Akadozik a világgazdaság gépezete és ez kezdi éreztetni hatását Kelet-Európában is. A rendszerváltás évfordulóján a térség fenn tudta tartani a gyors fejlődési ütemet, miközben Németország már küszködik, de a legfrissebb adatok azt tanúsítják, hogy alighanem terjednek tovább a gondok kelet felé. Az EBRD szerint a gyengébb nemzetközi kilátások, a kínai-amerikai kereskedelmi feszültség, valamint az autóipar visszaesése folytán a régió veszít a növekedés üteméből. A 3. negyedév már gyengébb lett a magyaroknál, lengyeleknél és románoknál, habár éves szinten még mindig 4 százaléknál jár a tempó.
A legfontosabb külföldi partnerek lehűléssel néznek szembe, bár idáig a hazai fogyasztás ellensúlyozza a csökkenő külföldi keresletet. A jegybankoknak eddig több fejtörést okozott, hogy mitévők legyenek a kialakuló inflációval, mint az, hogy átvegyék a fejlett államokban végrehajtott alapkamat mérséklést. Ám ez most már változóban van. A legtöbb helyen immár tartják a szintet, de például Lengyelország leszállításra készül. Rosszabb lett a munkaerőhiány, ami rövid távon felnyomja a béreket, és azzal fenyeget, hogy még inkább megakasztja a gazdaság bővülését. Derűlátók abban bíznak, hogy Peking és Washington tűzszünetet köt, azon kívül Kelet-Európában a legújabb elemzések is lassabb, de azért jelentős növekedésről jósolnak. Ám a lengyel és a cseh termelőipar pang.
Leszámolt a francia elnökkel az Európai Tanács két hét múlva távozó elnöke, aki a Bruges-i Európa Kollégiumban elhangzott búcsúbeszédében a többi közt azt vetette Emmanuel Marcon szemére, hogy az veszélyesen lebecsüli Oroszországot és megosztja Európát. Donald Tusk el is ismerte, hogy ha ugyanezt pár hónappal ezelőtt mondta volna el, még ki is rúghatták volna érte. Mert abban ugyan egyetért a francia politikussal, hogy Európának saját kezébe kell vennie a sorsát, csak nem úgy, hogy Párizs egymaga megakadályozta a felvételi párbeszéd megkezdését Észak-Macedóniával és Albániával. Ugyanis – tette hozzá – nem lehetséges szuverén földrész stabil, az EU-ba integrálódott Balkán nélkül.
Az is nehezményezte, ahogyan az államfő mostanában Moszkvához viszonyul, noha semmi sem változott a Krím megszállása ügyében. Ehhez képest Macron legutóbb az fejtegette, hogy osztja Orbán Viktor véleményét a Kremlről és azt reméli, hogy a magyar politikus ez ügyben át tudja hangolni a lengyeleket. Ám Tusk megjegyezte, hogy őt nem lehet az ellenkezőjéről meggyőzni. Majd kijelentette, hogy a kontinens egységét nem a szélsőséges euroszkeptikusok teremtik meg, de nem is az európai szövetségi állam radikális hívei. A briteknek pedig azt üzente, hogy a kilépés híveinek különleges helyet kíván a pokolban, mert szerinte a szigetország a kiválással vesz véglegesen búcsút birodalmi státuszától.
Trócsányi László azt mondja, hogy ő csupán marionettfigura volt az Európai Parlament számára, amikor meghallgatták biztos jelöltként, mert a Külügyi Bizottságnak egyáltalán nem állt szándékában komolyan foglalkozni a kérdéssel. Az elutasítással meg akarta büntetni Magyarországot, illetve Orbán Viktor miniszterelnököt, a migrációról, a Balkánról valamint a 3. világról vallott nézetekért. Itt nem az ő személye volt a tét. Egy olyan folyamatban buktatták el, amely nem volt igazságos, még kevésbé jogszerű. Sorsát összekapcsolták azzal, mi lesz a román jelölttel. A szocialisták azt akarták, hogy ha Plumb nem tudja venni az akadályt, akkor Trócsányi is essen ki a versenyből. Szóval politikai játszma volt.
