Az „ótvar 20. század” népei

Publikálás dátuma
2019.12.15. 15:13

Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
A monoki Kossuth kúriából származó fotel, egy 320 kilós íróasztal az 1860-as évekből – másfél száz évnyi családtörténet rétegződik Saly Noémi muzeológus, író, irodalom- és Budapest-történész otthonában, ahol Micsoda népek... című új könyvéről beszélgettünk. Témája és helyszíne az a Döbrentei utcai ház, ahol születése óta él.
Nem sok olyan embert ismerek a fővárosban, aki soha életében nem költözött... Itt vagyok én, egy költözéstől mentes Iktioszaurusz a Jurassic Parkból. Ebből a lakásból épeszű ember nem megy el. Gyönyörű a kilátás, Budapest közepén vagyok, de sok a zöld, minden könnyen elérhető busszal és villamossal. Autóm sose volt. Meg olyan hagyományos család volt a miénk, ahol a lányok az anyákat végigkísérték. Nagyanyám a dédivel, anyám a nagymamámmal, én a mamival csináltam végig. Jól érzem, hogy ez a könyv, amely az 1895 és 1947 között itt lakókról szól, „tartozás lerovása” is? Igen. Anyám 1947-ben, 24 évesen találta meg ezt a lakást, egyetlen szobának volt csak mennyezete. Az édesanyjával és a nagymamájával költözött ide, férje, az apám lágerben volt, azt sem lehetett tudni, él-e. Mami így mesélte: kiálltam az erkélyre, és olyan kék volt a Duna, gondoltam, maradok. Építész lányaként, azt hiszem, felismerte a helyben a lehetőséget. 1991-ben jött a hír, hogy meg lehet venni a lakást. Nekünk az összeg 40 százaléka sem volt meg, pedig az is elég lett volna hozzá. Egy keddi napon jött a levél a tanácstól, hogy mennyi az annyi, és csütörtökön megérkezett a papír apám kárpótlásáról. 10 évet töltött a gulágon. Abból tudtuk megvenni a lakást. Úgyhogy mindkettejük élete benne van. És hogy született meg ez a történelmi műnek is beillő, fontos kordokumentum? Amikor hatodikos voltam, a helytörténet szakkörben az volt az első házi feladat, hogy térképezzük föl a saját házunk történetét. Levadásztam az alsó szomszédunkat, Ilonka nénit, Nagy Aladár kúriai bíró elszegényedett lányát, aki már a 20-as évektől a házban lakott. Az általa sorolt neveket beírtam egy noteszba. Aztán 2017-ben a Budapest 100-on a rakpartok volt a téma. Gondoltam, beszállunk, ez egy Hauszmann-ház, sokat tudok a lakókról, megvolt a régi füzet, szóval nagy arccal vállaltam a feladatot. Aztán kinyitottam az Arcanumot (régi újságok egyre bővülő internetes oldala) és a nagy arcom levált, ugyanis rájöttem: nem tudok semmit. Öt számjegyű találatot adott a kereső a Döbrentei utca 8.-ra. Először a cím- és lakjegyzék alapján lett egy névsorom. Találtam egy csomó elképesztő figurát, és az is kiderült, hogy itt szabó, kárpitos, posta, műterem és tejcsarnok is működött. Ezekről Ilonka néni nem beszélt. Azt találtam ki, hogy a Budapest 100 programban én leszek a házvezetőnő, és kiteregetem a ház szennyesét. A lépcsőházban ruhaszárító kötélen lógtak a lepedőim, azokra ziherejsztűvel erősítettem a lakók történeteit, fotókkal együtt. Nagyon nagy siker volt. Láttam, hogy nem úszom meg: ebből könyv lesz…
