baleset;MÁV;

2019-12-10 11:17:35

Idén 21 halálos baleset történt a vasúti átjárókban

Minden esetben a közlekedők figyelmetlensége, a KRESZ előírásainak megszegése áll a háttérben.

Az előző évhez képest idén összességében kevesebb baleset történt a vasúti átjárókban, sajnos azonban több volt köztük a halálos kimenetelű – közölte a MÁV.

Mint írták, december elejéig a vasúti átjárókban 2018 hasonló időszakához képest 16 százalékkal kevesebb, 69 baleset történt. Azonban 21 halálos kimenetelű volt, 12 súlyos, 6 könnyű személyi sérüléssel, 30 eset pedig anyagi kárral végződött, míg tavaly 82 esetből 18 volt halálos, 12 súlyos, 13 könnyű sérüléssel, 39 pedig anyagi kárral járt. Idén eddig 8 gyalogos lépett figyelmetlenül vonat elé, 5 kerékpáros, 2 motorkerékpáros, 45 személygépkocsi, 4 tehergépkocsi és 3 munkagép nem állt meg időben és ütközött ezért vasúti járművel.

Az útátjárós balesetek hátterében minden esetben a közlekedők figyelmetlensége, a KRESZ előírásainak megszegése áll. A baleseteket szinte kivétel nélkül az okozta, hogy az autósok, gyalogosok vagy kerékpárosok túlbecsülték saját képességeiket, megpróbáltak még a vonat előtt átérni, esetleg egy pillanatra kihagyott a figyelmük. Az okok között szerepel még a gyorshajtás, az agresszív vezetési stílus, a vasúti fényjelző tilos jelzésének figyelmen kívül hagyása, a vezetés közbeni telefonálás is. Gyakran tapasztalható, hogy a gépkocsivezetők nem néznek körül a sínekre hajtás előtt, nem törődnek azzal, hogy a szabályok az átjáró »fokozott óvatossággal« történő megközelítésére intik a közlekedőket” – olvasható a közleményben.