Fogyasztás rogyásig – avagy mindent visz az ár

Publikálás dátuma
2019.12.01. 08:00

Fotó: ALEX SILVA / AFP
Csapataink árharcban állnak. A vesztésre álló klímacsata miatt csak a bevásárlóközpontokban röpködnek ugyan a mínuszok, de a karácsony előtti konzumáláshoz ez pont elég. A kiterjesztett Black Friday-valóság csápjai mélyen a tárcánkban matatnak. És közben szorongunk mindentől: a rengeteg információtól és a nagy kínálattól is, tehát vásárolunk. Aztán szorongunk, mert költöttünk. A megokosodott fogyasztó álom csupán. Hol van már a „Nincs karácsony Corvin nélkül” békéje? A kereskedelemnek a mostani helyzet álomszerű. Kérdés: észrevesszük-e?
Minálunk – hála Istennek – még nincs hálaadás, így nem kell éjfélkor beállni a sorba (vagy bérsorállót fizetni, vésze­sen csökkentve a várható árelőnyt), hogy a Black Friday hajnalára kelve kiadós kiadásokba verhessük magunkat konkrét közelharcok árán. De mert bennünket sem ejtettek a fejünkre (vagy ki tudja), a fekete hétköznapból fekete mindennapokat csináltunk. Mert miért lenne a Black ­Friday egy pár órás péntek, amikor lehet hosszú hónap is? A kereskedelem elemi igénye, ha vannak erőforrásai, elképzelései, innovációi, hogy fenntartsa a vásárlói igényt, mégpedig egészen addig, amíg lehet, mondja Kovács Gergely, a Nielsen piackutató és -elemző cég ügyfélkapcsolati menedzsere. Vagyis amíg a vásárló szeret és tud is vásárolni, addig októberben is meg fogja venni a csoki Mikulást, és februárban a csokinyulat. Addig a Black Friday is eltarthat két hétig vagy akár egy hónapig, és az advent sem december elején, hanem november közepén fog kezdődni. „Ebben az elnyújtott ünnepi folyamatban a kereskedői és gyártói igény az erősebb, de a fogyasztói hajlandóság nélkül ez nem menne” – mondja Kovács Gergely. Hozzátéve, hogy az állandó „akciózás” élményét az olyan kevésbé frekventált időszakok is erősítik, mint az iskolakezdés már a nyár közepén, vagy a tavaszi kerti munkákat megelőző periódus, ami sokszor már januárban elkezdődik a hipermarketekben. Becker György reklámpszichológus, a BME és az ELTE címzetes docense szerint a novemberben kezdődő akciódömpinget egy „normatív elem”, a karácsony ma­gyarázza, hiszen ilyenkor ajándékot illik venni a sze­retteinknek, a hozzátartozóinknak, sőt: a bejárónőtől a titkárnőig mindenki kap valamit. „Az viszont, hogy akciók vannak, lényegében egy humbug, mert az akciók folyamatosak. Az emberben viszont van egy erőteljes késztetés, hogy jól járjon. Ez a jól járás azonban a mai posztmodern VUCA-világban (volatile – gyorsan változó, uncertain – kiszámíthatatlan, complex – bonyolult, ambigous – bizonytalan) roppant nehéz” – mondja a reklámpszichológus. Törőcsik Mária közgazdász, egyetemi tanár úgy látja, a Black Friday idején olyan erővel vetik bele magukat az emberek a vásárlásba, mintha mi sem történt volna, mintha ingyen adnák a hiteleket, és tényleg csak egy kattintásba kerülne a 24 havi részletfizetés. Mindenhez könnyű hozzáférni, de a törlesztés könnyűségéről nem beszél senki. „A fogyasztásmánia, a túlzott fo­gyasztás, a még több legyen, még nagyobb legyen, még többet tudó legyen mindig fontos jellemzője volt az embernek. De közben megjelent az ellentrendi hatás, miszerint légy letisztultabb, legyen kevesebb tárgyad, ne legyenek eldobott élelmiszereid. Ez utóbbiak a lassítás mega­trendjei.”  Becker György azt mondja, a fogyasztás mára szorongáscsökkentő aktussá vált. Amíg régen a vásárlást a szükség elve alapján elterveztük, addig ma nem csak olyasmit veszünk, amire szükségünk van. A vásárlást önjutalmazásra, örömszerzésre is használjuk.   

