Kenya;Szijjártó Péter;

2019-11-28 19:31:47

Magyar cégek építenek kórházakat Kenyában

Szijjártó Péter közölte: 10 millióért élelmiszeripari fejlesztéseket hajtanak végre, 5 millió dollárért pedig öntözési rendszert modernizáló beruházásokat végeznek majd a vállalatok.

Magyarország 50 millió dolláros kötöttsegélyhitel-program elindításában állapodott meg Kenyával – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten csütörtökön, sajtótájékoztatón, miután megbeszélést folytatott Monica Juma kenyai külügyminiszterrel.

Közölte, hogy

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy az Európai Unió előtt álló kihívásoknak erőteljes biztonsági aspektusuk van. Délen és délkeleten egyre nő a migrációs nyomás, ami miatt folyamatosan növekvő terrorfenyegetettséggel kell számolni – tette hozzá. Azt mondta, ebben a helyzetben felértékelődik a szubkontinentális együttműködések jelentősége, kulcsfontosságú kooperálni azokkal az afrikai országokkal, amelyek partnerek a migráció kiváltó okainak kezelésében.

Monica Juma közölte: Áder János januárban Kenyába látogat, ezt a találkozót készítették most elő. A magyar köztársasági elnököt nagyon várják – mondta a kenyai külügyminiszter.