Évente több százan halnak meg kihűlés következtében Magyarországon. De nem csak a hajléktalanok vannak veszélyben a zord napokon.
Az áldozatok többségét fűtetlen helyiségekben érte a halál.
Több ezren haltak meg 2010 óta kihűlés miatt, túlnyomó részük a saját otthonában, de sokan az utcán vagy erdei viskókban - mondta az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombati online sajtótájékoztatóján.
Sokan fűtetlen otthonukban veszítették életüket, az utcai halálesetek száma csökkent.
A Magyar Szociális Fórum (MSZF) szerint az áldozatok többsége fűtetlen helyiségekben hűlt ki végzetesen.
Az áldozatok többsége kis településeken élt, sokan közülük mélyszegénységben.
Vélhetően megfagyott a férfi.
Ő a most kezdődő hideg időszak első hajléktalan áldozata.
Az utóbbi hetekben majdnem minden nap meghalt egy ember kihűlés következtében.
Húsz nap alatt 27-en fagytak meg. Többségük fűtetlen lakásban hűlt ki – közölte a Magyar Szociális Fórum (MSZF) vasárnap.
Az áldozatok többsége nem hajléktalan.
Az áldozatok közel kétharmada nem az utcán, hanem otthonában leli halálát, amit nem tud kifűteni. Hiányzik a politikai akarat a helyzet megváltoztatására a Magyar Szociális Fórum szerint.
Tavaly ilyenkor 59-nél tartott a szegénység áldozatainak száma.
Az asszony csak pihenni ült egy padra bevásárlás után. Kevésen múlt, hogy egyáltalán felébredt.
Decemberben átlagosan naponta egy ember halt meg fűtetlen lakásokban vagy az utcán - a Magyar Szociális Fórum összesítése szerint.
A decemberi zord időjárás áldozatai még nincsenek benne a magyar Szociális Fórum összesítésében. A fővárosi hajléktalanszállók már megteltek.
A Magyar Szociális Fórum felszólította a kormányt, hogy időben cselekedjen.
A halálesetek 39 százaléka a szabad ég alatt következett be, 61 százaléka pedig fűtetlen lakásokban, illetve kórházba szállítás közben, vagy odaérkezés után.
Március 8-ig 164-en szenvedtek kihűléses halált tavaly szeptember óta.
A szeptemberi hideg napoktól február 3-ig 101-en fagytak meg, azt követően pedig napi átlagban két embertársunk hűlt ki végzetesen. Így február 20-ig 135-en szenvedtek fagyhalált Magyarországon – közölte a Magyar Szociális Fórum.
101-re nőtt a fagyhalál áldozatainak száma – tudatta a Magyar Szociális Fórum.
A 43 éves férfi rendszeresen kapott ruhát, élelmet a környékbeliektől. A legutóbbi összesítés szerint már 52-en fagytak halálra a hajléktalantörvény életbe lépése óta.
Többen fűtetlen otthonukban, vagy kórházba szállítás közben haltak meg.
A 2014-es esztendő óta emelkedik a kihűléses halálesetek száma.
Az áldozatot a József Attila lakótelep egyik padján találták meg pénteken reggel.
A bíróság kötelezte az ORFK-t, hogy adja ki A Város Mindenkié csoportnak az elmúlt évek fagyhalál-statisztikáit.