Majmok jobban tudnák

Ha valakit ledorongoltak a munkahelyén vagy volt egy koccanása hazafelé, a következő gesztussal vesz magának valamit, mondván: „Nem lehetek ennyire lúzer, megérdemlem!” A szorongáscsökkentésben viszont lehet egy öngerjesztő elem is, amikor az ember hazamegy és azt kérdezi: „Kellett ez nekem?” És megint szorong, mert rosszul döntött. Az üzletek „jól járás”-üzenete erre reagál: „Nem döntöttél rosszul, jól jártál, kedves fogyasztó, hiszen csak neked, csak itt, csak most a legjobbat, legolcsóbban sikerült vásárolnod.” De ez egy végtelen hülyeség, hiszen mindenki tudja, hogy nem csak neki, nem csak ott és nem csak akkor. Ez a zsugorított valóság, amikor karácsony előtt az óragyártó kiírja: készleten az utolsó darabok, következő szállítás márciusban. A kereskedelem zsugorítja a világunkat, és mi rávetődünk minden ajánlatra, mint macska a falon fickándozó lézerpontra. Akkor is, amikor van időnk, és semmi sem sürget. A reklámpszichológus szerint a túl nagy választék is kellemetlen, mert elbizonytalanítja a fogyasztót. Amikor háziasszonyok körében vizsgálták, mekkora kínálatból vesznek többen, kiderült, hogy ha hatféle lekvár volt, egyharmaduk vásárolt, de csak kevesebb mint egytizedük, amikor két tucatból választhattak. Akkor az volt a benyomásuk, hogy nem tudnak jól dönteni. A VUCA-világot az információrengeteg jellemzi, és ebben még a politikai elit sem mindig igazodik el az egyetemi docens szerint. Aki Rosling Tények című könyvét idézve elmondja, a szerző egy G7-es csúcstalálkozón megkérdezte a világ vezetőitől: mennyivel több gyerek születik a harmadik világban? Senki sem találta el. Csak 1,5-2-szer több gyerek születik ott, mint a fejlett világban, mert óriási fejlődés zajlott le. Ma már iskoláztatni próbálják a gyerekeket, és 80 százalékuk megkapja az oltásokat is. „Az információbőség időszakában félreinformáltak az emberek. Rosling szerint az állatkerti majmok jobb eredménnyel találnák el, mi történik a Földön, mint a G7-ek. A majmok tudniillik mindenféle plusz­információ nélkül is nagyjából 30 százalékos pontossággal trafálnak telibe. Hogy várhatjuk el az egyszeri fogyasztótól, hogy eligazodjon, főként a fake news korában? Kínában például több százezer tagja van a 50 Cent Armynak, ahol a haza­fias netizenek (internetpolgárok) az államtól kapnak fizetést az álhírek terjesztéséért. Mivel egyre kevésbé vannak abszolút értékek, ez megint csak arra sarkall minket, hogy kapaszkodjunk a családba, a barátokba, és erősek legyenek az olyan szimbolikus aktusok, mint a karácsonyi ajándékvásárlás.”   

A racionalitás hiedelme

Felmérések szerint, ahogy Nyugat-Európában, úgy idehaza is folyamatosan emelkedik azoknak a fogyasztóknak a száma, akik nem vagy kevésbé tervezik meg pontosan a költéseiket. Míg 2014-ben csaknem háromnegyedük konkrét büdzsével rendelkezett, amit bevásárlásra fordított, addigra ez az érték 2018-ban 47 százalékra zsugorodott. Ez azt is jelenti, hogy a fogyasztók több pénzt költenek el a kiskereskedelemben, hiszen kedvezőbbnek ítélik meg pénzügyi kilátásaikat. „Ha megkérdezzük a fogyasztót a személyes pénzügyi helyzetéről, munkahelyi kilátásairól és költési hajlandóságáról, amit mi egy 200 pontos fogyasztói bizalmiindex-skálán mérünk negyedévenként, azt látjuk, hogy nagyjából 80 pont körül járunk. A 2010-es években ez az index 30 pont körül mozgott, és az európai átlag most is 70 és 90 pont között van. Tehát a magyar fogyasztó felzárkózott az európai élmezőny aljához” – állítja Kovács Gergely. Vagyis a magyar fogyasztó ténylegesen többet költ, mint korábban, de jobban is érzi magát anyagi szempontból. A magyar vásárló egyébként mindig is ártudatos volt, ami azt jelenti, hogy azt és ott vásárolt, amit és ahol kedvezőbb áron megkapott. Egy felmérés szerint a vonzó és érdekes akciók mindig is a vásárlással kapcsolatos legfontosabb szempontok között voltak. Négyből három kelet-európai fogyasztó még ma is az egyszerű árakciókat tartja a legmegfelelőbbnek. A fogyasztók egy jelentős része nem balga, hanem nagyon is vigyáz a pénzére – ezt mondja Becker György is. Az okoseszközeit használva megnézi, hol mi a legolcsóbb. A plázák egyik nagy elektronikai áruháza egyébként éppen arra panaszkodik, hogy odamennek a vásárlók, kinyitják, megtapogatják, szétszedik a terméket, aztán megköszönik, visszarakják, és megrendelik az interneten Csehországból kevesebb áfával. És sokkal jobban járnak. „Az ember törekszik a tökéletes észszerűségre, de persze nemigen sikerül neki. A teljes racionalitás hiedelem. Az ember csak szeretne észszerűen működni, de a gondolkodását képek vezérlik, és ha a hirdetésekben vagy a másik embernél valami vonzót lát, ami felkelti a figyelmét, akkor elkezd vágyni rá. Ismeri a tárgy attribútumait, de nem a tulajdonságait veszi meg, hanem a következményeket. Azt az élményt, amit a használat, a látvány okoz neki.” Az élményvásárlás igénye Kovács Gergely szerint új tendenciaként figyelhető meg a magyar vásárlói szokásokban. Az ár-érték arány és a hatékonyan tervezhető vásárlás mellett ma már ez a harmadik legfontosabb szempont. Kutatások bizonyítják, hogy a boltbeli aktivitások, kóstoltatások, termékkihelyezések mindenképpen fokozzák a vásárlási hajlandóságot. Vagyis a kereskedelem elemi érdeke, hogy találjon valami témát, legyen az a Halloween, az advent, a karácsony vagy akár az iskolakezdés. „Ha ezek a körülmények – olcsóság és élményszerűség – együtt állnak, a magyar fogyasztó hajlandó egyre többet fogyasztani” – mondja a piackutató cég szakembere.   

