Kövér László;Országház;

2019-11-15 09:42:09

Bajszát rándítja

És akkor Mátrai Márta háznagy, fideszes képviselő, érzékelve Kövér László házelnök, fideszes képviselő bajszának egy apró rándulását, ráugrott Hadházy Ákos független képviselőre, leteperte, majd Simicskó István és Szűcs Lajos jegyzők, fideszes képviselők segítségével a renitens honatyát az ülésteremből kikísérte. Hadházy az Országgyűlésről szóló törvény 46/H. §-a alapján köteles volt elhagyni az üléstermet, hiszen "az ülést vezető elnök sorozatos rendreutasítása, illetve figyelmeztetése ellenére sem hagyott fel" a 46-46/G. §-ok szerinti magatartásával. Kövér bejelentette a Háznak, hogy Hadházy a 46/E. § szerint - egyebek mellett - "az ülés, a vita vagy a szavazás menetét" zavarta, ezért azonnali hatályú kitiltását rendelte el. A házelnök azt is bejelentette, hogy a független képviselő tiszteletdíját annak négyhavi összegével csökkentette, és egyben hat ülésnapra, illetve tizenöt naptári napra az Országház, az Országgyűlés Irodaháza és az Országgyűlés Hivatalának elhelyezésére szolgáló épületek területéről kitiltotta. Mivel Hadházy nem tett eleget az ülésterem elhagyására irányuló kövéri felszólításának, a vele szemben elrendelt tiszteletdíj-csökkentés összegének a felső határa a kétszeresére emelkedett.

Mátrai, Simicskó és Szűcs képviselők, bár elkövették a 46/G. §-ban leírtakat, és fizikai erőszakot alkalmaztak a kitiltott képviselővel szemben, mivel a házelnök felkérésére cselekedtek, mentesültek a jogkövetkezmények alól. Nem úgy Arató Gergely és Tordai Bence jegyzők, ellenzéki képviselők, akik nem tettek eleget Kövér felkérésének, ezért jegyzői megbízatásukat megszüntették. Mivel a kitiltott képviselő szavazati jogát még kitiltása esetén is gyakorolhatja, Kövér a titkos szavazások idejére Hadházy számára kijelölte az Országház első emeleti férfi WC-jét.

Ezek után komolyra kellene váltani a szót...