Az iskola elvesztette a versenyt

Publikálás dátuma
2019.11.24. 08:00

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Minden szempontból kudarcot vallott a pedagógus-életpályamodell, a béremelés mára teljesen elinflálódott, ezért a pálya presztízse sem nőtt, a minősítési rendszer pedig éppen a minőségi munkát nem értékeli. A rossz tanár nálunk pont ugyanannyit keres, mint a jó. Az iskola elvesztette a versenyt, ami a jó képességű, művelt, nyelveket beszélő szakemberekért folyik – véli Polónyi István oktatáskutató.
Újabban minden tanév elején rituálé a számháború, amit a sajtó és a független szakértők folytatnak a kormány tagjaival arról, hogy vajon hány pedagógus ­hiányzik az oktatási rendszerből. Kásler Miklós október végén lezárta a vitát azzal, hogy nincs pedagógus­hiány, mert a nyugdíjba vonulókat pótolják a frissen végzettek. Ön szerint mekkora a baj? A Közoktatási Információs Rendszer statisztikái szerint 2010-től 2017-ig kétszeresére nőtt a pedagógushiány, ekkor az óvónőket is beleértve 6126 állás nem volt betöltve, ami még mindig csak körülbelül négy­szá­za­lé­kos hiányt jelent. Ez két éve volt, és nem olyan óriási szám, de ezt a statisztikát ők készítették, nem tudjuk, mennyire torzít. Az viszont tény, hogy az 1953–55-ben született Ratkó-generáció most vonul nyugdíjba, és ha megnézzük a pedagógusok korfáját, azt látjuk, hogy sehogy nem akar fiatalodni. Pedig abból, hogy egyre többen mennek nyugdíjba, értelemszerűen ez következne, ha ­fiatalok lépnének helyettük a pályára. És vajon miért nem lépnek? Könnyen elképzelhető, hogy igaz, amire bizonyos fórumokon panaszkodnak a pedagógusok, vagyis hogy a fenntartó nem engedi a nyugdíjba vonult kollégák helyét betölteni. Amikor 2013 elején a közoktatást államosították, egy olyan fajta irányítási rendszert vezettek be, ami mindent elfed. Csupán a költségvetés számaiból derül ki, hogy ezzel párhuzamosan nagyon komoly összegeket vontak ki a közoktatásból, különösen az alapfokú képzésből, vagyis az általános iskolákból. Amikor azt lehetett olvasni, hogy az intézményfenntartó nem fizeti be a számlákat, az nem azért volt, mert hülyék, hanem azért, mert tényleg nem volt pénzük. Az akkor KLIK-nek nevezett fenntartó bevezetésével megspórolt pénzt pedig a szakképzésbe fektették. A szakképzésen látszik ez a pénz, amit ráköltöttek? Az látszik, hogy elkezdtek többféle ösztöndíjat fizetni a tanulóknak, az oktatókat és a vállalatokat is próbálják így motiválni, de valójában nem igazán sikerül. Az elmúlt 5-6 évben három különböző szakképzési koncepció volt terítéken, de sehogy sem sikerült a tanulók számát növelni, sőt. A szülők nem hajlandók a szakképzésbe adni a gyerekeiket, mert ők is pontosan tudják, hogy egy pályakezdőnek nagyobb esélye van az elhelyezkedésre érettségivel, mint anélkül. Az adatok egyértelműen cáfolják a kormányzati kommunikációt, amely szerint a gimnáziumi végzettség kevesebbet ér, mint egy szakma. Visszatérve a pedagógus-utánpótlásra, a sikerpropaganda egyik visszatérő eleme, miszerint a pedagógusképzés az egyik legnépszerűbb felsőoktatási képzés. A helyzet ellentmondásos, mert a képzés valóban népszerű, más kérdés, hogy alacsony pontszámokkal is be lehet jutni. Európában alapve­tően­ kétféle pedagógusképzést látunk. Az egyik csak annyi embert képez, amennyire az oktatásnak szüksége van, ilyen például a finn. Ezzel szemben Magyarországon egy általános értelmiségiképzés, ami különösen a vidéki, alsó középosztály körében számít keresettnek. Ebben próbált elmozdulást elérni a kormány az életpályamodell és az osztatlan pedagógusképzés bevezetésével. Az első időben, 2015–2017-ben a bejutási pontszámok valóban megemelkedtek, ami egyfajta presztízsnövekedést is mutatott. Azóta viszont visszacsúszott az utolsó helyek egyikére népszerűségben, mert kiderült, hogy az életpályamodell humbug. Miért? Az életpályamodellhez kapcsolódó béremelésről annyit beszéltek a politikusok a sajtóban, hogy általános vélekedés szerint soha nem kaptak még ekkora emelést a pedagógusok, így nincs is ­miért panaszkodniuk. Vegyes a kép, a legjobban az óvodapedagógusok és a tanítók jártak, az ő fizetésük valóban javult a többi szakmához viszonyítva. Viszont a többieket nem sikerült felzárkóztatni, mert bár eredetileg volt olyan szándék, hogy a béreket a minimálbérhez kötik – vagyis minden minimálbér-emelés alkalmával a pedagógusok bére is nőtt volna –, ettől később visszakozott a kormány. Ennek az lett a következménye, hogy a kétségtelenül jelentős, majdnem 50 százalékos emelés mára elinflálódott, mivel a nemzetgazdaságban átlagosan is nőttek ennyit a diplomásbérek. Nem sikerült a pedagógusszakma anyagi presztí­zsét növelni, így nem is a legjobb diákok jelentkeznek képzésre. Pedig közismert tény, hogy akkor lehetne a magyar oktatás helyzetén javítani, ha a lehető legjobb fiatalok választanák a pedagógusi pályát, és ők a lehető legjobb képzést kapnák. Ehhez pedig az OECD átlagának megfelelő béreket kellene társítani. Nálunk ezek közül egyik feltétel sem teljesül.
Polónyi István oktatáskutató
Fotó: Pictorial Collective
Rétvári Bence tavasszal mégis óriási sikernek nevezte az életpályamodellt. Neki az a dolga, hogy dicsérje ezt a lovat, ami nyilvánvalóan döglődik. Az életpályamodell mára egyértelműen megbukott, pedig én nagyon drukkoltam a sikernek, mert fontos eleme lett volna a minőségi szempontok érvényesítésének. Setényi János oktatáskutató kollégám szerint a pedagóguspályával az a baj, hogy egymás mellett tanít a nagyon jó tanár és a nagyon rossz tanár, és mind a ketten ugyanannyit keresnek. Vagyis az oktatás minősége, a pedagógus teljesítménye semmilyen módon nem jelenik meg a bérekben. Az eredeti szándék szerint az életpályamodell ezen is változtatott volna, de a megvalósítás nem sült el jól. Miért nem? A különböző szintek – például Pedagógus I., Pedagógus II., Mestertanár – közötti lépések fontos eleme lenne a minősítés, vagyis az az értékelési rendszer. De ez sem működik jól, a közvélekedés szerint iszonyú bürokratikus. A pedagógusok nem szeretik a szakmai portfóliókészítést, szükségtelen adminisztrációnak látják, pedig a felsőoktatásban például teljesen mindennapos dolog. De az tényleg nem jó, hogy az értékelési szempontok igencsak szubjektívek. Az egész nem a mérhető dolgokról szól, például, hogy milyen továbbképzéseken vett részt, milyen eredményeket érnek el a diákjai a kompetenciaméréseken vagy milyen arányban tanulnak tovább. Ha a minősítési