Influencer körorvosok

Becker György szerint nagy kihívás lesz az értékrendszer változása. A smart consumer nemcsak azért okos fogyasztó, mert mobiltelefonja van, hanem mert például elkezdett odafigyelni a környezetére. Angol háziasszonyokat kérdeztek 2000-ben: mennyire érdekli őket, hogy a tej vagy a szalámi gyártója társadalmi felelősségvállalásra (CSR) költ. Egyötödük mondta, hogy foglalkoztatja ez a norma. A 2001-es World Trade Center elleni merénylet utáni évben kétszeresére ugrott az arány. Egy szörnyű terrorcselekmény gondolkodtatta el őket, és azóta szívesebben vásárolnak olyan cégtől, amely társadalmi felelősséget vállal. Ezért a nagy cégek számára a legnagyobb lábon lövés egyébként, amikor közügyekre adakoznak, de közben kiderül róluk, hogy adatokat gyűjtenek a fogyasz­tóikról. „A VUCA-világra adott érthető fogyasztói reakció a rejtőzködés lesz. A tudatos fogyasztó már rejti magát, nem adja meg könnyen az e-mail címét, a bankkártyaszámát, külön kártyán fizeti az internetes vásárlásait. De nem sikerül eltűnnie, mert a közösségi térben öntudatlanul megoszt magáról mindent. A szorongásokkal terhelt világban az ember gyakran már nem is törekszik a racionalitásra, ez a posztmodern paradoxona. Hozzászoktunk az ellentmondásokhoz” – mondja a reklámpszichológus. Szerinte a posztmodern marketingben a vásárló megértésére nemigen lehet számítani. Ogilvy, a híres reklámguru már az ’50-es években azt mondta: a fogyasztó nem azt gondolja, amit érez, nem azt mondja, amit gondol, és nem úgy viselkedik, mint amit mond. „Nem lehet megérteni őt kérdőív alapján, meg kell figyelni. Aki megérti a fogyasztót, kreatív és intuíciója van, az nagyot tarol. Persze csak egy hónapig, mert utána megjönnek az autentikus másolatok Kínából” – mondja Becker György. Szerinte a fogyasztó megpróbál ugyan racionálisan viselkedni, ellenőrzi az árakat, odafigyel Greta Thunbergre, aztán gyakran teljesen összefüggéstelenül cselekszik. A legmeglepőbb számára az, hogy az okos­eszközök és a vállalatok piackutatásai ellenére a fogyasztó még mindig gyakran a „szájreklámból” szerzi az információt: mit mondott a fodrász, az autószerelő, a körzeti orvos. „A legnagyobb influencerek, véleményformálók a körzeti orvosok. Így sokan a másik dilettáns véleményét veszik figyelembe. »Mert azt mondta Pirike, a fodrászom«. Nem ellenőrizzük az információt. A reklámoknak hajlamosak vagyunk utánajárni, és ha találunk valamit az interneten, ami a mi személyes, egyedi információnk lesz, amit mi fedeztünk föl, akkor elhisszük azt, pedig lehet, hogy teljesen fals szövegnek dőlünk be” – magyarázza az egyetemi docens. Megemlíti, hogy amíg régen korzóztak az emberek, ma mindenki beletemetkezik a telefonjába, ami elég infantilis viselkedés, egyfajta bezárkózó reakció. De annyi munkába kerülne ellenőrizni mindig minden információt, ami gyakorlatilag lehetetlen. „Itt a sajtó felelőssége, a néhány még szabad sajtóorgánumé. Ellenőrizni kell az információkat, és a fogyasztót is rá kell szoktatni, hogy hiteles helyeken nézzen utána az adatoknak” – mondja Becker György.

A lassú az új gyors

Törőcsik Mária évtizedek óta oktatja-kutatja a fogyasztó magatartás-változásait. Évekkel ezelőtt az kezdte érdekelni, a „válságtanult” ember mennyire tud élni a választás szabadságával, megfontoltabban és tudatosabban dönti-e el, mire van szüksége valójában, képes-e egyensúlyba hozni a vágyait és a lehetőségeit? „A megokosodott fogyasztó kategóriáját arra a feltételezésre fogalmaztam meg, hogy a válságot túlélve az emberek tanultak a tapasztalataikból. De nem ez történt. A fogyasztó megokosodott ugyan, de inkább csak annyiban, hogy mindenféle gátlás nélkül használja a jobb ajánlat lehetőségét, a megosztott tapasztalatokat, értékeléseket, kommenteket, ár-összehasonlító cseteléseket, egyébként nem látom, hogy nagyon megokosodott volna” – mondja a Pécsi Tudományegyetem professzora. Aki szerint a ma embere inkább infantilis, az önimádat, az individualizmus, a nárcizmus befolyásolja, és az okoseszközökkel megnyert időt a közösségimédia-platformokon tölti el. Az egyetemi tanár azt mondja, mind a gyorsítás, mind a lassítás irányába mutató megatrendek észrevehetően erősödnek. Szerinte az emberi működés alapeleme, hogy szeretnénk jobb helyzetbe kerülni, több élményt megélni. Ez a törekvés előreviszi, gyorsítja a dolgokat. Eljutottunk ugyanakkor egy olyan szintre, amikor önmérsékleti hatásra volna szükségünk. „A marketing felkelti ugyan a vágyat, de inkább megy az emberek elvárása után. Senki nem áll ott csőre töltött pisztollyal, hogy »vedd meg a legnagyobb átmérőjű tévét!«. Persze a helyzet olyan, mintha mindig kiéhezett lenne az ember, mert az innováció hatására újabb és újabb fejlesztések jönnek, amelyek találkoznak a kielégítetlen emberek vágyával, miközben persze a vágyak miatt van a kínálat is. Ezek egymásra ható motívumok. A vállalatok társadalmi felelősségvállalása (CSR) már mindennapos, célszerű volna egyre inkább felvetni: mi a fogyasztó felelőssége? Nem lehet mindent a »csúnya marketingre« és az »irgumburgum-kereskedőkre« fogni. Végül is mi vesszük meg, mi nem tudjuk fékezni magunkat, és kifizetjük a három pólót olcsóbban, pedig csak egyre van szükségünk, még ha drágább, akkor is” – hangsúlyozza az egyetemi tanár. Mindeközben működik a társadalmi célú marketing, amely felhívja a figyelmet a túlzásokra is. A „kevesebbet fogyassz”, „ne ülj autóba” gondolatait azonban csak halkan lehet hallani, hiszen a gazdaság növekedésorientált pályán mozog. „Ha az állam arra biztat, ne vásároljunk, nem kell harmadik autó, vegyünk inkább egy rendes kerékpárt, akkor a saját gazdasága fejlődését akadályozza. Nehéz kérdések ezek, de a vásárlónak nem szabad áthárítani a felelősséget a termelőre, a gyártóra, a kereskedőre vagy a marketingre, mert a döntés az övé” – mondja Törőcsik Mária. Ennek Becker György személyes tapasztalata szerint is megvannak a nehézségei. „Számomra a legnagyobb csapda a kínai Ali Express, ahol minden hülyeség megvehető fillérekért. Emiatt kivagyok magamon, mert ezt tanítom, és mégis bedőlök. Lyukas a cipője a suszternek…”

