Az elveszett függetlenség

Varga Judit igazságügyért felelős miniszter 2019. október 31-én jelentette be, hogy nem lesznek közigazgatási bíróságok. Bár egy pillanatra úgy tűnhetett, hogy a kormány tanult az önkormányzati választáson elszenvedett súlyos vereségből, mégis naivitás lett volna azt gondolni, hogy bármiféle változásra képesek. Nem is kellett sokat várni arra, hogy a Fidesz folytassa a bírósági függetlenség lerombolását. Alig két héttel Varga Judit bejelentése után a kormány benyújtott egy törvényjavaslatot, amely számos ponton csorbítja a bíróságok függetlenségét.
A kedden elfogadott törvény szerint az Alkotmánybíróság tagjait kérésükre a köztársasági elnök a Kúria bírójává nevezi ki, a kérést a köztársasági elnök nem tagadhatja meg. Ez azt jelenti, hogy saját kérésére bármelyik alkotmánybíró a Kúria bírója lehet. Ráadásul, ha akár csak egy évig is az Alkotmánybíróság tagja volt, úgy már a jogszabály által megkövetelt tapasztalattal is rendelkezik. Így a fideszes többség már a legfelsőbb bírói fórumnak számító Kúriát is a saját embereivel töltheti fel. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján egyértelmű, hogy a politikai testületként működő Alkotmánybíróság rendre kiszolgálja a kormánytöbbség érdekeit. Ez látható volt a CEU esetében vagy a választás alatt tárgyalt ügyekben.
Most ezek az emberek kerülhetnek kontroll nélkül a Kúria tanácsaiba bármikor, ha mandátumuk megszűnik. Így tehát a kétharmados többség kezébe kerül annak a lehetősége, hogy tetszés szerint politikai kinevezettekkel töltse fel a Kúriát, és adja annak elnökét. A kinevezettek által hozott minden döntés kötelező lesz az alsóbb szintű bíróságok számára, a törvény által bevezetett precedensrendszer miatt. Így a kormány már nemcsak az általuk kötelezően követendőként meghatározott jogszabályi indokolásokkal, hanem a politikai kinevezetteken keresztül is kényszerítheti az alsóbb szintű bíróságokat, hogy azt tegyék, amit a kormány akar.
Ráadásul a jövőben közhatalmi szervek is fordulhatnak majd az Alkotmánybírósághoz, ha úgy látják, hogy a közhatalmi szervként megsértették az alapvető emberi jogaikat. Ez több szempontból is nonszensz. Egyrészt egy közhatalmi szervnek fogalmilag nem lehet alapvető emberi joga, nem lévén ember, ráadásul kötelezettségük is lenne, hogy ezeket az alapvető emberi jogokat biztosítsák. A törvény azonban lehetőséget ad arra, hogy az állam a saját mulasztásait az állampolgárok ellen fordítsa, és a saját mulasztását az állampolgárokon „verje le”. Ez például azzal járhat, hogy az adóhivatal a saját, adófizetési kötelezettséget megállapító határozatát akár az Alkotmánybíróság előtt is megvédheti, és elérheti, hogy a jogszerűtlenül beszedett adót ne, vagy csak évekkel később kelljen visszafizetnie. Tette mindezt az a kormány, amely elvette a magyaroktól az általános lehetőségét annak, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulhassanak. 
A helyzet tehát világos. Orbán Viktor rendszerépítésének a lényege, hogy senki és semmi nem maradhat az országban, aki vagy ami tőle függetlenül működhet, dönthet, vagy akár csak létezhet. Márpedig a civilek elleni fellépések, az államigazgatás, az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék elfoglalása után már csak a bíróságok és az ellenzék maradt. Utóbbit épp a szájkosár törvénnyel akarják elhallgattatni. A független igazságszolgáltatást pedig Handó Tünde bukása után ezzel az alattomos, ám annál biztosabb megoldással akarják térdre kényszeríteni. Orbán a politikai pribékjeit először „bezsilipeli” alkotmánybírónak a parlamenti kétharmad döntésével, onnan aztán a Kúria elnökének és tanácselnökeinek, akik ott jogegységi döntéssel fogják megregulázni az ítélkező bírókat. És ha a rendszer még így sem lenne képes az állammal (azaz a Fidesszel) szemben a megfelelő döntéseket meghozni, majd jön az Alkotmánybíróság, és helyreteszi a dolgokat. Legyen az egy NAV döntés, vagy akár egy választási szervnek az ellenzék győzelmét megállapító döntése. 
A kör bezárult. Így aztán nem a bíróságok igazgatásán, hanem magán az ítélkezésen keresztül fog megjelenni az állampárt és vezérének akarata. Szemben a jogállammal, szemben az igazsággal, szemben az ország polgáraival is, ha kell. 
Varga Judit az EU-nak a jogállamiságot az uniós támogatásokkal összekötő kezdeményezésére az alábbiakat reagálta: „A jogállamisággal kapcsolatos aggodalmak kifejezésekor sokkal nagyobb tisztelettel kellene lenni a tagállamok sajátosságaira, ahelyett, hogy egy mesterséges, általános keretet próbálnának meg ráhúzni.” Ezek alapján nálunk, Magyarországon a jogállam  úgy néz ki, hogy a jog az állam, az állam pedig a Vezér. Nekünk ez a nemzeti sajátosságunk, és aki ezt meg meri kérdőjelezni, vagy nem akarja önként és dalolva finanszírozni, az keresztényellenes, áruló, migránssimogató, sorosista, bolsevik összeesküvő. 
Sajnos honfitársaink többségét ez a kérdés nem érdekli. Mire érdekelni fogja, mert már személyesen vele szemben fogják alkalmazni a törvényt, késő lehet, legalábbis a békés megoldáshoz. Talán 2022-ben még nem lesz túl késő. A szerző országgyűlési képviselő, frakcióvezető helyettes (MSZP)
Szerző
Dr. Harangozó Tamás

