Előfizetés

"Hárommillió ember ellátása nem fontos a kormánynak"

Danó Anna
Publikálás dátuma
2019.11.24. 10:28

Fotó: Népszava
Azonos színvonalú alapellátási rendszert hozna létre a Fővárosi Önkormányzat, és aktívabb szerepet vállalna a területén élők egészségjavításában is. Havas Szófia, az Emberi Erőforrások és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának alelnöke szerint lépni kell, mert a kormánynak csak az intézményrendszer megszerzése volt fontos, a fenntartással, fejlesztéssel nem törődik.
Már az alakuló közgyűlésen határozati javaslatokat fogadtak el a főváros egészségügyi feladatairól. Nem gond, hogy alig van hatásköre a önkormányzatnak ezen a területen? A főváros valóban nem biztosít semmiféle egészségügyi szolgáltatást, és nem támogatja a kerületek ilyen irányú tevékenységét sem. Ám nem biztos, hogy ennek így is kell maradnia. Önmagában az a tény, hogy a budai kerületekben élők akár három-négy évvel is hosszabb életre számíthatnak, mint a pesti külső kerületek valamelyikébe születettek, azt jelenti, hogy van tennivalója a város vezetésének. Például az is nehezen fogadható el, hogy az ellátások színvonala jó ideje zuhanórepülésben van. Az egykori fővárosi tulajdonú kórházaink pusztulnak, az elmúlt hét évben, mióta a Fidesz államosította őket, nem költöttek a felújításukra, állagmegóvásukra. Az intézmények főigazgatói pedig elvesztették az igazgatás lehetőségét is Viszont van terve a kormánynak az ellátórendszer megújítására, az Egészséges Budapest Program. Hány éve is ígérik? Hat, hét? Amíg csak beszélnek a programról, de nem lépnek, nem tesznek semmit, addig ez az én olvasatomban azt jelenti: hárommillió ember ellátása nem fontos a kormánynak. A főváros viszont ezt nem nézheti tétlenül. Az ön által is említett első közgyűlési határozat egyik pontja, hogy a közgyűlés támogatja a közfinanszírozott egészségügyi ellátórendszer fejlesztését és a kerületi önkormányzatokkal való együttműködést, sőt részt akarunk venni az EBP továbbfejlesztésében is. A szocialisták programjának sarkalatos pontja volt, hogy visszakérik a fővárosnak az államtól Budapest egykori kórházait. Úgy gondolom jobb gazdái lennénk, hiszen amíg ide tartoztak, rendszeresen gondoskodtunk felújításokról, fejlesztésekről is. Az állami működtetés alatt a fővárosi intézmények elestek az évi százmilliós önkormányzati támogatástól, és helyette nem kaptak semmit. Emlékeztetnék mindenkit arra, a Fővárosi Önkormányzat újította meg a Szent Imre és a Heim Pál kórházat, illetve építtetett új műtéti tömböt a Bajcsyba. Ön szerint az állam visszaadná? Úgy tudom, Tarlós István főpolgármesterként nem írta alá az átadás-átvételről szóló dokumentumokat, így a visszavétel nem is olyan elképzelhetetlen. Amíg nincs intézményrendszerük, mit tehetnek a fővárosiak egészségéért? Az alapellátás és a szakrendelők egy része a kerületeknél maradt. Itt mindenképpen van mozgástér. A betegeknek viszont fővárosszerte az a legnagyobb problémájuk, hogy pont akkor, amikor szükségük van rá, nem jutnak a szolgáltatásokhoz. A magyarázat egyszerű, az egészségbiztosító csak meghatározott számú vizsgálatot fizet a szolgáltatóknak, ezért sorba kell állítaniuk az embereket. Ezért a legfontosabb, tennivaló, hogy valamilyen módon javuljon az ellátásokhoz való hozzáférés. A 13. kerület például vásárolt CT berendezést, így az ő szakrendelőjükben rövid várakozási idővel lehet lelethez jutni. Valószínűleg lehet és kell is olyan együttműködéseket kialakítani a kerületek között, amellyel a szabad kapacitások hasznosulhatnak, megelőzve, hogy a pácienseknek más városrészben többet kelljen sorba állniuk. Az ellátási különbségeket is jó lenne pontosan felmérni ahhoz, hogy a város területén nagyjából mindenki ugyanazt a szolgáltatást kapja. S miután az alapellátás önkormányzati feladat, a kerületek könnyedén megállapodhatnak e szolgáltatás egységes keretrendszerében is.

