mélyszegénység;tűzifa;

2019-11-30 08:01:00

Mínuszos

Nem tudom, mi lesz velünk, csak feleannyi fát tudtunk venni, mint tavaly – mondja a dél-somogyi faluban élő nyugdíjas férfi, aki a múlt télen még a nappalit és a konyhát is fűtötte, vagyis az idén már csak egy helyiségben tud majd begyújtani. Szándékosan nem azt írtam, hogy meleg lesz a konyhában vagy a szobában: az ország szomorúbb vidékein ugyanis a tüzelő gyakran nem a jó közérzet, hanem a túlélés záloga. Arra kell a tűzifa, hogy ne minden ablak legyen jégvirágos belülről.

Sokaknak azonban ez is teljesíthetetlen kihívást jelent. A statisztika alapján az elmúlt két télen 450-en fagytak meg Magyarországon, s bár a fagyhalált a köz jellemzően az utcán élő hajléktalanokkal azonosítja, a fedél nélkülieken a szociális rendszer sokkal inkább rajta tartja a szemét, mint az egyedül élő nyugdíjasokon. Ugyan kinek tűnne fel, hogy Mari néni már negyedik napja nem jött el a boltba a szokásos öt deka parizerért és két zsemléért? A felmérések szerint a kihűlésben életüket vesztők közel kétharmada magányos, idős ember – belőlük lesznek két celebről szóló anyag mellett a mínuszos hírek… De ugyanígy szó szerint élet-halál harcot vívnak Tél tábornokkal a szegénysorok sokgyerekes családjai is, ahol heten-tízen alszanak egyetlen, naponta néhány órán át fűtött szobában a takaróhalmok alatt.

Mindezekkel szemben ott harsog a propaganda, hogy az idén már ötmilliárd forint jut szociális tűzifára, ami 25 százalékos emelkedés egy év alatt. Csak éppen a számok mögött ott a valóság, hogy nemcsak a fa drágult durván, de a feltételrendszer miatt sok rászoruló is körön kívülre került, emiatt a településük a tavalyinál kevesebb – fele-kétharmada – fát kapott. És mivel helyben pontosan tudják, hiába állítja valakiről a statisztika, hogy jobban él, mint korábban, a valóság ennél zordabb, így a kevesebb tüzelőt kell ugyanannyi felé elosztani. Tavaly egy szűk hónapra, az idén alig két hétre elegendő jut átlagosan.

A hatalom állítja, senkit sem hagynak az út szélén. A fűtetlen házakról pedig egyszerűen nem beszél.