Egyértelműen áltudomány a homeopátia, mégis milliók hisznek benne

Publikálás dátuma
2019.12.07. 17:37

Fotó: Shutterstock
A homeopátiás terápia a különböző kultúrájú társadalmakba mélyen beágyazódott. Vele szemben eredménytelenek a tudományos bizonyítékok hiányára hivatkozó érvelések. Mint áltudományos módszert folyamatosan támadják, tolerálják, de tanítják is. Pedig a tudomány sosem békülhet ki e helyzettel. Ha ezt tenné, feladná legfontosabb alapelvét: a gyógyszerekkel kapcsolatos bizonyítékokra alapozott igényét. Ráadásul az is befolyásolja a közgondolkodást, hogy képzett szakemberek is cselekvő részesei a homeopátiás terápia gyakorlatának. A cikk szerzői nyugalmazott egyetemi oktatók, mindketten több mint 40 éven át tanítottak a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karán
A homeopátia megalapítójának élete és története jól ismert. Samuel Hahnemann (1755−1843) a művelt, több európai nyelvet beszélő német orvos szakított a korabeli orvoslások drasztikus és káros módszereivel. Úgy vélte, hogy a purgálás, a hánytatás, az izzasztás, az érvágás (vérlevétel), a forró tapaszok és növényi szerek alkalmazása a betegségek nagy számához viszonyítva nagyon szegényes lehetőségek. Ezen felül közülük több ahelyett, hogy segítene, inkább károkat okoz. Helyettük egy új „ártalmatlan” módszert, az ún. homeopátiás terápiát vezette be. Módszerét egy természetes növényi anyag, a kínakéreg kivonatának hatására alapozta, amit ismételten adagolva, egészséges személyeken a malária tüneteire emlékeztető lázas állapotot hoz létre. E megfigyeléséből kiindulva fogalmazta meg általános következtetését, amely szerint: mindazok a szerek, amelyek egészséges embereken közepes vagy nagyobb dózisokban betegségek tüneteit okozzák, nagy hígításokban alkalmasak az azonos tünetekkel járó betegségek gyógyítására.
Ez az ún. „szimile-törvény” („simile similibus curentur”, „hasonló hasonlót gyógyít” [1796]), amely a modern orvoslásban azóta bizonyítottan nem meghatározó. A szimilék kutatása abból állt, hogy különböző farmakológiai szerek változó közepes dózisait önkísérletekben vizsgálták és megállapították, hogy milyen általános tüneteket mutatnak (gyógyszerkép). Majd ez utóbbiakhoz hasonlítják a gyógyítani kívánt betegségek tüneteit (betegségkép). Minél jobb a megegyezés a két tünetegyüttes között, annál hatékonyabbnak tartják a kiválasztott szimilét, amit azután olyan nagy hígításokban alkalmaznak, ami már – a „gyógyító hatáson” kívül – semmilyen más hatást nem vált ki. 

Samuel Hahnemann, az újító

Hahnemann nem csak a sokat kritizált homeopátiás gyógymód atyja. Ő volt az, aki felismerte a korabeli gyógyítási módszerek „szegényes voltát” és közülük számosnak, például az ismételt vérlevételnek (érvágás) kifejezetten ártalmas következményét. Nem fogadta el kora egyik jelentős farmakológusának, Cullennek azt a vélekedését, amely szerint a kínakéreg mint adsztringens gyomorerősítő fejti ki maláriaellenes hatását. Helyette a kísérletes vizsgálat fontossága mellett érvelt. Nevéhez fűződik a kísérletes farmakológia módszerének bevezetése, megelőzve ezzel az élettan, kórélettan és a biofizika tudományok kialakulását. Előremutató volt: a betegek testi-lelki egyensúlyának (mai szóhasználattal: homeosztázisz) helyreállítására irányuló törekvése, a betegségek akut és krónikus csoportokba sorolása. Ami a homeopátiás orvoslás és a korabeli masszív kezelések eredményességét illeti, Hahnemann csaknem 50 éves tevékenysége egyértelműen az előbbi javára billentette a mérleg nyelvét. Ez alapján nem meglepő, hogy az Egyesült Államok Orvosi Társasága tiszteleti tagjává választotta. Halálát (1843) követően – hasonlóan más eszmékhez – tanai és módszerei napjainkig tovább élnek.

Napjainkban a homeopátiás szerekben nagy a választék. Ezért a praktizáló orvosok ritkán folytatnak szimilekutatást. Megelégszenek a homeopátiás gyógyszerkönyvekben megtalálható szerekkel és indikációkkal. De vannak kivételek is, mint a berlini fal anyagából készült legújabb „innovatív” szerek. Egyébként a homeopátiás alapanyagok – hasonlóan a konvencionális gyógyszerekhez – ásványi, növényi és állati eredetűek. Fontos, hogy minőségi követelményeik megfeleljenek a konvencionális gyógyszerektől elvártaknak. Hígításukat Hahnemann szerint addig kell növelni, amíg a szimptómát okozó hatásuk teljesen eltűnik, sőt ezen túlmenően olyan végtelen hígítást kell elérni, amikor az oldatban a szimiléből szinte már semmi sem található. Ilyen hígítás pl. a 12C vagy a nagyon kedvelt 30C, amikor a homeopá­tiás szer egységenkénti koncentrációja kisebb, mint egy molekula. Hahnemann szerint a gyógyító erőt a hígítási folyamatban alkalmazott rázás/keverés („szukkusszió” = sorozatos hígítás-rázás, azaz „dinamizálás”) okozza. Ennek alapján a kis hígítású oldatot „alacsony/kis potenciálúnak”, míg a nagyon nagy hígításút „magas/nagy potenciálúnak” nevezik. Ez a felfogás teljes ellentétben van a mai, tudományosan elfogadott gyógyszerészeti értelmezéssel, amely szerint a kiváltott hatás intenzitása az adott gyógyszer koncentrációjával (adagjával) arányos.  A homeopátiás szerek „hatóanyagai­nak” költsége kicsi, de az elkészítés és ellenőrzés annál nehezebb és komoly kétségeket vet fel. És ez akkor is igaz, ha léteznek homeopátiás gyógyszerkönyvek, amelyek előírásait a gyártó cégek – állításuk szerint – komolyan betartják. Az iparág méretére jellemző, hogy Franciaországban, ahol a lyoni BOIRON gyár állítja elő a homeopátiás szerek 60 százalékát, az éves termelési érték 600 millió euró, és 3600 alkalmazottat foglalkoztatnak.

