Anyám úgy döntött, hogy a nyári szünetben dolgozzak. Tizenhét éves vagyok, elég volt a lógásból, a mulatozásból és a semmittevésből. A nyári munka régen is része volt a szünidőnek, legalább megtanulod, mi az élet, mondta anyám, aki szeretett olyan jelszavakat alkalmazni, amiket a televízióban hallott.
Hiába szerettem volna sokáig aludni vagy nem kötelező könyveket olvasni – bekerültem a külvárosi Bevásárlóközpontba, mint Tanuló Kettő. Első munkanapomon ott álltam kék munkaköpenyben a Vevőszolgálatnál, amikor megérkezett a Főnök Úr. Szigorú tekintettel méregetett.
– Alap. Nem mi vagyunk a vevőkért, hanem a vevők versenyeznek értünk. Alap. Nem az van, amit ők akarnak venni, hanem azt kapják, amit el akarunk adni. Ha valaki panaszkodik, azt feleled, utánanézel. Eltűnsz, de valójában nem csinálsz semmit, elvégre nem neked fontos, hanem neki.
Bólogattam, mert okos fiúnak akartam látszani.
– Igyekezz folyton mozgásban lenni, a legjobb, ha észre sem vesznek. Ha egy vevő mégis megszólít és kérdez valamit, arra két válaszod van.
Kérdően néztem a Főnök Úrra. Biztosan ez az élet, amit meg kell tanulnom.
– Az egyik válasz, hogy keresse a hatodik regálon.
– Mi az a regál?
– Mindegy, mutass egy irányba és kész.
– És a másik válasz?
– A másik válasz, hogy keresse a illetékes kollégát.
– És ő ki?
– Mindegy, a fontos, hogy te szabadulj. Közben tapogasd a mustárokat, forgasd a kompótokat, foglald el magad. Minden gond forrása a vevő. Ezt vésd az eszedbe.
– Igyekszem – mondtam.
– Pénztárak közelébe nem mész. Tanuló Kettő vagy, nem adhatsz el semmit, csak legyél itt napi négy órában. Ne szólj bele semmibe, abból nem lehet baj.
– Abból nem – kezdtem érteni, mi lesz a dolgom.
– Ha valaki keres egy árucikket, és erőszakoskodik, mert vannak olyan vevők is, akkor azt feleled, az van, ami ki van rakva.
Körülnéztem, látok-e regált.
– Ha valaki fehér színű, kétméteres hosszabbítót keres, azt feleled, csak hatméteres koráll színű van. Kész. Kétméteres hosszabbító is van, de majd hülyék leszünk osztogatni, amikor azt keresik a legtöbben. Ha nagyon akarja, belecsúsztat egy Dózsát a zsebembe, az alatt nem tárgyalunk senkivel.
– Nem.
– Nem szeretjük azokat a vevőket, akik értenek valamihez, és azokat sem, akik nem értenek. Leginkább pedig azokat nem szeretjük, akik nem értenek hozzá, de úgy tesznek, mintha értenének. Rakodásnál segíthetsz, de ha kitesszük az „Áruátvétel” táblát, akkor ne gyere be a raktárba, mert akkor én vagyok ott Etuskával.
Etuska volt a legszebb pénztároslány. Vágyakozva néztem, hogy feszül formás keblén a piros blúz. Mély levegőt vettem, szerettem volna Főnök Úr lenni. Talán majd egyszer. – Remélem, megtanultad, mi az élet – fogadott otthon délután anyám.
Bólintottam, és szívesen meséltem volna részleteket, de azokra nem volt kíváncsi.