Mert övék az ország

Néhány héttel ezelőtt riportra utaztam három apró borsodi faluba. A választások előtt voltunk, mindenkiben dolgozott a remény, hogy lehet ez másképpen is. A téma, ami miatt mentünk, egyáltalán nem volt politikai jellegű. Szegénység jellegű volt. A riport szereplői is azt kérték, hadd ne beszéljenek ők inkább a Fideszről meg a szocialistákról, egyáltalán, hagyjuk ezt a dolgot, nekik erről nem szabad, hogy véleményük legyen. 
Pedig volt. Ezt onnan tudom, hogy, amikor kikapcsoltam a magnót, egyik riportalanyom, nevezzük Irénnek, mesélt a polgármesterről, aki azért nem nézi jó szemmel a civil mozgolódást – néhány meleg téli ruhadarabot küldtek pesti aktivisták –, mert félti a hatalmát. Azt mondta, ha folytatom, leshetem, mikor lesz nekem itt munkám – panaszolta, pedig neki esze ágában sem volt jelöltetni magát bármire is, ő csak a Pestről jövő kabátoknak és pulóvereknek örült. 
Aztán egy héttel a választás előtt Irén odatévedt valami gyűlésre Miskolcon, ahol összefutott a polgármester egyik emberével. Másnap kirakták a közmunkából. A polgármester úr azt üzente, hogy így jár, aki politizál. Irén több helyen dolgozott, a párja beteg, a gyerekek iskolába járnak, kellett a pénz. Úgy volt kiszámolva, hogy a közmunkásból fizetik a rezsit, a feketékből pedig esznek. 
Egy hétig járt ide, oda, végül három faluval arrébb a polgármester megígérte, hogy felveszik a konyhára. Irén nagyon örült, az mégis csak állandó munka. Úgy kalkulált, hogy tavaszra megvehetik a kisebbik gyereknek az ünneplőt is, amiben majd ballagni fog. A konyhán hatkor kezdtek, Irénnek négykor kellett kelnie, hogy elérje a buszt. Már épp befejezte a mosogatást, amikor telefonált a polgármester, hogy hallott ezt-azt róla, hogy hát politizál, és köszöni, de inkább mégse jöjjön többet. 
Irén nem adta fel. Látta a híradóban, hogy akkora a munkaerőhiány az országban, például az egészségügyben, hogy gyakorlatilag bárkit felvesznek, és úgy okoskodott, hogy ő épp egy bárki. Bebuszozott a városba. Közben kiszámolta, hogy ha majd dolgozni fog, a buszbérletre el is megy a pénz negyede, de akkor ez már nem érdekelte. Jelentkezett egy házi gondozói állásra. Csinált már ilyet korábban, volt benne gyakorlata. A gondozók főnöke végül nem őt választotta, hanem egy másik asszonyt, és meg is magyarázta a dolgot: mit szólnának a magyarok, hogy cigány gondozójuk van? Irén elkeseredett. Arra a hónapra már nem maradt több buszpénzük. 
Aznap este megint a híradót nézte, ahol elmondták, hogy a rendszerváltás óta nem dolgozott annyi ember az országban, mint most. Megszólaltattak egy asszonyt, aki korábban konyhás volt, de most már házi gondozó, és büszkén mesélte a riporternek, hogy a párjával hamarosan új házba is költözhetnek, hála az új otthontámogatási csomagnak. 
A kurva politika, az – kiabált a párja a másik szobából –, nem mondtam, hogy ne beszélj azokkal a pestiekkel? Holnap bemegyek a polgármesterhez, hátha már lenyugodott – sóhajtott Irén, és betakarta a férfit. A takaró volt az egyetlen darab, amit maguknak tartott meg a pesti csomagból.
Szerző
Kövesdi Péter
Frissítve: 2019.11.12. 09:03

