"Nincs két bolygónk" - országszerte tüntettek a klímavédő diákok

Publikálás dátuma
2019.11.29. 13:45

Fotó: Béres Márton / Népszava
A globális megmozduláshoz tucatnyi magyar városban csatlakoztak, csak Budapesten legalább ezren demonstrálhattak. Ott volt Karácsony Gergely is.
"Nincs két bolygónk" - skandálták a budapesti klímatüntetés résztvevői, amint pénteken kora délután éppen a Margit hídon mentek át, a Batthyányi tértől a Kossuth térig tartó útjuk közben. A többségében középiskolás korú tüntetők megtöltötték a híd felét, néhány ezren is lehettek.
A budapesti tüntetésen részt vett Karácsony Gergely főpolgármester is, aki az Index tudósítójának azt mondta: "helyzet kritikus, nem lehet szőnyeg alá söpörni”. Nem valami semleges dologról van szó, hanem olyanról, amely azonnali cselekvést igényel.” Elsősorban a közlekedéssel, közösségi közlekedéssel kapcsolatban, illetve a zöldterületek növelésével kapcsolatban kell konkrét lépéseket tenni. Márpedig nagyon sok teendője van a városnak, a klímaváltozás elleni küzdelemben Budapest az utolsó helyen kullog, a magyar kormány pedig nem kezeli kellő súllyal az ügyet: energiapolitikában rossz úton haladunk, "a lakossági szektor energiahatékonysági beruházásaihoz szükséges támogatására EU-s forrásokat a kormány nem hívta le. Mi EU-s támogatással nagyarányú energiakorszerűsítési programot akarunk indítani Budapesten.” 
"Alig néhány évünk maradt, hogy megfordítsuk a sorsunkat, mielőtt az ökológiai- és éghajlati katasztrófa hatásai visszafordíthatatlanok lesznek"

- írta közösségi oldalán a demonstrációt szervező Fridays For Future Magyarország. Hozzáteszik: "olyan új társadalmi-gazdasági rendszerre van szükségünk, amelynek alapját a természet megőrzése és az emberi jóllét jelenti, a profit minden mást felülíró hajszolása helyett". A szervezők az ezt kiharcolni hivatott globális, de főleg nyugat-európai civil mozgalom, a Greta Thunberg nevéhez fűződő Fridays for Future ("Péntekek a Jövőért") aktivistái.
A budapestivel párhuzamosan százak demonstráltak Szegeden, Egerben, Szekszárdon, Debrecenben, Nyíregyházán, Kecskeméten, Pécsen, Miskolcon, Győrön, Tatán és Karcagon is. De, minthogy nemzetközi mozgalomról van szó, világszerte számtalan nagyvárosban tüntettek párhuzamosan a magyarországi megmozdulással.
Szerző
Frissítve: 2019.11.29. 17:51

Egészségtelen a levegő az iskolák környékén

Publikálás dátuma
2019.11.29. 13:39

Fotó: Shutterstock
Továbbra is számos iskola környékén szennyezett a levegő a Greenpeace friss mérései alapján. A zöld szervezet fővárosi és vidéki iskoláknál, óvodáknál vizsgálta a nitrogén-dioxid-szennyezettséget. A vizsgálat 41 intézményből 28-nál mutatott jelentősebb, ezen belül három esetben kifejezetten magas szennyezettséget.
A gyerekek egészségét még a felnőttekénél is jobban veszélyezteti a légszennyezés. A Greenpeace ezért tavaszi méréseit megismételve 2019. szeptember 17. és október 15. között még több helyszínen vizsgálta a levegő nitrogén-dioxid-szennyezettségét nem csak fővárosi, hanem vidéki helyszíneken is - tájékoztatott a zöld szervezet. A 41 vizsgált intézményből 28 esetben mutatott a mérés magas, a Greenpeace szerint már elfogadhatatlan, 40 mikrogramm/köbméter feletti értéket. Ez az éves határértéknek felel meg, mely felett a Greenpeace álláspontja szerint már jelentős a légszennyezettség. Budapesten és a környékén 30 oktatási intézményt (iskolát, óvodát) vizsgáltak. Ezek közül 23 iskolánál volt 40 mikrogramm/köbméter feletti a nitrogén-dioxid koncentráció. Három esetben extrém magas értéket mutattak az eredmények: a körülbelül egy hónapos mérés átlaga magasabb volt még a 24 órára megadott 85 mikrogramm/köbméteres határértéknél is. Pécsett 9 iskolánál, illetve óvodánál mért érték 5 esetben haladta meg a 40 mikrogramm/köbméter értéket, mely a nitrogén-dioxidra megadott éves határérték. Pécsett továbbá egy esetben nem egy iskolánál, hanem egy forgalmas kereszteződésnél az egy hónapos időszak alatt mért érték átlaga meghaladta a 24 órás határérértéket is. Pécs Budapest mellett a másik település, ahol a hivatalos mérőállomás adatai alapján már többször mértek éves határérték-túllépést nitrogén-dioxidra, és emiatt folyik uniós kötelezettségszegési eljárás a magyar kormány ellen - jegyzi meg a Greenpeace. Miskolcon alacsonyabb szennyezettséget mértek, de az amúgy a légszennyezettségnek egyik leginkább kitett borsodi megyeszékhelyen inkább a részecskeszennyezés jelent gondot: itt rendszeresen súlyos problémát okoz a főként szilárd tüzeléses fűtésből, iparból származó PM-szennyezés. A Greenpeace friss mérési eredményeinek tükrében üdvözli a fővárosi vezetés szennyező dízelek kivonására vonatkozó terveit, és az új budapesti városvezetéstől is azt várja, hogy ismertesse részletes ütemtervét annak érdekében, hogy 2026. szeptember 1-ig fokozatosan kitiltsa a dízelautókat és más szennyező járműveket Budapestről, valamint kivonja a dízelüzemű BKV-buszokat a forgalomból. „Azt várjuk minden felelős városvezetőtől, hogy a lakosság védelmében tegyen meg mindent a szennyező járművek korlátozásának és a fenntartható közlekedés terjedésének, fejlődésének érdekében” – mondta el Simon Gergely, a Greenpeace Magyarország légszennyezési szakértője.  