Rohadékok

Egy öregembert követek a körúton, mert úgy megy előre, mint egy páncélos lovag, s közben félhangosan szitkozódik, nézzetek a lábatok elé, rohadékok, ezt hallom tőle félpercenként. S megy neki mindenkinek, aki nem tér ki előle időben. Széles válla van, sportoló lehetett fiatalkorában, most is legyőzhetetlennek hiszi magát. 
Melegítőnadrágot visel, bőrdzsekit és bőrkalapot, a bal kezében méretes sporttáska, olykor azzal is besegít az ellenséggel vívott harcban. 
A Wesselényi utca sarkától kezdem követni, mert érdekelnek a választásai. Idővel ugyanis rájövök, hogy az öreg cowboy nem mindenkinek megy neki. Vannak, akiket ő is kikerül. Azok általában a kutyások. Tán ő is kutyás, vagy az volt, míg a kutyájának ki nem taposta a belét. El tudom képzelni róla, hogy amikor a kutya reklamált a reggeliért, az öreg cowboy a hasára lépett, kuss legyen, rohadék. Kinézem belőle.
Ráadásul ravasz. Mondhatnám alattomosnak is, ugyanis egy hangoskodó társaság egyik szélső tagjának úgy megy neki, hogy előzőleg finom mozdulatot tesz balra, az ütközés során így egészen biztosan összetalálkoznak a vállak. A számítása helyes, a mozdulat beválik, láthatólag nem először csinálja. A bal vállával megy neki a harminc év körüli fiatalembernek, aki az ütközéstől kissé megtántorodik. Nézzetek a lábatok elé, rohadékok, hallom az öreget, aki elégedetten csörtet is tovább, a fejét előre szegezve, harcra készen menetel. 
Váratlanul kíváncsi leszek az arcára, főleg a szemére, a pillantására. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet egy bizonyítottan alattomos ember tekintete. Milyen szemmel néz rá a fiatalokra? Az áldozatai ugyanis fiatalok, ez kiderül tíz perc követés után. Nem tudom, mi lehet a baja velük. Be van gőzölve rájuk. Vagy egyszerűen csak gonosz. Különösen pikkel azokra, akik az okostelefonjukat bújják. Azok rendesen kihúzzák nála a gyufát. Látok a Király utcánál egy fiatal fiút szemből közeledni, meggörnyedve lépdel, a telefonját nézi, fülében fülhallgató, a szemüvege lencséjén kékes fénnyel tükröződik vissza a képernyőn látott művilág. Milyen furcsa, én már előre tudom, hogy mi fog vele történni úgy tíz másodperc múlva. Neki még sejtelme sincs, de én már tudom, hogy a mosoly hamarosan eltűnik az arcáról. 
Öt, négy, három, kettő, egy, az öreg enyhén kilép oldalra, és bumm. Bingó!
A világ akkorát taszít a fiún, hogy kiesik a kezéből a telefonja, szerencsére időben elkapja, de az arcát azért mutatnám: riadt hőkölés, miatököm, aztakurva, ezmegmiafasz, nagyjából ezt látni rajta. Nézz a lábad elé, rohadék, veti oda neki az öreg, mire az csak hebeg. Néha gondolkodni kéne, így szól a cowboy következő utasítása. Nahát, amúgy tényleg. 
Nézem az áldozat arcát, érdekes, mennyire ellenszenves a képe hirtelen. A művilágból kizökkentve találkozunk a valósággal, s még nekünk áll feljebb. Megállok, hogy el ne mulasszam a folytatást, de folytatás nincs. Az öreg cowboy megsarkantyúzza az indulatait, s harcol tovább, az áldozat meg visszatemetkezik a saját világába. Ott nem jön szembe senki.
Szerző
Kácsor Zsolt