rendszer jól működne, az azt feltételezné, hogy a rossz teljesítménynek van következménye, vagyis kiszűri a rossz tanárokat. De a mi közoktatási rendszerünkben egyáltalán nincs minőségi szelekció. Nem is lehet, hiszen a jelen helyzetben nem tudnák pótolni a kiszűrt alkalmatlanokat. Ha nagyon akarnák, tudnák. Mert pedagógushiány lehet, hogy van, de pedagógusképzési hiány nincsen. Másfélszer-kétszer annyi tanárt képez a felsőoktatás, amennyire szükség van, és biztosan van közöttük sok jó is, de az már más kérdés, hogy sikerül-e őket az iskolákba csábítani. Az iskola egyértelműen elvesztette azt a versenyt, ami a jó képességű, művelt, nyelveket beszélő szakemberekért folyik. Biztosan minden évtizedben így gondolták, de most különösen fontosnak tűnik, hogy a jövőben előttünk álló kihívásokra valamilyen módon reagáljon az oktatás, és felkészítse a gyerekeket. A szavai alapján ezzel sehogy nem állunk. A társadalmi elit képes euró­pai színvonalon iskoláztatni a gyerekeit, de a magyar oktatási rendszer iszonyúan inhomogén. A PISA-eredmények alapján a gyerekek 20 százalékának gyakorlatilag alig van esélye – aki ma egy kistelepülési általános iskolába jár, szinte biztosan nem tanul meg egy idegen nyelvet, nem szerez érettségit. Növekszik a korai iskolaelhagyók aránya is, évente körülbelül 60 ezer gyerek hagyja el az oktatást 18 éves kora előtt, mióta lecsökkentették a korhatárt. Ebben az uniós országok között az utolsók között kullogunk, pedig a legtöbb helyen még csak nem is magasabb a tankötelezettségi korhatár. Náluk mégsem esnek ki ennyien az iskolából idő előtt, a mi oktatási rendszerünk viszont nem tud mit kezdeni ezekkel a gyerekekkel. A mai magyar oktatáspolitika az elittel foglalkozik, és a gyerekek körülbelül negyedét otthagyja az árok szélén, pedig pont a hátrányos helyzetű települések iskoláira kellene nagyon sok pénz. Hogyan illeszkedik ebbe a képbe a nulladik évfolyam ötlete, vagy éppen a hatéves kori kötelező iskoláztatás? Ezek nemtörődöm kísérletek a probléma megoldására. A Fidesz oktatáspolitikája gyakran jó kérdéseket tesz fel, csak éppen rossz válaszokat ad rájuk. Ilyen rossz válasz például a kancellári rendszer az egyetemeken, vagy ez a félresikerült pedagógus-életpályamodell is. Hiszen ezek mögött az ötletek mögött az a szándék húzódik, hogy a nulladik évfolyamon a hátrányos helyzetű gyerekeket erőszakkal szocializálják, felkészítsék őket az iskolára. Erre persze rögtön elindul a vita arról, hogy ez csak akkor demokratikus, ha mindenkire nézve kötelező. De a nulladik évfolyamnak semmi értelme nincs egy budai elit kerületben. A rendszer viszont képtelen programokban gondolkozni, a problémákra fókuszálni, mindent univerzálisan, mindenkire kiterjesztve akarnak bevezetni. Ilku Pál, aki 1958 után a leghosszabb ideig volt oktatásért felelős állami vezető, és egy igazi fafejű kommunista barbár volt, azt szerette, ha reggel fél 9-kor ránézett az órájára, pontosan tudta, hogy Kőtelken testnevelésóra van, a II. kerületben meg matek. Mindenkiről mindent tudni akart. A mai magyar oktatási rendszer pont így működik. Elképzelhetetlen, hogy sokféle program működjön párhuzamosan, és nulladik évfolyam csak ott legyen, ahol tényleg szükség is van rá.