Rágózz a hirdetések ellen!

Minden alkalommal, amikor új személy vagy termék nevét halljuk, az ajkaink és a nyelvünk automatikusan megpróbálja kiejteni azt a nevet, idézi a Fogyasztói Pszichológia Társaság 2015-ös kutatását a Piackutatás blog. Mindez észrevétlenül, tudat alatt, a száj mozgása nélkül történik. Amikor a nevek ismétlődnek, az artikulálást okozó stimuláció működésbe lép, és egyszerűbbé, ismertebbé válik a megismételt márkanév, mint egy új. Ha ez a belső beszéd sérül, például rágózás vagy suttogás hatására, akkor az ismétlődés ereje gyengül vagy eltűnik. A pattogatott kukoricát majszoló vagy rágózó emberek ezért immunisak az ismétlődő kifejezésekre, és így a reklámok hatásaira is – legalábbis valamennyire, állítja a kutatás.

A reklámpszichológus 3 tanácsa

Becker György szerint akkor lehetünk egyre okosabb fogyasztók, ha leg­alább három tanácsot megfogadunk. 1. Ne engedelmeskedjünk a fast fashionnek, vegyünk használt ruhát! 2. Menjünk cetlivel vásárolni: tervezzük meg a fogyasztást! 3. Szabjunk időkorlátot: ha adott idő alatt nem tudjuk beszerezni, amit akartunk, engedjük el! Semmiképpen se lépjünk az elsüllyedt költségek csapdájába, amikor nem tudunk kiszállni egy rossz üzletből, mert már annyi időt, pénzt fektettünk bele. De így a végén nagyon sokat bukhatunk, mert megvesszük a rosszabbat, drágábbat is.

Glamour- és Joy-napok és persze a Black Friday – a vásárlásmániások évközi ünnepei, amelyeken néhány éve magam is lelkesen tülekedtem a boltokban, nem foglalkozva a tömeggel, a levegőtlenséggel, azzal, hogy lassan rám olvad a kabát. A kuponokkal és akciós ajánlatos szórólapokkal a kezemben ide-oda cikáztam a sorok között. Izgatottan, mintha legalábbis valami hihetetlen és soha vissza nem térő bizniszt csinálnék éppen. Magam voltam a reklámcégek álomvásárlója, akinek szinte minden eladható. Szorgosan vettem is a felesleges holmikat, nem számított, hogy kicsit sem volt rájuk szükségem. Aztán utazni kezdtem, és rájöttem, hogy egy nagyobb hátizsáknyi cuccal hetekig vígan boldogulok, a ruháim és egyéb holmijaim minimum fele pedig teljesen felesleges. El is kezdtem eladogatni mindent, és az így kapott (nem vicc, több százezer!) forintból újabb utakat szerveztem. Már nem hat meg a Black Friday (idén sem vettem semmit), és a boltokban is mindig megkérdezem magamtól: valóban szükségem van-e arra a cipőre/pulcsira/illatgyertyára, vagy megint csak impulzusvásárlást csinálnék? Persze olykor most is bekerül a kosárba ez-az „csak úgy”, de zömében két nap múlva ezekkel is inkább visszaballagok a boltba, és visszakérem a pénzt. Végül is, inkább repjegyre költöm. Kuslits Szonja

„Gyerekkel igazi horror az élet már november eleje óta. Nem mindig tudom megoldani, hogy másra hagyjam, amikor vásárolok, de már gyakorlatilag nincs olyan bolt, ami nincs elárasztva csoki Mikulással és gyerekjátékkal. Szinte mindegy, hogy melyik hipermarketbe megyek a napi bevásárlást intézni, ott virítanak a színes dobozok éppen szemmagasságban az ötéves fiam számára. Azt még nagy nehezen el tudom hitetni vele, hogy a Mikulás is ott fog vásárolni, azért állnak gúlában a csokifigurák. De arról már sokkal nehezebb meggyőzni, hogy legyen türelmes, a Jézuska majd elhozza a vágyott játékokat, csak harmincat kell aludni. Egy ilyen kicsi gyerek számára az beláthatatlanul sok idő, ezért néha megtörök” – meséli egy anyuka, aki éppen múlt szombaton tört meg, és vett nyolcezer forintért akciósan egy doboz legót az árubőségtől transzba esett gyereknek. Az igényeket azzal igyekszik kordában tartani, hogy levelet írnak a Jézuskának a vágyott ajándékokról, de a lista egyre változik és bővül. Azt tervezi, hogy a posta lassúságára hivatkozva napokon belül inkább lezárják és felbélyegzik a borítékot.

