Szúnyograjok izgatott felhői a víz felett, moccanatlan nádas, fecskék cikáznak, sirály köröz, egyre enyhülő hőség, mintha minden egyszerre nyugodna meg. Frenki, Shado és a náluk pár évvel idősebb Bárány Laci a vaskos törzsű fűzfák vízbe omló lombjaival árnyalt parton készülődnek az éjszakára. Most mindent szabad. Cigizni, inni, káromkodva átkiabálni a túlpartra, nincs, aki rájuk szóljon. Kémlelik a halak mozgását a mólóról, latolgatják esélyeiket, mit kéne fogni, mit kéne kajálni, valami kaland kéne, bármi, ami nem megszokott, és persze hal, nagy hal, sok hal, mert az áhított halászléhez a jó alapanyag elengedhetetlen.
Mondjuk egy háromkilós ponty, harcsa és keszegek tucatjával az alaplébe meg még akármilyen rekord nagyságú amur, bármilyen alapanyag, ami nem parizer vagy májkrém. Mert parizer van a szendvicsemben, a májkrém meg ott a szekrényben. Akar a fene örökké májkrémet enni. Meg olajos hal is van, várjatok, az is van a polcon, vagy az hülyeség? Olajos halból nem lehet halászlevet főzni? Ki tiltja meg? Te, Shado? Jól van, tudom, hogy nem lehet, csak hülyültem, mit kell ilyen mérgesen rám nézni? Halat kéne fogni, oké, de ahhoz etetni kellett volna. Dehogy értem én rá etetni, fodrászgyakszin voltam egész héten Jónás Zoli bácsinál, meg azt sem tudom, hova kéne beetetni, annak meg nem sok értelme van, hogy bedobálom a Körösbe, és elviszi a víz a darát a picsába.
Halat kéne valahonnan szerezni – mondja Frenki Bárány Lacinak, aki csak némán suhogtat a mólóról villantóval, de persze semmi.
Frenki, befejezted ezt a szar szöveget? Mert, ha igen, akkor mondom én: ha halászlevet akartok zabálni, akkor éjjel el kell indulni a csónakkal, kispöcsök. Bízzátok rám a dolgot, ti csak evezzetek.
Frenki és Shado egymásra néznek, és megvonják a vállukat. Bárány Laci cigivel a szájában dobál tovább. Túl akar dobni a vonuló busarajon, hátha beleakad egészen véletlenül valamelyik hátába a villantó hármas horga. De semmi, nincs akadás, nincs észrevehető esemény, csak a megszokott alkony jelei körülöttük, ahogy a holtág kanyarjában a víz feldobja a lemenő nap mélyvörös tetemét, megint meghalt egy nyári nap, mindjárt itt az augusztus, nyáron rekordsebességgel telik az idő, bezzeg, ha megint elkezdődik a suli, annak ismét soha a büdös életben nem lesz vége.
Halat kéne valahonnan szerezni, mert az idő repül, múlik, elúszik, és hal nélkül nincs halászlé – morogja Shado.
Ne mondogassátok ezt folyton. Figyeljetek ide, itt van ez a kiscsónak, hárman tök kényelmesen elférünk benne, és ahogy leszáll az est, várunk pár órát, majd szépen elindulunk, fel a szivornya felé. Szerintetek hány balfék horgász hagyja bent a haltartóját éjszakára? Elárulom, az összes. És ezek a haltartók nem üresek, ezekben mindben ott ülnek a nagy pontyok, kárászok, keszegek, még harcsa is lehet benne. Puszta kézzel fogunk halat ma éjjel! Jaj, már látom a fejeteken, hogy beszartatok. Figyeljetek, elmagyarázom: felfogás kérdése. Mi nem halat lopni indulunk, hanem visszaengedni őket. Az más kérdés, hogy holnap délben ezek a halak a mi bográcsunkba lesznek visszaengedve. De elnézve a sápadt képeteket, ha ennyire berezeltetek, maradunk itt, megisszuk azt a pár sört, és elmegyünk aludni. Sőt, én máris beverek egy sört, hozz csak egyet nekem a hűtőből, Frenki!
Úgy beszélsz, mintha már loptál volna így halat – mondja Frenki.
Bárány Laci nem felel, csak tovább dobál a mólóról, de nincs egy gyenge rávágása sem. Shado rágyújt, idegesen fújja a füstöt, Frenki kibont egy sört, fel-alá járkál a parton.
Bárány Laci tök nyugodt, arcán gúnyos mosoly bujkál: beszari kis pöcsök, most majd megtanuljátok, milyen egy igazi éjszakai kaland. Éjfél után indulunk, addig nincs sunnyogás, hogy feküdjünk le, meg elálmosodtam.
Evezzetek, evezzetek, ne álljatok le, gyerünk, evezzetek – Bárány Laci hajtja a fiúkat, akik egy szó nélkül, gépiesen húzzák az evezőket az éji, kávéfekete vízben. Figyeljetek, mutatom! Ahogy ahhoz a mólóhoz érünk, egy mukkot nem akarok hallani, de még a köhögést is tartsátok vissza. Evezzetek, evezzetek, ne álljatok le, haladjatok, evezzetek – kántálja nekik szünet nélkül. Jó, állj, evezést befejezni, irányban vagyunk, kussban siklás a mólóig! – adja ki a parancsot.
