Előfizetés

Épületek beszavazó show-ja

Torma Tamás írása a Népszavának
Publikálás dátuma
2019.11.10. 17:34

Fotó: Bujnovszky Tamás / Vizafogó Tagóvoda
Az Uránia Nemzeti Filmszínházban a hétvégén átadták a 15. Média Építészeti Díjait. A szakmai zsűri és a közönség is ugyanazt a megvalósult tervet találta a legjobbnak.
Az Építészfórum által alapított Média Építészeti Díja (MÉD) 15 éve alatt megkerülhetetlen szakmai eseménnyé vált. És közönségeseménnyé is: az elmúlt év építészeti csúcsteljesítményeinek zsűrizése az Uránia mozi közönsége előtt zajlott le. Továbbá az online felületek érdeklődői előtt is, hiszen az index.hu-tól a Forbes-ig ilyen koncentráltan a korábbi hetekben sehol nem lehetett a hazai kortárs építészet termését látni és róla olvasni.
Kezdjük rögtön a végén: az öt döntőbe jutott, megvalósult középület közül a Vizafogó Tagóvoda felújítása és bővítése nyert, azaz ez az új épület kapta a médiazsűritől a legtöbb pontot.

Tervezője, az ARCHIKON tervezőiroda (építészek: Nagy Csaba, Pólus Károly, Tőrös Ágnes) már nem először tervezett óvodát a kerületben, a lakóteleppel egyidős, hasonló házgyári panelből készült Vizafogó Tagóvoda felújítása újra előnyökre tudta fordítani a meglévő adottságokat. A régi panelépület nagy része megmaradt, de úgy sikerült bővíteni, hogy előnyeit – a kertkapcsolatát, tájolását – megtartották, a régi és szűk központi közlekedő magot viszont kibontották és nagyobbak lettek a korábban mellékesként kezelt kiszolgáló helyiségek, az előterek, mosdók, öltözők.
A felújítás látványosan reagált arra változásra, ami az utóbbi negyven évben az óvodapedagógiában is változott: korábban a térkiosztásban is a belső csoportszobákban folyó tevékenység számított a főszereplőnek, ma már a nevelésben is sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak az érkezés, a szülőtől való elválás, tehát a találkozás és a távozás terei. A bővítés/átalakítás leglátványosabb eleme az a kétszintes, faszerkezetű fedett-nyitott tér, ami a belső tér és az udvar között képez átmenetet, így a „kint és bent” határozott kontúrjai is sokkal rugalmasabbak lettek. És a kétszintes csúszdáról se feledkezzünk meg, amit a bejáráskor médiazsűri tagjai is teszteltek.
A Média Építészeti Díja ma már nemcsak rangos szakmai eseménye a hazai építészetnek, de gördülékeny showműsorrá is vált. 2014-ben a legrangosabb magyar online építészeti lap, az Építészfórum.hu hozta létre, a gálaesten pedig a döntős alkotók mutatták be saját projektjeiket, a díjért versengő épületeket és terveket. A 2019-ben a MÉD felhívására összesen 130 pályázat érkezett, ezekből választotta ki egy nemzetközi előzsűri még a gálaestet megelőzően az öt-öt finalistát. (Az előzsűri holland elnöke, Indira van’t Klooster idén nem lehetett jelen, de üzenetében külön kihangsúlyozta: a magyar építészeti alkotások „minőségüket tekintve kiemelkednek a régió fejlesztései közül”.)