Európában a homeopátiás gyógyszerekre évente több mint egymilliárd eurót költ a lakosság. A vény nélkül kapható készítmények az uniós piac 7 százalékát teszik ki. Az európai szakszövetség adatai szerint Magyarországon a lakosság 2–4 százaléka használt már homeopátiás szert, melyek termelői áron számítva a teljes hazai gyógyszerpiacnak nagyjából 0,3 százalékát teszik ki. Az évi 900 milliárd forintosra tehető iparágban ez hárommilliárdos tétel. 414 féle homeopátiás szer van forgalomban jelenleg Magyarországon. Közülük 49 (a korábban engedélyezettek), indikációval kerülhettek forgalomba, a jelenlegi szabályozás ezt már nem teszi lehetővé. Ha az azonos anyagot (szimilét), különböző koncentrációban tartalmazókat külön-külön számoljuk, akkor most csaknem 3000 készítmény kapható.

Falból vétettünk és azzá leszünk?

A betegségek kiváltó okait Hahnemann nem tartotta anyagi természetűeknek, vagyis a gyógyuláshoz anyagra talán nincs is szükség. Szerinte az egészséget a szervezet egyensúlya, harmóniája, egy „spirituális életerő” biztosítja, aminek erősítése és helyreállítása a gyógyítás feladata, szimilék alkalmazásával. A „miasma” egy kellően meg nem határozott „valami”, ami felelős a kóros állapotokért. Azt is állítják, hogy a kóros állapotot konvencionális (allopátiás) gyógyszerekkel nem lehet gyógyítani, mert azok csak a szimptómák megszüntetésére alkalmasak, de a „vitális erő” helyreállítására nem. Erre ugyanis csak a homeopátia képes. A homeopátiás kezelés a beteg alapos megfigyelésével és tüneteinek pontos felmérésével kezdődik. Ezt követően a repertóriumból választják ki a megfelelő szert, amelyet az orvos felír. Fontos, hogy az orvos saját tapasztalatait is adja hozzá a szerhez, hogy a terápia „személyre szabott” legyen, s egyúttal lelki kezelést is nyújtson. Végül is a beteg testi-lelki egyensúlyát kell helyreállítani. Ha tekintetbe vesszük: a „betegségkép” meghatározására fordított beszélgetés mélységét és időtartamát, ami minimálisan fél óra, a dolog meggyőzőnek tűnik. (Ez utóbbit érdemes összevetni: a konvencionális kezelések egy-egy személyre fordított idejével.) Manapság – „önbevalláson” alapuló tünetek alapján – már az interneten is elérhető terápiákat kínálnak. Például­ a népbetegségnek számító magas vérnyomásra három lépésben. Az első lépés: kérdőív alapján a személyes adatok és a szimptómák leírása és elektronikus elküldése. A második: a terápiás szer felírási díjának – ugyancsak elektronikus – átutalása, s végül a harmadik, a homeopátiás szer receptjének meg­kül­dé­se e-mail­ben, amit a beteg bárhol kiválthat. Mellékhatásoktól és toxikus reakcióktól nem kell tartania. Figyelemre méltó, hogy az interneten ajánlkozó orvos, mivel indiai, honfitársainak 50 százalékos kedvezményt kínál. Hogy hatásos-e a javasolt homeopátiás szer, arról nem szól a fáma, de a módszerről minden túlzás nélkül elmondható, hogy imponálóan egyszerű: nincs sorban állás – a személyes orvos-beteg kapcsolat híján – kizártak a bonyolult vizsgálatok, differenciál diagnózis stb. Maximálisan érvényesül a páciens személyes szabadsága. De milyen áron? Nem kis veszélyeket rejt magában, ha valaki befolyásolni engedi magát az ilyen végtelenül egyszerűsített módszerektől. Vegyük például a magyar nyelven is hirdetett arsenicum albumot (arzén-trioxid) 9-30C koncentrációban tartalmazó szert, amely annyi mindenre hat, hogy az már maga a képtelenség. Közben egyszerűen kiszámítható, hogy a csapvízben, amit mindenki fogyaszt, több a megengedett arzéntartalom, mint egy 30C-s készítményben. Ha a repertóriumokban felsorolt szerek nem elegendőek a kívánt terápiás cél elérésére, a már érintett elvek szem előtt tartásával készíthetnek más innovatív homeopátiás „gyógyszert”. Így került forgalomba a már érintett, a berlini fal darabjai­ból készült, a londoni Ainsworths Pharmacyban ajánlott Berlini fal pirula és más folyékony készítményei. Mivel létezésekor a berlini fal embereket zárt el Németország és a világ más részeitől, emiatt, a szimile-elv alapján a „magányosság, a bezártság érzete” ellen, illetve kapcsolatteremtés előmozdítása érdekében javasolt használni a készítményt. Figyelemre méltóak az erősség és gyógyszerformától függő 18 és 108 angol font közötti árak is! Abszurd, de az előző gondolat alapján: egy jól őrzött börtön tégláiból lehetne talán még hatékonyabb „szimilét” készíteni a „bezártság”, „izoláltság” érzete ellen! Vagy, vajon egy templom lépcsőjéből, kerítésének anyagából lehetne készíteni ateizmus elleni szert? De szabadjon a fentiek alapján egy másik innovatív szert ajánlanunk: a magyar futballcsapatok vezetőinek és játékosainak! Használják: a francia világbajnok futballcsapat cipőiből (vagy más tárgyaiból) készített homeopátiás „gyógyszert” „kellően dinamizált”, „magas potenciálú” formában, hogy elősegítsék nemzeti válogatottunk eredményesebb szereplését.  

