kongresszus;Donald Trump;impeachment;

2019-12-10 16:20:58

Hatalommal való visszaélés és a törvényhozás akadályozása miatt vádat emelnek Trump ellen

Ha csak egy vádpontot is elfogad a demokrata többségű Képviselőház, az maga az impeachment.

Hatalommal való visszaélés és a törvényhozás akadályozása miatt fognak vádat emelni Donald Trump ellen. A Képviselőház demokrata párti vezetői által ismertetett vádpontokról az alsóház jogi bizottságában még ezen a héten szavaznak, aminek eredménye az ellenzéki többség miatt előre garantálható. Ezt követően a plenáris ülésnek kell döntenie. Ez is valószínű, bár elképzelhető, hogy lesznek a novemberi választási esélyeikre gondolva kiszavazó demokrata párti képviselők.

A bejelentés rövid és komor hangvételű volt. Nancy Pelosi házelnök, Jerrold Nadler, a jogi és Adam Schiff, a hírszerzési bizottság elnöke azzal indokolta a lépést, hogy Trump saját érdekét az országé elé helyezte: a 2020-as választás előtt idegen hatalmakhoz fordult segítségért, ami alkotmánysértés és veszélyezteti az amerikai demokráciát. Az Egyesült Államok 243 éves történetében Trump lenne a harmadik elnök, aki ellen vádat emelnek.