Szelestey Lajos;
külföldi lapszemle;Szabad szemmel;
2019-12-07 07:35:03
Szabad szemmel: egész Európában veszélyben a sajtószabadság, különösen rossz a helyzet Magyarországon
Nemzetközi sajtószemle, 2019. december 7.
Európában veszélyben van a sajtószabadság, meg kell védeni a média sokszínűségét, ezen belül különösen rossz a helyzet Magyarországon. Így foglaltak állást a részvevők Párizsban, az Európai Újságírók Szövetségének éves kongresszusán. A szervezet felhívást intézett az EU-hoz, mert úgy ítéli meg, hogy a földrészen rohamosan romlanak az állapotok. Egyben sürgeti, hogy az unió jelöljön ki külön sajtóügyi biztost, azon kívül álljon ki a tagállamokban a közmédia önállóságáért. Továbbá hatékony védelmi rendszert kell kialakítani a politikai beavatkozások ellen.
Ami a magyar viszonyokat illeti, a jelentés azt állapítja meg, hogy Orbán Viktor következetesen végrehajtja elképzelését az illiberális demokrácia megteremtésére. Folyamatosan támadások érik a sajtópluralizmust, a közmédia a kormány ellenőrzése alatt áll, a kereskedelmi orgánumokat, egy-két kivételt leszámítva, Fidesz-barát üzletemberek vásárolták fel. Nem vonatkozik ez az RTL Klubra és az ATV-re, viszont a Klubrádiótól eltekintve az összes helyi rádiót a hatalom felügyeli. A netes portálok még úgy-ahogy függetlenül tudnak működni. De mennek a próbálkozások, hogy közülük a legnépszerűbbeket bizonyos körök megszerezzék és ezáltal módosítsák azok irányvonalát.
Az utóbbi időben 14 újságíró vesztette életét a kontinensen, nem ritka a fizikai bántalmazás sem. Az ilyen jogsértések 57 százaléka a hatóságoktól indult ki. Különösen nagy veszélyben vannak azok a sajtómunkások, akik oknyomozó munkát végeznek. Politikusokon kívül bűnbandák is fenyegetik őket, hogy elvegyék a bátorságukat. Vagy ha nem is lépik át a büntetőjog határait, a hivatalosságok sokszor ellenségnek minősítik a sajtót. A közösségi oldalakon keresztül mozgósítják a híveiket a nekik nem tetsző szerkesztőségek ellen. Sokszor beperlik az újságírókat, hogy ily módon is akadályozzák azok munkáját. A következmény az, hogy a társadalmak még inkább megosztódnak, a közbeszéd hangneme mind durvább lesz.
Trumpban, Erdoganban, Orbánban, Kaczynskiban és a többiekben az a közös, hogy az idegenellenes nacionalizmust hirdetik, tekintélyelvűek és populisták, utóbbi azt jelenti, hogy korrupt elitre és az egyszerű népre osztják a társadalmat. Így látja a helyzetet a populizmus egyik neves szakértője. Cas Mudde a Georgia-i Egyetem tanára hozzáteszi, hogy valamennyien a radikális jobboldalhoz tartoznak. Az egymás követő válságok járultak hozzá felemelkedésükhöz, mivel a bizonytalanság mély érzete maradt hátra utánuk. Kapóra jött nekik, hogy a politika fő áramlata jobbra tolódott. Tehát elmosódik a határ a konzervatívok és a jobbos radikálisok között, főleg a bevándorlás kapcsán. Utóbbiak mára szalonképesnek számítanak, bekerültek több kormányba is, lásd az FPÖ-t.
Ezek a pártok azt hiszik, hogy minden gondot képes megoldani az állam, ha kellőképpen erős. Ennek megfelelően igyekeznek korlátozni a sajtó vagy a bíróságok függetlenségét. A szemükben itt az ellenséges erők erődjeiről van szó, és szerintük azok ellenségesek a nép igazi akaratával szemben. Kelet-Európában sokan gondolják, hogy ellopták a forradalmat. Azaz nem teljesedett ki a rendszerváltás, mert megakadályozta a köpönyegforgató kommunisták és az egykori ellenzékiek szövetsége. Ehhez társul még a vád, hogy az EU nem gondoskodik a kisemberről, noha a szerkezeti támogatás formájában milliárdok érkeznek. De itt az értékek ütközéséről van szó, kulturális ellentétekről. A menedékkérők elutasítása mögött a saját identitás kihangsúlyozása, a multikulturalizmus elvetése húzódik meg. A keleti lakosságot a meggazdagodás érdekli, nem pedig az, hogy toleránsabb legyen.
