Jászberény;önkormányzati választás;

2019-11-11 18:53:57

Még a nagymamát is elvitték szavazni

Redemptio! - kurjantotta el magát egy huszonéves fiatalember Jászberényben hétfőn kora délután a városháza előtt, miközben karjával a levegőbe csapott a öröm jeleként. Ez a szó – megváltás - itt a Jászságban különös jelentőséggel bír: I. Lipót császár ugyanis 1702-ben elzálogosította a jászokat és jobbágysorba süllyesztette őket, ám négy évtizeddel később ők újra megváltották függetlenségüket, s vele együtt például a szabad tisztviselőválasztást is. Most nem kellett negyven évet várniuk erre, kilenc év után sikerült "megszabadulniuk" az eddig regnáló fideszes polgármestertől, a városvezetői posztja mellett urológusi szakrendelését is megtartó Szabó Tamástól. A „megszabadulás” szót az általunk megkérdezett helybéliek többsége használta arra, hogy a november 10-én megismételt polgármester-választáson az összefogás jelöltje, az első körben mindössze 14 szavazatkülönbséggel befutó jobbikos Budai Lóránt több, mint 3000 voksot vert rá a korábbi eredmény ellen kifogást emelő ellenfelére, és a részvételi arány is a polgármester-választáson eddig soha nem látott 61 százalékos magasságba kúszott.

Mi változott meg ennyire, alig egy hónap alatt?

- A dühünk lett nagyobb és az elkeseredésünk erősebb – fogalmazott egy nyugdíjas tanárnő. Szerinte beszédes, hogy a korábbi polgármestert kilenc év alatt sem szerették meg a jászok, mert arrogáns volt és kioktató. Ennek ellenére a fideszes tábor szavazatai és a korábban megosztott ellenzékre leadott, szétaprózódott voksok miatt kétszer is megválasztották polgármesternek. Most vesztett, de ebbe nem tudott belenyugodni, ami csak olaj volt a tűzre. - Olyan barátnőm is szavazott másodjára, aki harminc éve ment utoljára az urnákhoz: azt mondta, most lett elege az egész fideszes vircsaftból – tette hozzá.

- Ha elegánsabban küzd az elmúlt négy hétben, vagy elfogadja az eredményt, most Szabó Tamás lehetne az ellenzéki frakció vezére, hisz kompenzációs listán bejutott. Így viszont politikailag megsemmisült – mondta egy mérnök. Ő annak ellenére az összefogás jelöltjére szavazott, hogy nem szimpatizál a Jobbikkal, és jelöltjével, aki ráadásul korábban Hitlet és Sztálin idézeteket is  megosztott.

- Az első fordulóra épp ezért nem is mentem el, de amit a két forduló között műveltek, az bicskanyitogató volt – folytatta. – Pócs János országgyűlési képviselő azzal riogatott, hogy ha nem Szabó Tamás nyer, akkor itt nem lesz semmifél fejlesztés. Sőt olyan hülyeségeket is terjesztettek, hogy ha az ellenzék győz, akkor még a gázt és a vizet is elzárják majd.

- Írországtól a Neszűrig, vagyis a Jászberény környéki tanyavilágig szinte mindenki elment szavazni vasárnap, és vitték a nagymamát is – fogalmazott Gedei József DK-s politikus, aki korábban már volt a város polgármestere, s kérdésünkre „sem megerősíteni, sem cáfolni” nem akarta, hogy ezúttal alpolgármesteri posztot tölthet majd be. Szerinte óriási ellenállást generált, hogy a kormánypárt jelöltje nemtelen eszközökkel próbálta megszerezni újból a hatalmat. Emiatt többen hazajöttek még külföldről is szavazni. Főleg, miután az egyik fideszes önkormányzati képviselő azt találta mondani, hogy a fiatalok közül sokan csak buliból mentek külföldre dolgozni, azért, hogy füves sütin éljenek.

Magyar Levente szerint - aki szabad demokrataként korábban több cikluson át vezette Jászberényt, s most függetlenként indult a posztért, előbb tíz, majd két százalékot szerezve – nehéz idők jönnek a városra, mert a testületben a két térfélen szavazategyenlőség alakult ki, s a Mi Hazánk egyetlen, listán bejutott képviselője lesz majd a mérleg nyelve. - Sem az előző, sem a most megválasztott polgármestert nem tartom és nem tartottam alkalmasnak erre posztra, mert nem rendelkeznek olyan képességekkel s tudással, amelyek egy ilyen, középméretű város vezetéséhez kell, de természetesen a jászberényiek döntését tiszteletben tartom – fogalmazott.

Sok helybéli szerint is „nagy lesz a kabát” Budai Lórántra, legalábbis az első időszakban. Ő is az egészségügyből érkezett, korábban röntgenasszisztensként dolgozott, majd a Jobbik regionális igazgatójaként tevékenykedett. Mások azzal érveltek, hogy ő sem az utcáról esett be, önkormányzati képviselőként már szerzett tapasztalatot a város ügyeiben, s amúgy sem pusztán a személyére, hanem az egész ellenzéki összefogásra szavaztak a berényiek.