Van kedvenc lakója? Gróf Zichy István művészettörténész 1921 februárjában megy az utcán és meglát egy nőt, akiről megállapítja, hogy a felesége. Holott otthon már van neki egy. Utána üget, kifigyeli, hova jön be, majd kisvártatva becsönget, és megkéri Krempp Lucie kezét – a férjétől. Elképzelni nem tudom, milyen beszélgetés folyhatott le a három ember között, mindenesetre Pfeifer Ferdinánd összepakol, és hat héten belül lezajlik két válás meg egy esküvő. Zichynek és Lucie-nek lesz három gyereke, majd boldogan élnek, amíg a kitelepítés során meg nem halnak. Mindezt az egyik, ma Versailles-ban élő unokájuk mesélte el nekem. Fotókat is küldött Lucie-ről és Zichyről. És melyik volt a feltárt élettörténetek közül a legmegrázóbb? Kettő, párban. Bennük van ez az egész lepra, ótvar 20. század. Az egyik Hollós Józsi bácsié, aki kétszer is a Magyar Posta vezérigazgatója, a magyar távközlés atyja, egyetemi magántanár volt. És nem találtam, hogy mikor halt meg. Írtak róla monográfiát, de abban sem tüntették fel. A Postamúzeum se tudta. Addig turkáltam a Magyar Családtörténet-kutatók Egyesületének adatbázisaiban, amíg meglett: 1945 februárjában, a gettó felszabadulásának másnapján halt meg végelgyengülésben, 82 évesen egy Wesselényi utcai csillagos házban. Na, itt elbőgtem magam. A másik pedig Kárpáthy Kamilló vezérezredes, 1930–35 között a magyar honvédség vezérkari főnöke, aki 1951-től borzalmas körülmények között élt úgy másfél évig Besenyszögre kitelepítve valami faluszéli putriban, míg 77 évesen meg nem halt a szolnoki kórházban. Milyen most a lakóközösség? Tervezi-e folytatni a ház történetét? Sok olyan lakó van, aki 60-70 éve itt él. Sütik és lekváros üvegek jönnek-mennek. Három család a háború előtt óta itt lakik. Látták, ahogy felnövök, most én látom, ahogy az ő unokáik cseperednek. A ház másik oldalán ma már kisebbek a lakások, azokat könnyebb eladni vagy bérbe adni, úgyhogy ott nagyobb a mozgás. De nem, nincs a fejemben a házról újabb kötet. Rengeteg levéltári, múzeumi kutatás és két évi munka van ebben a könyvben. Nem is tudom, hogy az 1950 utáni állapotokhoz hogyan lehetne hozzányúlni. Nincsenek meg a lakókönyvek, állítólag megsemmisítették őket, ahogy a népszámlálási íveket is. Amit én nagyon helytelenítek, hiszen rengeteg információ van bennük. Aztán más valaki azt mondta, hogy megvannak a lakókönyvek, de végül mégsem sikerült hozzáférnem. Szóval ezt már egy fiatal kutatóra bízom. Biztosra veszem, hogy az is nagyon érdekes munka lenne.
Témák
bérház