Plagi bá’ mindörökké

Én teljes mértékben megértem/elfogadom, hogy a nemzet sportolói arra kérik Budapest új vezetőit, hogy járuljanak hozzá a Nemzetközi Atlétikai Szövetség által Budapestnek ítélt 2023-as világbajnokság megrendezéséhez. Az ország tisztességben megőszült, sikeres versenyzői nem is mondhatnak mást, mint hogy ide nekünk a világbajnokságot! A gigarendezvény költségeivel persze nem kalkulálnak: tényleg nem a közgazdasági tudásukért szeretjük-tiszteljük őket. 
De egy jó ügyhöz, egy sportrendezvény népszerűsítéséhez mindenképpen hiteles szóvivőt kell választani, és Schmitt Pál teljességgel alkalmatlan ennek a feladatnak az ellátására (is). A „kakukktojásként” számon tartott – a nemzet sportolója és közgazdász végzettségű - vívó kétszeres olimpiai bajnok és kétszeres világbajnok a magyar párbajtőrcsapattal, többszörös világbajnoki ezüst és bronzérmes. Ötszörös magyar bajnok. Már a rendszerváltás előtt is magas beosztású sportvezető volt, és remek ütemérzékét bizonyítja, hogy 1990 után sem tűnt el a süllyesztőben: sportvezetőként, diplomataként, majd politikusként is sokra vitte. A magyar közélet visszataszító eseményeként regisztráljuk köztársasági elnökké való választását, ennél már csak az volt botrányosabb, ahogyan távozott, miután kiderült: doktori értekezését (szemérmetlen és csalárd módon) mások által korábban megírt tanulmányokból ollózta össze. Kínos körülmények között szinte egyszerre bukta el a köztársasági elnöki posztot és az egyetemi kisdoktorit. 
Schmitt Pál az egyetlen olyan magyar köztársasági elnök, aki hivatali ideje alatt egyetlenegy törvényt sem küldött vissza az Országgyűlésnek, és egy jogszabály esetében sem kért előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól. Nem véletlen, hogy a polgárok nem nagy bajnokként emlegetik, hanem egyszerűen és találóan „Golyós Toll”-nak illetve „Plagi bácsi”-nak hívják. A dolgozó nép hosszú távon ritkán téved. 
Nos, ez az ember – a kormányzó párt egyik kedvence – kapta feladatául, hogy a „Világbajnokság-védelmi program” keretében azonnal lépjen színre, és kérje/követelje az új fővárosi vezetéstől a vb megrendezését. Az ügy 77 éves szószólója nem állítható jó példaként a felnövekvő generáció elé. A mindenki által ismert hivatali és morális fiaskója miatt senki nem tiszteli. Az ő pályáját kizárólag az uralkodó párt elnöke dicsőíti, szeptember végén ezekkel a szavakkal tette: „Az akkori alkotmányos csaták hőse pedig az elnök, akit mi adtunk Magyarországnak, Schmitt Pál elnök úr, akinek mindig külön oldala lesz a mi történetünk históriáskönyvében. Vivát az elnöknek! Vivát, vivát, vivát!” Sportnyelven szólva: ez azért mélyütés.
Plagi bá’ tehát megint csatasorba áll, csakhogy Budapest nem akar előolimpiát. A vb ellenzői számára persze jó hír Schmitt feltűnése, hiszen ismételt szerepvállalása egyértelműen rontja a budapesti rendezés esélyeit. Nincs ember (a szektatagokon kívül), aki hitelt adna szavainak. Már akkor is morog a nép, amikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaként a világ nagy sportrendezvényein odalép díjakat átadni. A nyári és téli olimpiákat egyaránt kedveli: legutóbb a dél-koreai Phjongcshangban, a rövidpályás gyorskorcsolyázók 5000 méteres váltószámban az olimpiai győztes magyar csapat tagjainak adta át az érmeket. De Schmitt az uszodák világában is otthonosan mászkál, ezért nem meglepetés, hogy univerzális sportemberként és igaz hazafiként most „atletizálni” kezd. Biztosan megéri. Neki.
A főváros tehát nem, Debrecen viszont akarja a sportrendezvényt, ezért jó szándékkal azt javaslom: hadd vigye, hadd rendezze! Annyit tanácsolnék hajdúsági barátaimnak, hogy ha véletlenül mégis Debrecenbe költözne 2023-ban „a sportok királynője” (az atlétika), akkor az esemény népszerűsítését ne a többször leszerepelt egykori sportolóra bízzák. Úgy tűnik, manapság sok baj van a politikai pályára tévedt és ott aztán nagyon megtévedt olimpiai bajnokokkal. Az egyik, az idősebb ismét elvesztette tartását, a másik a Rába partján a minap „leesett a lóról”. Kár értük, kár értünk. A szerző közgazdász 
Szerző
Dr. Dávid Ferenc
Frissítve: 2019.11.12. 09:06