Alibaba és a 68 másodperc

A Black Friday ízig-vérig amerikai találmány. A múlt század közepén, a második világháború utáni gazdasági konjunktúra idején eszelték ki ötletes kereskedők. Azóta a hálaadás napját követő hosszú hétvége a fogyasztás ünnepe. Péntektől hétfőig sokan nem dolgoznak, és ugyan mi mással tölthetnék ráérő idejüket, ha nem shoppingolással? (Nem egyértelmű, hogy mitől lett éppen fekete ez a péntek. Az elnevezés egyik lehetséges magyarázata szerint régen a könyvelők piros színnel zárták a veszteséges mérleget, feketével a nyereségeset, és ezen a napon mindig erős pluszban zártak.) Az ilyenkor szokásos tömeg gyakran produkál hisztérikus jeleneteket a reggeli nyitás utáni percekben. Sokan eszüket vesztik, és sajnos néha megesik, hogy valaki az életét. Halálra tapostak már biztonsági őrt és eladót is. Volt példa rá, hogy vásárlók egymást lőtték agyon egy játékbolt előtti elfajult vitában. A kisebb incidensek, lökdösődések, verekedések annyira megszokottá váltak ezen a november végi napon, hogy újabban már el sem érik a sajtó ingerküszöbét. A Fekete Péntek szokása néhány évtized alatt meghonosodott a világon, így nálunk, Európában is. Németországban a legfrissebb felmérés szerint a megkérdezettek 97 százaléka pontosan tudja, miről van szó. A németek idén fejenként átlagosan 254 eurót (több mint 85 ezer forintot) szánnak a kedvezményes vásárlásra, némileg többet, mint tavaly. És habár a költségvetés emelkedik, a lelkesedés csökken – figyelmeztetnek német szakemberek. Korántsem biztos, hogy a vevő tényleg jól jár a Fekete Pénteken. Fogyasztóvédelmi tapasztalatok szerint ilyenkor gyakoribbak a becsapós reklámok, a megtévesztő árak, több a silány holmi. Aki gondosan felméri a választékot, az talál előnyösebb ajánlatokat, és az év bármely napján vehet olcsóbb, jobb minőségű, igényeinek megfelelőbb terméket, mint az őrült forgatagban. De hát ez a nap nem feltétlenül a tudatosságról szól, hanem (ahogy cikkünkben is írtuk) a shoppingolás mámorító élményéről. Nincs abban semmi meglepő, hogy újabban Kínában szökik a legmagasabbra a vásárlási láz – mégpedig az interneten. Az Alibaba online kereskedelmi óriáscég és kiskeredelmi leánya, az Aliexpress elképesztő forgalmat bonyolított le három héttel ezelőtt, november 11-én. Hogy mi van akkor? Aki még nem értesült róla, a Single’s Day, a szinglik napja (állítólag a dátumban rejlő négy darab 1-es számjegy az egyedülállókat szimbolizálja). Afféle anti-Valentin-nap, amikor az ember nem a szeretteinek kedveskedik ajándékkal, hanem saját magának. Tipikusan XXI. századi vívmány tehát, eleve a fogyasztás, az internetes vásárlás ösztönzésére találták ki, és előre megfontolt szándékkal a középosztály vastagodó pénztárcáját célozzák vele a földkerekség legnépesebb országában. Idén a szinglik napja új bevételi rekordot hozott; már globálisan is nagyobbat, mint amennyit a Fekete Péntektől egyál­talán remélni lehet. Tavaly óta 27 százalékkal nőtt a forgalom, 38 milliárd dollárra. Ez átszámítva 11 625 milliárd forint, amiből – az összehasonlítás kedvéért – legalább 60 új Puskás Ferenc Stadiont lehetne építeni. Az első dollármilliárd bő egy perc alatt jött össze, egészen pontosan 68 másodperc kellett, amíg az online vásárlások összértéke elérte ezt az összeget. Az Alibaba papír­jait ezen a héten vezették be a hongkongi tőzsdére, jelentős sikerrel. A novemberi össznépi költekezést a közgazdászok erőpróbának tekintik, miközben a világ két legnagyobb gazdasága, az amerikai és a kínai között kibontakozóban a Trump-féle kereskedelmi háború – és jól látható az ázsiai dominancia.  Bártfai Gergely

Költünk a kényeztetésre

Európai összevetésben is nagyot nőtt a magyar napi fogyasztási cikkek (FMCG) piaca. Az évi 6-8 százalékos növekedéssel az európai élmezőnyben vagyunk. Ennek egy része valóban mennyiségi növekedés, a másik része az árváltozásból fakad (infláció, amely az utóbbi negyedévben erősebb); másrészt benne van az úgynevezett prémiumizáció. Olyan termékkörök húzzák ezt a növekedést, mint a kényelmi vagy kényeztető termékek (kapszulás kávé, mirelit pizza stb.) és az egészségtudatos készítmények. Ezek eleve magasabb árkategóriába tartoznak, és ezek forgalma gyorsabban növekszik, mint a piaci átlag – mondja Kovács Gergely, a Nielsen piackutató munkatársa.

