Karácsony Gergely;

2019-11-26 12:49:21

Budapesti Idősügyi Tanácsot állítana fel Karácsony

„Folyik a munka, amellyel megpróbáljuk összehangolni a budapesti kerületi szociális rendszereket annak érdekében, hogy minden fűtési szezonban a rászoruló idős emberek legalább 20 ezer forint támogatást kapjanak” – mondta a főpolgármester.

A főváros vezetése szeretné létrehozni a Budapesti Idősügyi Tanács intézményét, ez a különböző szervezetek rendszeres fórumaként segítené a fővárosiak nagy többsége által támogatott program végrehajtását – mondta Karácsony Gergely főpolgármester a Budapesti Nyugdíjas Parlament keddi ülését megnyitó beszédében.

Karácsony Gergely a fővárosban élő idősek önszervező szervezetei, tagozatai, klubjai, körei és csoportjai előtt arról beszélt, hogy az elmúlt időszak politikájának vesztese a magyar nyugdíjas társadalom volt. Azt mondta, miközben Magyarországon a munkavállalók végre kikövetelték maguknak a magasabb béreket, a nyugdíjak emelkedése ezt messze nem követi.

Hozzátette: amikor a gazdaság állapota miatt lehetőség nyílt arra, hogy javítsanak az emberek élethelyzetén, akkor a közös nyereségből a nyugdíjasoknak is részesedniük kellett volna.

A főpolgármester megjegyezte, Németországban az egy főre jutó CT-berendezések száma 35-ször annyi, mint Magyarországon, és elfogadhatatlannak nevezte, hogy a fejlett országok közül Magyarországon halnak meg a legtöbben rákos megbetegedésben.

Karácsony Gergely hangsúlyozta: a kerületek által működtetett járóbeteg-ellátásnak hozzá kell jutnia az országos költségvetési szinthez mérve kerekítési összegnek számító forrásokhoz, amelyekkel meg tudják hosszabbítani a budapestiek életét.

Elhangzott az is, hogy a főváros elkezdi a budapesti idősotthonok fejlesztését, kapacitásuk bővítését.