Igazolatlan hatások

A homeopátiás kezelések alapjait tudományos módszerekkel eddig nem igazolták, annak ellenére, hogy ezzel az elmúlt 200 évben, a tudomány fejlődésével párhuzamosan, számos módon megpróbálkoztak. Nem tekinthető bizonyítónak az eltérő hatóanyag-hígítások aktivitására apelláló Arndt–Schultz-törvény, amely szerint minden farmakon kis hígításban stimulál, nagyban gátol, s még nagyobban pedig halálos. Nem bizonyított a már említett dinamizálás (rázás, „szukkusszió”), a hígítás során keletkező hő, az elektromosság, a mágnesesség, a víz molekuláinak emlékezése sem. Nem hozott eredményt a bonyolult polimerláncok képződésének az értelmezésbe vonása, és hatástalannak bizonyultak a fiziológiai, biológiai alapokra apelláló érvelések is. Maradt egyedüliként a leginkább elfogadott, s minden farmakológiai hatásnál számításba veendő placebo hatás, aminek nagysága különböző kórképekben – egyes vizsgálatok szerint – elérheti az 50 százalékot. Nem változtat a homeopátia megítélésén az sem, ha napjainkban egy „placebom-komplexet” és az agyban a COMT-enzimet nevesítettek a placebo hatásért felelős­nek (Gary Green­berg: What if the ­Placebo Effect Isn’t a Trick? – „Mi van, ha a placebo hatás mégse csalás?”) A placebo hatás képezheti azon alternatív szerek hatásait is, amiket kettős vak klinikai kísérletekkel nem sikerült bizonyítani. A placebo hatás „édestestvére” a „nocebo hatás”, ami akkor alakul ki, amikor a beteg a gyógyszer mellékhatásaitól félve, olyan negatív pszichikai állapotba kerül, ami által csökken egy gyógyszer hatása. Amúgy ahhoz képest, hogy a homeopátiás szerek placebo hatá­súak, elég drágák. Viszont „bármilyen” betegségre képesek ­hatni. A Mithridátum például, amit általános ellenszerként évszázadokon át alkalmaztak, de hatása nem lehetett több, mint placebo hatás. Sokan úgy vélekednek e kérdésről, ha valaki egy hiedelem alapján – a gyógyulása érdekében – „fizetni akar a vízért vagy a cukorból készített tablettáért”, hát legyen szabad neki! Ezzel biztosított az öngyógyítás szabadsága. Marad a kérdés: mi viszi rá az embereket a homeopátiás szerek használatára? Talán az, hogy ezek nem veszélyesek, öngyógyításra korlátozás nélkül elérhetőek. Ok lehet a kiábrándulás a konvencionális terápiák egy részéből (például a „rákellenes gyógyszerek”). Kétségtelen, hogy a tudományos eredményeken alapuló orvoslás jó néhány betegséget nem tud gyógyítani, sőt minden betegség gyógyítására a jövőben sem kínálhat lehetőséget. Mindezek azonban nem lehetnek támogató érvei a homeopátia hatékonyságának. Ha a terápiákat a betegek oldaláról nézzük, csak hatásos és hatástalan kezelés létezik. Az, hogy ez tudományosan bizonyított vagy sem, a betegek szempontjából nem kardinális kérdés. Ennek tudatában hangsúlyozzuk, hogy betegek gyógyítására a tudomány nyújtja az egyetlen bizonyított lehetőséget. Ha az orvostudomány mást mondana a homeopátiáról, mint amit az előzőekben felsoroltunk, önmagával kerülne ellentmondásba. Ugyanakkor az emberektől nem várható el, hogy tudományos érvek ismeretében cselekedjenek, és talán ennek is köszönhető, hogy a homeopátiás terápia jelenlegi szabályozása nem mondható szigorúnak és hatásosnak. Számol a betegek hiszékenységével, a gyártók intenzív marketingtevékenységével és azzal, hogy áttörés ezen a területen nagyon nehezen érhető el.