Heti abszurd: Tehenek a fake news mezőn

Publikálás dátuma
2019.12.01. 07:30

Fotó: Ministry of Agriculture and Food of the Moscow Region
Már megint a fake news! Már megint az álhírek elleni küzdelem, amely az őszinteség álarcában veszi fel a harcot a dez­információ ellen, miközben ő maga is dezinformáció. Mert mintha bárkinek is érdeke volna, hogy a valóságról valóságosan beszéljen. Mintha nem a dezinformáció volna az emberiség legősibb, legmaradandóbb, s érinthetetlen története, amelynek során eleve vesztésre álló harcban próbálták meg a legfényesebb elmék lefosztani a látszatot a valóságról. Ha sikerült, a kutya sem hitt nekik. Ők lettek az álmodozó, hazudozó népbutítók. Már a Nagyon Nagy Egész egy hatalmas kavarással kezdődött. Ádámról, Éváról, a Kígyóról, Istenről és a tiltott gyümölcsről, az Almáról beszélünk. Hát nem megmondta Isten előre az igazságot? De hol az az – amúgy – általa teremtett ember, aki hisz az igaz szónak? Éva sem hitt neki, beleharapott az Almába, és rávette Ádámot, kövesse. Oszt jó napot!, repültek a paradicsomból, mert a Kígyónak hittek, aki kétségbe vonta Isten szavát, hogy az Alma-falattól még nem fognak meghalni. Na most ugorjunk kicsit, és merengjünk azon, vajon mekkora látszatnak dőlt be Julius Caesar, amikor rádöbbent, hogy tucatnyi merénylője között fia, Quintus Caepio Brutus is az életére tör. Csak növeli a zűrzavart, hogy a fake news önmagába gabalyodik, mert nem ismert olyan kortárs beszámoló, amely megerősítené, hogy ezt valóban a haldokló államférfiú mondta volna. Suetonius és Plutarkhosz is azt állította – hisz nekik valaki? –, hogy Ceasar semmit nem mondott a merénylet idején. Mellesleg nem csodálnánk, éppen mással volt elfoglalva. Felidézhetnénk tehát itt az egész egyetemes történelmet, ki hogyan dőlt be az álhíreknek, a látszatnak és a dezinformációnak, s hogyan keletkeztek álhírek az utókor száján elmúlt korok álhíreiről, mígnem meg nem jelent a színen az internet, s most aztán mindenről és mindenkiről mindent mondhat mindenki. Mindez arról jutott eszünkbe, hogy ­Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is eljutott oda, hogy harcot hirdessen az álhírek ellen, és azt mondta, nemcsak Oroszország, hanem uniós tagországok, például Magyarország is megpróbálja „álhírekkel terelgetni a választói akaratot egy bizonyos irányba”. Pedig már az orosz és az észak-koreai állami hírügynökség is közösen küzdene az álhírek ellen. Hacsak nem álhírként kezdték terjeszteni ezt. De a dezinformációról beszélgettek a napokban a brit nagykövetségnek a budapesti Gellért Szállóba szervezett angol nyelvű konferenciáján is. Iain Lindsay brit nagykövet azzal kezdte, hogy végre nem a Brexitről kell beszélnie – ami (tesszük hozzá) maga is egy hatalmas fake news-halmazból kiterebélyesedve kaszabolja le éppen a brit demokráciát. Érdekesebb, hogy a magyar kormány részéről Kovács Zoltán államtitkár védte keményen az igazságot Krekó Péter politológus ellen, aki szerint Magyarországon a kormány vált az elsődleges, központi forrásává a dezinformációnak. Mire a jó Kovács azt mondta: Krekó a kormányról terjesztett dezinformáció terjesztésének egyik mestere. Szegény Krekó ezt kapta, pedig a tudósítások alapján még csak nem is szólt a kormány médiapolitizálását uraló hazugságáradat részleteiről Pakstól az iraki török hadjárat magyar érdekeivel bezárólag. Már épp felsoroltuk volna e médiapolitizálás álnokságait, amikor Hargitai szerkesztő úr felhívta figyelmünket az év hírére: „Egy Moszkva közelében lévő farmon kezdték el tesztelni, hogy mi történik, ha VR-szemüvegeket raknak tehenekre, és nyári mezőket szimulálnak nekik. A szemüvegeket kifejezetten a tehenek fejére tervezték, hogy megfelelően láthassák a virtuális réteket, még a színtónusokat is a szemükhöz igazították. És úgy tűnik, hogy bevált! Az első tesztek szerint csökkent a tehenek szorongása, javult az általános közérzetük. Ugyanakkor az még nem világos, hogy a szabad nyári legelők látványa mennyiben befolyásolta a tej minőségét és mennyiségét.” Szegény százrét-gyomrú emberiség! Megúszhattad volna az egészet, ha Isten előbb teremté meg a tehenet, mint téged, s megkérdezed, mit gondol a virtuális valóságról, mielőtt abba költözöl.
Szerző
Témák
Heti abszurd