Polónyi István a Debreceni Egyetem oktatója, fő kutatási területe az oktatás-gazdaságtan, a témában több kötete és számos tanulmánya jelent meg.

Szerző

Heti abszurd: Egy béka, egy mókus, egy nemzet

Publikálás dátuma
2019.11.24. 07:30

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Magyar szempontból váratlanul sikeres hetet tudhatunk magunk mögött. Ráadásul ez a váratlan siker kedves nemzeti sorstragédiánkból, a fociból ered. Büszkeséggel töltheti el minden magyar kebelét, hogy nyelvrokonaink, a finnek – életükben először – kijutottak a foci Európa-bajnokságra, és hogy a szlovákok meg nem. Utóbbi valószínűleg – magyar szempontból – a hét legjobban várt eseménye, már csak a jószomszédi viszony szempontjából is. Az, hogy mi nem jutottunk sehova, teljesen érdektelen, egyébként is, még simán kijuthatunk, csak egy nagyon bonyolult táblázat szerint kell legyőznünk egy csomó csapatot. Ráadásul az még soká van, addig örüljünk. Hogy legyen minek, arról az örökké optimista Nemzeti Sport gondoskodott, amely rögvest kiszámolta, hogy ha minden jól megy, akkor a jövő évi Eb-n itt, a Puskás Arénában játszik majd a német, a francia és a portugál csapat, vagyis van rá sansz, hogy legalább még háromszor megtöltsük ezt a 190 milliárdos ékszerdobozt, nemzetünk új szívcsakráját. És ehhez még nyerni sem kell. Mert nyerni – lássuk be – elég nehéz. Különösen, ha „nincsen filozófiánk és alapjátékunk” (Bozsik Péter), ugyanakkor vannak „képességbeli hiányosságaink” (Marco Rossi). Hogy a derék szövetségi kapitány pontosan mit értett képességbeli hiányosságokon, az nem derült ki, de nincs kizárva, hogy valami olyasmit, hogy a többiek tudnak focizni, mi meg nem annyira. Jó hír viszont, hogy új főgonosz született. Egy új Sátán, aki egy személyben ellensége a határon inneni és túli magyarságnak, a focinak, személy szerint Orbán Viktornak, a Sajtóklub teljes személyzetének, aki képes volt egységbe forrasztani a Tábort. Egy elvetemült, gyáva szörnyeteg, aki nem ismerte az Ismerős Arcok Nélküled című számát! Ha Miklósi kolléga időben belátta volna a lehetséges következményeket, biztosan erőt vesz magán, és feláll a stadionavatón, amikor meghallja, hogy „a lényeget még nem értheted / amíg nem éltél nehéz éveket”. De legalább akkor, amikor a négy felvidéki magyar kisgyermek, név szerint Bittera Sophie Iman, Kovács Alma Virág, Navrátil Amira és Farkas Olivér azt énekelte, „hogy történjen bármi, / amíg élünk s meghalunk / mi egy vérből valók vagyunk”. Sajnos Miklósi kolléga inkább ért a belpolitikához, mint a nemzeti rockzenéhez. Ennek fényében lehet, hogy mást kellett volna küldeni a megnyitóra, de bizonyos szempontból mégiscsak jó volt, hogy ott volt. Így születhetett meg a hét – kétség kívül – legjobb mondatfüzére, Bencsik András szájából. A derék sajtómunkás egyetlen gondolatba próbálta sűríteni a Kárpát-medencei összmagyarság minden keserűségét, imigyen: „Ez az ember a mi aspektusunkból… abból a fantasztikus dologból, ahogy a magyarság, a posztkommunizmus mocsarából tényleg kiemelkedik, és épült egy katedrális, ahol egy olyan misztérium zajlott le, ami a nemzet önmagára találásáról szól, ott volt egy idegen… most teljesen mindegy, hogy ez egy béka volt álruhában, vagy hogy egy pozitív példát mondjak, egy… egy mókus volt, teljesen mindegy, egy idegen, akinek semmi köze hozzánk, és nekünk semmi közünk hozzá.” Bencsik András valószínűleg nem olvasta A dzsungel könyvét, mint ahogy vélhetően az Ismerős Arcok zenekar tagjai sem. Ha elolvasták volna ugyanis, akkor tudnák, mit jelent egy vérből valónak lenni. Persze, értem én, sokszor nehéz elfogadni a dzsungel törvényét. Hogy ugyanaz a vér folyik abban is, aki kis kacsintás után azt találja mondani, hogy a Magyarországra érkező külföldieket se etetjük, hát miért tennénk ezt tranzitzónában éhező menekültekkel, vagy aki szerint a jógázás démonidézés. Kicsi dzsungel ez, de a miénk. Úgy tűnik, ezzel kell beérnünk.
Szerző
Témák
Heti abszurd

