Túl az irodalmi alapokon

A Mike Flanagan rendezte Álom doktor film a legjobb, ami mostanában történt a Stephen King univerzumban.

Mai állás szerint Stephen King háromszáztizenegy(!) nyilvántartott írói kredittel rendelkezik filmes produkciók terén. Pedig „csak” szűk hatvan regényt írt. Az író rajongóinak a szemében örök kérdés, hogy hogyan lehetséges az, hogy túlnyomó többségben – pardon, pár kivételtől eltekintve – ezek a művek a kínosan rossz filmek történetét gazdagítják. A jelenség mögött nyilván összetett ipari és alkotói folyamatok húzódnak meg, ugyanakkor az is igaz, hogy maga King is sokat tett azért, hogy még az indokoltnál is jobban megossza az írásműveinek adaptációjának a megítélését. Ő maga is elismeri, hogy a filmek többsége pocsék, néhány kivételtől eltekintve: ezek A remény rabjai, az Állj mellém és némi meglepődésemre a Ralph S. Singleton jegyezte Graveyard Shift, mely mai szemmel inkább az annyira rossz, hogy jó kategória lehetne maximum. Utóbbit, én cserélném a Brian De Palma rendezte Carrie-re, ha már.

Mindazonáltal Stephen King leghíresebb megnyilvánulásai közé tartozik, hogy ahol és amikor csak lehetséges, ekézi Stanley Kubrick által rendezett Ragyogást. Ahogy az író többször megfogalmazta, szerinte Kubrick verziója olyan, mint egy pofás Cadillac, csak épp motor nélkül. A baja főleg az volt a filmmel, hogy Jack Nicholson által megformált Jack Torrance már a film legelején egy sült bolond és az idő előre haladtával csak egyre betegebb lesz. King szerint az ő regényének a tragédiája pont az, hogy Torrance küzd azért, hogy épelméjű tudjon maradni, de ebben harcban elbukik. Ugyanakkor vitathatatlanul a filmtörténet legfontosabb művei közé soroljunk Stanley Kubrick alkotását.

Ebbe az agyrém-szituációba lépett be Mike Flanagan író-rendező, aki volt annyira tökös, hogy vállalta úgy készíti el King Álom doktor című regényének adaptációját, hogy egyúttal szerves folytatása is lesz az 1980-as Kubrick klasszikusnak. Ehhez persze kellett King talán fő művének, az AZ-nak a sikeres mozis újrája, addig a jogokkal rendelkező Warner hallani sem akart az Álom doktor finanszírozásáról.

A folytatás, ahogy King 2013-ban megjelent azonos című regénye évtizedekkel az előzmények után játszódik. A Ewan McGregor alakította Danny Torrance (a triciklis kisfiú a Ragyogásból) eleinte ugyanúgy alkoholizmussal és dühkitörésekkel birkózik, mint az apja, de aztán egy keleti-parti kisvárosban kijózanodik és új életet kezd egy nyugdíjas otthon ápolójaként. Felbukkan azonban az Igaz Kötés nevű szekta, melynek vezetője, Kalapos Rose (Rebecca Ferguson a film legjobb alakítását nyújtja) „táplálkozási célból” megszállottan keres olyan, lehetőleg gyerekkorú egyedeket, akik szintén bírnak a ragyogás képességével. Dan telepatikus kapcsolatot létesít egy Abra nevű lánnyal, aki rendkívüli mértékben ragyog, de természetesen Rose és társai is felfigyelnek rá. Az összecsapás elkerülhetetlen, így Dan felfedi magát az évtizedes bujkálásból.

Ez az expozíció megegyezik a King regényével, de Flanagan Kubrickhoz hasonlóan eltér a regénytől számos ponton. Olyannyira, hogy a mű utolsó fél órájában már sokkal erősebb a mozgóképes előzmény hatása, mint az irodalmi alapanyagé. Ez pedig zseniális húzás Flanagantől, mert ugyan megadta a tiszteletet Kingnek a felvezetésen (nem mondhatja az író neki, hogy már az elejétől kiforgatta a művét), ám ugyanakkor jelzi, hogy azért a mozikultúra jelen esetben fontosabb, mint az irodalom – különösen, az Álom doktor nem tartozik a King életmű legjobban sikerült darabjai közé. Viszont Flanagan megoldása tízpontos, így a film verzió az év egyik nagy meglepetése, amit bűn lenne bármilyen mondvacsinált indokkal kihagyni!