Ha nem tudsz valamit megakadályozni, állj az élére, diktálná a logika. A határon túli magyar kisebbségi pártok – az Orbán–kormány hathatós útmutatásaival erősítve – azonban másképpen gondolják. A nemzetpolitika legfontosabb fórumának számító Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) múlt héten tartott, immár 18. éves ülésének megnyitóján Orbán Viktor miniszterelnök leszögezte: „az elmúlt évek vitái és kísérletezései után mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy vegyes pártok nem, csakis tisztán magyar etnikai pártok tudják megfelelően képviselni a magyar közösségek érdekeit a szomszédos országokban”. A magyarországi parlamenti pártok és határon túli magyar szervezetek közös tanácskozásának végén elfogadott záródokumentum pedig elvárásként fogalmazta meg a hazai pártok számára, hogy a szomszédos államokban az ottani magyar közösségeket képviselő pártokat és jelölteket támogassák.
Erre azért volt szükség, mert – amint az MTI tudósítása fogalmazott – „minden határon túli magyar párt és a jelen lévő ellenzéki pártok is kifejezték aggodalmukat amiatt, hogy a közelmúltban előfordult: egy magyarországi párt képviselője nem a magyar jelölt mellett kampányolt Szlovákiában és Romániában, hanem a szlovák, illetve a román jelölt mellett. (A tanácskozásra nem ment el a DK, a Momentum pedig nem lévén parlamenti párt, nem kaphatott meghívót sem.) Amint arról a Népszava is beszámolt, az elmúlt hetekben az kavart „nemzetpolitikai vihart”, hogy a Momentum elnöke, Fekete-Győr András a román elnökválasztás első fordulója előtt nem az RMDSZ jelöltje, Kelemen Hunor mellett állt ki, hanem román társszervezete, az USR-PLUS szövetség jelöltje, Dan Barna kolozsvári kampányrendezvényén mondott támogató beszédet. Arról azonban mélyen hallgatnak az eseményen felháborodók, hogy egy politikus oda megy, ahová hívják, ahol szívesen látják. Az RMDSZ és Kelemen Hunor viszont vélhetően nem is tartott igényt a Momentum és Fekete-Győr támogatására, nem hívta meg kampányrendezvényére, míg az USR-PLUS és Dan Barna igen.
A testvérpártok közötti együttműködés, egymás kölcsönös támogatása kampányok idején egyáltalán nem ördögtől való az európai politikában. Az RMDSZ és a Momentum pedig testvérpártnak aligha nevezhető, egyetlen összekötő szál közöttük a magyarságuk. Az erdélyi érdekvédelmi szervezet az Európai Néppárt tagja, bár ideológiasemleges etnikai gyűjtőpártként jelent meg, mára egyértelműen és kizárólagosan jobbközép konzervatív párt, amely magyarországi pártkapcsolatait az utóbbi időben – legalábbis látszólag – a Fidesz-KDNP-re korlátozta.
A másik vihart kavaró eset Donáth Anna révkomáromi látogatása volt. A Momentum EP-képviselője a Zuzana Caputova államfő nevével fémjelzett Progresszív Szlovákia (PS) párt magyar platformja parlamenti képviselőjelöltjeinek és a párt magyar nyelvű programjának a bemutatóján vett részt.
A kormányközeli magyar média és kormányzati politikusok sora azonnal nemzetárulást kiáltott. Erre jött a már idézett miniszterelnöki ukáz, amely azonban minden alapot nélkülöző álláspont, hiszen a határon túli magyarság a Trianon utáni száz évben mindeddig semmilyen más modellt nem próbált ki, csakis az etnikai alapon szerveződő magyar érdekképviselettel próbálkozott.