Homeopátia néhány országban

Az első homeopátiás kórházat 1832-ben nyitották meg. Ezt követően a világ számos városában alakultak és szűntek meg ilyen intézmények. 1920-ban az USA-ban bezárt a homeopátiás elveken alapuló orvosi iskola. Ugyanakkor az egész világon, főleg Indiában és Kínában a homeopátiás orvoslást ma is oktatják és gyakorolják. Legkiterjedtebb homeopátiás infrastruktúrával India rendelkezik. Franciaországban 2021-től megszüntetik a homeopátiás szerek támogatását, miután 24 féle betegség kezelésében vizsgálva hatástalannak bizonyultak. A rendelet ellen 1,2 millió aláírást gyűjtöttek. Az Egyesült Királyságban, az USA-ban és Németországban törölték a hivatalos gyógymódok sorából a homeopátiát. Több fejlett országban viszont költséghatékonynak tartják. Az USA-ban például figyelemre méltó az alternatív szerek kétes eredetű hatásainak bevonása az „integratív medicinába”. Ennek során konvencionális és vele „együtthatónak” vélt alternatív szert vagy módszert (személyre szabottan) kombinálva alkalmaznak, s ezáltal jelentősen csökkenthető a magas vérnyomás, az irritábilis bélszindróma (IBS), a fájdalom, a depresszió stb. kezelésére alkalmazott konvencionális gyógyszerek dózisa. Svájcban a lakosság 85 százaléka igényli az alternatív szereket öngyógyításra, s talán éppen ezért a betegbiztosítók térítik a homeopátiás kezeléseket is. Magyarországon a homeopátiás szerek kiadási blokkján írásban kell tájékoztatni a pácienseket arról, hogy „A homeopátiás készítmények hatásossága a hagyományos (allopátiás) gyógyszerekéhez hasonló klinikai vizsgálatokkal általánosan nem igazolt”. A magyar szabályozás kapcsán az is felvetődött, hogy a homeopátiás szereket ne nevezzék gyógyszernek. Magyarországon a homeopátiás szerek újabb kori forgalmazásának engedélyezéséért dr. Zajta Erik (1929–2019) sokat fáradozott. 1991-ben megalakult a Magyar Homeopáthia Egyesület, amelynek dr. Zajta Erik aktív tagja lett, és nyugdíjba vonulásáig az orvoslátogatók képzését irányította.

Közért ne, de a közért igen

„Nem a homeopátiás készítmények forgalmából biztosítjuk be a komplett család nyugdíját, de megéreznénk, ha nem árusítanánk őket” – ezt felelte kérdésünkre egy észak-magyarországi kisváros gyógyszertárának ve­zetője. Neve mellőzését kérve elmondta azt is, hogy vannak ugyan fenntartásai ezekkel a szerekkel kapcsolatban, de károsnak azért nem nevezné őket. „Azzal sosem áltatom a vásárlóimat, hogy a homeopátiának köszönhetően eldobhatják a botjukat vagy a szemüvegüket, de ha háziorvossal konzultálva e terápia mellett döntenek, azzal nincs semmi baj, szerintem” – teszi hozzá a fiatal szakgyógyszerész. A magyarországi patikák árréstömege, vagyis a jövedelmezősége évek óta csökken, a túlzott készletezés, a munkaerőhiány, a gyártók patikaszerár-csökkentő vaklicitje, a nehezen következő változások sora hosszabb távon csak ronthatja a helyzetüket. Az átlagos patika nettó 20-25 millió forint forgalmat ér el havonta és kilenc-tíz munkatársat foglalkoztat. A Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ) és a Szinapszis Piackutató és Tanácsadó Intézet idén közzétett kutatása szerint a gyógyszertárak forgalmának túlnyomó többségét még mindig a gyógyszerek teszik ki. A forgalom 60 százalékát a vényköteles, míg 28 százalékát a vény nélküliek adják, és a fennmaradó bő egytizedet az egyéb termékek teszik ki. A fenntarthatóság szempontjából ez azért fontos, mert a nem támogatott gyógyszerek és az egyéb készítmények árrése nagyobb a receptre kaphatókénál. A gyógyszertárak termékkörének kialakítása élénk vita tárgya a patikusok között. Jelentős részük tágítaná a határokat, és leginkább egészséges és bioélelmiszereket forgalmaznának, vagy az ételallergiásoknak és a diabéteszeseknek kedveznének. Néhányan azonban úgy vélik, hogy már így is túl sok mindent forgalmazunk, és szűkítésre lenne szükségünk, hogy ne váljon a gyógyszertár „közértté”. A HGYSZ szerint az egyéb termékek körét nem kellene meghatározni, hanem rá kellene bízni a választást a gyógyszerészekre. A jogszabályban szerintük csak azt kellene meghatározni, mi legyen kizárólag gyógyszertárban forgalmazható (ezzel a megkérdezettek 68 százaléka egyetért). A szövetség több évvel ezelőtti közlése szerint többmilliárdos kiesést okoz évente a patikákban forgalmazható termékek körének szűkülése, valamint az, hogy az egészségmegőrzéssel kapcsolatos termékkel bővült a hipermarketek és drogériák kínálata. „Agyrém, hogy már mindenhol minden kapható, de ha elbizonytalanodsz, hovatovább kérdésed volna, akkor a legtöbb helyen mattot adsz az eladónak. Ha ugyan találsz…” – élcelődött ifjú patikusunk. Balassa Tamás