Az NO²

A nitrogén-dioxid (NO²) városi környezetben döntően a dízeljárművek kipufogócsövéből kerül a levegőbe. Belélegezve csökkenti a tüdőfunkciót és különféle légzőszervi károsodásokat okoz, valamint kapcsolatba hozható szív- és érrendszeri megbetegedésekkel is. Növeli továbbá az asztmás megbetegedések számát, és kitettség esetén könnyebben elkapunk légúti megbetegedéseket. A szennyezett területeken a csecsemők alacsonyabb születési súllyal jönnek világra. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség 2019. őszi jelentése szerint a nitrogén-dioxidnak  való kitettség 71 000 ember korai elhalálozását okozta 2016-ban Európában. Mindezek ellenére hazánkban nő a dízelautók száma és a járművek átlagéletkora. 

Szerző

Újra a Fidelitas elnöke lehet Illés Boglárka helyettes államtitkár

Publikálás dátuma
2019.11.29. 11:59
Illés Boglárka
Fotó: Illés Boglárka / Facebook
Ez nem feltétlenül a bizalomvesztés jele, többen is a parlamentbe jutottak már a Fidesz ifjúsági szervezetének éléről.
A Fidelitasból indulva lett helyettes államtitkár és a hétvégi tisztújításon ismét a Fidelitasba térhet vissza Illés Boglárka, aki a Fidesz ifjúsági szervezetének elnöki pozíciójáért egyedüli jelöltként indul - írja az Index. A portál forrásai szerint az Emmiben nem feltétlenül bánják, hogy távozik. Ugyanakkor ez nem feltétlenül a bizalomvesztés jele: a Fidesznek generációs problémái vannak, a Fidelitas éléről pedig már Ágh Péter és Böröcz László is a parlamentbe jutott.
Illés államtitkár-helyettesként ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelt, jelenlegi pozíciójának sorsa egyelőre kérdéses az Emmiben. Felmerült, hogy a beosztása megszűnik, de a portál szerint az sem kizárt, hogy a politológusként kormánypárti lapokban is publikáló Balázs Ádám Samu kapja a helyét. Balázs a Fidesz-KDNP színeiben a Ferencvárosban indult képviselői helyért az októberi helyhatósági választáson, de nem jutott be az önkormányzatba, amelyben a Fidesz a polgármesteri posztot és a többségét is elbukta.
Az Emmiben gyakorlatilag Illés alá tartozott az Új Nemzedék Központ, amely az elmúlt években fokozatosan a volt fidelitasosok játszóterévé változott. A csaknem 180 munkavállalóból közül legalább két tucatnyian a Fidelitasból ejtőernyőztek az ÚNK-hoz, amely 2019-ben 300 millió forinthoz jutott közvetlenül a központi költségvetésből. Emellett a szervezet 11 milliárd forint pályázati pénzt is nyert. Ebben az időszakban, a volt fidelitasos alelnök, Vincze Géza ügyvezetése alatt - mint a Népszava is megírta - a dolgozók ötöde otthagyta az UNK-t szabálytalan működésre, vezetői önkényre és eltussolt zaklatási ügyre panaszkodva.
Szerző
Frissítve: 2019.11.29. 12:03