London;késelés;

Korábban terrorcselekményért börtönre ítélték a londoni késelőt, próbaidőre szabadulhatott

A férfi elektronikus azonosítót viselt magán. A brit rendőrség házkutatást tartott egy Staffordshire megyei címen, de egyelőre nem keresnek más gyanúsítottakat.

Egybehangzó szombati brit médiaértesülések szerint, amelyeket a brit rendőrség megerősített, terrorcselekményért börtönbüntetését töltő elítélt követett el előző nap London belvárosában késeléses merényletet, amelyben ketten meghaltak.

Az MTI azt írja, a brit rendőrség szombatra virradóra Usman Khan néven azonosította az elkövetőt. A 28 éves férfi Staffordshire megyében lakott.

„Ez a személy ismert volt a hatóságok előtt, mert 2012-ben terrorbűncselekmény miatt ítélték el”– mondta Neil Basu, a Scotland Yard terrorelhárítási parancsnokságának vezetője.

Basu hozzátette,

„2018 decemberében próbaidőre szabadulhatott a börtönből, jelen pillanatban a vizsgálat arra összpontosít, hogy kiderítsük, miként követhette el ezt a támadást”.

A Scotland Yard terrorelhárító ügyosztályának nyomozói szombatra virradó éjjel házkutatást tartottak a lelőtt gyanúsított egykori lakhelyén, a középnyugat-angliai Staffordshire megyében.

Neil Basu közölte, hogy a rendőrség a terrortámadással kapcsolatban más gyanúsítottat nem keres.

A BBC televízió és több brit lap már valamivel korábban arról írt, hogy az elkövetőt – akit a péntek délutáni támadás után a rendőrök agyonlőttek – próbaidőre helyezték szabadlábra, és elektronikus azonosítót is viselt magán.

Robbantásos merényletek előkészületeKhant 2013-ban ítélték jogerősen 16 évi börtönre, azzal a kikötéssel, hogy minimum 8 év letöltése után kerülhet szóba feltételes szabadlábra helyezése. A rendőrségi tájékoztatás szerint azonban Khant már tavaly decemberben szabadlábra helyezték próbaidőre. A The Times című konzervatív brit napilap szombati értesülése szerint Usman Khan ennek fejében vállalta, hogy folyamatosan elektronikus azonosító és nyomkövető eszközt visel magán. Khant két társával együtt azért ítélték el 2013-ban, mert a vád szerint az al-Kaida terrorhálózat szimpatizánsaiként egyebek mellett a Londoni Értéktőzsde és angliai pubok ellen terveztek robbantásos merényleteket, illetve dzsihadista kiképzőtábort akartak létesíteni Pakisztánban. A csoportot a rendőrség és a brit elhárítás (MI5) korábban hónapokig figyelte.

A londoni tömegközlekedés szervezéséért felelős városházi cég, a Transport for London (TfL) szombat reggeli tájékoztatása szerint a Temze felett ívelő négysávos London híd – a City és a déli városrész közötti legforgalmasabb közúti átkelő – továbbra is mindkét forgalmi irányban zárva van, több környékbeli utcával együtt.

A támadó is hivatalos volt a közelben tartott büntetőjogi rendezvényre

A támadás a London hídon történt, a brit főváros pénzügyi központjában, a Cityben, a londoni halárusok ősi céhének ma már elsősorban ceremoniális célokat szolgáló díszes épülete, a Fishmonger's Hall mellett.

Egyöntetű médiaértesülések szerint a támadás összefügghetett a helyszínnel, mivel az épületben éppen egy büntetőjogi tudományos rendezvény zajlott a Cambridge-i Egyetem hallgatói és egykori elítéltek részvételével. Az egyik halálos áldozat a rehabilitációs programnak a koordinátora volt.  

A The Times című konzervatív brit napilap forrásai úgy tudják, hogy a támadó maga is hivatalos volt az eseményre, ahol megosztotta volna a börtönbeli rehabilitációs programokról szerzett tapasztalatait a résztvevőkkel. Basu megerősítette, hogy Khan részt vett a rendezvényen.

A lapoknak nyilatkozó biztonsági szakértők tudomása szerint a merénylő kapcsolatban állt szélsőséges iszlamista csoportokkal, és a bűnüldöző hatóságok már korábban is ismerték.

Az egyik sérült válságos állapotban van

Nem hivatalos médiaértesülések szerint a támadásban egy férfi és egy nő halt meg, az egyik sérült állapota válságos, de stabil. A másik sérült súlyosan, a harmadik könnyebben sebesült meg a merényletben.

A Scotland Yard főparancsnokának tájékoztatása szerint a rendőrök az első bejelentéstől számítva öt percen belül a helyszínen voltak és agyonlőtték a támadót.

A megtámadott városlakók maguk teperték le az elkövetőt, amíg a rendőrség ki nem érkezett. A 444.hu vette észre a hírt, mely szerint szemtanúk szerint szemtanúk arról számoltak be, hogy a  késes terroristát megfékezni próbáló civilek egyike a közeli halpiac egyik kereskedésének faláról lekapott, körülbelül másfél méteres narválszarvval rontott neki a támadónak. A narvál körülbelül ötméteresre és másfél tonnásra megnövő cetféle, a kifejlett hím egyedek 1,5-3 méter hosszú, spirálisan tekeredő, egyenes szarvat növesztenek, amely az egyik felső szemfog módosulásával jött létre.

A hatóságok terrorcselekménynek nyilvánították a támadást, és a vizsgálatot a Scotland Yard terrorelhárítási parancsnoksága irányítja.

Neil Basu péntek esti tájékoztatóján elmondta: a gyanúsítotton olyan mellényt találtak, amilyent öngyilkos robbantást elkövető merénylők használnak, de a vizsgálat eddigi eredményei szerint a mellény nem tartalmazott valódi robbanószert.

Megváltoztatnák a büntetőjogi szabályozástBoris Johnson brit miniszterelnök egyenes utalást tett arra, hogy a kormány megváltoztatja a feltételes szabadlábra helyezés büntetőjogi szabályozását. Johnson péntek este a BBC televíziónak nyilatkozva kijelentette: régóta az a véleménye, hogy hibás eljárás az elítélt bűnözők idő előtti szabadlábra helyezése. „Nagyon fontos lenne, hogy erről leszokjunk és kikényszerítsük a veszélyes bűnözőkre, különösen a terroristákra kirótt megfelelő büntetetések végrehajtását” – fogalmazott a brit kormányfő. 

A sérülteket rövid kórházi kezelést követően hazaengedték. Még senkit sem vettek őrizetbe.