Bántalmazottak menedéke

Publikálás dátuma
2019.12.01. 16:16

Fotó: Béres Márton / Népszava
Tavaly egy ország fogott össze, hogy segítsen a Nágocson leégett anyaotthon lakóinak, a helyiek azóta is próbálják rendszerezni a beérkezett legalább 2000 zsák ruhát és a tonnányi egyéb adományt. Egy évvel a tragédia után még mindig nagy a felfordulás a felújítás miatt, de a tavaly itt menedékre talált nők közül már senkit sem találtunk a helyszínen. Torokszorító történetekkel találkoztunk, a legtöbben ugyanis időről időre visszakerülnek ugyanabba a bántalmazó közegbe, ahonnan kimenekítették őket.
„Van, aki csak pár napig vagy hétig marad, hiába próbálunk segíteni. Gyakran a rendőrök sem tudnak mit tenni. Tizenéves lányok, akik az anyjuktól eltanult mintákat követik, ugyanazt az életmódot választják. Szinte egymásnak adják a kilincset a várandós kamaszok, de megfordult itt olyan asszony is, akit az istállóban a kezénél fogva kikötözve vert szinte halálra a férje. Bírósági tárgyalások is voltak az ügyben, testőrt is fogadtunk mellé. Mikor úgy tűnt, hogy már minden rendben, kerestünk neki munkahelyet, kapott szolgálati lakást, a gyerekek járhattak az ottani iskolába. Pár hónap után mégis visszament a férfihoz, akitől kilencszer lett várandós” – meséli a szinte felfoghatatlan történeteket a Dunántúli Református Egyházkerület által fenntartott Árvácska Anya- és Csecsemőotthonban Nagy Csabáné, aki férjével évtizedek óta igazgatja az intézményt. Az országban körülbelül 150, a nágocsihoz hasonló „titkos menedékhely” érhető el azoknak a nőknek és gyermekeiknek, akiket terrorizált korábbi élettársuk, ezért menekülniük kellett.  

Elhúzódó újrakezdés

„Előfordul, hogy valaki két hétre megy el, de már várandósan jön vissza, miközben se munkája, se végzettsége, nem számíthat senkire. Sokan pedig már eleve úgy érkeznek ide, hogy kiemelik, nekik járnak bizonyos dolgok. Az adomány ruha – de csak a legjobb, a zsebpénz (ami egyébként nincs), a külön szoba, a kóla, a cigi, a csipsz… Vannak, akiknek hetekig tartjuk az üres helyet, de végül nem szólnak, hogy egy másik intézménybe mentek. A legnehezebb mégis azokon segíteni, akik folyamatosan visszamennek a bántalmazóhoz” – mesél a mindennapi nehézségekről Nagy Csabáné, négy saját és két örökbe fogadott gyermek anyukája. A nágocsi otthonban jelenleg – a tűz következtében lakhatatlan apartmanok miatt – 20 férőhely van, és ahogy szinte mindig, úgy most is majdnem telt házzal működnek. A tavaly novemberi tragédia utáni felújítást csak idén szeptemberben tudták elkezdeni és várhatóan december közepére végeznek majd. Nem kis munka az épület helyretétele, hiszen amit a tűz nem emésztett fel, azt a víz tette tönkre. Az udvaron most is halomban állnak a megégett, tönkre­ment gerendák, amiket talicskával manőverező munkások kerülgetnek – már amikor nem az emeleten festenek vagy csempéznek. Az új épület alsó szintjét játékok, ruhák, használati tárgyak uralják. Vannak itt plüssökkel tele rakott kiságyak, korcsolyák, nem működő tévék, bútorok, babakocsik, könyvek. Egy év távlatából már ez is hatalmas mennyiségnek tűnik, de mint kiderül, ez csak egy töredéke a kapott holminak, a többségét már egy külső raktárban tárolják, máshol nem volt hely. „Sok adományt mi is továbbadtunk, egy részüket a mélyszegénységben élő településekre vitte egy lelkész, hiszen több száz zsák ruhával már mi sem tudtunk mit kezdeni” – mondja Nagy Csabáné. Sokan anyagilag kezdték támogatni az otthont a tűz után, van olyan segítő, aki azóta is minden hónapban küld valamennyi pénzt. „Ez egy nagyon szép gesztus, hálásak vagyunk érte!” – köszöni az intézményvezető, aki szerint nem az összeg, hanem maga a segítő szándék a lényeg.

Küzdelem a munkásokért

Nagy Csabát, a Somogyi Református Egyházmegye esperesét nem találtuk Nágocson, az utóbbi hónapokban ugyanis szinte ki sem látszott a munkából. Az anyaotthon segítése mellett (aminek egyébként 27 éve igyekszik megfelelni) Kaposváron is helyettesítenie kellett, ahol elhunyt a lelkész, így a feladatok rá hárultak. Sokat van úton, így csak telefonon sikerült elérni. „Várjon egy pillanatot, félreállok az autóval” – mondja, és hallani, ahogy leparkol, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni. Mikor arról kérdezem, miért húzódott el ennyire a felújítás, elmondja, milyen nehéz is volt megfelelő kivitelezőt találni. „Többen azt mondták, már csak 2020-ra vállalnak munkát, előbb nem tudnak jönni. Mások ugyan jöttek volna, de nagy távolságokról, ami irreálisan megnövelte volna a költségeket. Végül szó szerint úgy kellett összekaparni a csapatot, de már látjuk a végét, egy-két hét és befejezik a munkát. Már csak a csempézés és a központi fűtéssel kapcsolatos munkák vannak hátra” – nyugtázza megkönnyebbülten. No meg persze a berendezés. Korábban adomány bútorokkal töltötték meg a lakásokat, valószínűleg most is ez várható. A felújítás költsége 40 millió forint körül mozog, az összeget a püspöki hivatal támogatásából, adományokból és a biztosítótól kapott pénzből fedezik. Az adományokkal kapcsolatban Nagy Csaba is megjegyzi, nagyon szép gesztus, hogy az emberek segíteni akarnak, hálásak is érte, de annak reményében, hogy ezt senki sem veszi zokon, arra kér mindenkit: már ne hozzanak több holmit, mert nem tudják hova tenni. „Kaptunk tucatnyi televíziót, van több mint 30 babakocsink és legalább 2000 zsák ruha” – mondja az esperes, aki a beszélgetés végén leszögezi: különösen nehéz, olykor hasonló életutak futnak náluk össze, gyakran reménytelennek tűnő kilátásokkal. „Egy anyaotthonnak segíteni kell, reménységet kell adni az ide menekülők számára. A tűz – a tetemes anyagi kár mellett – 15 rászoruló embertől vette el ezt a lehetőséget. Hamarosan végre ismét 35 helyünk lesz. Mindenkinek hálásan köszönöm a megtapasztalt szeretetet, az adományokat, a segítőkészséget” – mondja. Rövid beszélgetésünk után szalad is tovább, sok a dolog.  