Magyar Zakó Művek

Nem férfiöltönyök felső részének készítésére szakosodott gyárról esik szó az alábbiakban, hanem a magyar sportszlengben a vereség szinonimájaként használatos számtalan főnév egyike alkalmaztatott. A vállalkozás hivatalos neve Magyar Labdarúgó Szövetség. Az eredményességet hosszú ideje mellőző tevékenységben részt vesznek a központi gondozásban részesített válogatottak mellett az üzemegységek, a hazai élklubok is. 
A cég külpiaci teljesítménye – nemzetközi sikerek, játékosok topligákba exportálása – már régóta a béka feneke alatt van. A hazai fogyasztásra előállított termék színvonala – lásd a bajnoki mérkőzések nézőszámát – is kritikán aluli. Mégis virul ez a langyos vízű beltenyészet, köszönhetően a kudarcokat érdemi beavatkozás nélkül eltűrő labdarúgó vezetőknek, a ráfordításokkal soha nem szembesített közegnek. Folyvást dől a pénz stadionokra, rendezvényekre, fizetésekre közvetlen és közvetett módon a központi költségvetésből és az önkormányzati büdzsékből. Nem utolsó sorban pedig a talán ki sem mondott politikai-kormányzati elvárásokhoz önként és dalolva igazodó, az ezért járó jutalmat, előnyöket biztosra vehető szponzoroktól, hirdetőktől. A profizmus színlelésében vitathatatlanul a világ élvonalában van a magyar labdarúgás. 
A fentiek igazolására néhány mellbevágó, friss tényt sorolok. Felnőtt válogatottunkat az Eb-selejtezőben tönkre verte (0-3) a horvát csapat. 21 éven aluli együttesünk mind a horvátoktól (1-4), mind a szlovénoktól (0-1) kikapott. U19-eseink a horvátoktól (0-2) és a grúzoktól (2-4) is vereséget szenvedtek. Szépségflastrom, hogy a futballban sehol nem jegyzett kazahokat 5-0-ra legyőztük. 18 éveseink a brazíliai világbajnokságon három, minden résztvevőnek kijáró meccset követően pakolhattak. Alulmaradtak Nigériával (2-4) és Ecuadorral (2-3) szemben. Ausztráliával, a közismert labdarúgó nagyhatalommal azonban sikerült egy döntetlen (2-2) kiizzadniuk.
Tizenhét éveseink szaldója pozitív. Fehéroroszországgal döntetleneztünk (0-0), a letteket pedig leléptük (3-0). A legutóbbi egy hónap szaldója: hét vereség, két döntetlen, két győzelem. Egyetlen fontos mérkőzés megnyerésére sem voltunk képesek, a két diadalt a labdarúgás margóján jegyzett együttesek ellen értük el.
Nem kell mélyenszántó elemzésbe bocsátkozni, hogy felfigyeljünk horvát mumusunkra. Feleakkora népesség, kopott stadionok, politikai-kormányzati gyámság nélküliség, közpénz milliárdoktól mentesség, és mégis… Világbajnoki ezüst, több tucatnyi horvát labdarúgó, edző a kontinens topegyütteseiben, továbbá az otthon maradtak is képesek voltak az első számú európai klubvetélkedés selejtezőin túljutni. 
Valahogy nem találjuk a horvát áfium ellen való orvosságot, hogy egy kissé ferdítve- ironizálva utaljak a hadvezér-író-költő Zrínyi Miklósra, akiben egyébként nem kevés horvát vér is csörgedezett. Gunyorosabb az a javaslat, hogy építsünk stadiont a magyar-horvát futball összecsapások kizárólagos helyszíneként Pákozdon, hisz ott nyertünk annak idején. Ráadásul Fejér megyében van, kivitelező is könnyen akadna…
De félre ezzel a destruktív, viccelődő hangvétellel! Mit kellene, lehetne tenni? Egy mondatban: a lándzsaharcra irányuló képzés helyett a lézerfegyverekkel felszerelt drónokkal szembeni helytállásra okítani az érintetteket. A jelenlegi körülmények között azonban érdemi változtatásra, változásra semmi esély. A sportág megszállói, mint foxi a lábtörlőhöz, ragaszkodnak a futball csinálásához, vezetéséhez. Noha évtizede képtelenek a valódi előrelépést kicsiholni, a fölfelé araszolást elindítani,  mindig kirukkolnak az alkalmatlanságukat ideig-óráig elfedő ötlettel. Érdekes módon a pénz is megteremtődik hozzá. Az akolmelegben jóllakatott emberek ugyanis ritkán szoktak ugrabugrálni, forradalmat kirobbantani. 
A kérdések kérdése, hogy a karámon kívül rekedt nagy többség miként viszonyul a kialakult helyzethez. Félő, hogy egyre kevesebbeket érdekel ez a provinciálissá süllyedt produktum. Az ember legyint egyet, fogja a távkapcsolót, és igazi futballt néz. A szerző az Országos Sporthivatal volt elnöke, labdarúgószakedző 
Szerző
Tibor Tamás
Frissítve: 2019.11.12. 09:06