Nem vénnek való Budapest

Gulyás Erika
Publikálás dátuma
2019.11.23. 07:45

Fotó: FREDERICK FLORIN / AFP
Az egyáltalán nem rózsás országos helyzetnél is sokkal rosszabbak a házi segítségnyújtásra szorulók kilátásai a fővárosban. Rengeteg ellátásra várót elutasítanak.
Magyarországon a KSH adatai szerint összesen 95 ezer többségében idős ember veheti igénybe a házi segítségnyújtást, illetve gondozást, Budapesten csak 5300 fő. Ha a lakosság számarányait vetjük össze, a fővárosban nagyjából kétharmaddal kisebb az esélye egy rászorulónak, hogy ebben a formában kapjon ellátást. A házi segítségnyújtás a szociális alapszolgáltatások közé tartozik, biztosítása kötelező önkormányzati feladat, amit az állam finanszíroz, de a munka elvégzésére az önkormányzat egyházakkal vagy civil szervezetekkel is szerződhet. Gyarmati Andrea Idősödés, idősellátás Magyarországon című, idén áprilisban megjelent összefoglalója szerint a fenti statisztikánál valamivel jobb a helyzet: ha minden szolgáltatónál lévő férőhelyet összeadunk, 122 ezer idős kaphat ebben a formában gondoskodást. Házi segítségnyújtásban az önkormányzatok majdnem 63 ezer, az egyházak 51 ezer, más szolgáltatók összesen 8500 férőhelyet működtetnek 1333 telephelyen. A 65 év feletti korcsoport 7 százaléka tudja igénybe venni a szolgáltatást, míg a bentlakásos intézményekben az arány csak 3 százalékos. A szociális ágazati portál várólistáiból az tűnik ki, mintha nem is lenne sokkal nagyobb igény a segítésre vagy gondozásra a rászorulók otthonában, de a számok csalókák. Idén szeptemberben 800-nál kevesebben álltak sorban házi segítségnyújtásra várva, de nagyon sokan – ismerve folyamatosan szigorított pontrendszert – be sem adják az igénylést. Az állam ugyanis behúzta a kéziféket, amikor 2012-2014 között több mint 30 ezer fővel megugrott a házi segítségnyújtásban gondozottak száma. Nem azt mondta tehát a kormány, hogy bővíteni kell a házi gondozást, hisz egyre öregszik a társadalom, ehelyett rengeteg rászoruló elutasítását választotta. Hiába látta a szakma az igények jogosságát, a szociális szakembereknek nem volt beleszólásuk a feltételek megváltoztatásába. A pontozással azt mérik fel, hogy a jelentkező mennyire képes megoldani az élelmezését, tisztálkodását, öltözködését, de míg korábban elég volt 11 pont ahhoz, hogy hétköznapokon egyórás segítséget kapjon az idős vagy más ok miatt gondozásra szoruló, 2015-től 20 pontot kell elérni ehhez. Két évvel később azt is törölték az ellátási szerződésekből, hogy mennyi a gondozási idő, tehát bármilyen állapotban van is az illető, lehet, hogy a korábbi négy óra helyett csak egy órányi segítséget kap. A szükséglet vizsgálatakor dől el az is, hogy valaki segítésre, a ház körüli munkák elvégzésére vagy állapota, betegsége miatt gondozásra jogosult-e, de a szakmai szempontokat bármikor felülírhatja, hogy ha valakinek van pénze és megfizeti a szolgáltatást, bármit megkaphat akkor is, ha nincs nagyon rossz állapotban. Nagy a szórás az országban, Kelet- Magyarországon majdnem háromszor annyian veszik igénybe a házi segítségnyújtást, mint a Dunántúlon, de ennél is nagyobbak a különbségek a fővárosi kerületek között. A legtöbb ilyen férőhelyet, 564-et a XIII. kerület tartja fenn, míg Soroksáron mindössze 28 gondozottat látnak el az otthonában. A II. kerületben is 400 fölötti a létszám, majd Óbuda és Zugló következik, míg a sor másik végén Újpest és a XVII. kerület lóg ki a sorból kevéssel több mint 110 gondozottal. A területen dolgozók egyre kevesebben vannak, nagy részük ugyanakkor ma már szakképzett. Míg 2012-ben a 16 ezer gondozó közül csak tízezren rendelkeztek megfelelő végzettséggel a házi gondozáshoz, addig 2017-be a kevesebb mint 12 szociális munkásból már alig ezren nem voltak szakképzettek az országban. Megdöbbentő ugyanakkor a terhelésük növekedése, hogy miközben 1995-ben egy gondozónak még csak 3-4 embert kellett ellátnia, a segítségre szorulók egyre nagyobb tömege miatt ma már több mint 8 emberhez kell kijárniuk – igaz nem mindenkihez minden nap. Ha a fővárost nézzük, a XIII. kerület magas gondozotti létszámát 70-en látják el, de a sorból mégis a XI. kerület lóg ki, ahol a 307 ellátandó körüli munkákra 65 teljes munkaidőben foglalkoztatott ápoló, segítő jut. Mindent összevetve talán nem túlzás kijelenteni, hogy a főváros 435 ezer nyugdíjas vagy egyéb ellátásban részesülő lakosa bajban van, ha segítségre vagy gondozásra szorul, mert az állami intézkedések nyomán egyre nehezebben juthat hozzá a szolgáltatásokhoz. Kérdés, hogy az új összetételű fővárosi és kerületi közgyűlések képesek lesznek-e javítani a helyzeten, marad-e pénzük az idősgondozás állami normatíváinak kiegészítésére. Az elmúlt hetek kormányzati lépései nem sok jóval biztatnak.

