NKE;Kövér László;Egri csillagok;Fékek és ellensúlyok;

2019-11-12 18:33:08

Miniszterelnökség: a szabad véleménynyilvánítás része, hogy Kövér hülyeségnek nevezze a fékek és ellensúlyok rendszerét

Tóth Bertalan a belügyminiszter véleményére volt kíváncsi, valamiért mégis a Miniszterelnökség államtitkára oktatta ki a szocialista pártelnököt.

A fékek és ellensúlyok hiányának iskolapéldája lehetne az MSZP elnöke és a Miniszterelnökség közötti levelezés. Tóth Bertalan Pintér Sándor belügyminisztertől szerette volna megkérdezni: miután Kövér László a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) hallgatók és volt alkotmánybírók előtt kifejtette –  

– hogyan fogják oktatni ezentúl az NKE-n a fékek és ellensúlyok rendszerét. Utóbbi jól működő demokráciákban az egymástól független és egymást ellenőrző, korrigáló hatalmi ágak (a törvényhozás, a végrehajtás, és az igazságszolgáltatás) közös munkáját jelenti.

Pintért kérdezték, a központ válaszolt

Egyetért-e azzal, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen folyó oktatás során a „fékek és egyensúlyok rendszere” intézményét abban a formában oktassák, hogy az egy olyan hülyeség, ami csak fékezni igyekszik a demokratikus akaratkinyilvánítás eredményeképpen létrejött kormányt – kérdezte Tóth, levelére azonban nem a címzett – tehát a végrehajtó hatalmat képviselő belügyminiszter –, hanem Orbán Balázs, a törvényhozást képviselő Miniszterelnökség államtitkára válaszolt.

Orbán hosszas kioktatással indított, amiben azt fejtegette, hogy Tóth Bertalan „pártjának jogelődje a hatalom teljes koncentrációjában hitt. Az állampártban hittek”.

Szép visszavágás ez egy fideszes politikustól, akinek pártja kétharmados döntésekkel, az ellenzéki álláspont szinte teljes figyelmen kívül hagyásával, erőből kormányozta végig az elmúlt kilenc évet – de Orbán Balázs nem áll meg itt. A később is az MSZP jogelődjét, a 30 éve feloszlatott MSZMP-t emlegető államtitkár azt is hangsúlyozza:  

Hogy Kövér László is mélyen hisz a szabad véleménynyilvánításban, azt mi sem mutatja jobban, hogy házelnökként 329 ezer forintra büntette az Orbán Viktort a parlamentben táblákkal kritizáló Hadházy Ákost. 

Rétvári látja a párhuzamot migráció és az Egri csillagok között

Kövér Lászlónak nem ez volt az egyetlen erős mondata az NKE campusán: azt is kifejtette, hogy „A migráció veszély, halálos veszély”, ennek megértéséhez pedig elég elolvasni az Egri csillagokat. Tóth Bertalan ezzel kapcsolatban Kásler Miklós emberi erőforrás minisztert kérdezte: „Egyetért-e azzal, hogy az Egri csillagok című regényben is megjelenő XVI. századi iszlám hódító háborúkat azonosítani lehet napjaink menekültügyével?” – és ha igen, ez az álláspont megjelenik-e majd az irodalomórák tananyagában is.

A kérdés már csak azért is aktuális lehet, mert a napokban Budapestre látogató török elnök épp most gerjeszt újabb menekültválságot az észak-szír területek elfoglalásával. 

Kásler helyett Rétvári Bence államtitkár válaszolt, szerinte pedig jogos a párhuzam a várvédő hősök és a déli határt őrző rendőrök között:

Arra az aprócskának nem nevezhető különbségre Rétvári már nem tért ki, hogy Eger ostromakor a jelentős túlerőben lévő, több tízezres török haderő harcolt az alig 1800 várvédővel – míg most háború vagy diktatúrák elől menekülő civilek próbálnak átjutni illegálisan Magyarországon; többnyire azután, hogy elutasították menekültkérelmüket.