Olaszország;Matteo Salvini;szardíniai mozgalom;

2019-12-15 16:00:09

Százezren tüntettek a szélsőjobb ellen Rómában

A szervezők különösen ügyeltek arra, hogy egyetlen párt zászlaja se tűnkön fel a tüntetésen. Feltűnően sok család, illetve gyermek jelent meg.

Több tízezren tüntettek szombaton az olasz fővárosban a jobboldali populizmus ellen. Ez volt az egy hónappal ezelőtt alakult, úgynevezett szardíniai mozgalom első igazán jelentős megmozdulása. A jórészt fiatalok által alakított csoportosulás elsősorban Matteo Salvini, a jobboldali radikális, bevándorlásellenes Liga elnökével szemben jött létre, s meg akarja akadályozni, hogy a januári szardíniai voksolást a jobboldal nyerje meg.

Az olasz fővárosban rendezett megmozdulás szervezője, Valerio Renzoni a La Repubblicának elmondta, rendkívül elégedettek azzal, hogy szerintük százezernél is több embert embert sikerült megmozgatniuk és kivinniük az utcára. A szervezők különösen ügyeltek arra, hogy egyetlen párt zászlaja se tűnkön fel a tüntetésen. Feltűnően sok család, illetve gyermek jelent meg.

A szardíniai mozgalom idővel akár új helyzetet idézhet elő az olasz politikában. A kormánypártok komoly válságban vannak, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) elvesztette korábbi vonzerejét, a Demokrata Párt (PD) nem tud megújulni, a húsz százalékos népszerűségét nem tudja túlszárnyalni. Az új mozgalom ugyan egyelőre nem tervezi a párttá alakulást, de ez csak idő kérdése lehet. Már csak azért is, mert rövid idő alatt bizonyította, hogy képes mozgósítani az embereket és főleg a politikai pártokat egyre nagyobb idegenkedéssel és kétkedéssel szemlélő fiatalokat. Az európai politikában a mozgalom talán a cseh civil szervezethez, a több prágai tömegtüntetést szervező Millió pillanat a demokráciáért nevű csoportosuláshoz hasonlít leginkább. A tüntetés előtt Giuseppe Conte miniszterelnök rokonszenvét fejezte ki a mozgalommal.

Elképzelhető, ez lesz az az erő, amely képessé válik arra, hogy a jobboldali populisták, a Liga és az Olasz Testvériség ellensúlyává váljon. „Szoros együttműködést akarunk. Csak így akadályozhatjuk meg, hogy a populizmus még mélyebb gyökeret verjen Olaszországban. A gyűlöletre, a diszkriminációra kreativitással válaszolunk” – hangoztatta a szombati megmozduláson Mattia Santori, a szardíniai mozgalom alapítója.

Szerinte fontos céljukat érték el azzal, hogy megtöltötték a római San Giovanni teret. Mint mondta, legfontosabb célkitűzésük az, hogy elérjék annak a biztonsági csomagnak a hatályon kívül helyezését, amelyet még Matteo Salvini belügyminiszterként vitt át a törvényhozáson. Ez súlyos büntetéseket helyez kilátásba azon hajók számára, amelyek segítséget nyújtanak a menekülteknek. Azt is követelik, hogy a kormány képviselői csak hivatalos csatornákon folytassanak propagandát, s ne a közösségi oldalakon. A szardíniai mozgalom november 14-én jött létre egy bolognai flashmob során, a terjedő nacionalizmus, intolerancia és a szélsőjobb ellen. Azóta több városban rendezett tüntetést.