Villám csapott a magyar női kosárválogatott repülőgépébe

Publikálás dátuma
2019.11.14. 21:45

Fotó: Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége / Facebook
Hála Istennek senkinek semmi baja, de az Eb-selejtezőn Hollandiától kikapott a csapat.
Székely Norbert szövetségi kapitány együttese izgalmas utazás végén érkezett meg Hollandiába, ugyanis a repülőgépbe leszálláskor villám csapott, de mindenki sértetlenül megúszta a kalandot - írja az MTI. A mintegy ezerfős Sporthallen Zuidben a magyarok már a nyitónegyedben nyolc ponttal elhúztak, ám a folytatásban hat perc alatt mindössze négy pontig jutottak, így az ellenfél - amely 1989-ben szerepelt legutóbb Eb-n - 23-23-nál kiegyenlített. A nagyszünetben 26-26 volt az állás, a nemzeti csapat legjobbja ekkor a honosított Turner Yvonne volt 9 ponttal. Térfélcsere után egy 6-0-ás rohammal kezdtek a házigazdák, majd hamarosan már 37-29 állt a nagyórán, azaz a magyarok 15 perc alatt 10 pontot hoztak össze. Az utolsó játékrész 50-46-ról indult, és Határ Bernadették hét perc során ismét csak három pontot szereztek, ami megpecsételte a sorsukat. A válogatott vasárnap 20.30 órától Sopronban fogadja Szlovákiát a H jelű trióban. Jövő novemberben újabb két játéknap következik, majd a kvalifikáció 2021 februárjában zárul. A kilenc csoportgyőztes és az öt legjobb második jut ki a 16 csapatos Eb-re, amelynek a rendező jogán már tagja Spanyolország és Franciaország. Az idei Eb-n a válogatott megnyerte első két meccsét Nisben, majd harmadik csoportmeccsén, a belgrádi negyeddöntőben és az alsóházi rájátszásban is alulmaradt. Így összességében két győzelemmel és három vereséggel a 7. helyen zárta az Eb-t, és mivel nem került az első hatba, már biztosan nem juthat ki a jövő évi, tokiói olimpiára. Eredmény: H csoport, 1. forduló: Hollandia-Magyarország 66-56 (11-19, 15-7, 24-20, 16-10) A magyar pontszerzők: Turner 20, Határ 15, Studer 6, Dubei 5, Zele 4, Weninger 2, Barnai 2, Lelik 2
Szerző

Bejelentette visszavonulását Jorge Lorenzo

Publikálás dátuma
2019.11.14. 18:43

Fotó: Jose Breton / NurPhoto
„Mindannyian tudjátok, hogy imádom a versengést, imádom ezt a sportot és mindenekfelett imádok nyerni. Viszont valamikor rájöttem, hogy a győzelem nem lehetséges. A karrierem ezen pontján lehetetlenné vált, hogy motivált maradjak. A cél, amit a szezon elején kitűztem magamnak nem volt reális” – nyilatkozta Jorge Lorenzo, a gyorsaságimotoros-világbajnokság ötszörös győztese azon a csütörtöki sajtótájékoztatón, ahol bejelentette visszavonulását. A 32 éves spanyol pályafutásának így a vasárnapi Valenciai Nagydíj lesz utolsó futama, noha 2020-ra is érvényes szerződéssel rendelkezik a Hondánál.
Döntése annak fényében kevéssé meglepő, hogy több sérülés is hátráltatta a szezon közben, négy nagydíjat is ki kellett hagynia, háta mostanáig sem jött teljesen rendbe, így pedig nem látja értelmét, hogy folytassa. Pedig komoly fából faragták: 2013-ban is hatalmasat bukott egy csütörtöki edzésen, másnap megműtötték, szombaton pedig már újra motorra ült.
Sérülései azonban immár olyan szinten korlátozzák, hogy az idény utolsó szakaszában a mezőny hátsó feléből nem tudott felkapaszkodni. Mindezt ugyanazzal a motorral, amellyel csapattársa, Marc Marquez ismét világbajnok lett.
Lorenzo 2002-ben mutatkozott be a 125 köbcentiméteres kategóriában, majd a 250 köbcentiméteresek mezőnyében 2006-ban és 2007-ben világbajnok lett. A MotoGP-ben 2008 óta szerepel: a királykategóriában 2010-ben, 2012-ben és 2015-ben lett világbajnok, ott 47 futamot nyert, és összesen 114 alkalommal állt dobogón.
Lorenzo klasszisáról sokat elmond, a hatszoros MotoGP-világbajnok Márquez királykategóriás debütálása óta az egyetlen, akinek sikerült az összetettben legyőznie a honfitársát.
Szerző

