Az elnök kivár

A francia társadalom is tisztában van azzal, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer hosszabb távon aligha tartható fenn. Az országban az aktív munkavállalók által befizetett járulékból biztosítja az állam az öregségi ellátás kifizetését. A munkáltatóknak ugyanakkor a nyugdíjpénztárakba is fizetniük kell járulékot a munkavállalók után, amelynek elosztását szintén szolidaritási alapon határozzák meg. A rendszer azért bonyolult, mert a 38 kiegészítő pénztár egy része állami, egy része magánkézben van, egyes állami nagyvállalatok pedig önálló nyugdíjpénztárral is rendelkeznek, mint a párizsi tömegközlekedési vállalat vagy a villamos művek.

Azt talán nem is vitatja a franciák többsége, hogy ez a bonyolult és sokszor igazságtalan rendszer átalakításra szorul, hiszen a társadalom folyamatosan öregszik, a születések száma csökken, a lakosság egyötöde 65 év fölötti. Tudvalévő azonban, hogy bármely kormányzat számára rendkívül kockázatos vállalkozás a nyugdíjrendszer átalakítása. Franciaországban ráadásul még ma is erősek a szakszervezetek, amint a mostani, több mint egy hete zajló tüntetések is mutatják.

Szó se róla, Emmanuel Macron bátor döntést hozott, amikor elhatározta, hogy változtat az eddigi állapotokon, jóllehet a nyugdíjreform 2017-es választási kampányának egyik fontos ígérete volt. Ám ez az átalakítás kicsit „macronosra” sikeredett. Hiába zajlott az előkészítő munka már 18 hónapja, a reform legfontosabb rendelkezéseire Edouard Philippe miniszterelnök szerdai bejelentése előtt mindössze 12 órával adta áldását az elnök, így arra a vitatott pontra is, mely szerint a nyugdíjkorhatárt emeljék fel 64 évre. Persze Macron szeret az utolsó pillanatig kivárni, amit a sárgamellényesek fellépése nyomán bejelentett intézkedéscsomag időzítése is mutat.

A francia elnök a reformok embereként lép fel, ami valóban üdvözítő az Európai Unióban, hiszen az EU működéséből épp a kreatív megoldások hiányoznak. Ám néha talán nem ártana több körültekintés, hiszen az átgondolatlan intézkedések romba dönthetik az építményt.