Egy tál meleg étel

Az időseket segítő szociális alapellátások közül valamivel többen tudják igénybe venni a szociális étkezést, mint a házi segítségnyújtást, de az állam kivonulása a területről itt még szembetűnőbb. A KSH kimutatása szerint 2000-ben még 18 és félezer adag meleg ételt kaptak szociális alapon a budapesti igénylők, 2017-ben tíz és félezren, de tavaly már csak 9700-an.Közülük 5600 rászorulóhoz házhoz vitték az ételt, a többiek valamelyik szolgáltató helyen, például idősek klubjában fogyasztották el az ebédet.

Ha nagyon kéne, de nincs hol - Keserves illem-helyzet Budapesten

Kövesdi Péter
Publikálás dátuma
2019.11.18. 21:44

Fotó: Barbara Gabriella / Népszava
Középkorú férfi áll a belvárosi park hársfájánál. A dolgát végzi, közben szégyellősen tekinget körbe, hogy figyelik-e. A lábánál két tömött szatyor és egy összetekert pokróc. Hajléktalannak látszik, de – ismerve a fővárosi nyilvános illem-helyzetet – akármelyikünk lehetne.
A C8 józsefvárosi civil szervezet júniusban a Mátyás téri, uniós pénzből épített WC elé útjelző táblákat helyezett ki, jelezve, hol találjuk a legközelebbi nyilvános illemhelyet. E szerint a legközelebbi a hetedik kerületi Almássy téren (1,5 kilométerre), a következő a Klauzál téren van (1,8 kilométerre), a harmadik pedig az alig 3,7 kilométerre lévő Olimpia parkban. „A bankokban, postákon, de még a nagyobb üzletekben sincs mindenki által használható nyilvános illemhely, az orvosi rendelőkben pedig pokoli a helyzet – mondja Andrea, aki kézbesítőként dolgozik, és munkanapjának jelentős részét útközben tölti. Hozzáteszi, hogy az éttermekbe általában csak akkor engedi be az embert, ha fogyaszt, de olyan is van, amikor biztonsági őr az öltözéke alapján dönti el, kit enged be a mosdóba és kit nem. „Volt, hogy egy jószándékú vendég odaadta a blokkot egy hajléktalannak, hogy azzal menjen le a mosdóba, de az őr nem engedte be” – mondta nemrég egy interjúban Lakatosné Judit, a Város Mindenkié aktivistája. Ő maga inkontinenciával küzd, vagyis a számára létfontosságú, hogy amikor szükséges, legyen a környéken használható illemhely, lehetőleg ingyen. De általában nincs.
Ma a fővárosban kicsivel több mint 80 nyilvános illemhely működik, hajszálra annyi, mint a 40-es években. Ha a Budapestre látogató turistákat is ideszámoljuk, akkor 24-25 ezer emberre jut egy. Csak összehasonlításképpen: a hasonló lélekszámú Bécsben több mint 200, Párizsban 400 nyilvános vécé működik. A francia fővárosban ráadásul az önkormányzati működtetésű illemhelyek egy része ingyen használható. A nyilvános vécék területi eloszlása is erősen egyenetlen. A legtöbb a belső kerületekben található, de van a fővárosnak több olyan része, ahol egy sincs (ilyen a III., a XXII. és a XVIII. kerület). Józsefváros képviselő-testülete májusban a civilek nyomására megszavazott ugyan 55 millió forintot további nyilvános illemhelyek létesítésére, ám ezeket eddig nem sikerült megnyitniuk. A helyzet most javulhat, tekintve, hogy az új polgármester, Pikó András tisztább és élhetőbb kerületet ígért, és ennek fontos eleme a tiszta és mindenki által használható nyilvános illemhely is.