Neki tényleg hazai pálya

Publikálás dátuma
2019.11.14. 13:30

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
A régi Népstadion volt az otthona Vatiné Bozóky Évának, aki az aréna toronyépületében kialakított szolgálati lakásban nőtt fel, a szoborkertbe járt játszani.
Hattól tizennyolc éves koráig lakott családjával a régi Népstadion toronyépületében Vatiné Bozóky Éva, aki a Népszavának adott interjúban elmondta, fantasztikus volt ez az időszak az életében, amire mindig szívesen emlékszik vissza. 
– Hány szobás volt a lakás a Népstadionban, és hányan éltek benne? – Négy szobában négyen éltünk: a szüleim, az öcsém meg én – válaszol Vatiné Bozóky Éva. – Négyzetméter? – Százharminc. – Ötvenháromban kevesen lakhattak Magyarországon ekkora otthonban! – A Népstadionban négy család élt. E szerencsés famíliák egyike a miénk volt. – Hogyan kerültek oda? – A stadion megnyitásakor apukám lett a karbantartó műhely vezetője. Egyúttal gondoskodnia kellett a hangosításról is. E kettőhöz járt a szolgálati lakás. – Melyik oldalon volt a stúdió? – Az otthonunk... Pardon, a toronyépület felől. Ahol mi, gyerekek tébláboltunk meccsnapokon a sorra érkező nagyok között. – Valamennyi extraklasszist személyesen ismerte? – Mindnyájukkal találkoztam, az biztos. – A stadion volt a játszótere? – Akár az is lehetett volna, de társaimmal jórészt a szoborkertben labdáztunk. S telente a C szektornál szánkóztunk, mert ott húzódott a legjobb lejtő az alsó karéj tetejétől a földszintig. Nyaralni pedig a tatai edzőtáborba mentünk, mivel az is a Népstadion és Intézményeihez tartozott. – Ha levelet küldtek önöknek, a feladó mit írt rá: Bozóky Imre és becses családja, Népstadion? – Talán így is megkaptuk volna. Ám a címünk az Istvánmezei út 3. szám volt. Utóbb egy másik Bozóky Imre is otthonosan mozgott a stadionban, de az ezredforduló környéki labdarúgó-szövetségi elnökkel nincs családi – és egyéb – kapcsolatunk. – Minden meccset megnézett? – Nem mulasztottam egyet sem a tizenkét év alatt, amelyet – hattól tizennyolc esztendős koromig – a Népstadionban töltöttem. A kettős rangadókért kiváltképp odavoltam. – Miért éppen azokért? – Nem is tudom. Talán a dupla élvezet miatt. – Kislányként nem félt a hatalmas tömegtől? – Nem, pedig rengetegszer nyolcvan-száz ezer szurkoló tolongott a tribünökön. Ma jobban tartanék ötezer nézőtől. Még ötszáztól is. – Ki volt a kedvence a megannyi hajdani híresség közül? – Albert Flórián, Fenyvesi Máté, Szepesi György. A legendás rádióriporter azért került e sorba, mert nemegyszer bejött hozzánk tévét nézni. – Mit adtak olyankor a televízióban? – Meccset, mi mást? – Miért ért véget a Bozóky-gyerekek számára a zuglói paradicsom? – Mert édesapámat kinevezték a Magyar Rádió üzemgazdasági osztályvezetőjévé, így már nem járt neki a szolgálati lakás a Népstadionban. Tréfásan akár azt is mondhatnám, hatvanöt nyarán Louis Armstrong búcsúztatott bennünket a kilencven ezer nézővel zsúfolt arénában... – Hello, Dolly; bye, bye, Évi? – Az utóbbitól egyáltalán nem voltam boldog. A Rózsa utcába költöztünk, de a stadiontól nem szakadtam el teljesen: visszajártam jegyszedőnek. Már anyukám is az volt, és tinédzserként magam is végezhettem efféle diákmunkát. A mama a fülkék valamelyikében árusította a belépőket – ha azok nem fogytak el elővételben –, én pedig a II-es szektor bejáratánál ellenőriztem a tiketteket, alkalmanként harmincnégy forint fizetségért. – Egész életében a Népstadionban kereste a kenyerét? – Nem. A felnőtt korom tekintélyes részét a Gyógyszerkutató Intézetben töltöttem vegyésztechnikusként. S amikor arról meséltem, hogy annak idején a Népstadionban laktam, mindenki sült bolondnak nézett. – Kimegy az újjáavatásra? – Mégpedig a férjemmel, akivel negyvennégy éve vagyunk együtt. (Vati Sándor, a ház ura feltűnően hasonlít az egykori gólkirály Deák „Bambára” – a szerk.) – A párja szurkoló? – Amióta fiaink az MTK-ban kezdtek futballozni, kék-fehér drukker. – Ön mégis Albertet, Fenyvesit emlegette... – Amikor megismerkedtünk, már egyikük sem játszott. Albert egy évvel azelőtt vonult vissza, hogy hetvenötben összejöttünk. – Tud mindent! – Ha egyszer ott nőttem fel, ahol felnőttem... – Izgatott most, hogy hatvanhat esztendő után átélheti a Népstadion második megnyitóját is? – Nagyon. Elvégre úgy készülök, mintha évtizedek elteltével újra hazamennék.