Miért mennek vissza?

Míg kint a munkások sürögnek-forognak, addig az anyaotthon régi, épen maradt épülete lakóktól nyüzsgő. Két édesanya és három kisgyermek szaladgál a szobák és a konyha között, készül az ebéd, és míg beszélgetek egyikükkel, lassan az orrunkig kúszik a sült hagyma étvágygerjesztő illata. Alexandra, a csendes, visszafogott ­fiatal nő halkan mesél, miközben gyermekei, a három- és négyéves fiúk egy ágyon ugrálnak. „Két hete vagyunk itt. Azért jöttünk el otthonról, mert az élettársam, akivel egy évet voltunk együtt, néhány hónap után bántalmazni kezdett. Ivott és drogozott is, ilyenkor erőszakossá vált.” Alexandra kicsivel jobb helyzetben van a többségnél, gyermekei édesapja (nem a bántalmazó későbbi élettárs) nagyon rendes ember, fizet gyerektartást, és ahogy tud, igyekszik segíteni nekik. Első gyermeke, Kevin azonban sajátos nevelési igényű, így dolgozni egyelőre nem tud, nem hagyhatja magára nagyobbik fiát. Az élénk, aktív gyerek az első perctől kezdve lelkesen mutatja a játékait és a maga módján igyekszik kifejezni magát. Hároméves testvére, Martin már félénkebb, nyugodtabb, de cserfes természet. Igazán izgatott csak akkor lesz, mikor előkerül egy óriási plüssparipa, amit túláradó szeretettel kezd ölelgetni. A kis szobában, ahol most hárman élnek, szinte minden sarokban van valamilyen játék. Alexandra és Kevin együtt alszanak az egyik egyszemélyes ágyon, vele szemben a másikon Martin. A család még szokja az új közeget. A szomszédos szobában lakó fia­tal édesanya és másfél éves kisfia már közel egy éve élnek Nágocson, Jász-Nagykun-Szolnok megyéből érkeztek ide. Az anya egyszer már visszament oda, ahonnan elmenekült. „A fiam miatt tettem. Az apja folyamatosan győzködött, hogy mennyire hiányzik neki a gyermekünk. Nem ő bántalmazott, hanem a testvérei és az alkoholista anyukája. Titokban már akkor is jártam a családsegítőbe, és amint lehetett, eljöttem” – meséli. Ugyan második alkalommal már csak rövid időt töltött újra az alig 21 éves férfival, de ismét teherbe esett. Az apa tudja, hol élnek, de egyszer sem kereste fel őket Nágocson. Őt nem zaklatja senki. Szemben másokkal. Tavaly arról mesélt nekünk egy asszony, tizenhat hetes terhes volt, mikor a gyermekei apja megverte és kidobta az albérletből, az utcára került. A fia születése után nem maradhatott a hajléktalanszállón, így került Nágocsra a 32 éves nő. A nevét nem árulta el, mert „az ördög soha nem alszik”. Minden tragédia ellenére ő már megtette a legnehezebb lépést: eljött, hogy neki és gyermekeinek is jobb élete legyen. Példáját sokaknak lenne érdemes követni.
Szerző