Négy sima, két fordított

Publikálás dátuma
2019.11.24. 20:10

Fotó: Barbara Gabriella / Népszava
Csinos, karcsú, nevető szemű, és olyan karizmatikus, hogy egy kőszobrot is meg tudna győzni. Sárga dzsekijében, tűzpiros edzőcipőjében egyetemistának nézném, pedig az ötvenhez közelít. Csiznier-Kovács Andrea hat gyermeket nevel, közülük kettő fogyatékossággal él. Azt mondja, a sérült gyerekek átformálták, nélkülük más ember lenne. A sajátos életforma, amelyben élnek, nyomot hagyott az egész családon, nemcsak elvett tőlük, adott is – többet tanultak belőle, mint egy tucat egyetemi tanártól együttvéve.
Mindig nagy családot tervezett? Eredetileg nem, de egyáltalán nem bánom, hogy így alakult. A gyerekek jönni akartak, mi meg úgy döntöttünk, jöjjenek. Gergő fiam hét-, Dorina lányom hároméves volt, amikor megismertem a második férjemet. Ebből a házasságból négy gyermekünk született. Az első közös fiunk, Máté egy vírusfertőzés miatt sérülten jött világra. A CMV (cytomegalovírus) alattomos dög, náthaszerű tüneteket okoz, felnőttre ártalmatlan, de ha a terhesség alatt támadja meg az embert, súlyosan károsítja a magzat idegrendszerét. Ezt a vírust különben a várandósság első szakaszában szűrik, engem is szűrtek, úgy találták, minden rendben van. Változtatott volna a lényegen, ha találtak volna valamit? Nyilván senki sem úgy képzeli, hogy sérült gyereket szeretne, de én hiszem, hogy az életek nem véletlenül fogannak meg. Mindenesetre Máté születésével belecsöppentem egy olyan helyzetbe, amitől teljesen összeomlottam. Hónapokig az dörömbölt a fejemben, hogy ez nem az én életem, ez velem nem történhet meg, csináljuk vissza! Utólag bevillantak emlékképek, nagyon élesen: már terhes voltam, Tapolcán sétáltunk a férjemmel, s jött szembe egy pár, akik sérült gyereket toltak babakocsiban. Meg is beszéltük, mennyire tiszteljük őket, mi erre képtelenek lennénk. Aztán hirtelen klubtagok lettünk, és nem volt visszaút. A férje hogyan fogadta, hogy a fiuk súlyosan, halmozottan fogya­tékos? Kezdettől nagyon erős támaszai voltunk egymásnak. Nem tudtam volna ezt végigcsinálni nélküle. Furcsa lelkiállapot volt. Az első pillanattól tudtuk, hogy még soha senkinek nem volt ekkora szüksége ránk, mint ennek a kicsi babának, tehát a gyereket azonnal elfogadtuk, rajongtunk érte. De azzal, amit az állapota magával hozott, én nagyon sokáig küszködtem, évekig tartott az érzelmi hullámvasút. A mélyrepülések során azt éltem meg, hogy minden hiábavaló, fölösleges, reménytelen, aztán jött a pörgés, hogy de igen, megcsináljuk, visszük őt mindenféle fejlesztésekre és meg fog változni ő, s vele az életünk. Négyéves korára vált világossá, hogy fordulatra nem számíthatunk. Hol tart most Máté? Nem tud ülni, állni, járni, kerekes székben ül, speciális iskolába jár, képek és eszközök segítségével kommunikál. Nehezen rág, illetve nyel, régebben órákig etettem, és amit megevett, rögtön kihányta. Négy éve gyomorszondát kapott, ez minőségi változást jelent neki is, nekünk is. Azóta szeret enni, élvezi az ízeket. Halálos pasi, elképesztő a humorérzéke, teli szájjal nevet a vicces filmeken. Tizenhét éves, erősen kamaszodik, kezd dacolni. Egyébként a legproblémamentesebb gyerekünk, éterien tiszta, csak úgy sugározza a szeretetet, minden reggel mosolyogva ébred, erős, türelmes. Átformált engem, rengeteget tanultam tőle arról, mi a valódi érték az életben, ő a puszta lényével tanít mindenkit, aki nyitott szívvel közelít hozzá. Két évvel Máté után megszületett Dominik, egészségesen. Kilenc hónapos volt, amikor berángatta a hároméves Mátét az asztal alá, úgy röhögtek, majd megszakadtak, mi meg csak néztünk a férjemmel, mert ezt soha nem mertük volna. Domi most tizenöt éves, mamlasz kamasz. Dzsúdózik, nemrég egy versenyen látássérült ellenfele volt. Nem hagyta őt győzni merő szánalomból, rendesen megdolgoztatta, és végül nívós csatában kerekedett felül. Ezzel nem alázta meg, sőt tisztelte, egyenrangúként kezelte, ami szerintem nemes lélekre vall. Szinte hihetetlen, mennyire rá tud hangolódni másokra, szavak nélkül is kitalálja, mit szeretne a másik. Persze azért néha falra mászunk tőle, de remélem, hogy azok a téglák, amelyek gyerekként belé épültek, felnőttkorában is megőrződnek benne. (Andi hirtelen az órájára néz. Későre jár, hamarosan indulni kell Simiért, aztán fel kell szedni Lucát egy másik iskolában. Simon és Luca kétpetéjű ikrek, nyolcévesek. Luca egészséges, másodikba jár, öttusázik, és szenvedélyesen dédelgeti a család frissen örökbe fogadott keverék kutyáját, Szepit. Simon gyógypedagógiai iskolában tanul, elsős, élvezi a sulit.) Negyvenéves voltam, amikor állapotos lettem az ikrekkel. A kötelező vizsgálatok után az orvosok azt mondták, hogy az egyik