Manfred Weber nem támogatja, hogy a Fidesz visszatérjen az Európai Néppártba. A döntés csak februárban esedékes, de a kereszténydemokraták frakcióvezetője már most egyértelműnek tartja, hogy a magyar kormánypártnak nincs helye a kereszténydemokraták soraiban. Azzal érvel, hogy Orbán Viktor nem használta ki a felfüggesztés bejelentése, vagyis május óta eltelt időt és nem oszlatta el az aggályokat. A helyzet tisztázására kijelölt bölcsek tanácsa még mérlegeli, hogy menniük kell-e a magyaroknak. Az igen mellett szól, hogy a miniszterelnök nem sok belátást tanúsított az eddigi találkozókon. Az EPP új első embere, Tusk is inkább Orbán ellenfelének számít.
Weber szerint a távozás indokolja az is, hogy milyen törvényeket hozott mostanában a magyar Országgyűlés, illetve hogy továbbra is bizonytalan a CEU jövője Budapesten. Márpedig a kormányfőnek bizonyítania kell, fűzte hozzá. A von Rompuy vezette háromtagú testület a következő hetekben hozza nyilvánosságra, hogy mire is jutott. A végső döntés február elején, a Néppárt konferenciáján várható, de előtte Tusk még beszélni akar Orbánnal.
„A magyar média hallgatása” címmel arra figyelmeztet a bécsi székhelyű Nemzetközi Sajtóintézet helyettes vezetője, hogy a most zajló jogállami eljárás során az orbáni sajtópolitikáról is véleményt kell mondani. Scott Griffin, aki nemrégiben tényfeltáró küldöttség tagjaként Budapesten járt, emlékeztet arra, hogy meglehetősen hosszú a magyar kormány elleni vádak listája, de egészen elől szerepel rajta, hogy a rezsim felszámolja a független újságírást. A már említett delegáció arra jutott, hogy Magyarországon 2010 óta módszeresen visszaszorítják a média szabadságát és sokszínűségét. Ily módon a hatalom az unión belül példátlan módon ellenőrizni tudja a tömegtájékoztatást.
Ehhez Orbánnak még csak nem is volt szüksége drákói lépésekre. Egyetlen sajtómunkást sem vettek őrizetbe, senkinek nem kellett fizikai erőszaktól tartania. A stratégia ravaszabb, igazából a piac tudatos manipulációját jelenti. Az ellenzéki szerkesztőségeket kiéheztetik, vagy baráti cégekkel felvásároltatják. Ebből azután egy hatalmas propagandagépezet áll össze. Az a pár kritikus orgánum nem oszt és nem szoroz. A hírpiac csaknem 80 százaléka a kormánypárt közvetlen befolyása alatt áll.
Azt az egy-két független újságot, rádiót, tévét, portált elzárják az információktól, nem kapnak állami hirdetéseket sem. Ezek közönsége javarészt Budapestre és környékére korlátozódik. Az ország többi részének az jut, hogy a „közeli” média a hatalmat dicsőíti. Pont ez az orbáni sajtópolitika lényege: távol kell tartani a kritikus tömeget a kritikus újságírástól, hogy utóbbi ne fenyegesse a miniszterelnök uralmát.
Természetesen nem csupán a magánkézben lévő sajtót uniformizálják. Nem véletlen, hogy térségben Magyarország az egyetlen, amelynek nincs gondja az orosz dezinformációs hadjáratokkal. A kampányt ugyanis a kormányzati szócsővé lezüllött közrádió és -tévé saját maga folytatja. Eközben állandóak a törekvések az igazi újságírás lejáratására. Aki a szakmán belül nem áll a be sorba, legyen az liberális vagy konzervatív, arra rásütik a hazaárulás bélyegét.