Életveszélyesek lehetnek a divatdiéták

Publikálás dátuma
2019.11.23. 18:54

Fotó: Shutterstock
Böjt, diéta, vélt vagy valós allergia miatti speciális étrend – manapság szinte alig akad olyan, aki ne próbált volna ezek közül valamit hosszabb-rövidebb ideig betartani. Nemrégiben arról cikkeztek szaklapok, hogy a daganatos vagy cukorbetegeknek is hasznos lehet a böjt. Az igazság azonban az, hogy ezzel életveszélyes állapotba is kerülhet a beteg. Sokan a változatos táplálkozás hiányát multivitaminokkal igyekeznek kompenzálni, a kontrollálatlanul szedett étrend-kiegészítők miatt azonban egyre több fiatalnak vannak veseproblémái, a felesleges ásványi anyagok pedig a májban is lerakódhatnak.
„Majd’ húsz éve szenvedek gyulladásos bélbetegségben, kezdetben szinte semmit sem tudtam megenni, mert rögtön átment rajtam az étel. Idővel a szégyenérzetem sem számított, már csak a bokrot kerestem, ahová futhatok, ha az utcán jött rám a hasmenés. Mire hónapok után végre diagnosztizálták a betegségem, súlyos, lázas állapotban kerültem kórházba, ahol folyamatosan infúzióra volt szükségem” – meséli Anikó, aki az úgynevezett Crohn-betegségben szenved. Az egész életen át tartó gyulladásos bélbetegségben érintettek többnyire soványak, és a gyakori hasmenés, a rossz felszívódás miatt hiányállapottal küzdenek. Kerülniük kell a tejet, a rostos, zsíros vagy túlzottan fűszeres ételeket. Bár az állapotot korábban a fiatal felnőttek betegségeként tartották számon, mára egyre több általános iskolás gyermeket diagnosztizálnak ezzel. Az aktív, súlyos gyulladásos időszakban a diéta mellett szükség lehet a szteroidos gyógyszeres kezelésre. Ezeknek azonban lehetnek olyan mellékhatásai, amelyek nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is nagyon megviselik a betegeket. „A gyógyszer szedése nálam borzasztó mellékhatásokkal járt, 20 kg-ot fogytam, kiszőrösödtem, kerek lett az arcom, nem éreztem ízeket. Gyógyszer nélkül viszont már olyan rossz állapotban voltam, hogy nem volt opció, hogy ne szedjem. Szerencsére most bekerültem egy amerikai gyógyszerkísérletbe, így jelenleg egy másik típusú kezelést kapok, de előtte hosszú évekig szenvedtem” – mondja Anikó.  

