A parlament a falra ment

A parlament a falra ment megint, de most nem a mókás hangzás kedvéért, mint Kosztolányi rímjátékában, hanem tényleg. Az ellenzék majd a falra mászik jogos haragjában, sőt már a plafonon van. A kormányoldal meg elment a falig a népképviselet korlátozásában, az ú.n. szájzár törvénnyel bőven azon túl is. Ó, hogy ők csak meg akarják védeni a parlament tekintélyét? Mert ha van a parlamentnek valamije, hát az biztosan van neki. Tekintélye. A nevét az állampolgárok csak áhítatos suttogással merik kiejteni. Jobb is, mert amit mondanak róla, az többnyire nem kiskorúak fülének való.

A kormánypártok nem is akarják ezt a tekintélyt mindenféle vitákkal megzavarni. Ezért időzítették éjszakára az új szabályok tárgyalását, amelyeket Szabó Szabolcs csak úgy jellemzett, hogy „kitilt, betilt, letilt”. Aztán hét-nyolc házőrző hátrahagyásával haza is vonultak aludni. „Ma már nagyon sokat védtem a parlament tekintélyét, bele is fáradtam, anyukám” - számoltak be otthon. Azzal is csak a tekintélyét óvják, ha rekord gyorsasággal zavarnak végig törvényeket rajta (a világbajnokot a HVG szerint 8 perc alatt fogadták el), nem kell ott folyton annyi embernek nyüzsögni, még elkoptatják a szép szőnyegeket meg a drága aranyfüstöt. Valaki látta is, hogy egy újságíró a Sorostól kapott bicskájával be akarta vésni a monogramját az aranyozott oszlopba, tán azt hitte, fatörzs, mert olyat már rég nem látott a városban. Bunkó firkászok, szerencsére őket külön helyre zárták, onnan aztán kajabálhatnak a honatyák s -anyák után. Akik közül a lágyabb szívűek be-be dobnak nekik egy-egy falatot, a látogatók ezt szívesen fotózzák, lassan ki kéne írni, hogy az újságírók etetése tilos.

Mert a tekintély, az szent. A miniszterelnök a hely ünnepélyes hangulatát tisztelve kíván a válasz helyett boldog karácsonyt a kérdezőnek, hű Matolcsyja pedig áldott ádventet. Megjegyzem, ő nyert. A főnöke törököt fogott ezzel a karácsonyozással. (Nyugalom, nem Erdoganról van szó, nem ő jön, ne tessék az útlezárásokra összekészíteni a kétnapi hideg élelmet.) „Ádvent” nevű ellenzéki politikus viszont azóta sincsen, ez a Matolcsy tud valamit, nem csak a forint árfolyamát rontani.

Nincs is bajom mással, mint a törvényjavaslat címével. Miért nem lehet magyarul megmondani, hogy a felségsértés tilalmáról van szó, és punktum? Ez már bejáratott a magyar történelemben, Rákóczit, Martinovicsékat, Kossuthot, Wesselényit, az aradi tizenhármat is ezzel vádolták. Ehhez képest nagyon is szelídek az új rendelkezések: kitiltás az ülésekről, milliós pénzbüntetés, és – ami a legcifrább - a közintézményekbe sem lehet csak úgy bemenni a minket képviselőknek, mi közünk hozzá, mi folyik ott! Majd ha előbb eltüntették a kellemetlen nyomokat és az árulkodni akarókat. De mi ez az egykori kerékbe töréshez képest?! Gondoljunk Zách Feliciánra, annak még a bűntelen fiát is ló farkához kötözték, lányát, vejét kivégezték, másiknak, a híresen szépnek orrát-ajkát levágták. Hát hol vagyunk ettől, az ellenzék mégis úgy sipákol, mintha nyúznák! A vérszomjas Tordai Bence, ez az új Zách Felicián, Kocsis Máté szerint még a liftben is kritizálja a védtelen fideszes képviselőket. A liftben! Ahonnan elfutni sem lehet. Hát hová jutottunk?!

Megérett a helyzet a felségsértés büntetési tételeinek kiszabására. Hogy ki a legfőbb felség, azt mindenki tudja. Talán az ő kedvét is keresi a tervezet azzal, hogy a hozzászólásokban „indokolatlanul mást ismételni” büntetendő. Elég kínos volt, amikor régi szövegeinek idézésével folyton a miniszterelnök szemére hányták, hogy most épp az ellenkezőjét csinálja. De új kategória a „zavaró közbeszólás” is (mostantól nincs „Térdre, imához!”, még jó, hogy ez már egy másik párt). A felség fénye átsugárzik az alkirályokra, főleg a házelnökre is. Az milyen, hogy aki az ülésvezetést bírálja, attól azonnal megvonhatják a felszólalási jogot? Esküszöm, jobb, mint a pápai tévedhetetlenség.

Mit tehet az ellenzék? Azt semmiképpen, hogy azt a látszatot kelti: behódol. Továbbra is érzékeltetnie kell: ez már csak nyomaiban parlamentarizmus, ez nem igazi parlament. Akciókra, amelyek ezt fejezik ki akár az ülésteremben is, továbbra is szükség van, de jól megválogatott alkalmakkor és módon, hogy ne veszítsenek súlyukból. Ha ezek meggyőzőek a választók számára, lesz hozzá szolidaritási alap is.

Itt a pillanat megszervezni a már sokszor emlegetett alternatív parlamentet, ahol az ellenzéki pártok civil szervezetekkel, érdekképviseletekkel, szakmai egyeztetés után vitatják meg a teendőket, saját törvény- és alkotmánytervezeteiket. Most először gondolom: minden kockázatával együtt talán egyszer mégis előállhat a kényszer a parlament elhagyására is. De nem most, a képviselők látszólag saját ügyében, hanem egy látványosan és átélhetően tömegeket sújtó törvénytelenség kapcsán. Meglátjuk.

Hogy már addig is leküzdhetetlen hányingerünk van attól, amit Tamás Gáspár Miklós „bosszúálló jogalkotásnak” nevezett? Kosztolányi erre a helyzetre is gondolt keserű kínrímjében: „Itt az ágytál,/ mire vágytál.”

Azért ez kevés volna a gyógyuláshoz.

A szerző volt országgyűlési képviselő