Kigyomlálják a közmunkásokat

Publikálás dátuma
2019.12.15. 11:00

Fotó: Népszava
Az ország mintegy 110 ezer közfoglalkoztatottjából a fővárosban már csak alig több mint ezer van, pedig az önkormányzatok több feladatot tudnának adni nekik. Így sokan hullanak ki az ellátásokból és egy fillér nélkül vagy alkalmi munkákból kénytelenek tengődni.
Budapesten és Pest megyében van a legkevesebb közfoglalkoztatott, de ez nem azt jelenti, hogy a 23 fővárosi kerületben, illetve az agglomerációban ne lenne szükség a mostaninál több ember alkalmazására ebben a formában. A közterületek, utak karbantartására, rendezésére és szociális célokra is szívesen felvennének közmunkásokat az önkormányzatok, de a kormány tervei mást diktálnak. Ahogyan arról elsőként a Népszava beszámolt, jövőre várhatóan a jelenlegi 110 ezer főnél is kevesebb embert akarnak majd munkához juttatni ebben a formában, őket is főként a kistelepüléseken. Csakhogy a gazdasági folyamatok épp most nem igazolják ennek a lépésnek a jogosságát, hiszen hónapok óta nem nő a foglalkoztatás, egyre több a munkanélküli, és a tendencia már a fővárosban is megmutatkozik. A több mint 6 és fél millió munkavállalási korban lévő, vagyis 15-64 év közötti népességből 1 millió 162 ezren élnek Budapesten, igaz, az álláskeresők és közmunkások aránya itt jóval kisebb, mint országosan, különösen, mint a keleti országrészben. A Belügyminisztérium nyilvános adatai szerint a fővárosi kerületekben összesen 1074 közmunkást foglalkoztattak idén az év első nyolc hónapjában (ez minden típusú közmunkaprogramot jelent, benne például a hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás bő 700-as létszámát is), ami töredéke a 110 ezres országos adatnak. Az igények ugyan az álláskeresők oldaláról nem nagyok, de mégiscsak léteznek, nem lenne szabad tehát kirekeszteni a lehetőségből a fővárosiakat. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy júniusig csökkent a munkanélküliek száma, azóta viszont ismét lassan bővül a regisztrált álláskeresők listája. A 265 ezer, országosan regisztrált munkanélküliből 15 ezren élnek Budapesten, és a rendkívül alacsony, évek óta 22 800 forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatást (fht) is ritkábban adják, mint vidéken. Az álláskereső több mint negyedmillió ember közül egyébként 120 ezerről nem tudni, miből él, miből táplálkozik, miből fizeti a rezsit, mert ellátást nem kap. A hivatalos statisztika szerint a fővárosban csak valamivel több mint 6800 ember szerepel az ellátás nélküliek listáján, de mivel csak azokat tartják nyilván, akik az ellátások megszűnése után is ragaszkodtak a regisztrációjuk megtartásához, valójában nem tudni, hányan tengődnek alkalmi munkákból vagy minimális segélyekből Budapesten úgy, hogy már a hivatalok is elveszítették a nyomukat. A legtöbben, 760-an Zuglóban hullottak ki az ellátásokból, nem véletlen, hogy a mostani főpolgármester és csapata az utóbbi öt évben itt volt kénytelen az átlagnál több pénzt fordítani a szociálisan rászorulók támogatására. A kerület 81 ezer munkavállalási korban lévő lakosából 1361 szerepel az álláskeresők regisztrációs listáján, de közülük csak 430 kap központi forrásból álláskeresési ellátást, és 171 részesül foglalkoztatást helyettesítő támogatásban. Ezer fő közelében van még a hivatalosan állást keresők száma a IV., a XIII. és a XI. kerületben is. Újpesten 527 ember nem kap ellátást, 440 fő nemrég iratkozott fel a listára, tehát még jár nekik a központi segítség. A XI. kerület azon kevesek közé tartozik, ahol többen kapnak ellátást, mint ahányan nem, ami azt jelzi, hogy az itt élők viszonylag gyorsan el tudnak helyezkedni, és hasonló a helyzet a XIII. kerületben is. Ami a fővárosi közmunkásokat illeti, ők alig több mint ezren voltak 2019 január és augusztus között, ami a 23 kerületre szétosztva nagyon alacsony szám. A csúcson, 2016-ban több mint ötször ennyien voltak. Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatásban, ami legfeljebb 11 hónapnyi biztos munkát jelent, 708 embert alkalmaztak az első háromnegyed évben, közülük a legtöbbet, 71 főt Újpesten. A IX. kerület 67, míg Óbuda 59 helyi lakost vett fel ezekre a programokra. A Várnegyedben, Belváros-Lipótvárosban és a XII. kerületben tíz főnél kevesebben dolgoztak hosszú távú közmunkán majdnem egy évig hat vagy nyolc órában. Ennek az ezres rétegnek kevesebb, mint fele, összesen 337 ember vett részt valamilyen országos közfoglalkoztatási program keretében megszervezett munkában. Ferencváros itt is a többi kerületnél magasabb létszámot vállalt be, 53 lakost alkalmazott ilyen alapon. Országos közmunkaprogram keretében például ár- és belvízvédelmi munkákat végeznek, kaszálnak, erdőrészeket gondoznak. Az V. kerületben kettő, a Várban és a XVII. kerületben három ilyen közmunkás szerepel a listákon. Külön érdekesség, hogy ezeknek a programoknak a szerződései többször is a fővárost jelölik meg a munkavégzés helyeként, de a résztvevők többsége nem budapesti lakos. A kormány több mint egy évvel ezelőtt munkaerő-piaci reformprogramot indított több megyében, és a hírek szerint a munkaadók és a foglalkoztatási szolgálatok szorosabb együttműködésére épülő új módszereket a nyugati országrésszel együtt jövőre Budapesten is bevezetik. Ha ez eredményes lesz, gyakorlatilag eltűnhet a fővárosi kerületekből a közmunka, csak épp azok a feladatok nem szűnnek meg, amelyeket a közfoglalkoztatásban résztvevők ma el tudnak végezni - vagyis a kerületi önkormányzatok nyúlhatnak mélyebben a zsebükbe az állam helyett.

