XIII. kerület;Momentum;

Saját jelöltet indít a Momentum a XIII. kerületben

Polyák Krisztinát indítja a Momentum a Kerpel-Fronius Gábor lemondása miatt megüresedett XIII. kerületi, időközi voksoláson.

A Momentum egykori főpolgármester-jelöltje azért mondott le az október 13-án elnyert mandátumáról, mert Karácsony Gergely felkérésére főpolgármester-helyettesként dolgozik tovább. Polyákot egyelőre csak a Momentum támogatja, az is elképzelhető, hogy a kerületet hosszú évek óta irányító Tóth József és a szocialisták külön aspiránst indítanak. Kerpel-Fronius kedden ugyanis arról írt, hogy Tóth József nyomást gyakorolt rá, hogy adja át a jelölés jogát a szocialistáknak.

A kerületben a korábbi megállapodás szerint egy körzet járt a közös indulásban a Momentumnak, és szintén egy a DK-nak, Tóth most ezt a Momentumos körzetet venné vissza. Kerpel-Fronius átadta a jelölés jogát, ám a döntését később felülbírálta a Momentum elnöksége, szerintük ugyanis az ellenzéki együttműködés logikájából következik, hogy az adott szervezetnél marad a jelölés joga. Kerpel-Fronius a jelöltjük bemutató sajtótájékoztatóján azt mondta, szeretné, ha összellenzéki támogatottsággal bírna aspiránsuk.