Életveszélyes böjt

Esetében indokolt a speciális, szigorú diéta, de a böjt szóba sem kerülhet. Nála ez életveszélyes is lehet. Mégis, nemrégiben több internetes portál arról írt, hogy kizárólag a böjt nyújthat enyhülést. Az Orvostovábbképző Szemle Online külföldi forrásokra hivatkozó cikkében azt olvashatták a betegek, hogy „a rövid ideig tartó éhezés is csökkenti a szervezet gyulladásos válaszát és javítja a krónikus gyulladásos betegek állapotát”. Mint fogalmaznak: a klinikai vizsgálatok szerint a kalóriacsökkentés, illetve a böjt hatására javul a nem alkoholos zsírmáj, javulnak a 2-es típusú cukorbetegség és az egyéb, életkorral összefüggő krónikus betegségek tünetei, enyhül a szkle­rózis multiplex, a rheumatoid arth­ritis, az asztma és nő a várható élettartam. Sőt! A cikk azt állította, hogy a böjt a tumoros betegségek gyógyításának is fontos eszköze lehet. Az egészséges sejtek megkímélése mellett ugyanis önmagában is segíti a tumoros sejtek pusztulását, de fokozza a kemo- és radioterápia előnyös hatásait is. A cikket több egészségügyi portál átvette, így nagyobb tömeghez jutottak el a felsorolt, több szempontból is vitatható információk. „A krónikus bélgyulladással járó Crohn-betegség esetén nincs olyan diéta, amely maradéktalanul megszünteti az összes tünetet, de bizonyos ételek kizárásával elkerülhetők a kellemetlenségek (például haspuffadás, fokozódó hasmenés). A böjtöket azonban semmiféleképpen nem ajánlom – mondja Molnár Andrea dietetikus. – Még egy egészséges embernek is csak orvosi felügyelet mellett, rövid ideig szabadna böjtölni. Ez idő alatt ugyanis a szervezet elkezdi lebontani az izmokat, mivel nincs megfelelő fehérjebevitel. Ez különféle károkat okozhat” – teszi hozzá a szakember. De a rizikókra nem csak ő figyelmeztet. „Ha egy gyulladásos bélbetegségben szenvedő ember nem eszik órákon át, ő is könnyen kerülhet nagyon súlyos állapotba. De egy cukorbeteg is eszméletét veszítheti, ha nem viszi be a szervezetébe a szükséges mennyiségű és minőségű szénhidrátot, a daganat esetén pedig súlyos eredménye lehet az ételek megvonásának. Egy rákos betegnek egyébként is komoly súlyveszteséggel kell megküzdenie, hiszen pillanatok alatt fogy nagyon sokat. Ezt az alultápláltságot csak tetézi egy böjt” – mondja Lénárd Rita belgyógyász szakorvos. Magyarán: az életét is veszélyeztetheti, aki úgy kezd különböző táplálékmegvonó kúrákba, hogy előtte nem a megfelelő forrásokból tájékozódott és nem beszélt orvossal sem. „A világ rossz irányba mozdul a mesterséges ételek és megoldások alkalmazásával, pedig a lényeg a kiegyensúlyozott és vegyes táplálkozás volna. Az ízfokozók és gyorséttermi ételek nem tesznek jót. Sokan a megfelelő táplálkozás helyett vitaminokat szednek, mert úgy vélik, ez a megoldás. Vasat, jódot, különböző ásványi anyagokat visznek a szervezetükbe úgy, hogy arra annak nincs is feltétlen szükségük. Ennek pedig igen káros következményei lehetnek” – szögezi le a belgyógyász. A jód pajzsmirigyzavart okozhat (jódozott sót már nem is szabad fogyasztani), a túlzásba vitt vasbevitel következtében pedig a vas lerakódhat a májban. „Napi szinten találkozom olyan huszon­éves fiatalokkal, akiknek valamilyen menedzserszűrésen derült ki egy vese- vagy májfunkciós eltérése, ami tüneteket nem okozott neki. Mikor elkezdünk beszélgetni, kiderül, hogy rendszeresen szed különböző multivitaminokat és fehérjeport is iszik az edzés után. Ezek pedig szépen lassan, észrevétlenül tönkreteszik a veséjét. Valójában semmi olyat nem kellene enni, ami a periódusos rendszerben szerepel (vas, jód, réz, cink stb.). Az ásványi anyagokat kiegyensúlyozott, vegyes étrend esetén ugyanis jól szabályozza a szervezet, de rosszul tűri a túl­adagolást” – mondja Lénárd Rita.  

