pénzbírság;Kövér László;ellenzéki tiltakozás;

2019-12-10 09:13:07

Kiderült, hogy mennyit ér Kövér szigora a Parlamentben

Szél Bernadett a legtöbbször, Tordai Bence a legtöbbre büntetett képviselő, mióta Kövér László házelnöksége alatt bevezették a pénzbírságot.

Mérlegre tette a 24.hu Kövér László szigorát: összegezték, hogy kit, hányszor és mennyire büntettek az Országgyűlésben azóta, hogy pénzbírságot lehet kiszabni a képviselőkre.

A portál közérdekű adatigénylést kért és kapott az Országgyűlés Hivatalától, így tájékozódtak: összesítésük szerint 2013-a bevezetése óta összesen 153-szor alkalmaztak pénzbírságot a Parlamentben, és eddig összesen 72 millió forintra büntették a képviselőket. Hét büntetésével a korábban LMP-s, most független Szél Bernadett vezeti a legtöbbször szankcionált parlamenti képviselők rangsorát, őt mintegy 2 millió forintra bírságolták. A a kormányoldal által provokátornak tekintett Tordai Bence csak három bírságot kapott, de ez több mint 2,5 milliós pénzlevonást jelentett.

Büntetéssel fogják be az ellenzék száját

Mint a portál rámutat, hogy mióta (vagyis kilenc éve) Kövér László az Országgyűlés elnöke, működését rendpárti intézkedések sora szegélyezi. Ezek egyike a 2013 óta kiszabható pénzbüntetés. A tiszteletdíj csökkentése a parlament rendjét és méltóságát hivatott fenntartani a házelnöki érvelés szerint. Az egyre szigorúbb büntetésekre pedig azért van szükség, hogy kordában tartsák az elszabaduló ellenzéket.

Más szemszögből azonban a pénzbüntetésekben materializálódó szigor a szólásszabadság megcsorbítását szolgáló eszköz, évek óta tartó növekedése emiatt is aggasztó. Ráadásul egy új törvényjavaslat, amelyről kedden szavaz a parlament, a jelenleginél is jóval keményebb büntetéseket helyez kilátásba. 

 Amikor a lap arról érdeklődött, mi lesz azzal a pénzzel, amit a tiszteletdíjak csökkentésével megtakarítanak, a parlamenti sajtóiroda azt válaszolta: az összeg az Országgyűlés Hivatalának költségvetésében maradványként szerepel. Ugyanakkor több megbüntetett ellenzéki képviselő is arról beszélt, hogy a 2013 elején bevezetett büntetési gyakorlat időközben némileg változott. Az elején sárga csekket adtak egyikük szerint, azaz nem automatikusan csökkentették a tiszteletdíjat, hanem azt várták, hogy a képviselő fizesse be a büntetést. Ezen azonban hamar módosították, és levonták a tiszteletdíjból a kiszabott büntetést. 

Táblája van, sípol? Mehet a bírság

A házvezetés büntetést kezdeményezett, ha egy képviselő: 

• sípolt,

• bemutatott,

• szirénázott,

• megafonba beszélt,

• táblát vagy molinót emelt a magasba,

• esetleg papírokat szórt szét a teremben,

• de volt, akit antiszemita kifejezésért büntettek meg,

• és büntetés járt az elnöki emelvény elfoglalásáért is.

Összesítésünkből az is kiderül, hogy a büntetés összege milyen komoly mértékben nőtt meg az évek alatt:

• az első bírság 131 ezer forintról szólt,

• az idén szabtak ki 1 millió 780 ezer forintos büntetést is. 

A szinte csak ellenzéki képviselőket sújtó pénzmegvonás a gyakorlatban azt jelenti, hogy a bírságolt politikusoknak nem fizetik ki a tiszteletdíja egészét, csak azt, ami a büntetés levonása után marad. Emiatt több képviselő is pereskedik Strasbourgban.

Ugyanakkor bármekkora legyen is a büntetés, a képviselőknek a minimálbért mindenképp kézhez kell kapniuk.