Felváltva tehát egy-egy terv és egy-egy megvalósult épület képe került a színpadra a prezentáló tervezőkkel, hol némi szakmai, hol laikus vitával. Az eseményt idén is a profi színpadmester házigazda, Winkler Nóra segítette kulturális show-vá válni. (Az első sor média zsűrijében idén a Forbes, az index.hu, a 24.hu, a mandiner.hu, a Magyar Hang, a Nők Lapja és a propaganda média, a TV2 képviselői ültek, a három szakmai bíráló Lévai Tamás építész, illetve az építészfórum.hu két főszerkesztője, Somogyi Krisztina és Kovács Dániel volt.) Az óvodabővítéseket nem nehéz szeretni, hiszen afféle szerelemgyerekek – az építészeknek ugyanúgy hálás terep, mint a médiának –, számomra mégis kisebb meglepetés volt, hogy az idei döntősök közül nem a MOME új campusa nyert.
Szeptembertől a zugligeti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen majdnem ezer diákja és oktatója tanulja belakni a megújított és többszörösére nőtt campust – ez a kulturális fejlesztés 2019-ben messze a legnagyobb kreatívipari beruházás volt. A legutóbbi, harmadik üteme három év alatt készült el (a 3h Építésziroda tervezése mellett (vezető tervezők: Gunther Zsolt és Csillag Katalin), dupla annyi oktatási helyszín, ötször több közösségi tér, háromszor annyi a műhelymunkára és még több kutatásokra. Kívülről rátekintve pedig a dombos zugligeti területen egyáltalán nem látszik meg a sok új épület, inkább imponáló nyilvános park lett a lankás zöldbe ágyazottságával.

Ahogy az ilyen ki- és beszavazós versenyeken szokott lenni, a többi döntősre és a tervkategóriára már jóval kevesebb figyelem jut, pedig idén is zavarba ejtő volt a változatosság. Az említetteken kívül például egy a Házsongárdra néző, kolozsvári családi ház, egy salgótarjáni lakótelep közösségi tere és a Fatimai Szűz alsószentiváni (fejér megyei) zarándokhelye szerepelt – a maga nemében mindegyik apróbb/nagyobb finomságokkal, kiérleltséggel és/vagy erős atmoszférával. A tervek közül a zsűri Tábi Sára egyetemi diplomamunkáját pontozta a legmagasabbra – ő Zalaváry Lajos legendás, de a hatvanas években be nem fejezett jászberényi fürdőépületének bővítését tervezte meg. A Zalaváry-féle jászberényi termálfürdő ugyanis soha nem ért össze a stranddal a Zagyva folyó és az ottani Margitsziget találkozásánál, a fiatal tervező viszont úgy próbált ehhez az építészeti emlékhez nyúlni, hogy annak eredeti karaktere se sérüljön. (Terve tavaly már a Hauszmann-díjat is megkapta.)

A zsűri mellett az Uránia közönsége is véleményt nyilváníthatott. A helyszínen leadott szavazatok a médiazsűri által is legjobbnak talált óvodabővítés nyerte el, a közönségtől legtöbb szavazatot kapó terv, a frissdiplomás Tóth Bence Péter Fecskehotelje lett. És akkor a számos különdíjat még fel sem soroltuk.