Egyetlen ettől eltérő kísérlet volt-van, a Bugár Béla vezetésével épp tíz éve életre hívott Híd-Most, amelyet egyelőre talán még nem kellene temetni. Az Orbán-kormány által a nemzeti együttműködésből kizárt, magyarnak el nem ismert, következetesen „vegyes pártként” emlegetett Híd megjelenése után néhány hónappal, 2010-ben már be is jutott a szlovák parlamentbe. Jelenleg a pozsonyi kormánykoalíció része, és bár komolyan meggyengült az újságíró gyilkosságot követő szlovákiai politikai földrengésekben, valamint a Robert Fico és a magyarellenes szélsőjobboldaliként indult, mára megszelídült SNS-el kötött koalíciója következtében, de pillanatnyilag az egyetlen olyan szlovákiai formáció, amely ellátja a felvidéki magyar kisebbség érdekképviseletét a szlovák törvényhozásban. A szlovákiai magyaroknak tíz éve nincs más parlamenti képviselete, a Fidesz-partner Magyar Közösség Pártja (MKP) 2010 óta egyszer sem tudta átlépni a bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt. A „tiszta magyar pártok” közben szaporodtak Szlovákiában, a jövő februári parlamenti választásnak két nagy magyar blokk vág neki – az MKP-ra építő Összefogás, valamint a Híd-Most és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) közös listája. Amennyiben a következő hónapokban nem történik radikális áttörés, akkor viszont a rendszerváltás óta először – az eddig ismert és alkalmazott sémák szerint – nem lesz magyar képviselet Pozsonyban. Jelenleg ugyanis a Híd 3,8, az MKP 3,2 százalékon áll a felmérésekben. A magyar platformot is létrehozó, kétnyelvű kommunikációra építő, listája befutó helyeire magyar nemzetiségű politikusokat is feltevő elnöki párt, az újonc liberális-zöld Progresszív Szlovákia (PS) viszont ott lesz majd a pozsonyi parlamentben.
Hogy ez mire lesz elég, az előre nem jósolható meg, hiszen semmiféle történelmi előzménye nincs régiónkban az ilyen típusú kisebbség-többség együttműködésnek. Annyi azonban biztos, hogy az a modell, amit a Híd-Most kínált, semmivel sem volt sikertelenebb, mint a színtiszta magyar érdekképviselet. Bugár Béla pártja nem a magyar kérdést, hanem általában a nemzeti kisebbségi problémák orvoslását vállalta fel, és azt a többség-kisebbség együttműködése révén vélte megvalósíthatónak, míg minden más kárpátmedencei magyar etnikai párt „magyar”, nem pedig „kisebbségi” kérdésként kezeli sajátos problémáit, azok megoldását saját erőből nem a többi kisebbséggel együtt képzeli el, nem nyert meg ügyének többségi politikusokat, listáján csakis magyar személyek voltak, vannak.
Mindeddig működött is ez az RMDSZ által a román decemberi forradalom napjaiban azonnal felmelegített Kós Károly-i modell, az erdélyi magyar érdekképviselet mintájára szerveződött régiószerte a magyarság. És nem sikertelenül. Az alapvető kisebbségi jogok kodifikációja megtörtént, a szomszédos államokban – Ukrajna kivételével – egyetlen országban sem korlátozott sem a magyar oktatás, sem a magyar nyelvhasználat. Gondok nyilván még vannak, teendő is bőven, de ezek már csak szépségtapaszok a 30 évvel ezelőtti helyzethez képest, amikor a rendszerváltások a teljes jogfosztottság állapotában találták a környező országok magyar kisebbségeit. Ám ez az út, minden siker ellenére igencsak végesnek tűnik. A magyar lakosság fogy, a kivándorlás erősödik, az otthon maradottak – főképp a fiatalok – egyre nagyobb hányada már nem etnikai, hanem ideológiai alapon szeretne választani. Épp az etnikai gondok részleges orvoslása miatt egyre többen helyezik a mindennapi problémákat a korábban mindent felülíró identitásbeli kérdések fölé. Budapestről vagy valamelyik kisebbségi magyar párt székházából meg lehet ugyan üzenni az ottani magyar szavazóknak, hogy az etnikai magyar pártra kell szavazni, de ez ma már nem működik. A román államfő-választás november 14-i első fordulójában az RMDSZ saját adatai szerint a választáson résztvevő erdélyi magyarok 76 százaléka támogatta Kelemen Hunort, Klaus Johannist 13, Dan Barnát 7, Viorica Dăncilát pedig 4 százalék. Kelemen 3,9 százalékot ért el. A tavaszi szlovákiai elnökválasztáson az MKP jelöltje, a pártelnök Menyhárt József visszalépett Robert Mistrik javára, Bugár Béla 3,1 százalékot ért el, a magyarok már első körben szavaztak Caputovára, második körben pedig tömegesen álltak be mögé. A Progresszív Szlovákia a februári választáson is szép számmal remélhet magyar voksokat, és a romániai USR is egyre népszerűbb román formáció az erdélyi magyarok körében.
Ezek fényében van-e joga bármilyen „nemzetpolitikai fórumnak” utasításba adni, hogy ki kire szavazhat, ki kit támogathat? Tényleg ez a megoldás vagy inkább csak olaj a tűzre?
