irodaház;Kossuth tér;Fővárosi Negyed;

2019-11-30 17:45:00

A hetven éve halott építész újra tervez

Valószínűleg nem sok neoreneszánsz metrómegálló van Európában, de a Kossuth tér már ilyennel is büszkélkedhet. Az ember felszáll a mozgólépcsőre a hatvanas években, és negyven méterrel feljebb megérkezik a húszas évekbe.

Ahogy a neki nem tetsző szobrokat meg a Forradalom Lángját, ugyanolyan határozottsággal tüntette el az Orbán-kormány Steindl Programja a MTESZ emblematikus irodaházát is a Kossuth térről. Az előzményekből tanulva nem mentek bele holmi esztétikai vitákba és értékvédelmi csatározásokba, hanem cselekedtek: 2015-ben pályázatot írtak ki a karakteresen modern épület homlokzatának átépítésére, majd rádöbbentek, hogy „a tartószerkezet a vártnál rosszabb állapotban van”, és röpke fél év alatt, 2017-re lebontották az egészet.

Így nyílt lehetőség arra, hogy a Kossuth tér és az Akadémia utca sarkán megvalósuljon egy olyan épület, amelynek külső formáját még Hültl Dezső álmodta meg, 1928-ban. Addig csak a Földművelésügyi Minisztérium és a Kúria állt az Országház terén, északon és délen a XIX. század végi külváros apró házai árválkodtak. Hogy a vágyott, monumentális hatás érvényesülhessen, a Közmunkatanács megbízta Hültlt, tervezzen nagyszabású palotahomlokzatot a tér két évégre, melyek mögött aztán a beruházók felhúzhatták a saját házaikat.

A déli oldalon is felépült két bérpalota, 1929-ben, illetve 1937-ben, a harmadik telek azonban üresen maradt. 1952-ben még azt tervezték, a metró itteni kijárata fölött a Hültl-homlokzat mögé rejtik az új házat, a hatvanas évek végén azonban már más volt a szakmai kánon: Pintér Bélától és Hornicsek László belsőépítésztől a hazai építőipar reklámpalotáját rendelte meg a Magyar Kereskedelmi Kamara.

Aki kíváncsi az 1972-ben átadott MKK-MTESZ székház anyag- és formagazdagságára, a Kiscelli Múzeum honlapján talál róla képeket. Hogy a helyébe felhúzott Szabad György Irodaház, az Országgyűlés új épülete – melyet alagút köt össze a Parlamenttel – milyen lesz belülről, azt még sehol sem tették közzé. Legfeljebb annyit lehet róla tudni, hogy a tavaly tavaszi hírek szerint már drágult is másfél milliárddal: akkor épp 10,6 milliárdért építette a Market Zrt. Idén januárra, majd nyárra kellett volna elkészülnie. A 2018 májusában megpályáztatott, 600 négyzetméteres étterem és kávézó reménybeli üzemeltetője már bizonyára tűkön ülve várja a nyitást.