Mert övék az ország

Néhány héttel ezelőtt riportra utaztam három apró borsodi faluba. A választások előtt voltunk, mindenkiben dolgozott a remény, hogy lehet ez másképpen is. A téma, ami miatt mentünk, egyáltalán nem volt politikai jellegű. Szegénység jellegű volt. A riport szereplői is azt kérték, hadd ne beszéljenek ők inkább a Fideszről meg a szocialistákról, egyáltalán, hagyjuk ezt a dolgot, nekik erről nem szabad, hogy véleményük legyen.

Pedig volt. Ezt onnan tudom, hogy, amikor kikapcsoltam a magnót, egyik riportalanyom, nevezzük Irénnek, mesélt a polgármesterről, aki azért nem nézi jó szemmel a civil mozgolódást – néhány meleg téli ruhadarabot küldtek pesti aktivisták –, mert félti a hatalmát. Azt mondta, ha folytatom, leshetem, mikor lesz nekem itt munkám – panaszolta, pedig neki esze ágában sem volt jelöltetni magát bármire is, ő csak a Pestről jövő kabátoknak és pulóvereknek örült.

Aztán egy héttel a választás előtt Irén odatévedt valami gyűlésre Miskolcon, ahol összefutott a polgármester egyik emberével. Másnap kirakták a közmunkából. A polgármester úr azt üzente, hogy így jár, aki politizál. Irén több helyen dolgozott, a párja beteg, a gyerekek iskolába járnak, kellett a pénz. Úgy volt kiszámolva, hogy a közmunkásból fizetik a rezsit, a feketékből pedig esznek.

Egy hétig járt ide, oda, végül három faluval arrébb a polgármester megígérte, hogy felveszik a konyhára. Irén nagyon örült, az mégis csak állandó munka. Úgy kalkulált, hogy tavaszra megvehetik a kisebbik gyereknek az ünneplőt is, amiben majd ballagni fog. A konyhán hatkor kezdtek, Irénnek négykor kellett kelnie, hogy elérje a buszt. Már épp befejezte a mosogatást, amikor telefonált a polgármester, hogy hallott ezt-azt róla, hogy hát politizál, és köszöni, de inkább mégse jöjjön többet.

Irén nem adta fel. Látta a híradóban, hogy akkora a munkaerőhiány az országban, például az egészségügyben, hogy gyakorlatilag bárkit felvesznek, és úgy okoskodott, hogy ő épp egy bárki. Bebuszozott a városba. Közben kiszámolta, hogy ha majd dolgozni fog, a buszbérletre el is megy a pénz negyede, de akkor ez már nem érdekelte. Jelentkezett egy házi gondozói állásra. Csinált már ilyet korábban, volt benne gyakorlata. A gondozók főnöke végül nem őt választotta, hanem egy másik asszonyt, és meg is magyarázta a dolgot: mit szólnának a magyarok, hogy cigány gondozójuk van? Irén elkeseredett. Arra a hónapra már nem maradt több buszpénzük.

Aznap este megint a híradót nézte, ahol elmondták, hogy a rendszerváltás óta nem dolgozott annyi ember az országban, mint most. Megszólaltattak egy asszonyt, aki korábban konyhás volt, de most már házi gondozó, és büszkén mesélte a riporternek, hogy a párjával hamarosan új házba is költözhetnek, hála az új otthontámogatási csomagnak.

A kurva politika, az – kiabált a párja a másik szobából –, nem mondtam, hogy ne beszélj azokkal a pestiekkel? Holnap bemegyek a polgármesterhez, hátha már lenyugodott – sóhajtott Irén, és betakarta a férfit. A takaró volt az egyetlen darab, amit maguknak tartott meg a pesti csomagból.