A sorozatos korrupciós botrányok azért nem ártanak Orbánnak és Erdogannak, mert a közvélemény e tekintetben eleve rossznak könyveli el a politikusokat. Viszont azt látja, hogy a populisták legalább adnak valamit a népnek, magasabb nyugdíjak és minimálbérek, áramdíjtámogatás formájában. Ráadásul a jobboldal áldozatnak állítja be magát, és ez segít, amikor a vesztegetési vádakat az ellenfelek összeesküvésének tudja be. Kérdés persze, hogy mi lenne a Fideszből Orbán nélkül, de azért másutt azt látni, hogy ezek az erők a vezér eltűnése után is megőrzik befolyásukat.
Azaz a probléma nem oldódik meg magától. Ahhoz, hogy a magyar vagy a török kormánypártot lenyomják, az egész ellenzéknek össze kell állnia. Itt ugyanis nem igazi demokráciákról van szó. De fontos, hogy az ellentábor egyúttal a liberális demokráciát is támogassa, ne egyszerűen a jobboldal ellen hirdessen harcot. Merthogy a kisebbség védelme nélkül nem megy. Továbbá pozitív üzenetet kell kigondolni, például arról, hogy a migráció mindenki számára nyereséget jelent. Nem szabad megengedni, hogy a jobboldal határozza meg a közbeszédet. A környezetvédelmet, a jobb infrastruktúrát, az egészségügy és az oktatás reformját kell előtérbe helyezni, mivel ezekre nézve a populistáknak nincs semmiféle ötletük.
Ha Boris Johnson győz a csütörtöki választáson, akkor azt a konzervatívok behatóan tanulmányozzák majd az egész nyugaton, mert ez esetben populista forradalom kerekedik felül a szigetországban. Nagy-Britannia persze évek óta olyan politikai káoszba süpped, ami leginkább Dél-Európára jellemző. A népszavazás rengeteget ártott nem csupán a nemzet hírnevének, hanem a társadalmi összefogásnak és az erkölcsnek is. De ha a toryk vesztenek, az csak prolongálja a Brexit körüli huzavonát. Ám messze nem csupán ez a tét, a korszerű nyugati politikai egyik kulcseseményéről van szó a populizmus korában, és a következmények jócskán túlmutatnak a brit partokon. Itt egy bejáratott, régi párt vált át a gazdasági demagógiára és nacionalizmusra.
A konzervatívok szavazóbázisa immár radikálisan kicserélődött. Távoztak a magasan képzett, gazdaságilag sikeres rétegek, a maguk liberális közgazdasági és társadalmi nézeteivel, és helyüket olyanok foglalták el, akik nem annyira tanultak, nem igazán jutottak sokra az életben, viszont talajt vesztettek a növekvő egyenlőtlenségek korában. Főleg a munkásság soraiból. Támogatják a protekcionizmust, a bevándorlás korlátozását és a nemzeti szuverenitás elsődlegességét. A választás ugyanakkor talán az utolsó lehetőség, hogy a nemzetközi együttműködés liberális hívei - siker esetén - új népszavazást kényszerítsenek ki és így elérjék az uniós tagság fenntartását.
A Brexit mögött ugyanazok az erők állnak, mint amelyek elősegítették Trump győzelmét, illetve a jobbos pártok nyomulását a magyaroknál, lengyeleknél, olaszoknál, németeknél és franciáknál. A fő ok nagyjából mindenütt azonos: sokan úgy érezték, hogy a politikai elit magára hagyta, sőt meg is veti őket. Elbizonytalanodtak a nyugati kulturális normák villámgyors változása láttán. Olyasmit hirdetnek, ami pár éve még tabu volt jobb körökben, ideértve, hogy ne engedjenek be akárkit az országba, a közszolgáltatásoknál részesüljenek előnyben mindazok, akik ott születtek, szorítsák vissza a bűnözést és el az olyan nemzetközi szervezetektől, mint az EU és az ENSZ.
Megint felsült az Osztrák Szabadságpárt volt vezére, ezúttal azért, mert büntetőeljárást akart a lap több munkatársa ellen, miután azok nyilvánosságra hozták az Ibizán készült titkos videót Strachéről. A müncheni ügyészség szerint azonban kiemelkedő közérdek volt, hogy a nagyközönség megismerje a felvételt, hiszen az igen súlyos dolgokat tartalmazott. A szerkesztők pedig nem csináltak semmi olyasmit, amiért felelősségre kellene vonni őket. Mint emlékezetes, a filmen az akkori alkancellár azt ígérte egy feltételezett orosz milliárdosnőnek, hogy az állami megbízásokat kap, ha segíti az FPÖ kampányát, továbbá kijelentette, hogy Ausztriában olyan médiaviszonyokat kell teremteni, mint amilyenek Magyarországon vannak. A politikus már az Ibizagate kirobbanásának napján kénytelen volt lemondani. Megbukott a koalíció, új választások jöttek.