Shado és Frenki levegőt is alig mernek venni. A parton halvány derengés, a fény a fenti házból fogyatkozva vetül a mólóra, amin két fenekezőbot várja a kapást, és a mólóról egy vastag zsinór lóg a vízbe. A lassan odasikló csónakból Bárány Laci kinyúl, majd megragadja a zsinórt. Óvatosan megemeli, és a félhomályban kibukkan a vízből egy haltartó szák szája. Szépen lassan emeli a haltartót, nehogy elkezdjenek fröcskölni benne a halak. Belenyúl, és egy rövid küzdelem után a kopoltyúi közé nyúlva kiemel egy termetes pontyot, amit azonnal fejbe is vág az evező nyelével. A zajra fentről valaki felkapcsolja a parti fényeket. Bárány Laci ellöki a mólótól a csónakot, és kezdődik a kétségbeesett menekülés.
Evezzetek, evezzetek, gyerünk, evezzetek, most húzzátok meg, pöcsfejűek, haladjunk, kijött valaki! Frenki és Shado zihálva lapátolja a vizet, Bárány Laci a kábult hal fejét még kétszer odaveri a csónak oldalához, hogy biztos ne ficánkoljon.
Egy alak megjelenik a mólón, és észreveszi a menekülő csónakot. Álljatok meg, szarházi tolvajok! – ordítja, majd csörtetve átküzdi magát egyik telek partszakaszáról a másikra, nádasokon, bokrokon, alacsony kerítéseken átgázolva kezében gyenge fényű zseblámpát lóbál, amivel nem tudja teljesen megvilágítani a fiúkat, akik addigra már jóval messzebb járnak.
Evezzetek, gyerünk, evezzetek, ne hagyjátok abba, sziszegi a fiúknak Bárány Laci, és eljött végre a pillanat, amikor már mindhárman ugyanannyira félnek.
A kurva életbe! Rohadt nagy balekok vagyunk, az ijedtségben az ellenkező irányba indultunk el. Most mi a fenét kezdjünk magunkkal? – mondja elcsukló hangon Shado.
Frenki és Bárány Laci egy szót sem szólnak. Pár perc evezéses hajrá után elérnek ahhoz a folyószakaszhoz, ahol már egyre kevesebb a víkendház, szinte csak veteményesek és szántóföldek szegélyezik el a holtág partját. Több kilométert is menekülhettek bepánikolva, mire megpillantanak egy rozoga mólót. Ahogy eloszlanak körülötte a felhők, fentről a hold ezüstösre keni a víztükröt. A fiúk lihegve kikötnek, kimásznak és kiterülnek a mólón. A szép, öt kiló körüli potyka még csap egyet-egyet a farkával, az dobol a csónaktesten, de amúgy a kétségbeesés csendje tölt be mindent körülöttük. Shado a saját szívdobogását is hallja.
Én nem akarok börtönbe kerülni – mondja Frenki.
Hülye gyerek, senki sem fog börtönbe kerülni egy szaros hal miatt, nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni. Elmondom, mi lesz: itt szépen megvárjuk a reggelt, és holnap visszaevezünk. Addigra már senkinek sem fog feltűnni, hogy hárman csónakáznak az éjszaki holtágon, mivel már fényes nappal lesz. Most, háromnegyed kettőkor rohadt rizikós lenne visszaindulni. Ha már nem volt annyi eszetek, hogy a másik irányba meneküljünk, akkor most tessék türelmesen várni. Van elég cigim, még talán nektek is tudok adni, ki fogjuk bírni, és holnap halászlevet eszünk.
Hajnal negyed öt, világosodik. A szél gőzt borotvál a víztükörről, a csónak párás, nyirkos, benne a dermedt ponty mereven néz a semmibe. Shado felül a nedves mólón, elbóbiskolt, reszketve ébred.
Éhes vagyok, most jó lenne az a májkrém meg a parizeres szendvics. Nagyon fázom, haza akarok menni – mondja a többieknek, akik remegve gubbasztanak mellette.
Szerinted mi nem akarunk hazajutni? Életem eddigi legszarabb éjszakáján vagyok túl, iszonyat szomjas vagyok – mondja halkan Frenki.
A szar a gatyátokban van, gyerekek, ez egy rohadt izgalmas éjszaka volt, kellenek az ilyen kalandok, majd rájöttök később. Mindenki megvan? Akkor oké, gyerünk, kapjátok össze magatokat, be a csónakba, kihajózunk!
Evezzetek, gyerünk, evezzetek, ébresztő, pöcsfejűek, megyünk haza, nem lesz itt semmi baj, a parton már mindenki alszik, aki meg most kelt, az nem ránk van kihegyezve, az most hajnalban akar halat fogni. Azokért a pontyokért majd ma éjjel visszajövünk. Mit néztek? Nyugi már, csak hülyültem, evezzetek, ne álljatok le, haladjunk! Az lebegjen a szemetek előtt, hogy ma estére olyan halászlevet főzünk, amit egyikőtök sem fog soha elfelejteni, csak előbb ágyban alusszuk ki magunkat, nem stégdeszkán – mosolyog elégedetten a csónak orrában ülve Bárány Laci, majd rágyújt az utolsó szál cigijére.
