Valóban aljas játszmák

Miklós napra, a gyermekek Mikulás-várásának napjára időzítette Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár Aljas játszmák a gyermekvédelemben című cikkét a Mandiner. Az államtitkári cikk címével, írásának utolsó két mondatával egyetértek. „A gyermekek jövőjével játszani nem szakmai vagy politikai tévedés. Sokkal inkább aljasság.” Írása lényegével, érvelésével – Fótra vonatkozó bekezdéseivel különösen – nem tudok azonosulni.

A gyermekek sorsának alakulása a felnőttek felelőssége. Elsősorban a szülőké, a családoké. Tény, hogy sok család nem tudja biztosítani a gyermekek fejlődésének feltételeit. Az esetek többségében nem arról van szó, hogy nem akarnak gondoskodni a gyermekekről – ilyen is van sajnos, ennél rosszabb helyzet is, de ezek büntetőjogi esetek –, hanem arról: nem tudnak. Az állam felelőssége e gond megoldásában a család anyagi segítése. De az Orbán-kormány 2010 óta a nehéz körülmények között – szegénységben – élő családok gyermekeinek nem segít.

Ha a GDP-arányos családpolitikai költségvetési számokat nézzük 2010-18 között, s ezt reálértékben értelmezzük, akkor az adatok azt mutatják, hogy az Orbán-kormány minden propagandanyilatkozattal ellentétben csökkentette a családpolitikai ráfordításokat. Az Állami Számvevőszék adatai alapján 2010-ben 3,5 százalékos volt ez az arány, 2018-ban 4,8 százalék, az éves átlagos emelkedése 0,16 százalék. Miközben ebben az időszakban az infláció éves átlagos növekedése 3 százalék körüli volt, az időszakban összesen mintegy 25 százalék.

A családokat segítő legfontosabb gyermeknevelési támogatás a családi pótlék, mely a gyermekek után alanyi jogon jár. Ennek összege azonban 2008 óta nem emelkedett. Nem kell közgazdásznak lenni ahhoz, hogy lássuk, mit ér a tizenegy évvel ezelőtti támogatás összege ma.

Tény, hogy miközben a családi pótlék, és az egyéb pénzbeni támogatások nagysága nem változott 2010 óta, az adó és járulékváltozások jelentős nagyságrendben növekedtek. Azonban még az Állami Számvevőszék elemzése is azt állapította meg, hogy ezek jellemzően a kedvezőbb jövedelmi helyzetben lévő családokat érték el. Számtalan vizsgálat, elemzés mutatta ki, hogy pont azok, akiknek a gyermekneveléshez anyagi segítségre lenne szükségük, ezekkel a lehetőséggel nem tudnak élni. A kormány számos családsegítőnek szánt intézkedése ellenére a gyermekes családok esetében a szegénységi arány nem változott. A jövedelem-közép 60 százalékánál kevesebb jövedelemmel rendelkező, gyermekes háztartásokban élők aránya ma is, mint 2010-ben 12 százalék.

A szakemberek azt is bizonyítják, hogy az állami segítségnek nemcsak szakmai szempontból kedvezőbb formája a vér szerinti családok anyagi segítése, hanem költség-szemléletű megközelítés alapján is. Magyarán: ez az olcsóbb. Nyilván az anyagi segítséget ki kell egészíteni egyéb segítség-formákkal is. Családgondozás, bölcsődei-óvodai-iskolai szociális munka, az ottani ellátások sokfélesége, egyéb szociális terepmunka, felnőttképzés, munkahelyteremtés, a civil és egyházi szociális aktivitás támogatása, a gazdálkodó szervezetek társadalmi felelősség-vállalási programjainak állami ösztönzőkkel való moderálása – e program minden elemének a gyermekek vér szerinti családban tartása a célja.

Vannak elkerülhetetlen esetek, amikor egy gyermeket ki kell emelni a családjából, gondozási-nevelési környezetéből. Véletlen tragédiáktól – szülők elhalálozása – a gyermekek ellen elkövetett bűncselekményekig – pl. szexuális bántalmazás – terjed az okok sokasága. Értelemszerű ezekben az esetekben az állami felelősség. A családi kötelékből való kiemelés jogilag definiált folyamat, ám a gyermek sorsának további alakulása, elhelyezése, gondozási-nevelési feltételeinek biztosítása már sokkal inkább szakmai kérdés.

A kérdés az, hogy az állam a közösség forrásaiból – az adóbevételekből (!) – mennyit fordít a lehetetlen helyzetbe került gyermekek új életlehetőségeinek biztosítására. Például a nevelőszülői családok képzésére, munkájuk anyagi elismerésére, szakmai támogatásukra, a gyermekvédelemben dolgozó szakemberek képzésre, továbbképzésére, szakmai segítésére, anyagi megbecsülésére, a gyermekeknek megfelelő gondozási-nevelési környezet biztosítására, fejlesztésére, az óvodai-iskolai környezet szakmai felkészítésére, támogatására, szakmai protokollok kidolgozására, a segítséget jelentő és biztosító ellenőrzés és értékelés rendszerének kidolgozására.

A közvetlenül a gyermekekkel foglalkozó szakemberekkel találkozva, őket hallgatva azonban komor, már-már tragikus kép rajzolódik ki. Aki ismeri a gyermekvédelem valóságát, tudja: a rendszer a benne dolgozó szakemberek lelkiismeretes, áldozatokat is vállaló munkája révén őrzi működőképességét. Még egy darabig.

Ami Fülöp Attila Fótot érintő megjegyzéseit illeti, azzal kapcsolatban csak egy kérdés vetődik fel. Ha a fóti gyermekek és a fóti ingatlan sorsával szakmailag minden rendben van, mi az oka annak, hogy a kormány titkosította az ezzel kapcsolatos dokumentumokat?

A gyermekek jövőjével játszani nem szakmai vagy politikai tévedés. Sokkal inkább aljasság. Kérem, tisztelt államtitkár úr, ezt a gondolatát ossza meg Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár kollégájával, és kezdeményezze Kásler Miklós miniszter úrnál, hogy ezt a mondatot a minisztérium bejárati kapuja fölé csupa nagybetűvel írják ki.

A szerző pedagógus