Aggódom. Aggódom, hogy valami nagy baj van a magyar bűnüldözési szervekkel; ha létezik iskolaéretlenség, akkor léteznie kell nyomozásképtelenségnek is. Legalábbis ez derül ki abból a néhány napja napvilágra került hírből, hogy egy hó- és síkosságmentesítésre kiírt közbeszerzésnél a korrupció után kutató rendőrség lezárta a nyomozást, mert nem talált abban semmi kivetnivalót. Illetve talált, maga is megállapította, hogy a nyertes cég enyhén szólva túlárazta a munkát, de ezt azért mégsem lehet – állítják a nyomozók – egzakt módon bizonyítani. A tendert egyébként állami cég írta ki – az akkor (2013 és 2015) még létező Türr István Képző és Kutató Intézet –, a győztes pedig 25,6 millió forinttal vitte el a munkát; három futballstadionnyi terület hómentesítését. Nem rossz pénz, kiváltképp egy amúgy reklámügyekkel foglalkozó iroda számára.
Üvölt a korrupció, mondanánk, de nem: a hatóságok szerint a dolog nagyjából rendben van. És ilyenkor kezdhetünk aggódni: vajon kik azok, akik négy év alatt sem jutnak el odáig, amit ránézésre is meg lehet állapítani? Pedig, állítják sokan, Pintér Sándor egy rendőrzseni, akkor is az ő kezében összpontosult minden, amikor nem ő volt a rendőrfőnök, és akkor is, amikor belügyminiszter lett. Minden a kisujjában van; minden oda érkezik, és onnan jön ki. Már ami.
Mert például azok az ügyek, ahol az államnak szerep jut, például, a talányos közbeszerzéseknél, vagy ahol egy Fidesz potentát válik gyanússá, ott ez a kisujj lehorgad. Már ami a nyomozás eredményességét illeti. Más szempontból hirtelen kreatívvá válnak a hatóságok; olyan közleménnyel zárják le az ilyen ügyeket, mintha azok is valahol a Fidesz műhelyében készültek volna. Már ha lezárják egyáltalán. Olykor szinte azonnal – nincs itt semmi nyomozni való –, máskor évekig elhúzva a látszattevékenységet. Feltűnő tehetségtelenségről árulkodnak ezekben az esetekben; a Karácsony Gergely kampányát megzavaró dunai motorcsónak ügyében például két hónapja nem jutnak előbbre. Pedig, hinnénk, annál egyszerűbb eset nincs is: tudják, ki volt a hajó tulajdonosa, kik ültek benne, kik takarhatták ki a hajó „rendszámát”, és mégsem. Hallgatás van, esetleg egy elutasító közlemény megfogalmazása.
És itt van most ez a Borkai-ügy is. Az aztán igazán síkos terület a Fidesz számára, könnyen el lehetne rajta csúszni. Sőt: végig sem lehet menni rajta úgy, hogy ne essenek hasra. Mit írtunk az előbb? Hogy üvölt a korrupció. Itt minimum ordít. Mint ahogy az is, ahogy ez a nyomozáséretlen hatóság hozzálátott a felderítéshez. Nem ott keresi a nyomokat, ahol józan ésszel gondolnánk, illetve mintha ott nem is keresné, ahol pedig fontos lenne. Például ott: hova vezetnek a korrupciós szálak? Kik és hogyan áraztak túl bizonyos telkeket, a befolyó összeg kinek, kiknek a zsebét tette tömöttebbé?
Látjuk: itt is, mint a Türr Intézet esetében, csúnya manipulációk történtek, még azt is gyanítjuk, hogy kinek az érdekében, de ez valódi tudássá nem változik, nem változhat.
Ott marad Pintér Sándor kisujjában. Mert ma ő a legnagyobb síkosságmentesítő.