Kovács Zoltán;Jean Asselborn;

2019-12-12 07:03:58

Asselborn: A magyar kormány lábbal tapos az uniós szabályokon

A luxemburgi külügyminiszter elmondta: a delegáció bocsánatot kért az ülésteremben, amiért Kovács Zoltán szabályellenesen twitteren végigközvetítette a tanácskozást.

A luxemburgi külügyminiszter visszamenőleg is úgy értékeli, hogy a magyar kormány lábbal tapos az uniós szabályokon, ezt tette még akkor is, amikor két napja az Európa-ügyi miniszterek zárt ajtók mögött vitatták meg a magyar jogállam helyzetét – írja a Politico.

Jean Asselborn hozzátette: tele van a hócipője azzal, hogy Budapest csakis a nemzeti érdekeket hajlandó fontolóra venni. Amúgy elárulta, hogy a magyar delegáció bocsánatot kért az ülésteremben, amiért Kovács Zoltán szabályellenesen twitteren végigközvetítette a tanácskozást.

A portál megjegyzi, hogy itt már olyan szintű ellentétekről van szó, amikor azok sokat ártanak a kétoldalú kapcsolatoknak, ráadásul azzal fenyegetnek, hogy a vita még élesebbé válik. Emellett az egész ügy teljesen képtelen lehetett volna, hiszen az ülésről azért rekesztették ki a nyilvánosságot, nehogy egy tagországot nyilvánosan pellengérre állítsanak. Csakhogy a magyar fél világossá tette, hogy ő más véleményen van. Mindenesetre az ügy nem jön jókor az EU csúcs miatt, ahol nagyfokú bizalom kellene, hogy dűlőre jussanak a következő hosszú távú költségvetésről.

A Le Monde eközben arról ír: a magyar kormány szóvivője nyíltan boszorkányüldözést emlegetett, amikor maró twitter üzenetek egész sorában az ülésteremből kommentálta az Európai Tanács vitáját a magyar jogállamról, miközben a tanácskozás bizalmas jellegű volt. Azt is írta, hogy az egész bohózat, nevetséges, és hogy itt a Soros-kórus szólal meg. A lap azt írja a demokrácia a jelek szerint fontos a Bizottság számára, de úgy néz ki, hogy Magyarország számára nem annyira. A résztvevők azért gyűltek össze, hogy megvitassák a magyar jogállammal kapcsolatos aggályokat, ám a cikk szerint a magyar fél hozzáállását megvilágította, amit Kovács Zoltán jó két órán át küldözgetett szét a nagyvilágba. Az igazságügyi biztos, a belga Didier Reynders úgy értékelte a történteket, hogy valóságos kampány folyt a Bizottság és a tagállamok ellen, mialatt azok a 7-es paragrafus alapján jártak el.

Ursula von der Leyen elfogadta, hogy az európai támogatásokat a jövőben a jogállamiság betartásától tegyék függővé. Az Európai Parlament magyar javaslattevője, a zöld Gwendoline Delbos-Corfield azzal fordult a tagországokhoz, hogy az erre vonatkozó ajánlásokat határidővel ellátva nyújtsák be, mert máskülönben nem történik semmi. A lap ugyanakkor hozzáteszi, hogy a magyar és a lengyel kormány elleni szankciók elrendeléséhez egyhangú döntés kellene, ami kilátástalanná teszi a dolgot.