Angol keringő

Jó fél éve még úgy látszott, átalakul Nagy-Britannia belpolitikai térképe. A toryk, a Munkáspárt, a Liberális Demokraták, valamint a Brexit párt támogatottsága között olyan csekély volt a különbség, hogy a jelek a hagyományos kétpólusú politika végére utaltak. 
Aztán jött Boris Johnson, akinek kezdettől fogva egyetlen célja volt: új választást kicsikarni. Kezdetben keményvonalas Brexit-pártiként lépett fel, aki akár megállapodás nélkül is faképnél hagyná az Európai Uniót. Ám hamar kiderült, leginkább hazája gazdaságának jövőjét tenné kockára a „hard Brexit” megvalósulása. Így ő is megállapodott az EU-val a kilépés feltételeiről, csak hát ez a csomag a britek és az EU szempontjából is rosszabb volt, mint amit elődje, Theresa May ért el.
Johnsont így túl nagy következetességgel nem lehet vádolni, a közvélemény-kutatások mégis az ő stratégiájának helyességét igazolták, a konzervatívok egy ponton mintegy 15 százalékkal lehagyták a Munkáspártot. Ebben két tényező játszott szerepet. Egyrészt a közvélemény szemében még ellenszenvesebb lett a Johnsonnal folyvást perlekedő parlament, másrészt nem bíznak Jeremy Cobyn munkáspárti vezetőben, különösen azért, mert a Labournak a Brexittel kapcsolatos véleménye is ellentmondásos volt.
Mégis, a választás közeledtével a választók egyre inkább a nagyobb pártok felé fordultak, így a mai voksolás megint a toryk és a Munkáspárt között dől el. Hasonló folyamatok mennek végbe, mint a 2017-es választás előtt: a Labour rohamléptékben közelít a konzervatívokhoz a közvélemény-kutatásokban, így a nagy előny folyamatosan apad. A toryk győzelme ugyan nem forog veszélyben, de egy csekély többség miatt messze nem biztos, hogy az új parlamentben kényelmes többségben lesznek a Johnson-féle megállapodást támogató erők. 
S ha ez így lesz, folytatódik a Brexit végtelen története.
Szerző
Rónay Tamás