkotni.
Egyébként Gulyás heurékája már csak azért sem lehetett őszinte, mivel neki pontosan kellett tudnia, hogy mi fog következni, hogy Borkai le fog mondani. Amitől nem csak ő, maga az érintett is megnyugodott: máris visszatért belé a fideszes gőg, a nagyképűség; olyan kifejezések használatól sem riadt vissza, mint hogy az ellenzék kuplerájt csinált a városból. Mintha megfeledkezett volna arról, hogy ő csinált kuplerájt egy yachtból, ráadásul – ország-világ szeme láttára – meglehetősen aktív szereplőként. 
Borkai azonban, noha a hátsó kijáraton távozott, visszatalált saját hangjához, aminek csak egyetlen magyarázata lehet: megegyezett a Fidesz, az ország legfelsőbb vezetőivel. Illetve, mit használok itt többes számot, megegyezett Orbán Viktorral. És ez a megegyezés nem szólhatott másról, mint arról: nyugodjon csak meg, lemondásával az ügy lezárul, minden nyugvópontra kerül, nincs folytatás. Nem kell tartania semmilyen retorziótól, a Polt nevű, szintén újraválasztott, de lemondani sosem fogó legfőbb ügyész kézben tartja a dolgokat. Nem lesz hosszú vizsgálódás a korrupciós ügyekben, vagy ellenkezőleg: hosszú, de semmire sem jutó vizsgálat lesz. Él a 11. parancsolat, nem hagyják cserben, nem lesznek gondjai, bár lehet, hogy Győrből érdemes lenne elköltözni. 
Heuréka, mondhatta Orbán Viktor is – ezt a problémát is megoldotta. Pedig nem: valójában most kell, kellene elkezdődnie. És óriási hibát követ el az ellenzék, ha belenyugszik, netán sikerként könyveli el Borkai lemondását. Semmi oka nincs a miniszterelnöknek megnyugodni, mert a pornográfiára hajazó videó ugyan eltüntette a színről Borkait, de a korrupciós ügyei, amelynek szálai minden bizonnyal a legfelsőbb körökig érnek, itt maradtak. És itt is maradnak, feltáratlanul, ha a politika szereplői, az ellenzék nem követi a forró nyomot. Mert megtisztulásra csak akkor lesz esély, ha az összes ügyet feltárják. Amíg ez nem történik meg, addig nincs heuréka, csak a Fidesznek, Orbánnak, no meg Borkainak.
Szerző
Németh Péter

Merjünk magyarok lenni?

Miniszterelnök úr, én merek. Csak azért szeretném megnyugtatni, mert a pénteki rádióbeszédében picit szomorkodni tetszett azon, hogy az ellenzék az istennek sem érti, miért kell nekünk háborús bűnösöket ölelgetni. Pedig ez a „nemzeti alapú külpolitika”. Ahogy mondani tetszett: „Merjünk magyarok lenni!” Kovács Zoltán államtitkár ezt előre tudhatta (könnyű neki, ő folyton ott sütkérezhet e szellemiség fényében, míg mi, kevésbé szerencsés milliók, csak péntek reggelenként részesülhetünk benne). Ő már a Putyin-találkozó után megdorgálta a hápogókat: „az ellenzék abszurd, álszent, képmutató értelmezést ad a kapcsolatok jellegéről, és… az ő aktív segítségükkel a nyugati sajtó is”. Elég ebből az álszent képmutatásból, többé nem is izgatom magam, hogy Erdogan a világ egyik legerősebb hadseregével ront neki az Iszlám Állam elleni küzdelemben kivérzett szíriai kurdoknak, de legalább mentőt se enged a területre, ha már népirtás, az legyen alapos. Az sem fog aggasztani, amit a kedves vendég otthon művel. Például hogy a felkorbácsolt gyűlölet eredményeként (ebben mondjuk a mi főnökünk sem piskóta) Törökországban egy 19 éves fiút egészen, egy öregembert meg félig agyonvertek, pusztán, mert kurdul beszéltek. Magyarként persze ezt kínos hallani, hiszen éppen most tetszenek – helyesen – szót emelni az ukrajnai magyarok anyanyelvi iskoláztatása érdekében. Mindegy, részemről megígérhetem, hogy tőlem legközelebb jöhet az észak-koreai diktátor is, nem moralizálok, hasonlóhoz a nyugati sajtónak sem adok aktív segítséget, nehogy szó