A kormányfő a nemzetközi ténymegállapító delegáció tagjai előtt politikai aktivistának minősített újságírókat. Szerinte a sajtónak nem feladata a hatalom körmére nézni. A jelenlévő külföldi szakemberek pedig egytől egyik Soros emberei. Mindezt az EU kellős közepén állította. Az unió elmulasztotta, hogy érvényesítse a magyar piacon a saját szabályait a verseny és az állami támogatások ügyében. Orbán csak így tudta megrendíteni a médiaviszonyokat. Ugyanakkor Brüsszel nem védte meg a liberális demokrácia alapértékeit, így a sajtószabadságot sem, ami pedig központi elem. Ennélfogva lassan már ott tartunk, hogy az Orbán-rendszer exportálni tudja ezt az illiberális sajtóvircsaftot. Az egész régióban veszélyben van a tömegtájékoztatás szabadsága.
A magyar színházak érzik az orbáni kulturkampf hidegét, miután a kormány a finanszírozás újraszabályozásával újabb lépést tett a művészetek ellenőrzésére, de az intézkedés felháborodást váltott ki Budapesten. A Katonában a héten az egyik előadás után a szereplők és a nézők közösen tiltakoztak a színpadon, ami kiállást jelentett a hatalom centralizáló törekvéseivel szemben, noha végül az elfogadott törvény nem lett olyan kemény, mint ahogy attól tartani lehetett. De azért a művészvilág így is beleborzongott, miközben az Orbán-kabinet mind inkább tekintélyelvűvé válik és lebontja a demokratikus intézményeket. Kiterjesztette befolyását a sajtóban és az oktatásban, a kulturális intézmények felügyeletét szövetségeseire bízta.
Sokan úgy tekintik a történteket, hogy azok a kormány és a helyi önkormányzatok közötti hatalmi harcba tartoznak bele, miután a Fidesz októberben elvesztette Budapest és több már nagyváros vezetését. A támogatások új rendszere láttán sokan félnek, hogy veszélybe került a művészi szabadság, bár ezt az illetékes államtitkárság tagadta. Mindenesetre nem voltak előzetes szakmai egyeztetések. Amúgy a Katona színre vitt olyan darabokat, amelyeket a populizmus, illetve Orbán bírálataként lehet értelmezni. Ebben a helyzetben robbant ki a Gothár-féle zaklatási ügy. De Tompa Andrea, író és kritikus azt mondja, az csak ürügy, valójában egészen másról van szó.
A csütörtök-pénteki EU csúcson az Európai Tanács elnöke, valamint Merkel és Macron órákon át győzködték a magyar, a lengyel és a cseh kormányfőt, de sokáig úgy tűnt, hogy hasztalanul. A hármak azzal érveltek, hogy a németek és a franciák könnyen vállalnak kötelezettséget a klímasemlegességre, de az ő gazdasági helyzetük és energiaszerkezetük egészen más, nekik hatalmas gondokkal kellene megküzdeniük, ha elfogadják a 2050-es határidőt. Így a 25-ök részéről nagyfokú rugalmasság, Michel részéről pedig jókora kreativitás szükségeltetett, nehogy teljes kudarcba fulladjon az egész tanácskozás. (A következő költségvetési keretekről tervezett vitát így is egyszerűen elnapolták.)
De ha józanul mérlegeljük a dolgokat, akkor a helyzet az, hogy az uniós csúcsértekezlet Lengyelország miatt nem tudott megfelelő jelzést küldeni a Madridban zajló klímakonferencia végéhez időzítve. Ez pedig fiaskó, akárhogy is próbálta a kancellár és Michel utólag szépíteni a történteket. A lengyelek kitartottak amellett, hogy egyrészt ne kurtítsák meg a szerkezeti alapokat, másrészt az EU a tervezett 100 milliárd eurónál jóval mélyebben nyúljon a zsebébe Varsó megsegítésére. Továbbá 20 éves haladékot követelt a többiekhez képest.
