költségvetés;TAO;TAO-pénzek;

2019-12-05 12:58:48

Ha ma megszűnne a tao, még úgy is kivenne vagy 100 milliárdot a költségvetésből

És még akkor is, ha visszamenőlegesen, az idén január elsejével megszüntetnék.

Nemcsak azért vont el majdnem 50 milliárddal többet a tervezettnél a tavalyi költségvetéstől a sportszervezetek tao-támogatása, mert a kormány masszívan alábecsülte az érintettek támogatásigényét, hanem azért is, mert rengeteg adókedvezmény ragadt be a korábbi évekről - írja a G7. A lassan nyolc éve működő rendszer 2018 végére már 100 milliárd forintnyi ilyen "tao-aknát" rejthetett.

A tao-rendszer működésének lényege leegyszerűsítve az, hogy a nyereséges vállalatok a profitjuk utáni adót nem az állami költségvetésbe fizetik be, hanem az általuk kiválasztott sportszervezeteknek utalják át. Első lépésként a támogatásra vágyó klubok készítenek egy programot, amit benyújtanak az adott sportág szövetségének. Ugyanígy zajlik a történet a támogatásra szintén jogosult szövetségeknél is, azzal a különbséggel, hogy ők az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) küldik a programjaikat. Ha a szaktárca vagy a szövetség rábólintott a fejlesztésekre, akkor az érintett szervezetek elkezdhetnek kalapozni a nyereséges cégeknél a tényleges támogatásért. Ha egy cég átutal egy bizonyos összeget nekik tao-támogatásként, akkor az adott vállalat egy úgynevezett támogatási igazolást kap. Ezt veszi figyelembe a NAV, amikor az adóbevallást leadják, hogy a költségvetésbe már ne kelljen még egyszer befizetni ugyanazt az összeget. Viszont 

A 2018/2019-es szezon végéig tulajdonképpen csak a kluboknak nyújtott támogatásra kiadott igazolások összértéke majdnem annyi volt, mint a ténylegesen igénybe vett adókedvezmény. A támogatási rendszer első nyolc évében a különböző csapatok 561,4 milliárd forinthoz jutottak így. Év végéig csak a csapatok programjaihoz köthetően 535-536 milliárd forintnyi támogatási igazolást állíthattak ki cégeknek. Ehhez jön a sportszövetségek, illetve a szintén jogosult Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) támogatása. A G7 adatai szerint ez az előző idény végéig összesen 134,4 milliárd forint volt.

Mindez azt jelenti, hogy valahol 650 és 670 milliárd között lehet az az összeg, amiről támogatási igazolás született 2018 végéig. Ez pedig 80-100 milliárd forinttal több, mint amennyi adótámogatást eddig ilyen jogcímen igénybe vettek. Azaz ennyi pénzt még akkor is kivenne a költségvetésből a tao-rendszer, ha azt visszamenőlegesen, az idén január elsejével megszüntetnék.