Divatos álallergiák

Az emberi szervezet immunitásának egy része a bélrendszerből ered, ott találhatók azok a sejtek, bakté­riumok, amelyek felelősek a szervezet védekezőképességéért. Éppen ezért nem mindegy, hogy mit és milyen mértékben viszünk a szervezetbe. Ma már nem kérdés, hogy egy-egy táplálékcsoport indokolatlan elhagyása milyen könnyen felboríthat egy egyébként jól működő rendszert. „Rendkívül divatossá váltak az indokolatlan diéták, jellegzetesen a 30-40 éves korosztály körében jellemző, hogy feltételeznek valamilyen allergiát – általában tejre vagy lisztre –, és egy saját maguk által kitalált diétát követnek. Pedig valójában a felnőtt populációnak mindössze 1–5 százaléka ételallergiás” – mondja Altmayer Anita bőrgyógyász, allergológus, immunológus klinikai főorvos. A jelenségről Molnár Andrea dietetikus is beszél, szerinte sokan tejcukor- vagy gluténmentes, esetleg paleo étrendet követnek, miközben nincs is érzékenységük. „Csak abban az esetben érdemes diétázni, ha ennek orvosilag megalapozott okai vannak, és akkor sem mindegy, hogy milyen élelmiszereket fogyasztanak. Egy rizs- vagy mandulatejnek például nincs megfelelő fehérjetartalma, így aki ezeket fogyasztja, nem tudja biztosítani azokat az aminosavakat, amikre szüksége lenne a szervezetének. Ez mindenféle hiánybetegségek kialakulásához vezethet. A diéta tehát többet árthat, mint használ, ha nincs megfelelő kontroll” – mondja. Az ételallergiának egyébként nagyon jól meghatározható tünetei vannak, ilyen az evés után fél-egy órával jelentkező hasmenés, puffadás, hasi görcsök, nyelv- vagy szájdagadás, csalánkiütés. Ha azonban valakinek kicsit diszkomfortérzete van, az még nem az. „Az allergia kisgyermekkorban gyakori, de még ott sem annyira, mint ahogy azt a szülők gondolják” – szögezi le az immunológus. Altmayer Anita arra is felhívja a figyelmet, hogy manapság az emberek nagy része nagyon mozgásszegény életet él. Ha pedig napi nyolc órát ülnek, és közben nem mozognak eleget, könnyen le­lassul az emésztés, puffadás alakulhat ki. „Egyre többen jönnek a rendelőbe bőrtünetekkel, amikről azt hiszik, ételallergia okozza őket, és már diétáznak is, miközben a lehető legritkább esetben igazolható a valódi ételallergia” – részletezi. Előfordulhatnak persze úgynevezett álallergiák is. Ilyenkor bár a klinikai tünetei hasonlóak, valójában nincs tesztekkel igazolható érzékenység. Az ilyen esetben ételmegvonásos diétával lehet rájönni arra, hogy pontosan milyen ételek váltják ki a tüneteket. Ezek időszakos elhagyásával megszűnhetnek a tünetek. A szakértők hangsúlyozzák: indokolatlanul senki se tartson diétákat vagy szedjen étrend-ki­egészítőket, ezzel ugyanis komolyan árthat az egészségének.

Nem mindegy, milyen cukor

A Crohn-betegek esetében nem ritka a cukorbetegség sem, ilyenkor még nehezebb megtalálni a megfelelő diétát. A cukor- és bélbetegek nem fogyaszthatnak hagyományos cukrot, helyette a mesterséges édesítők kerülhetnek csak szóba, gyakran épp ezért vásárolnak nyírfacukrot az érintettek. A többség azonban nincs tisztában azzal, hogy valójában ezt sem szabadna, hiszen bélrendszeri panaszokat okozhat, erősítheti a tüneteket – tudjuk meg Molnár Andreától.

Szerző