Ezt csak tetézte, hogy Prága – Budapesttel az oldalán – nem csupán pénzt akart, hanem azt is, hogy a záróközlemény kifejezetten zöld energiaforrásként jelölje meg az atomerőműveket. Egyesek feltételezik, hogy azért, mert a csehek a jövőben is uniós forrásokból szeretnének reaktorokat építeni. De hivatalosan a magyarokkal együtt arra hivatkoztak, hogy nekik ne mondja meg senki kívülről, miként állítják elő a szükséges árammennyiséget. Ám a végén ők beálltak a sorba, miután Ausztria és Luxemburg a kompromisszum érdekében feladta ellenkezését, így bekerült a záróközleménybe, hogy a tagállamok önállóan dönthetnek az energiamixről. Tovább hogy egyes tagállamok támaszkodni kívánnak a nukleáris energiára. Uniós források szerint ugyanakkor fennáll a veszély, hogy Varsó túszként kezeli a klímapolitikát, nehogy a jövőben kevesebbet kapjon a strukturális alapokból.
Von der Leyen számára mindenesetre figyelmeztető jelzés, hogy majdnem zsákutcába jutott az egész tanácskozás – mindössze egy nappal azután, hogy a Bizottság elnöke meghirdette az új zöld egyezményt. Mert nem csupán a három visegrádi országot nem tudta meggyőzni arról, hogy a klímapolitika a növekedést szolgálja.
Hogy ne legyen botrány a lengyel kormány miatt a kétnapos, legfelső szintű uniós tanácskozáson, az EU új vezetése zsarolás lehetőségének teszi ki magát, noha a jogállamot veszélyezteti ily módon. A von der Leyen és Michel által felmutatott eredmény kétséges, hiszen Varsó kivonta magát a megállapodásból. De ha a jövőben is ily módon akarják megoldani a nagy politikai gondokat, az riasztó volna, mivel a tagállamok észlelték, hogy mindketten kerülik az ellentéteket. Így innentől kezdve bármelyik kormány revolverezheti őket. Csak annyit kell tenniük, hogy nem írják alá az adott egyezséget és a jóváhagyást későbbre halasztják.
Ily módon zsetonhoz juthatnak, amint azt a lengyel példa teljesen egyértelműen tanúsítja. De az azért nagyon meglepő volna, ha igaz lenne, amit a lengyel miniszterelnök közölt, hogy ti. konkrét anyagi ígéreteket kapott. Ez esetben viszont mi tartaná vissza a magyar, a szlovák, a cseh, a bolgár vagy a román vezetést attól, hogy ne csapjon az asztalra az engedékenység láttán és nem mondja azt, hogy ők is többet kérnek. Mert máskülönben visszavonják a beleegyezésüket.
De ezek után a nemzeti-tekintélyelvű varsói kormány is megteheti, hogy csak akkor bólint rá a klíma megállapodásra, ha cserében az EU szemet huny a lengyel igazságszolgáltatás gleichschaltolása fölött. A PiS ugyanis pont a brüsszeli csúcs alatt terjesztette elő, hogy a a jövőben hivatali visszaélésnek számítana, ha a bírák olyan jogszabályokat alkalmaznának, amelyeket az Európai Bíróság elvetett, de amelyek átmentek a nemzeti Alkotmánybíróságon. Lehet, hogy von der Leyen hamarosan erőpróbára kényszerül ez ügyben, és akkor csak az segít, ha egyértelműen állást foglal. Mindenféle deal-lel nem jut sokra.
Diplomaták félnek, hogy veszedelmes precedens jött létre, miután az Európai Tanácsa új elnöke szinte mindent bevetett, hogy a lengyelek ne utasítsák el a megállapodást. Ennek megfelelően Varsónak a többieknél csak később kell teljesítenie a klímacélokat. Ám ez a fajta megközelítés roppant kockázatos, mert különböző normákat tesz lehetővé az egyes tagállamok számára, attól függően, hogy azok mennyire hajlandóak támogatni az adott uniós kezdeményezést. Az ilyesmit Michel elődje, Tusk határozottan ellenezte. Ugyanakkor a lengyel kormányfő egyértelműen cáfolta, hogy belement volna a 2050-es határidőbe, csak éppen belpolitikai okok miatt nem tudta egyértelműen elkötelezni magát. Vagyis kivételes elbánást kapott, viszont semmiféle garanciát nem adott, hogy jövő júniusra rendben lesz a dolog.
