közszolga;

2019-11-15 07:25:00

Értelmetlen feladatokkal, átgondolatlan szabályokkal gyötrik a közszolgákat

Hiába a létszámstop, van olyan minisztérium, ahol ebben a helyzetben tartották fontosnak kirúgással fenyegetni azokat, akik nem frissítették fényképes önéletrajzukat.

Miközben november 6-tól idén már harmadszor a közigazgatás valamennyi területén létszámstopot hirdetett a kormány, van olyan minisztérium, ahol éppen ebben a helyzetben tartották fontosnak kirúgással fenyegetni azokat, akik nem állították össze vagy nem frissítették fényképes önéletrajzukat. Informátoraink védelme érdekében nem írjuk meg, melyik tárca dolgozói kapták a következő körlevelet, de a két-három ember helyett dolgozó tisztviselők példátlannak tartják az eljárást. Az utasítás így szólt: „Ezúton kötelezem a minisztérium minden foglalkoztatottját, hogy az aktualizált, részletesen kitöltött és fényképpel ellátott közszolgálati önéletrajzát haladéktalanul, de legkésőbb november 13. napjáig elektronikusan küldje el a személyügyi főosztályon keresztül a közigazgatási államtitkárnak…Felhívom a figyelmet, hogy a nem vagy nem megfelelő teljesítés …fegyelmi eljárást, illetve a jogviszony megszüntetését vonhatja maga után!”

A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségénél (KSZSZ) égnek a telefonok, az újabb létszámstop elrendelése és a közszférát érintő, kedden a parlamentnek benyújtott törvények tömege újabb alkalmazottaknál verte ki a biztosítékot. Agg Géza elnök lapunknak úgy fogalmazott, a munkatársak nem értik a rájuk vonatkozó változásokat sem, még a kormányhivatali vezetők sem tudták, mikor oldották fel az előző, még augusztusban elrendelt felvételi zárlatot, de most sokan jelzik, hogy akár az egész osztályuk kész távozni a hivatalokból, ha a senkivel nem egyeztetett tervek hatályba lépnek.

Gulyás Gergely a tegnapi kormányinfón azzal próbálta nyugtatni a kedélyeket, hogy kizárólag a közigazgatásra vonatkozik a kormány által elrendelt létszámstop, ami állítólag csak két hétig tart, és hogy a kiürített minisztériumok megmaradt dolgozói jutalmat kapnak, de ez nem csillapította a kedélyeket. Különösen a kormányhivatalokban állnak értetlenül még a megyei vezetők is, mert hiába megbízható Fidesz-káderek, egy éve velük sem egyeztet a kormány, a szakszervezetekkel pedig március óta nem áll szóba.

Egy szűk kör dönt mindenről, érezhetően a gyakorlat pontos ismerete nélkül – fogalmazott több kormányhivatali alkalmazott. Az átgondolatlanságot látják például abban, hogy a 2016-ban kormányhivatalokba telepített feladatok egy részét most az emberhiány miatt szétosztják a rendőrség, a bíróságok és az adóhivatal között, de ezek a szervezetek is túlterheltek és kevés szakemberrel működnek, az ügyfelek tehát mindenképpen rosszul járnak majd. A Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezetének (TBDSZ) elnöke azt is kifogásolja, hogy említve sincs, mi lesz azokkal a speciális járásokkal, amelyek hatásköre és illetékessége több járásra, netán egy régióra terjed ki, vagy országos feladatot látnak el. 

A TBDSZ elnöke szerint a gyakorlatban dolgozó köztisztviselők nem fogadják el azt a magyarázatot sem, hogy a hivatali döntések elleni fellebbezések egyre nagyobb részének bíróságra terelése gyorsítja majd az eljárásokat, azt gondolják, hogy a közigazgatási és munkaügyi bíróságok jövő március végével tervezett megszüntetése épp lassítja majd az ügyek lezárását, ha első fokon a megyei törvényszéken lehet megtámadni a határozatokat, majd a Kúriához lehet fordulni jogorvoslatért.

A közszférában érdekelt szakszervezetek rendkívüli érdekegyeztetést sürgetnek, hogy megismerhessék a törvényjavaslatok végrehajtási rendeleteit és megtudják, valóban tervez-e újabb létszámleépítést a kormány ebben a körben, hiszen senki nem cáfolta az ezzel kapcsolatban terjedő híreket.