Amikor azt olvastam pénteken, hogy a Mátrai Erőműnél minden a legnagyobb rendben, pánikra semmi ok, mindenki egészséges, az elhárítás folyamatos, már tudtam, hogy nagy a baj. A cég és a katasztrófavédelem láthatólag kilúgozott közleményeiből annyit tudtam kibogarászni, hogy a két éve Mészáros Lőrinc kezében lévő erőműnél valami rohad. A nyomok egy belső tóhoz vezettek, ahol „szerves anyagok bomlása miatt kén- és foszfortartalmú gáz képződött”. Mindazonáltal kedden a dolgozókat orvosi ellátásban részesítettek, ami számomra nem folyamatos rohadásra utal. Az elhárítást a közben felszabaduló, még büdösebb gőzök miatt fel is kellett függeszteni. Miközben a környékbeliek hasmenésről, hányingerről panaszkodtak, az illetékesek leginkább sunnyogtak.
A nemzet strómanja két éve vette meg a mocskos multi kezében évtizedekig gondmentes, giganyereséges üzemet. Azóta reccsen-roppan-püffen-plottyan-dől-szakad a mű, lendületes NER-káderek jönnek-mennek, és egyre nő a sokmilliárdos veszteség. A tanulság egyszerű: nemcsak az erőművészkedés, de a tulajdonlás is egy szakma. Nem elég befalni mindent, ami szembe jön: pancserkézben könnyen elporlad a vagyon. Mészáros Lőrinc állítólag már szólt is az állami MVM-nek, hogy lesz szíves átvenni tőle a halmot – amúgy az ország második legnagyobb erőművét.
Miközben a hatalomnak nem tetsző vállalkozók üzemeit a hatóság minden apró nyikkanásra bezáratja – lásd a szolnoki Bige-műveket -, a tényleges ipari rendellenességeknél - Paks, vörösiszap, ajkai erőmű, Shell-kút, felcsúti bűz stb. - láthatólag minden szereplő szigorúan betartja a lehető legtovábbi hallgatást, a gondok elkenését, a feltárás késleltetését, a felelősség hárítását és a károsultak átlátszó altatását előíró „titkos protokollt”.
Pedig a fedő alatt tartott bomlás előbb-utóbb mindenképp kirobban.