Diplomáciai körökben arra hívják fel a figyelmet, hogy itt olyan gyakorlat jött létre, amelynek alapján egyesek kivonhatják magukat az egyhangú döntésekből. Másik viszont úgy vélik, hogy ezzel a megközelítéssel az EU megpróbált kitörni a szorítófogásból, mivel idáig több harcias tagállam is gúzsba kötötte a döntéshozatalt, kilátásba helyezve, hogy nem adja áldását az adott kérdésre, ha a másik oldalon nem teljesítik, amit akar. Megint mások úgy vélik, hogy előbb a következő költségvetés kereteit kellett volna tisztázni és akkor sokkal könnyebb lett volna mindenkit bevonni az egyezségbe. Amúgy a lengyelek a vitában bedobták, hogy ők csak 2070-re érnék el a nettó nulla széndioxid kibocsátást. Mazowiecki kijelentette a sajtónak, hogy a saját tempójukban haladnak.
A lap kommentárja megalapozatlannak tartja a vádat, hogy a Bizottság elnök asszonya azért igyekszik közeledni Magyarországhoz és Lengyelországhoz, mert azok nélkül a nyáron nem választották volna meg. E logika szerint neki a személyes karrierje fontosabb, mint a két államban tapasztalható jogállami hiányosságok. Ám ezek a vélemények nem veszik figyelembe, hogy a megbékélés kezdettől fogva politikai program von der Leyen részéről., mert anélkül az EU nem elég erős, így nem tud megbirkózni a hatalmas kihívásokkal. Ha megosztott, nem jut egyről kettőre.
Ennek megfelelően nagy sikernek kell tekinteni, hogy Brüsszelben, a lengyeleket, leszámítva az összes többi kormányt meg tudta nyerni a német politikus. Varsó ellenállása sajnálatos, de érthető, sőt, számítani is lehetett arra. Azt meg majd meglátjuk, hogy mennyi válik valóra a karbon semlegességből, mert sok minden még félresikeredhet. De az azért jelentős eredmény, hogy a csúcson sikerült megakadályozni a kelet-nyugati szakadást. Az üzenet az, hogy az éghajlatváltozás továbbra is fenyegető az emberiség számára, de egyben esélyeket is rejt és sok minden jóra fordul majd. Emögé álltak be a 26-ok, akik amúgy igencsak sokban különböznek egymástól.
A francia elnök arra figyelmeztette Lengyelországot, hogy az búcsút inthet az uniós támogatások egy részének, ha továbbra is makacskodik és nem fogadja el, hogy az EU 2050-re nullára akarja levinni a nettó széndioxid kibocsátást. Macron jelezte, hogy olyan milliárdok forognak kockán, amelyet Brüsszel az átállás elősegítésére szán. Most már egyedül Varsó nem csatlakozott a megállapodáshoz, még Magyarország és Csehország is beadta a derekát. A lengyelek több milliárdot akarnak pótlólag, miután ők az energiaszükséglet 80 %-át szénből fedezik. Júniusig kaptak haladékot az állam- és kormányfőktől, hogy eldöntsék, mit akarnak csinálni, de azt hiába követelték, hogy esetükben tolják ki a 2050-es határidőt.
A nettó befizetők, pl. Hollandia, Németország és Franciaország nem kívánnak többet adni a rászoruló államok részére előirányzott 100 milliárd eurón felül az olyan államok esetében, amelyek semmibe veszik a klímavédelmi célokat. Viszont a vita csak tovább bonyolítja a tárgyalásokat a következő hosszú távú költségvetésről, amelynek ügyében a jövő év végéig dűlőre kellene jutni. Az energia- és klímapolitika nagyon megosztja a szervezetet, miután egyes tagállamok ragaszkodnak ahhoz, hogy ők szabják meg, milyen forrásokból állítják elő az elektromos áramot.