pici Down-szindrómás. Mint utóbb megtudtuk, Lucát nézték annak, de a szelektív abortuszt amúgy sem vállaltam volna, mert az borzasztó, hogy a beteg magzatot injekcióval elpusztítják, és ott marad a másik egy csöppnyi hullával. Láttam az ultrahangon, amint a pocakomban simogatják egymást, felemelő élmény volt. Nekem ugye nem ők voltak az elsők, így a születésük után már két nappal észrevettem, hogy Simi valahogy furcsa. Két hónapos korában fogyni kezdett, és újabb egy hónap múlva kiderült, hogy cukorbeteg, inzulinra szorul. Rettenetes volt, hogy az aprócska gyerekemet kell szurkálnom napi hatszor-nyolcszor. Később megjelentek a neurológiai tünetek: sikoltozott, csapkodott, úgy festett, mint aki nincs jelen a saját életében. Rohangáltam vele orvostól orvosig, hét hónapos korára állt össze a kép: Simi nem csupán cukorbeteg, hanem DEND-szindrómás. Ez a ritka betegségek között is ultraritkának számít. Genetikai eredetű, a cukorbetegségen kívül epilepsziával és fejlődésbeli visszamaradottsággal jár. Az első neurológus azt mondta, hogy Simi vegetálva, kis növényként fogja leélni az életét. Ehhez képest megtanult járni, s bár nem beszél, jól kifejezi az igényeit, a vágyait, az érzéseit, folyamatosan fejlődik – imádni való tünemény.
Az egészséges gyerekei nem érzik néha úgy, hogy nekik kevesebb figyelem jut? Nagyon igyekszem, hogy ne érezzék így. Persze nekik is meg kellett barátkozniuk azzal, hogy nagycsaládban élnek, hogy ilyen családban élnek, de a jelek szerint ez nemcsak elvett tőlük, hanem sok mindent adott is. De az igaz, hogy nagyon kellenének olyan kezdeményezések, amelyek elsősorban a tesókra koncentrálnak, nekik segítenek! És a férje hogyan viselte a szükségszerű mellőzöttséget? Nem volt mellőzött. Társak voltunk, egymásnak rendeltettünk, ő életem nagy szerelme. A történések persze megtépázták a házasságunkat, a válás is fölmerült, de egyikünk sem akarta elengedni a másikat. Keményen küzdöttünk egymásért, szakemberhez fordultunk, hogy segítsen nekünk, mert kellett valaki, aki kívülről ránk lát és tanácsot ad, mit kéne másképpen csinálni. Nehéz időszak volt, büszke vagyok rá, hogy végig kitartottunk. Most is nagyon kevés időnk van egymásra, de megtanultuk, hogy a kicsit is meg kell becsülni. A legfontosabb a nagylányom, Dorina visszajelzése volt, aki azt mondta: a kettőnk egymásért vívott harca nagy tanulság neki, útravaló a felnőtt élethez. A tévében szúrtam ki magamnak. A képernyőn lelkesen újságolta, hogy hárommillió forintot úsztak össze a társaival, karitatív célra. Igen, ez az úszás tavaly volt, s a pénzből időt ajándékoztunk sérült gyereket nevelő anyukáknak. Nyolcórányi szakszerű gyermekfelügyeletet biztosítottunk nekik, egyetlen feltétellel: el kellett menniük otthonról, s ezt az időt magukra kellett fordítaniuk. Az anyákba be van építve, hogy akár erőn felül is megpróbálnak tenni a gyerekért. A sérült gyerekek esetében ez huszonnégy órás készenlét az anya számára, élethosszig. Lélegzetvételnyi idejük sincs, és az örökös szolgálathoz valamiféle bűntudat is társul. Fontos tudatosítani az anyukákban, hogy ne érezzenek bűntudatot, ha időt szánnak magukra, mert ők a család oszlopai, és ha kidőlnek, minden összeomlik. Muszáj néha feltöltődniük, hogy tovább menetelhessenek. Az adománygyűjtő Swimathonon a Találj Magadra Egyesület csapata vett részt. Ez a társaság a szívem csücske. Egy munkaerő-piaci tréningből indult, amit sérült gyereket nevelő anyáknak szerveztek, szuper csapat jött össze, együtt maradtunk, végül egyesületet alakítottunk. Havonta találkozunk, rengeteget tanulunk egymástól, s igyekszünk minél több sorstárs szülőnek is segíteni a programjainkkal. Én Máté születése után, amikor legyűrtem magamban a kezdeti jeges rémületet, elkezdtem beszélgetni sorstárs anyukákkal. Ez volt az első, felszabadító élményem, mert rádöbbentem, nem vagyok egyedül. Az egyesülettel az az egyik tervünk, hogy szülőcsoportokat szervezünk, hiszen óriási szükség van arra, hogy összekapaszkodjunk, erőt merítsünk egymásból. A sérült gyereket nevelő szülők valójában gyászfolyamaton mennek keresztül. Egyszer egy pszichológustól hallottam, hogy akkor van vége a veszteségek feldolgozásának, ha az ember otthon érzi magát a saját életében. Én már otthon vagyok az életemben. A mi életünk talán sokak számára kicsit furcsa, de én nagyon fontosnak tartom, hogy a fogyatékossággal élők világa ne az ismeretlentől való félelmet, hanem az empátiát és az elfogadást hívja elő az emberekből, hiszen egy világban élünk. Mindnyájan úton vagyunk. A mi utunkon olyanokat sodort elém a sors, szakembereket és civileket, akiket különben sosem ismertem volna meg. És ezekért a találkozásokért, ezekért az élményekért örökké hálás leszek.
Szerző