Mintha kivágták volna az agyam

A Z-generációról forgatott filmet FOMO címmel Hartung Attila elsőfilmes rendező. Nem akart általánosítani, de fontos számára, hogy megmutassa, mindez a valóságban is megtörténhet.

A film címe: FOMO. Rögtön egy rébusz az átlagembernek.

A FOMO a Fear of Missing Out rövidítése, magyarul annyit jelent: félünk attól, hogy kimaradunk valamiből. Ezt a kifejezést leginkább a kamaszok ismerik és használják a közösségi médiákban. Úgy kell elképzelni, hogy valaki lát a neten valakiről egy jól sikerült szelfit, ami egy bulin készült, az ismerősök jól érzik magukat, és ő nincs ott vagyunk ott, akkor az nagyon rossz érzés: egyfajta gyomorgörcs. Miután manapság „kipakoljuk” a magánéletünket, ez valós jelenség a fiatalok körében.

Ennyire durván, mint ahogy a filmben illusztrálják?

Arra törekedtem, hogy a filmem ne általánosítson. Még véletlenül sem szeretném azt sugallni, hogy az összes tini hülyeségeket csinál a YouTube-on vagy a házibulikban, és kamaszkorral együtt jár a káromkodás és az erkölcsi fertő. Ám megtörténhet olyan cselekménysor, amit a filmben megmutatunk. Saját emlékeimből, környezetemből is tudnék példákat mondani. A nyolc fiatal, akikkel együtt összeraktuk a filmet, szintén hozzátették személyes tapasztalataikat.

Régebben az efféle dolgok nem derültek ki. Emlékszem, én is olyan pletykára, hogy a tesitanár lányokat csábított el a szertárban. Csakhogy ezekről nem készült akkoriban vírusvideó.

Spoilerek nélkül: az, hogy kiderül egy erőszak, amelyről videófelvétel is van, a FOMO-ban elmesélt fiktív történetben eljut az iskolaigazgatóig, majd ott helyben megreked a dolog. Nem véletlenül: a mostani rendszerben az iskola sokszor a saját hírnevét védi és inkább eltussolják az ügyeket – jópár ilyen esetről is tudok.

A közösségi média világát már sok filmes szerette volna a mozgókép nyelvére átültetni.

Szerencsére amikor elkezdtük írni a FOMO forgatókönyvét, mi még egyetemre jártunk, viszont már tudtuk, hogy megnyertük a Filmalap inkubátor programját. Így elkezdtünk kis vizsgafilmeket forgatni, amelyekben azzal kísérleteztünk, hogyan is lehet az internet közösségi tereinek világát moziban hitelesen ábrázolni. Ezek a rövidfilmek nagyon rosszul sikerültek, három-négy próbálkozás után jutottunk el oda, hogy bele merjünk vágni a nagyjátékfilmbe.

A FOMO-nak az első húsz-huszonöt perce…

...iPhone-nal készült. Ha valaki nem szereti a kézikamerát, akkor érdemes elkerülnie az első képkockákat, de így tudtuk a realista képi módot elérni és a szükséges pörgést megmutatni. Ám nem végig alkalmaztuk ezt, később átváltottunk hagyományos mozikamera-kompozícióba.

Amikor az inkubátor program pitchfórumán bemutatták filmtervet, bevallották ezt?

Nem, de akkor még nem is tudtuk pontosan. Inkább azt mondtuk, hogy nagyon realista, fiatalos és budapesti lesz a film, és ehhez hangulatképeket vetítettünk. Illetve leforgattunk egy három és fél perces jelenetet, ez önmagában elvitte a hét perc rendelkezésre álló idő felét. Egy csapatként álltunk ki: Iványi Petra producer és pár egyetemi osztálytársam, Lente Viktor hangmérnök és M. Deák Kristóf operatőr, és akkor még jelen volt Csaba Bálint forgatókönyvíró is, aki sokat segített. Ekkor a forgatókönyv még kicsit más történetet mesélt el, később jött Kerékgyártó Yvonne rendező, forgatókönyvíró és vele átdolgoztuk a filmtervet.

Hogyan döntötték el, mi fér bele az abúzus filmes ábrázolásába? A mozi sokkal több mindent elbír, mint a közösségi oldalak.

Megdöbbentő volt, hogy a FOMO előzetesét azonnal letiltotta a Facebook és az Instagram, mert az egyik szereplő beint, sőt még egy spangli is felvillan. Én a moziban látható verziónál sokkal tovább is elmentem volna, természetesen a jó ízlés határain belül. De aztán rájöttem, hogy egy kiskorú lány esetében nem a meztelenség a legszörnyűbb, ami történhet, hanem az érzelmi károkozás. Inkább ennek bemutatására törekedtünk.

A nyomasztó, lesújtó budapesti látlelet, amit mutat, nagyon bátor. A FOMO-ban minden van az antiszemita taxistól kezdve a megalázott hajléktalanig.

Nagyon szeretem Budapestet, de az éjszakákban tapasztalt közállapotok azt tükrözik, amit a filmben megmutatok. Ezeket a dolgokat is látni kell, muszáj benézni a szép dolgok mögé. Személyes találkozásokat írtam át – mint például egy utcai zsidózást, és volt olyan taxis élményem is, ahol úgy éreztem magam, mintha kivágták volna az agyam és kidobnák az ablakon. Ezeket a jelenségeket nem én mondom – hanem látom, hallom őket. Mindemellett nem törekedtem átfogó társadalomkritikára.