Homályos megvilágosodás

A nagy megvilágosodások idejét éljük. A kormány képviselői a jelek szerint rá tudnak ébredni, hogy az otthonápolást segíteni szükséges, hogy valamennyi 18 év alatti SMA-ban (azaz gerincvelői eredetű izomsorvadásban) szenvedő gyermeknek hozzá kell jutnia a kezeléshez, és hogy a klímaváltozással is foglalkozni kell.

Azt gondoltam, hogy a szociális ügyekért felelős államtitkár is eljutott ide. A Mandiner.hu vendégszerzőjeként írt a gyermekvédelem feladatáról, fontosságáról. Azzal indította mondandóját, hogy: „Gyermekek életéről, a gyermekvédelemről illik úgy beszélni, hogy a megszólaló tisztában van a mögöttes gyermek és ifjú sorsok összetettségével, érzékenységével, traumákkal teli világával.” Azt gondoltam, valóban így látja.

Az államtitkár arról is írt, hogy a gyermekvédelmi ellátásban élő kb. 23 ezer gyermek nem kapta meg a vér szerinti családjában azt a biztonságot, a kötődést, amely az országban élő több millió gyermeknek megadatott. A gyermekvédelem lényege tehát az, hogy „ezek a gyermekek újra találjanak kapaszkodót. Újra higgyenek. Újra bízzanak másokban. És leginkább magukban.” A gyermekvédelem "azt a célt kell, hogy szolgálja, hogy onnan kikerülve legyen jövője az átmenetileg a közösség – állami, önkormányzati, egyházi, civil intézmények – segítségére szoruló fiatalnak.”

Eddig tartott a reménykedésem, mert amiket ezek után ír, az bizony homlokegyenest más, mint a valóság. Mondjuk már ki, hogy a hatalmas összegbe került roadshow, a „Befogadlak Nevelőszülői Program” egyáltalán nem járt olyan nagy sikerrel, mint amit erről állít! A résztvevők „nagy” száma nem a leendő nevelőszülőkből adódott, hanem a már ezt a feladatot végzőkből és a szakszolgálatok kivezényelt dolgozóiból. Az is feltételezhető – mert adat semmire sincs –, hogy nem ugrott meg lényegesen a nevelőszülőknek jelentkezők száma.

De miért is ugrana meg? A nevelőszülővé válásnak az előírt orvosi, pszichológiai kikötéseken túl egyéb feltételei is vannak: „A gondozott gyermek elhelyezésére száraz, világos, jól fűthető lakás alkalmas. Biztosítani kell a nevelőszülők és a gyermekek külön szobában való elhelyezését, ahol a gyermekek személyes élettere legalább 6 négyzetméter legyen. A lakásnak a mindennapi életvitelhez szükséges bútorokkal, berendezési tárgyakkal, eszközökkel felszereltnek kell lennie. Egy szobában legfeljebb 4 gyermek helyezhető el.” Vagyis ezeknek a feltételeknek a biztosítására a nevelőszülő nem kap címkézett pénzt. Pedig ahol 3-4-5 gyerek él, ott az amortizáció meglehetősen gyakori.

„A nevelési díj a gyermek, fiatal felnőtt élelmezésére, ruházkodására, tankönyvére, tanszerére, a tanulmányai végzéséhez és munkavégzéséhez szükséges egyéb eszközökre, a gyermek, fiatal felnőtt költőpénzére, egészségügyi ellátására fordítható a nevelőszülőt megillető családi pótlékkal együtt.” (Jelenleg a nevelési díj a nyugdíjminimum 120 százaléka, azaz 34.200 forint, a családi pótlék 14.800, a zsebpénz: életkortól függően minimum 1425-5130 forint.) „A nevelőszülő a nevelési díj mellett külön ellátmányban is részesül a gyermek, fiatal felnőtt élelmezésének és a lakásfenntartás költségeinek kiegészítésére.” (Jelenleg: 8550 forint.)

Az összesen mintegy 60 ezer forintból természetesen meg kell oldani például a gyermek szállítását a kapcsolattartásra, a szükséges egészségügyi külön ellátásokat (pl. orvos, pszichológus), a tanítási különórákat, a hobbi, szórakozás költségeit.

A foglalkoztatási jogviszonyából eredően a nevelőszülő az elvégzendő munkáért (gyermeknevelés plusz dokumentálás) a minimálbér 30 százalékát kapja, ami az idén 44700 forint.

Mindamellett, hogy vitathatatlan: a gyermek számára a család a legjobb hely a felnevelkedésre, s hogy a nevelőszülői ellátás erre a legszerencsésebb ellátási forma a saját családjukból valamilyen okból kikerül gyermekek számára, el kellene ismerni, hogy a mindenkori kormányok számára az olcsóság az elsődleges szempont. Tény ugyanakkor, hogy a fentiek alapján nem lehet bővíteni, fejleszteni a nevelőszülői ellátást, ugyanakkor erősen sántít az a törekvés, mely szerint „a nagy, személytelen épületek helyett kis létszámú, korszerű otthonokban élhessenek” az állam gondoskodására kényszerülő gyermekek.

Meggyőződésem, hogy a terület hiányzó társadalmi elfogadottsága nem segíti, és nem erősíti az itt elvégzett munka megbecsültségét – ahogyan az állam által biztosítandó eszközök és figyelem hiánya sem.

Ami pedig Fótot illeti, az államtitkár úgy nyilatkozik róla, hogy talán a tájékán sem járt soha, ellentéteben azokkal az – általuk „hisztizőnek” minősített – politikusokkal, akik személyesen tájékozódtak a gyermekek helyzetéről. S bár valóban csak 50-60 gyermek ellátását végzik ott a kollégák közel három éve a legnagyobb bizonytalanságban, azért ezeket a gyerekeket is megilletné a menedék, a kapaszkodó, hiszen egyikük sem „jókedvéből, nem önszántából, és nem is érdemei híján került oda”.

A gyermekek elhelyezéséről jelenleg még valóban nem a kormány, nem a minisztérium dönt, ám tudható, hogy a „szakértői bizottságok és a gyámhatóságok” kiüresítést célzó intézkedések kárvallottjai a gyermekek. Ők azok, akiknek esetében megszüntették a speciális ellátást, akiket egy év elteltével visszahelyeztek eredeti gondozási helyükre, bár speciális szükségleteik nyilvánvalók. S ha összetűzésbe kerülnek a törvényekkel vagy szűkebb környezetükkel, akkor ők a hibásak?

Egyetértek az államtitkár úrral: „A gyermekek jövőjével játszani nem szakmai vagy politikai tévedés. Sokkal inkább aljasság.”

A szerző gyermekvédelmi szakember