Jó lesz nekem ott, ahonnan indultam

Publikálás dátuma
2019.12.01. 15:15

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
Farkas Ági azt tanítja a gyerekeinek, hogy boldogságra születtünk. Az anyját verték, őt verték, évekig menekült, depressziós lett, de így is van minek örülni. Felnevelt egy népszerű színésznőt, egy brit diplomás fiút és egy sikeres vállalkozót. Ő újságíró- és szociálismunkás-diplomájával egy nyugodt, mátrai visszavonulást tervez.
Farkas Ágnes néhány hete Angliában keresett munkát. Nem először, van már négy év gyakorlata Londonban és környékén. Dolgozott szállodában, étteremben, idősekkel és fogyatékosokkal. Volt, hogy reggel 7-től este 9-ig tartott a munka, tudja, milyen nyolc idegennel lakni egy lakásban – ketten akkora szobában, hogy ha mindketten otthon voltak, valakinek le kellett feküdnie, különben nem fértek el. Volt, hogy egér, poloska mellett is kértek 500 fontot (195 ezer forintot) a szo­báért. Tudja, hogy óvatosnak kell lenni itt a magyarokkal, megeshet, hogy átvernek a munkával, szállással. Mégis Lutonban volt, mert tudja, hogyha kemény munkával is, de lehet pénzt keresni, lehet tervezni. Míg Budapesten követték este az utcán, Angliában soha nem félt éjjel, egyedül sem.   Annak idején kisebbik fiával utazott ki. Ábrahám öt angliai egyetemre jelentkezett és kettőre fel is vették. Egy évet volt kollégiumban, majd édesanyjával egy kétszobás lakásba költöztek. Két éve megkapta a diplomáját is, a hatalmas családi örömnek azonban egy váratlan hír vetett véget három nappal később. Ági legjobb barátnője meghalt. Összetört, nem tudott dolgozni, hazament, de úgy tervezte, két hónap múlva visszajön. Két év lett belőle. Könyvesboltot vezetett Budapesten. Írt néhány cikket is, de azt mondja, nem lehetett megélni a fizetésből. Pláne, hogy a 33 százalékot levonták tőle a soha véget nem érő hitelre. 2008-ban vett egy autót 2 millió 200 ezerért. Egymilliót adott a bank. Egy évig 24 ezret fizetett, a harmadik évben már 60 fölött volt a részlet. Ekkor megkérdezte a bankban, mennyit fizetett be? Több mint 2 milliót. Vagyis kétszer annyit, mint amennyit felvett. Kiborult, azt mondta, nem fizet többet egy fillérrel sem, ha kell, inkább leüli. Csakhogy anyja meglepetésként ajándéklevélben íratta az ő nevére a saját domoszlói házát, hogy ha meghal, ő vigye tovább. Vagyis Ági lett a tulajdonos, az anyja a haszon­élvező. Most attól tart, hogy erre is szemet vetnek a hitelbehajtók. Ez a ház Ági végállomása lenne. A Mátra gyönyörű részén akar egy falusi vendégházat, amíg a turisták pihennek, ő könyvet írna. 

Temetésre sem volt pénz

A romungro, kárpáti cigány Ágnesék hatan voltak testvérek, mind lányok. Ketten meghaltak. Egyikük szüléskor, a másik tüdőgyulladásban 3 évesen. Akkoriban egy kitakarított disznóólban éltek Halmajugrán. Nem volt temetésre sem pénz, az apja temette el a lányokat a kertben. A szülők által gyártott téglából egy egyszobás házba született Ági utolsó gyerekként. Tízéves koráig négyen aludtak egy ágyban. Aztán vettek egy kertes házat és volt pár állatuk is. Azt mondja, ez volt a Kádár-korszak, amikor mindenkinek volt munkája és mindenki megélt, ha szerényen is. Ági gyerekkorában a helyi könyvtárba menekült. Öt év alatt kiolvasta az összes könyvet. Kitűnő tanuló volt, mindig szerepeltették, de az iskolában a ballagásán sem volt egyetlen hozzátartozója sem. „Anyám 9 évesen már cseléd volt. Írni, olvasni sem tudott – meséli. – Én tanítottam meg a nagy nyomtatott betűket olvasni. Világéletében csak dolgozott, sokat. Volt a téeszben, aztán a visontai erőműben. Nálunk mindig ragyogó tisztaság volt, mint a patikában. Az ágynemű ropogósra volt kivasalva. Mindig főzött, ha volt mit. Kert, udvar rendbe téve.” Apja zenész volt, de egy idő után az alkohol szeretete erősebb lett. Eladta a hegedűjét is, azt is elitta. Ha józan volt, rendben volt a kert, az állatok, de egyre kevesebbet volt józan. Minden egyes korty a feleségnek fájt. „Mindig verte anyámat. Volt, hogy ha játszottam, nekem kiabáltak a szomszédok, menjek azonnal. Szaladtam én nyolcévesen, de minek, mit tudtam én csinálni? Meg volt, hogy együtt menekültünk a padlásra hálóingben, mezítláb télen.”  Ági is verekedett, néha, ha bántották. Visszaemlékszik egy iskolai incidensre. „Kopogott a szemem az éhségtől. Emlékszem, virágos szalvétába meg műanyag zacskóba csomagolt szendvicset evett Cilike. Mondtam neki, adjál már egy kicsit. Erre ő nagyképűen elfordult. Megpofoztam. Az ő apjának dolgozott az én apám. Mondta is utána, hogy Vilmos bácsi, jól megverte a Cilikét a lánya. Jól tette, Imre – mondta apám –, nagyon kényes volt a lányod. Nem adott volna neki egy harapást. Erre Cili apja: Igaza van, megmondom majd neki.”  

