szegénység;fagyhalál;Magyar Szociális Fórum;hajléktalanság;

2019-12-05 14:28:31

Fűtetlen lakásban, közterületen - 22-en fagytak halálra november végéig

A decemberi zord időjárás áldozatai még nincsenek benne a magyar Szociális Fórum összesítésében. A fővárosi hajléktalanszállók már megteltek.

22-en fagytak meg az országban november végéig a Magyar Szociális Fórum csütörtöki tájékoztatása szerint. Az áldozatok közel kétharmada saját fűtetlen lakásában, illetve kórházba szállítás közben, s beszállítás után halt meg, mert már nem tudtak rajta segíteni. Nyolcan közterületen hűltek ki végzetesen.

Az emberjogi szervezet jelezte, hogy adatait minden bizonnyal felülírta a december elején beállt zord időjárás. A Szociális Fórum arra kéri a lakosságot, hogy a szokásosnál is jobban figyeljenek oda az idős, magányos, beteg emberekre, segítsenek nekik befűteni, felaprítani a fát, vigyenek nekik egy tál meleg levest.

Budapesten megteltek a hajléktalanszállók, és sokan kinn rekedtek, hely híján. A főváros parkjaiban, erdőiben, szigetein sok hajléktalan él sátrakban, barlangokban, zugokban.

2018-ban 259-en fagytak meg – tudatta az MSZF a Központi Statisztikai Hivatal jelentése alapján.