A bajor vádhatóság az indoklásban kifejtette, hogy alapvetően büntetendő, ha valaki illegálisan készült felvételt tesz közzé. Ám itt most az a döntő, hogy egy demokratikus jogállamban a sajtó- és véleményszabadság különösen fontos, így felülírt minden mást, hogy a nagyközönség megismerhesse, milyen komoly jogsértésekre volna hajlandó az osztrák vezető. Strachénak az az érve is megbukott, hogy a legszemélyesebb szférája sérült. Közben Ausztriában arra jutott a rendőrség különbizottsága, hogy a csapdát nem bűnszövetkezetek vagy külföldi titkosszolgálatok állították.
Az Orbán-kormány az önkormányzati választásokon elszenvedett vereség után maga akarja eldönteni, kiből lehet színházigazgató a városokban. Az elképzelés értelmében a jog az emberi erőforrások miniszterét illetné meg, azaz még inkább központosítanák a kultúra támogatását, hiszen eddig a kinevezésekről az érintett települések határozhattak. A javaslat akár már a jövő héten az Országgyűlés elé kerülhet, bár a szövegen még módosíthatnak.
Egy civil szervezet szerint jelenleg épp olyan állapotok uralkodnak a magyar határ szerb oldalán, mint 4 éve, a válság tetőpontján. Több százan sátoroznak rettenetes körülmények közepette az erdőben, hogy bejussanak magyar területre, onnan pedig továbbmenjenek nyugatra. Vonatkozik ez Zombor, Szabadka és Horgos környékére is. Sőt, akadt, aki megpróbált átkelni a Tiszán. Pedig a szerb hatóságok szerint még van 1600 hely a táborokban, ahol jelenleg összesen 4400-an várakoznak. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága azt közölte, hogy az idén 27 ezer migránst regisztráltak Szerbiában, kétszer annyit, mint tavaly. Horvátországban és a Boszniában szintén sok ezer menedékkérő gyűlt össze.
Egy román liberális EP-képviselő úgy gondolja, hogy az egész EU fordítva ül a lovon a következő hosszú távú költségvetés kapcsán, mert szó sincs arról, hogy a gazdag Nyugat segítené a szegényebb keleti szomszédokat, akiknek jól jön a brüsszeli anyagi támogatás, illetve a nettó befizetők jóindulata. Ugyanezek a körök hálátlannak írják le Orbánt és Kaczynski, mivel azok euroszkeptikus nézeteket hangoztatnak. Csakhogy – állítja a Clotilde Armand, a Megújítjuk Európát-frakció tagja – a pénzek igazából ellenkező irányban áramlanak.
A csatlakozási folyamat során a volt szocialista államok belementek, hogy megnyissák piacaikat a nyugati cégek előtt. Cserében az unió vállalta, hogy alapjai segítségével megújulhat a keleti infrastruktúra. Özönlött a tőke, a Nyugat nagy részt szakított ki magának az új tagok gazdaságaiban. De épp ezért ő a nagy nyertes, mert a szubvenciók összege igazából sehol sincs ahhoz képest, amennyi profitot ezek a nyugati beruházások fialnak gazdáiknak. A V4-ek 2010-16 között GDP-jük 2-4 szálékának megfelelő összeget kaptak Brüsszelből. Ám közben a bruttó hazai termék 4-8 százalékával egyenlő tőke távozott ezekből az országokból. A nyugati vállalkozások nagy hasznot húznak az unió finanszírozta közbeszerezésekből is a térségben.
A gazdagság keletről áramlik nyugatra, megfigyelhető ez az agyelszíváson is. Ez persze nem merül fel a költségvetésről folyó tárgyalásokon. Az uniós alapok nem ellensúlyozzák, hogy évente elmegy a román orvosok 10 százaléka. Szóval a büdzsé kapcsán a makrogazdasági összképet kellene megnézni ahhoz, hogy kiderüljön, ki az igazi nyertes. És amikor a populisták a nemzeti hatáskör visszaállítása mellett ágálnak, különösen veszélyes, hogy egyes vezető politikusok azt hangoztatják: vissza akarják kapni a pénzüket. A felzárkózási politikai nem jótékonysági intézmény. Itt az ideje, hogy a Nyugat végre megmondja a saját választóinak, országai mennyit profitáltak a keleti nyitásból.