A lant nagykövete a Zeneakadémián

Varga Péter
Publikálás dátuma
2019.11.10. 16:58

Fotó: Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál
Megunta a hegedülést és a világ egyik legmagasabban jegyzett lantművésze lett az amerikai Paul O’Dette, aki a Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál vendégeként lépett fel a Zeneakadémián.
Azt mindenki tudja, a lant a tizenhatodik század legfontosabb hangszere volt, olyan szerepet töltött be a kor zenéjében, mint később a zongora. Szóló-és kísérőszerepe is volt, a leghíresebb játékosok koruk Liszt Ferencei voltak. Utaztak, követként vagy akár kémként is szolgátak, az egyik ilyen például épp John Dowland volt. Miközben Liszt különös gondot fordított arra, tudását tovább adja, a lantjáték hogyanjai a professzionális muzsikusok céhes, üzleti titkai maradtak, amatőr muzsikusok csak jó pénzért juthattak hozzá. Már egy kortárs, Thomas Mace is panaszkodott, hogy a nagy mesterek nem törekedtek arra, hogy a tudásukat továbbadják, magukkal vitték a sírba.
Amikor a múlt század elején a modern lantozás szárnyra kapott, elsősorban gitárosok nyúltak a hangszerhez, gyakran felváltva játszva mindkettőn. (Erre ma is van példa.) Jó pár évtizedig eltartott, míg a kevés, de mégiscsak hozzáférhető írott forrásból, és az eredeti, a régi hangszerekre egyre pontosabban hasonlító másolatokon tanulva felnőtt a lantosoknak az a nemzedéke, amely kialakította a lantjáték idiomatikus stílusát, beleértve a technikai és stíluselemeket. Az egyik közülük – az egyébként egykor a hegedülést megunó – ma is aktív amerikai lantos, Paul O’Dette, akit a Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál közönsége kitörő örömmel fogadott a Zeneakadémián, játékát mindvégig nagy tetszéssel jutalmazva. Műsora alapvetően egy világot ölelt fel, 15-16. századi angol és skót szerzők műveiből válogatott, a második részt teljes egészében az egyik leghíresebb korabeli szerzőnek Dowlandnek szentelve. Az ő slágereit: Búcsút intek drága táj, Drága perc, valószínűleg mindenki énekelte, aki csak pár hónapig is járt valamilyen kórusba. Előbbit most lantváltozat idézte fel. Az mindenesetre kiderült, a sokak számárai ismert mester valóban jóval magasabb zenei szintet képvisel, mint elődei, kortársai, akiknek az első részben megszólaltatott darabjai szépek, szórakoztatóak voltak; leginkább táncokat, korabeli népszerű dalok hangszeres változatait hallottuk.
Szó szerint elrepült az az ötven perc, amit O’Dette érzékeny, a viszonylag nagy teremben is jól hallható, az alapvetően halk hangszeren a dinamikai árnyalatokat jól követhetően bemutató játékát hallgatva töltöttünk. Dowland régi nagy kedvence a lantosnak, összes, hangszerére írt műveit húszegynéhány évvel ezelőtt vette fel, tekintélyes díjat is begyűjtve az öt lemezes albummal. A második részben is inkább dalok, táncok voltak a főszereplők, a dinamikai árnyalások mellett szinte romantikus módú gazdagsággal élt O’Dette a ritmikai szabadság eszközével is, bár néha, a nagyon gyors futamok esetében úgy tűnt, ezt a technikai nehézségek is irányítják. Bebizonyította, hangszerének helye van igazi koncertteremben, teljes estés, viszonylag szűk területre koncentráló műsorban is.

Infó

 Paul O’Dette lant estje Anonymus, Daniel Bachelar, John Johnson és John Dowland művei Zeneakadémia, Solti Terem, 2019. november 9

Elhunyt Tarbay Ede

MTI
Publikálás dátuma
2019.11.09. 21:25

Fotó: Shutterstock
A József Attila-díjas író, költő, műfordító, dramaturg életének 88. évében halt meg.
Életének 88. évében szombaton elhunyt Tarbay Ede József Attila-díjas író, költő, műfordító, dramaturg – tudatta a Magyar Írószövetség az MTI-vel. Tarbay Ede 1932. március 11-én született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem könyvtár szakán, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanult. A Magyar Írószövetség összegzése szerint kezdetben a Miskolci Nemzeti Színház dramaturgja volt, később műfordítóként, majd 1959-1965-ben a Magyar Televízió ifjúsági osztályán dolgozott. 1965-1974-ben, majd 1979-1992-ben az Állami Bábszínház, 1974-1975-ben a Budapesti Gyermekszínház dramaturgja, a hetvenes évek végétől pedig szabadfoglalkozású író volt. Több tucat gyermekkönyv (verses mese, gyermekregény, képes mesekönyv), valamint novellás-, esszé- és verseskötet szerzője. Varjúdombi mesék című kötetének darabjaiból a magyar televíziózás történetének egyik legnépszerűbb estimese-sorozata készült. Ő volt Dargay Attila és Imre István mellett az 1981-ben bemutatott Vuk című rajzfilm egyik forgatókönyvírója is. Tarbay Ede 1986-ban megkapta a Nemzetközi Andersen Bizottság diplomáját. 1986-ban és 2000-ben is elnyerte az Év Gyermekkönyve díjat, 2015-ben pedig az Év Gyermekkönyve életműdíjat. 1992-ben a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével, 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki, 2001-ben Stephanus-díjban részesült. Az elmúlt másfél évtizedben több új műve mellett gyűjteményes kötetei is megjelentek, köztük A szüretelő tél, A kíváncsi királylány, valamint a Régi és új mesék Varjúdombról.