úszás;

2019-12-07 20:52:34

Hosszú történelmi aranya, Szabó ezüstérmes az úszó Eb-n

20. Eb-aranyával már ő áll a magyar az összesített örökrangsor élén.

Hosszú Katinka történelmi aranyérmet szerzett a Glasgow-ban zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon, amelynek szombati versenynapján 200 méter vegyesen sem talált legyőzőre. Ebben a számban Jakabos Zsuzsanna negyedikként zárt, míg Szabó Szebasztián második lett 50 méter pillangón.

Hosszú a délelőtti előfutamban nem erőltette meg magát, 2:09.12 perces idővel nyerte futamát, míg Jakabos 2:09.42-vel érintette a falat, így összesítésben a harmadik és az ötödik pozíciót szerezték meg.

A döntőben a pillangó után Hosszú csak ötödiknek fordult, de nagyszerű kidelfinezés után háton már elsőnek jött fel a víz alól, a mellre pedig fél testhossz előnnyel indult el. Az utolsó 50 méteren már egyértelmű volt, hogy gyorson nem fogják utolérni.

A háromszoros olimpiai bajnok 2:04.68 perces idővel védte meg címét, míg a szám másik magyar döntőse, Jakabos Zsuzsanna 2:07.62 perccel a negyedik lett.

A 30 éves Hosszú 400 és 100 vegyesen, valamint 200 méter pillangón aratott sikere után a negyedik aranyát nyerte Glasgow-ban, ezzel pályafutása 20. elsőségét gyűjtötte be a 25 méteres kontinensviadalokon, amivel - az egyéni eredményeket figyelembe véve - megelőzte Cseh Lászlót az összesített örökrangsor élén.

Hosszú 200 méter vegyesen 2013. július 27. óta őrzi veretlenségét, legutóbb 2012-ben az isztambuli rövidpályás-világbajnokságon nem nyert - akkor második lett a kínai Je Si-ven mögött -, sikersorozata a barcelonai nagymedencés vb óta töretlen. A mostani volt a 66. diadala vb-n, Eb-n, olimpián és világkupa-sorozatban. Az abszolút csúcsot a német Thomas Rupprath tartja, akinek 17 egyéni sikere mellett 9 váltóaranya is van.

"Nagyon rossz volt ez a döntő, sok fordulót elhibáztam és vizet is nyeltem, ami rendkívül amatőr dolog. Nem volt összeszedett úszás, nekem valahogy sokkal jobban megy akkor, amikor tudom, hogy erős a mezőny és oda kell figyelnem. Sejtettem, hogy nem lesz nagy küzdelem a végén és emiatt talán egy kicsit +hátradőltem+. Szerettem volna 2:04 alatt úszni, ez viszont messze van attól. Arra azért büszke vagyok, hogy egy ilyen úszás is egy magabiztos arannyal jár" - nyilatkozta az MTI-nek Hosszú.

Összegezve Eb-szereplését elmondta, négyből négy győzelmet aratni jó dolog, de mindig van mit tanulni, amiből előre tud lépni, ugyanakkor egyre nehezebb bekerülnie az "élet-halál zónába".

Hosszú nem sokkal az Eb előtt szakított edzőjével, Petrov Árpáddal, így Glasgow-ban a maga ura volt: "Egyre magabiztosabb vagyok, tudom, hogy mire van szükségem, a verseny előtt ki tudom magamnak találni a taktikát és figyelek rá, hogy betartsam. Ez mindenképp egy jó kezdés volt, de hosszú hónapok állnak előttem Tokió előtt."

Jakabos Zsuzsanna arról beszélt, hogy nagyon boldog az időeredménye miatt, hiszen ilyesmi volt a terve és a negyedik hellyel is elégedett.

"Jobban sikerült ez az Eb, mint vártam, június óta folyamatosan versenyzek, emiatt van bennem egy kis fáradtság, de szinte már annyira belejöttem, hogy ha kell, bármikor úszom még egyet" - fogalmazott Jakabos, aki 400 méter vegyesen ezüst-, 200 méter pillangón pedig bronzérmet nyert Glasgow-ban.

A nap másik magyar érdekeltségű döntőjében Szabó Szebasztián 50 méter pillangón bizonyíthatott. A 23 éves versenyző - aki két évvel ezelőtt Koppenhágában még szerb színekben volt bronzérmes ebben a számban - az elődöntőből a harmadik idővel kvalifikálta magát a fináléba, ahol tökéletesen kapta el a rajtot (reakcióideje 58 századmásodperc volt) és 22.35-ös idővel másodiknak érintette a falat.

"A száz után csalódott voltam, nem is tudtam, mire fogjam a dolgot, betegségre, vagy hogy nem tudtam úgy odaállni. Szerencsére úszásról úszásra jobban ment a dolog, délelőtt még csak a továbbjutás volt a lényeg és így estére rendben lett minden" - nyilatkozta az MTI-nek Szabó, aki a világkupa-sorozatban többször is jobb időket ment.

"Az idővel nem vagyok elégedett, ugyanis két héttel ezelőtt Londonban 22.13-at úsztam, aminél alapvetően most szerettünk volna jobbat. Ha minden rendben lett volna velem, akkor csalódott lennék, hiszen az aranyért jöttem, de a körülmények tükrében örülök annak, hogy tudtam hozni egy érmet."

Szabó pályafutása első érmét szerezte magyar színekben világversenyen. Övé a magyar küldöttség kilencedik érme: Hosszú Katinka négy számban (400, 200, 100 vegyes, 200 pillangó) diadalmaskodott, Jakabos Zsuzsanna 400 vegyesen második, 200 pillangón harmadik lett, Késely Ajna 800 gyorson lépett fel a dobogó második fokára, míg Lobanovszkij Maxim 50 méter gyorson végzett harmadikként.

Németh Nándor a 100 méter gyors elődöntőjében lépett rajtkőre, s 46.91-es egyéni csúccsal csapott célba, de nyolc századdal kicsúszott a döntős mezőnyből, és kilencedik lett.