Erőszakból erőszakba

Ági szerint az 1300 lakosú kis faluban a nem cigány gyerekek is verekedtek, a felnőttek csak akkor szóltak közbe, ha muszáj volt. Gimnáziumban kinyílt egy kicsit a világ, de cigányként ugyanúgy egyedül volt. Tinédzserként kicsit érzékenyebb lett, ott már fájt, ha valaki akár szóval is bántotta. Angol–orosz szakon tanult, színjátszókörrel járta az országot, novellát írt, amit felolvastak a rádióban és írtak róla cikket a megyei lapban. Tizenhat évesen megismerkedett egy fiúval. Majdnem húsz évig szenvedett tőle. „Utálta, hogy tanulok. Irigykedett, nem segített. Még nem töltöttem be a 18-at, amikor megszületett az első fiam, Dezső. Az apja mindig vert, ivott és nőzött.” El kellett menekülnie, a nyolc hónapos gyereket állami gondozásba adta, mert akkoriban nem járt gyes vagy gyed alanyi jogon. Egy évig csak látogatta. Ez volt az első szakítás. Aztán volt még ötven egyéb, mindig hazakényszerítette a férje. Azzal zsarolta, hogy elveszi a gyereket, meg a későbbieket is. Neki semmije nem volt, a férjének meg mindene. Nem hitte, hogy kitörhet a férje zsarnokságából. „Egyetlenegyszer voltam a rendőrségen. Amikor meg akart ölni és a fejem a páncélszekrénybe verte, ömlött az arcomon a vér, úgy menekültem be a sötétbe, a fák közé. Jött utánam két biztonsági őr, ők vittek be a rendőrségre. Nem mertem megmondani, mi történt. Két óra múlva vallottam, utána vittek kórházba.” Dezsőnek kellett a legtöbbet óvodát és iskolát váltania az állandó költözések miatt. Ő 18 éves volt, húga 13 éves, öccse 4, amikor Ági rájött, nem lehet három gyerekkel hajléktalan, és ha igen, arra is felkészült. „Eldöntöttem, mindegy, mi lesz. Nem akarok ezzel az emberrel találkozni többet. Soha többet!” Ági nagyon súlyos terheket cipel. Az ütések emlékén túl húsz abortusza is nyomasztja. Ennek a fájdalmát és az összes miatta kialakult betegséget a férjének köszönheti, aki nem akart védekezni. A fogamzásgátlót nem bírta Ági mája, a spiráltól pedig úgy begyulladt, hogy hetekig volt kórházban. Ahogy végleg kilépett a gyötrő házasságból, rájött, hogy végre tanulhat. Azonnal főiskolára ment. Szociális szakon olyan kiváló szakdolgozatot írt a halmajugrai cigányokról, hogy szociológus tanára is azt mondta: soha életében nem látott ilyen minőségű felmérést. A diplomát már a saját nevén kapta. A szociális munka után újságíró-diplomát is szerzett. A Népszabadságnál volt gyakornok, ahol aztán külsős munkatársként írhatta cikkeit. A Bódvalenkéről szóló írását a CNN is átvette, és a falu hétmillió forint támogatást is kapott. A lap megszűnése után a 168 Órába írt cikkeket, aztán onnan is elment mindenki, aki szívesen fogadta az írásait. Ekkor abbahagyta.  

Már csak New York az álom

Néhány éve a cigány értelmiségiek történetei között megjelent a múltja, a sok nehézség mellett a nagy sikerei. Ha évente megosztják, mindig terjed. Őt is meglepte, hogy rengeteg a hozzászólás és mind pozitív. Novellákat is írt, volt, amivel a Magyar Rádió pályázatán harmadik lett. A Homályban című arról szól, hogy nem tudott aludni. „Reggel háromkor kipattant a szemem, és rögtön mennem kellett, mert a lakásban megmaradni nem bírtam. Este kilencig, amíg be nem vettem a gyógyszert, folyamatosan járkáltam és járkáltam, a lábam leszakadt a vietnami papucsban.” Kiderült, hogy súlyos depressziója van. „És nem mondhatjuk meg, mi a bajunk. Ha van munkahelyünk, rögtön kirúgnának, ha nincs, nem vennének fel sehová. Akkor inkább már egy cigányt. De dilist sose!” – írja a novellában, ami így végződik: „Az orvosom azt mondja, hogy van egy alkatom. Én azt mondom, a bánat bennem lakik, csak rajtam múlik, kiengedem-e.” Már a falusi könyvtárban megfogalmazta, mi neki az érték: az őszinteség, becsületesség, tanulás és a világ megismerése. Ezt tanította a gyerekeinek is. Az utazásban Franciska a legjobb, neki már csak Ázsia hiányzik. Dezső dolgozott Franciaországban, Spanyolországban, Svédországban és Kanadában, és volt ő is Londonban. Áginak az európai országok megvoltak, de a nagy álom még nem. Azt reméli, egyszer eljut New Yorkba is. „Csodálatra méltó gyerekeim vannak. Ábrahámnak olyan penge agya van, 16 évesen lekörözött. A brit angol nyelvész diplomájával itt szeretne letelepedni. Franciskámnak olyan szíve van, annyi szeretet van benne és roppant tehetséges színésznő, öt év alatt nyolc filmet készített, több díjat nyert. Dezső meg egy gyönyörű, okos fiú, aki költő, megjelentek a versei. Festékboltot vezet.” Szerinte a családi múlt ellenére sem szabad elfelejteni, hogy az életben mindig van jó is. „Már megmutattam a gyerekeknek, milyen a világ. Azt tanítom, csodálkozzanak rá, keressék, ami szép. Szomorkodni csak nagyon keveset. Boldogságra születtünk!” Két hét után Ági úgy döntött, a boldogság nem itt van. Három gondozói állást és Londont hátrahagyva visszatér Budapestre. „Átgondoltam és nem érdekel a pénz. Úgy gondolom, hogy közel a hatvanhoz jár nekem az élettől annyi, hogy ha valamit nem akarok, ne erőszakoljam meg magam. Jól hangzik a havi 1 millió forint, de hogy azért mit kell tenni, én pontosan tudom, és már nem megy. Nem akarok újra nyugtatót szedni. Boldogságra születtünk, tehát nekem írnom kell, mert az tesz boldoggá. Anyámnál fogok lakni, ennek is itt van az ideje. Tizennégy évesen eljöttem tőle és egész életében nagyon ritkán látott. Nekem őt kell gondoznom. Jó lesz nekem ott, ahonnan indultam.”
Szerző