Hosszabb időtartamú közmunkában részt vevők száma Budapesten

I. 9 II. 19 III. 59 IV. 71 V. 5 VI. 29 VII. 19 VIII. 48 IX. 67 X. 22 XI. 29 XII. 6 XIII. 45 XIV. 31 XV. 28 XVI. 19 XVII. 50 XVIII. 21 XIX. 28 XX. 42 XXI. 27 XXII. 18 XXIII. 11

Frissítve: 2019.12.15. 11:05

Vörösmarty acél pavilonban

Publikálás dátuma
2019.12.15. 10:41

Fotó: Mónus Márton / MTI
Évtizedeken át „eltették télire” a Vörösmarty téren álló Vörösmarty szobrot – novembertől áprilisig tetőtől talpig fóliába bugyolálva állt ellen szélnek, fagynak, esőnek, hónak és olvadásnak. Most azonban véget értek téli megpróbáltatásai: a Hello Wood csapatának köszönhetően plexivel „beüvegezett” acél pavilont kapott.
Fázik – mondta mindig anyám ellentmondást és további kérdéseket nem tűrő hangon, amikor hidegre fordulván az idő, a szokásos, ovi majd suli utáni kirakatozós körünkön évről évre feltettem neki a kérdést: miért van becsomagolva a szobor? Afféle szertartásos játék volt ez köztünk, én az egykori Luxus áruház és az IBUSZ iroda kirakata között valahol félúton, vagy 20 télen át, már-már kötelező jelleggel kérdeztem, ő pedig a várt kontextusban kimondott ikes igével megnyitotta a családi téli időszámítást. Szerettem, ahogy megnyomja az f-et, kissé sziszegve, és hogy akármilyen hangulatban is volt, egy rejtett mosolyfoszlány jelent meg a szája bal szegletében. Évtizedekig milliószor mentünk el mellette, iskolai ünnepségeken álltuk körül, én mégis csak becsomagolva ismertem. Már 30 is elmúltam, amikor először néztem meg magamnak a szobrot csomagolóanyag nélkül, hogy mit rejtenek a fóliában kissé kubistának tűnő kidudorodások. Vagyis hogy például, ami a szobor bal oldalán letakarva úgy néz ki, mint egy csúcsos űrhajó a Pirx kapitányból, az valójában egy a kisfiát és a feleségét átölelő munkás kopasz feje. Amúgy tudják, hogy ez a carrarai márványból készült szobor volt az első Vörösmartyról készült alkotás a fővárosban? Székesfehérváron, a szintén azonos nevű téren már 1866 óta állt egy, ami majd’ fél évszázados lelkiismeret-furdalást okozott Budapest városatyáiban. Amikor 1908 tavaszán végre felavatták a Kallós Ede, Telcs Ede és Márkus Géza közel 10 méteres műalkotását, már „eleddig kínos mulasztásként” hivatkozott rá a sajtó. Állítólag közel 10 évig tartott csak a tervezése, ami közben financiális zűrök is adódtak. Mivel akkoriban a szobrok jó része közadakozásból készült, így gyakran már az anyagi források előteremtése is éveket vett igénybe. Egy anekdota szerint olyannyira közös és halaszthatatlan nemzeti ügynek tekintette mindenki egy fővárosi Vörösmarty-szobor létrejöttét, hogy a társadalmi finanszírozás jegyében még egy az utókor által név szerint megőrzött koldus, bizonyos Liszkay János is beleadta, szó szerint, a szoboralapba édesanyjától örökölt húszkrajcárosát. A pénzérme egyébként a megtisztított szobor jobb alsó harmadában, látványra legalábbis, határozottan kivehető. A nemzeti ünnepéllyé emelt avatáson a főméltóságok, képviselők, tudósok, művészek és iskolás diákok mellett József főherceg és a felesége is tiszteletüket tették. A Pesti Hírlap aznapi száma szerint „a teret határoló épületekről nemzeti színű zászlók lengtek, az ablakokat szebbnél szebb drapériák díszítették. A park közepén elhelyezett, még lepellel körülvett szobor előtt arannyal szegélyezett pompás bíborbársonyból készült sátor állott, tetején a magyar koronát ábrázoló díszjelvénnyel”, ebben foglalt helyet a főherceg és felesége, Auguszta. Vörösmarty Mihály márvány alakját szokás egyfajta allegóriaként értelmezni: ahogyan a költő csendesen hallgatja, amint az őt körülvevő, a társadalom valamennyi rétegét megjelenítő alakok a Szózatot szavalják, az a védőpavilont felhúzó Hello Wood építészei szerint olyan burkolt üzenet, amit nem szabad fóliába csomagolni. Mindig látni kell, hogy „vannak olyan egyetemes értékek, melyek képesek az együtt élő embereket mindenféle hovatartozás nélkül közösséggé kovácsolni.” Hátha egyszer bemegy…
Szerző
Témák
szobor