érje a ház elejét. Szerencsére nem is tudom a nyugati sajtó telefonszámát, úgy nézem, Facebookon sem vagyunk ismerősök, úgyhogy nem is esem kísértésbe. Megértettem: a „merjünk magyarok lenni” aktuálisan azt jelenti, hogy vágjunk jó képet Erdogan minden disznóságához. Csakis így remélhetjük, hogy minket kihagy, amikor ráereszti Európára a menekülteket. Mert ezt fogja tenni, amikor majd elege lesz a hülye Unió piszkatúrájából, illetve kevesli az onnan kapott pénzt. Pár milliárd euró azért egész jól lecsillapítja az ember jogos haragját. Azt még nem látom át, hogyan fogja Erdogan egyenként minden migráns lelkére kötni, hogy bármerre mehet, sőt menjen is, de a baráti Magyarországot kerülje el. Esetleg olyan térképeket adhat a kezükbe, amelyiken mi rajta se vagyunk, Budapestet úgyis olyan könnyű összekeverni Bukaresttel. Különben is el lesznek foglalva a hajadonok megerőszakolásával és a keresztény kultúra lerombolásával, közben az a kis kerülő meg sem kottyan. Valószínűleg ilyesmi oka lehetett annak is, hogy az első nagy menekülthullámból egy lélek se maradt nálunk, ebben a tejjel-mézzel folyó Kánaánban. Erdogan már akkor szólhatott nekik, hogy a magyarokat kéretik békén hagyni. Azért jó volna pontosítani, mi mindent kell elnéznünk cserébe. Például hány halottat? Hány lábát vesztett, vérző vagy megégett kisgyereket? Hány megkínzott és lemészárolt kurd politikusnőt, aki éppen a vallások békés egymás mellett éléséért küzdött? Mondjuk még tíz, még száz, még ezer jöhet, de tízezer azért már sok lenne? Vagy ölni lehet, de hajas fejbőrt nőről letépni azért picit túlzás? Többet lehetőleg ne nagyon forduljon elő? Legfeljebb egyszer-kétszer, kivételképpen? Akárhogy is, miniszterelnök úr megmondta, hogy ez a külpolitika összhangban van az ösztönvilágommal. Mármint a „magyarok ösztönvilágával”, amibe remélhetőleg én is be vagyok számítva. Hiába, ő a Nemzet Pszichoanalitikusa. Ott fekszünk a díványán, belénk lát, és mi felnézünk rá. Illetve azt mégsem, mert mint elmagyarázta, a magyarok „politikai filozófiája…egy szóban összefoglalva: szemmagasság. Magyar ember nem szeret se le, se fel nézni.” Ne tessék azt mondani, hogy „egy szóban összefoglalva” ez hülyeség, és sem az Unió bosszantásának öröme, sem a klienseknek remélt keleti üzletek (lásd, hogyan lesznek Mészárosék a Paks 2 vagy a kínai vasút építésének legfőbb magyar haszonélvezői) nem érik meg a blamát. Csak egy kérdésem maradt. Tudja-e miniszterelnök úr, kitől idézte ezt a „Merjünk magyarok lenni!” mondatot? Teleki Pál egyik utolsó beszédéből. Röviddel utána főbe lőtte magát, mert úgy érezte, hazája jó hírét, tisztességét játszották el, amikor Horthyék (szintén nemzeti érdekű külpolitikára hivatkozva) csatlakoztak az agresszor Hitlerhez Jugoszlávia lerohanásában. Teleki életútjában bőven vannak vállalhatatlan részek, de ismerte a lelkiismeret szó jelentését. A volt kormányszóvivő Kovács persze az ilyesmit szintén „abszurd, álszent, képmutató” magatartásnak nevezné. Miniszterelnök úr, én teljes mértékben azonosulok az Ön felszólításával: merek magyarnak lenni. Ezért fontos nekem, nekünk a magyarok becsülete. Ezért fáj, ha külső kényszer nélkül, szabad akarattal engedik, hogy azt véres kezekkel fogdossák össze. Ezért mentem tüntetni Erdogan ellen. És ha már Teleki, idéznék tőle még valamit: „Csak azok számíthatnak a nemzet elitjéhez, akik erkölcsileg magasabban állnak. Aki erkölcsileg nem áll ott, az nem tartozik a nemzet elitjéhez, akármilyen állást vagy rangot töltsön is be”. A szerző volt országgyűlési képviselő 
Szerző
Lendvai Ildikó
Frissítve: 2019.11.09. 08:32