Ha valaki nyilvános helyen végzi a dolgát, és ezt a közterület-felügyelők vagy a rendőrök észreveszik, szabálysértési bírságot köteles fizetni. Ez akár 50 ezer forint is lehet. És hogy a probléma nem csak a hajléktalanokat vagy a többi „földi haladót” sújtja, ékes példája, hogy 2014-ben az egykori főpolgármester, Demszky Gábor sem úszta meg bírság nélkül. Valaki lefényképezte, amint egy bokorban pisil, az egyik bulvárlap pedig ügyet csinált belőle. Két évvel ezelőtt az Utcajogász Egyesület az állampolgári jogok biztosához fordult egy utcai aktivista ügyében, akivel szemben a XI. kerületben indítottak eljárást, mert egy elhagyatott, bokros területen végezte a dolgát. Az ombudsman vizsgálódott, majd azt írta, hogy „szükséges és elvárható a természetes emberi szükségletek emberhez méltó és jogszerű elvégzésére alkalmas lehetőségek garanciális biztosítottsága”. Ami közérthetőbben azt jelenti, hogy azoknak is biztosítani kell a vécézés lehetőségét, akik az utcán élnek. És persze azoknak is, akik csak járnak-kelnek. A Város Mindenkié és az Utcajogász akkor a belügyminiszternek és a fővárosnak is levelet írt az ügyben, kérve, hogy mondják ki: a közillemhelyek kérdése állami és önkormányzati feladat. A beadványokra csak nyugtató, de nem megnyugtató válaszok érkeztek.
A 80 fővárosi illemhely nagyobb részét (56-ot) a főváros cége, a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) Zrt. kezeli és működteti. Kérdésünkre az FCSM jelezte, hogy az illemhely-szolgáltatás Budapesten nem közfeladat, hanem vállalkozási tevékenység keretében végezhető szolgáltatás. Így az ő hálózatukat több tucat magánüzemeltetésű, ugyancsak fizetős egység egészíti ki. Ezen felül nagyjából 60 kisebb-nagyobb üzletház és bevásárlóközpont ingyenesen használható toalettjeibe is be lehet térni. Ami az FCSM-et illeti, az üzemeltetésében lévő közvécékben évente több mint 1,2 millió látogató fordult meg, ami 180 forintos „alapdíjjal” számolva is 200 milliós árbevételt jelent. (A belső kerületekben nem ritka a 250-300 forintos ár sem.) Ám úgy tűnik, ez még az üzemeltetés költségeit sem fedezi egészen, nem beszélve az állandó korszerűsítésről. A Népszavának küldött adatokból kiderül, hogy az elmúlt két évben mindössze két illemhelyet sikerült felújítaniuk, és négy automata berendezést létesíteniük. A nagyobbik gond azonban az, hogy – ahogy írják – társaságuknak „nincs közép- vagy hosszú távú stratégiája a nyilvános illemhelyek bővítésére”.