Kilátátás-perspektívák

Különös látvány fogadja azt, aki a Széchenyi-hegyen, a kilátótól pár lépésnyire, kirándulás közben nem az orra elé néz, vagy a panorámát fürkészi, hanem felfelé tekintget: az egyik fenyő csúcsán ugyanis egy klasszikus ülőpad (b)illegeti magát a magasban.

A lombkorona-kulipintyók építésében jártas ismeretlen elkövető megelégelhette a hányatott sorsú Széchenyi-kilátó mondvacsinált – az előtte álló fenyves megskalpolásával járó – panorámáját, és úgy döntött, padot ácsol az egyik tetőben megnyesett fára, hogy némi merészség és ügyesség (a faágakon kell a csúcson lévő padig lépegetni) árán közprédává tegye az igazi végtelen horizontot.

Ezzel együtt a kőkilátónak igazán nincs oka panaszra, egyrészt mert mióta gondosan nyesik az évtizedek alatt erdővé lombosodott fenyőfák tetejét, szép időben simán ellátni róla akár az M0-ás hídjáig, másrészt meg nem is kilátónak épült – eredetileg díszkútnak tervezte Ybl Miklós a Városligetbe, és mint ilyen, nem született sajátja a kilátószerepkör.

A dolog úgy kezdődött, hogy Zsigmondy Vilmos majdnem 10 év munka után, 1877-ben hévizet talált 970 méter mélyen a mai Andrássy út Liget felőli végénél. Az akkoriban fúrháznak nevezett, leginkább ipari létesítményre emlékeztető épület nem mutatott túl jól a vizuálisan éppen kupálódó Városligetben, ezért terveztettek egy szép kútházat a helyére. A befutó Ybl Miklós Gloriettje lett, mely 1884-től 14 éven át adta kútjából a gyógyvizet. Csak aztán útjában állt a mai Hősök terére tervezett Ezredéves emlékműnek. Nem illett bele a koncepcióba, úgyhogy az elbontásáról határoztak. Arra vonatkozóan, hogy hol helyezzék el Ybl munkáját számos javaslat született, az elképzelésekről a Pesti Hírlap 1896. február 3-i számában így írt: „A csinos gloriettet most más helyen akarják fölállítani. Egyesek azt szeretnék, hogy az a népligetben állittassék föl. A svábhegyi lakosok azonban azt óhajtják, hogy a Széchenyi-hegy csúcsán helyezzék el s a zászlórúd jelezze a főváros legmagasabb pontját.” 1898-ban született meg a döntés arról, hogy az artézi kút fölé emelt építmény magasabbra törhet: fogták, szó szerint, és az egészet átrakták, tégláról téglára, a Széchenyi-hegy tetejére, a Széchenyi-emlékhely közepére. Hogy passzoljon az emlékhelyre, Stróbl Alajos még egy Széchenyi-büsztöt is tervezett rá utólag, mely a környékbeli nyaralótulajdonosok, többek között Jókai Mór adományaiból valósult meg. Az avatáson Jókai arról beszélt, hogy a hely azóta szárnyal, amióta Széchenyinek hívják: „Én jelen voltam ezelőtt harminc évvel, midőn eme ormot Széchenyi-hegyre kereszteltük – azóta támadt itt minden!” A szobrot az elmúlt 120 év alatt kétszer is ellopták: először 1900. szeptember 14-én. A Budapest-Hegyvidéki Turista Egyesület 100 korona jutalmat tűzött ki annak, aki a nyomára vezet, vagy ép állapotban előkeríti. Egy Farkas nevű pénzügyőr a budaörsi vámnál állítólag látta a büsztöt, amelyet egy tolókocsin négy ember szállított, mivel azonban a szobor nem volt elvámolni való dolog, továbbengedte. A budapesti és a bécsi rendőrség együttműködése nyomán végül a bécsi pályaudvaron sikerült nyakon csípni az orgazdát, így a szobor 1901-ben visszakerülhetett a helyére, ahonnan csak 1995-ben lovasították meg végleg.

Egy büszt ma is áll ugyan az építmény előtt, de az épp olyan utólagos tartozéka a kilátónak, amilyen talán, idővel, a fekete fenyő lombjai közé ácsolt pad is lesz, már ha befogadja a környéken minden lépcsőt, utat és padot Széchenyire keresztelő kánon.