A politikus visszautasítja azokat a vádakat, hogy nem vette volna komolyan a meghallgatást. Szerinte inkább arról volt szó, hogy bizakodott, hiszen már 13 éve megszakadt a kapcsolata egykori ügyvédi irodájával, így semmiféle összeférhetetlenség nem állt fenn. Mint kifejtette, azt sem bizonyították rá, hogy támogatná Oroszországot. A Bizottság csakis politikai szempontokat mérlegelt. Így az eredmény elfogadhatatlan és megmagyarázhatatlan lett. Utána senki sem kereste Brüsszelből. Trócsányi feltételezi, hogy Ursula von der Leyen eleve nem értett egyet a kiválasztásával. Orbán Viktor azonban köszönetet mondott neki.
Utódjáról úgy véli, hogy az simán átmegy majd a vizsgán, éspedig a bővítési tárca leendő gazdájaként. Ugyanakkor nem tekinti jó üzenetnek, hogy Macron az EU reformja nélkül nem szeretne új tagokat látni a szervezetben. Hiszen az unió csak nagyobb és láthatóbb lett 2004 óta. Európát pedig egyesíteni kell a Balkánnal. Viszont azt elképzelhetőnek tartja, hogy az új francia jelöltet is kipöckölik a küzdelemből, mert a szocialisták nem tudnak veszíteni, noha itt lenne az ideje, hogy az új Bizottság végre munkához lásson.
Az Európai Parlament első embere nem aggódik, mert úgy látja, hogy az unió képes fenntartani a demokráciát a tagállamokban, ezt bizonyítja Magyarország és Lengyelország példája. David Sassoli az interjúban rámutatott, hogy az unió rajta tartja a szemét az Orbán-kormányon, pl. a különutas török politika miatt. Az olasz vezető nem tartja aggályosnak, hogy az EP az első körben elutasította a magyar, a francia és a román biztosjelöltet. Mert az csupán arról árulkodik, hogy Strasbourg komolyan veszi a saját szerepét, a polgárok érdekeit. De ez hozzátartozik a szervezet demokratikus működéséhez. Abban sem lát semmi kivetnivalót, hogy a nagy pártcsaládok kiközösítették a szélsőségeseket a közös parlamentben, hiszen ezek az irányzatok már arról beszéltek a májusi választás előtt, hogy szétzúzzák az EU-t. Ám a polgárok ezt nem szerették volna, ők erős és egységes Európát akarnak. Mert csak úgy lehet féken tartani a nacionalistákat, akik terjesztik a maguk vírusát.
Sassoli nem gondolja, hogy válságban volnának az európai értékek. És Trump véleményével ellentétben az emberek nagy többsége jobban érzi magát az unióban, mint azon kívül, és nem hiszi, hogy az érdekeit a nemzetállamok jobban tudnák képviselni, mint a közösség. A bevándorlásra is csak együttes erővel lehet megoldást találni, a szolidaritás alapján. Azt is megemlítette, hogy minden nacionalista állítással szemben az Erdogannal kötött egyezmény értelmében az EU-támogatást nem az elnök kapta, hanem azok a szervezetek, amelyek működtetik a menekülttáborokat. Ám ezek az alapok lassan kimerülnek, ezért újabb pénzeket kell folyósítani a több millió ember ellátására.
A brit toryk strasbourgi frakcióvezetője úgy gondolja, hogy Orbán Viktor cseppet sem szélsőséges, nem csinált olyasmit, ami kirívó volna, leszámítva, hogy bizonyos területeken szembemegy az EU ortodox felfogásával. Ám ezért tévedés szélsőjobbossággal megvádolni. Geoffrey Van Orden hozzátette, hogy nagyon érdekes volna, ha a Fidesz átlépne hozzájuk, az Európai Konzervatívok és Reformisták frakciójába. De szerinte ez nem várható, mert a magyar párt biztonságban érzi magát a kereszténydemokratáknál, mivel azok nem akarnak újabb tagot elveszíteni. Azt egyelőre nem lehet tudni, mennyi ideig marad még érvényben a felfüggesztés az EPP-ben. Az egykori brit katonatiszt erről azt mondja, hogy ő úgy látja: aki nem fogadja el az unió megcsontosodott játékszabályait, azt egyfajta gazfickónak tekintik.
