zsarolás;Borkai Zsolt;prostituáltak;

2019-11-20 10:51:42

Borkai-ügy: két prostituáltat is előállított a rendőrség

A Magyar Nemzet szerint ők is zsarolhattak, indítványozzák letartóztatásukat.

A kormánylap szerint hétfőn zsarolás és más bűncselekmények gyanúja miatt több személyt is előállítottak Borkai-ügyben. P. József egykori válogatott labdarúgóról tegnap már a Népszava is beszámolt.

A Magyar Nemzet azt írja ma, hogy az előállítottak között van két, prostituáltként dolgozó nő is. Úgy tudják, a budapesti Marina Part Lakóparkból elvitt örömlányokat őrizetbe vették, és a hatóságok indítványozzák kényszerintézkedés (letartóztatás) elrendelését velük szemben.

Az ORFK kommunikációs szolgálata szűkszavúan reagált a lap kérdéseire. Eszerint az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) zsarolás és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást. Az eljárásban több gyanúsított van. A nyomozás érdekeire tekintettel a rendőrség nem ad bővebb tájékoztatást – tették hozzá a szabványszöveget.

A rendőrség így hivatalosan nem kommentálta azt a Magyar Nemzet-értesülést sem, hogy a két lány azonos-e azzal a két huszonéves magyar nővel, akik a Borkai Zsolt győri polgármester horvátországi hajóutazásán szexuális szolgáltatásokat nyújtottak a volt politikusnak és a hozzá közel állónak tartott neves győri ügyvédnek.

A hatályos törvények értelmében a hivatali visszaélésre vonatkozó vádakat a győri központi főügyészség vizsgálja, míg más hatóságok vizsgálják a kábítószerrel való visszaélést.

A két őrizetbe vett prostituált azonban – hasonlóan az ugyancsak előállított focistához – zsarolással is megpróbálkozott a lap szerint, ám a nyomozás érdekei miatt egyelőre nem tudható, hogy kit zsarolhattak meg. A hajón szolgáltatást nyújtó két magyar és még további három horvát nő, valamint a horvát luxushajó üzemeltetőjének a szerepét a horvát hatóságok is vizsgálják, mivel ott teljes egészében büntetendő a prostitúció.