Tata;vadlúd-sokadalom;Öreg-tó;

2019-11-27 17:17:00

Idén is lesz vadlúd sokadalom Tatán

Szombaton 19. alkalommal tartják az Öreg-tó partján Magyarország legnagyobb télköszöntő madárfesztiválját.

A tatai Öreg-tavon telelő vadludak akár 5 -6 ezer kilométeres távolságból, Skandinávia és Szibéria északi térségeiből érkeznek. Az első csapatok szeptember végén, október elején jelennek meg és márciusban indulnak vissza sarkvidéki fészkelőterületeikre.  Az elmúlt hetekben a Tata-környéki vizes élőhelyek alkotta Ramsari területen már mintegy 30 ezer, ebből a tatai Öreg-tavon 24 ezer vadlúd tartózkodott. A ludak többsége nagy lilik, a második legszámosabb faj a nyári lúd. A madártömegben 19 globálisan veszélyeztetett vörösnyakú lúd és két kis lilik is feltűnt, de láttak már ritka vendég apácaludat, örvös ludat, vörös és bütykös ásóludat is

A ritkaságok mellett különlegességnek számítanak a színes nyakgyűrűvel jelölt ludak megfigyelései, és a jelölőeszközök azonosító kódjainak távcsöves leolvasásai is. Ez alapján tudható, hogy nyolc példány Magyarországról, három Svédországból, kettő Csehországból, Finnországból, Hollandiából és Oroszországból pedig egy-egy madár érkeztek Tata és környékére. A tavon napközben több ezer réce, sárgalábú és dankasirály is látható. 

A madárlétszám rendkívül gyorsan, akár egy-két nap alatt is további ezrekkel változhat. Csúcsidőszakban, november végén és december elején, a tavon éjszakázó vadlibák száma akár a 40 ezret is elérheti. Az érdeklődőket a sok ezer lúd teleszkópos megfigyelése mellett egész nap változatos programok várják, de az események online is követhetők lesznek. 

A madármegfigyelő verseny résztvevői már virradatkor elfoglalják leshelyeiket, ők tanúi lehetnek annak, ahogy a tavon éjszakázó madarak szinte egyszerre repülnek a magasba, majd környező földeken keresnek táplálékot. A nap másik jellegzetes eseménye a ludak behúzása. Az ék alakban érkező rajok szürkületkor hatalmas csapatokban térnek vissza a tóra. Az esemény a parton felállított távcsöveken és nagyméretű kivetítőn is követhető, szakértő kommentátor segítségével. Napközben a látogatók számos természetvédelemmel kapcsolatos bemutatót láthatnak. Harkálymegfigyelő túra indul a tófarokba, lesz állatbemutató és sólyomröptetés. A rendezvényen adják át a Madarak a víz tükrében elnevezésű fotópályázat díjait. A képekből nyílt kiállítás a Tatai várban látható. A gyerekeket kreatív játszóház, játékos távcsöves madárkeresés és madaras memóriajáték várja. A vásárban kézművesek, őstermelők és népművészek kínálják portékáikat, de vásárolhatók madár- és természetvédelmi eszközök, valamint könyvek és madarakat ábrázoló festmények.

A 220 hektáros tatai Öreg-tavat Magyarország legrégebbi - csaknem 700 esztendős - mesterséges halastavaként tartják számon. A tavon telelő vadludak akár hatezer kilométerről, Skandinávia és Szibéria északi térségeiből érkeznek hozzánk, az ottani időjárás hidegre fordulása után. A rendezvény különlegessége, hogy a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek védelmére létrehozott ramsari egyezmény hatálya alá tartozó Öreg-tó az egyetlen olyan madárpihenőhely kontinensünkön, amelyet egy város szinte teljesen körülvesz.