Úgy értékelte továbbá, hogy a német és a francia kormány javítani kívánja a viszonyt Moszkvával, pedig az továbbra is fenyegetést jelent a nyugati értékek és az olyan államok területi épsége szempontjából, mint Ukrajna. Hozzátette, hogy Franciaország a földrész vezetőjének látja magát, ez azonban veszedelmes és megosztó. De tiszteletre méltó, hogy Párizs évtizedek óta halad a maga útján. Ám úgy véli, kudarcra van ítélve az a francia kezdeményezés, hogy az unió teremtse meg a maga védelmi autonómiáját. Csak most Macron – az amerikai politika láttán – megragadott egy újabb lehetőséget, hogy hajtogassa a magáét.
A magyar-szerb határ menti Horgoson készült hosszú-hosszú beszámoló azokról a menekültekről, akik pár méterre az ígéret földjétől akadtak el, de nem adták fel, csak éppen immár teljesen magukra maradtak, megalázó helyzetben. A segélyszervezetek elvonultak, a helyiek adakozókészsége alábbhagyott. Ezek az emberek azonban újból és újból nekivágnak, időnként embercsempészek közreműködésével. Ha nem sikerül, visszatérnek vagy a számukra létesített táborba, vagy az egykori gazdaság romos istállójába. Csak éppen nem akarják tudomásul venni, hogy útjuk véget ért.
A település aludta a kis falvak álmát, míg csak Orbán Viktor meg nem építette a kerítést. Ily módon lezárult a balkáni menekülő út, de vagy 50 fiatal afgán, iraki és pakisztáni és egy pár szír még most is magyar határ mentén vár a szerencséjére. Előre nem jutnak, de nem is tudnak visszamenni oda, ahonnan elindultak. Próbálják agyonütni az időt, ám a hideg, nedves időben már az is súlyos gond, hogy a hálózsákok megpenészednek. Nagy kérdés azután, hogy mi van, ha elfogy a pénzük és nem jön utánpótlás otthonról. De azt nem vallják be, hogy itt a vég. Pedig az egész szállásuk olyan, mintha a pokol előszobája volna. Viszont sokkal jobb, ha süt a nap és ők futballozhatnak. A határ reménytelen, a túloldalon rendőrök, kutyák és infravörös kamerák. Mégis megpróbálják átvágni a drótot, de megverve, átfagyva térnek vissza és úgy tesznek, mintha egyáltalán nem is mentek volna el.
A Nyugat nem fogadja el, hogy a generációk óta tartó szegénység igen nyomasztó lehet, és hogy az elől is menekülnek sokan. Mert meg akarják menteni a családjukat, hogy ne fenyegesse őket a nyomor, a háború és a halál. A részvétet azonban az üldöztetés kelti a világ fejlettebbik részén, amely azt gondolja, hogy csak dolgozni kell, és akkor ki lehet jutni a nehéz anyagi körülmények közül. És hogy a gazdasági menekültek a nyugati társadalmi juttatásokra pályáznak.
Egyesek már három éve úton vannak. De mindent elvesztenek: nemcsak a családjukat és a javaikat, hanem a méltóságukat, a gyökereiket. Új emlékeiket senkivel sem tudják megosztani. Közben pedig mind inkább senkik lesznek. A legtöbben teljesen képzetlenek, fogalmuk sincs az országról, ahová igyekeznek. Nem tudják, hogy bizonyítványt kellene felmutatniuk, csak a jólétet látják. A világ, amely feldúlta egész addigi életüket, menekülteknek titulálja őket, ám ezzel elvesztik eddigi identitásukat.
